Napjaink közéleti-politikai kontextusa nemcsak a Kiss Miska befogadói értelmezését határozza meg, hanem magát a művet is, azáltal, hogy a kortárs író (értsd: ma élő és alkotó…) – tetszik, nem tetszik – ebben a kontextusban él.

A dráma letölthető INNEN

Némi maliciózus iróniával azt állítom, hogy Petrusák János a Kiss Miskával új műfajt teremtett: a nemzeti történelmi káosz műfaját. Persze ez egyáltalán nem új műfaj (miközben valójában nincs is ilyen), Petrusák „népi színműve” azért hat mégis újdonság erejével, mert napjaink kontextusában szemlélve különleges jelentést kapnak a benne ábrázolt nemzeti hőseink és viselt dolgaik… Vagy a nagy, nemzeti eseményeink aprócska háttértörténései. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy az író a darabban aktuálpolitizál, de mégiscsak az a bizonyos napjaink kontextusa az, ami értelmezhetővé és jelentésessé teszi Kiss Miska történetét.

Részlet a darabból:

Egyik oldalról a kisbíró jön be, a másikról az egyik néne. Egymásra sandítanak, egymásnak nem szólnak.
Egyik néne: Változás lesz, változás.
Kisbíró mordulva: No, ne olyan hangosan! Csak csitt, mindig csitt!
Kisbíró el.
Egyik néne a színpad felé fordul, és megvonja vállát. A másik oldalról sietősen a másik néne jön. Egyből barátnőjébe karol.
Másik néne: Hallottad lelkecském! Letelik az ideje a bírónknak.
Egyik néne összecsapja kezeit: Hát, meghól szegény?
Másik néne: Minek hóna? Csak a bíróságból. Választás kell. Ippen
annak ideje lett.
Egyik néne: Én valami szegény legényekről hallottam, beszélik a szomszéd falvakban már. Változás készül.
Másik néne legyintve: Változás?! Asszony, ne légy álmodozó! Hogyan lenne itt bármiféle változás? Esetleg, ha a bíró, meg az a szeme se áll jól kisbíró…
Kisbíró jön visszafelé, peckesen: Miről beszélnek, asszonyok?
Nénék egyszerre: Hát már beszélni se lehet?
Kisbíró: Bíró urunk ellenében nem! Ő lészen a bíró, mert ő a bíró, punktum. És vége.
Két néne összenéz.
Nénék egyszerre: Akkor minek kell a bíróválasztás?!
Kisbíró elgondolkodik: Mert az kell. Úgy mondja a bíró urunk, hogy kell. Meg Félfaludy uram is akarja.
Egyik néne: Ő nem a bírónkat akarja? Mármint a régi bírót új bírónak?
Kisbíró vállat vonva: Amit akar Félfaludy Pál, azt kell akarnunk nekünk is, értve?
Nénék együtt: Nem értve! Akkor miért kell a választás? Nincsen nékünk más dolgunk? Mondjuk, mosnunk kell, a bírónknak meg kútba mászni…
Kisbíró méreggel a dobjára ver: Asszonynépek! Meg minden népek, amit az urak akarnak, az lesz. Na.

Azt sem akarom éreztetni, hogy a fenti részletnek bármi köze volna a 2014-es választási évhez, de a Kiss Miska ettől még napjainkban íródott, jelesül a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, ahonnét immár nyilván hihetetlennek tetszik, hogy a magyarok valamikor káoszban éltek, ráadásul az egymás ellen működő érdekek átláthatatlan káoszában. Ez azért is tetszik hihetetlennek, mert aki ma a rend pártján áll (szemben a plurális demokráciával), az a múltban csak a magyar dicsőséget látja, és ugyanennek az inverze: aki a 18. század első évtizedeit (és magát a Rákóczi szabadságharcot) érdekkáoszként interpretálja, az napjaink magyar viszonyait sem láthatja igazságos rendnek… Vagy igazságos rendszernek.
Miközben a nemzeti történelmi káosz műfajának értelmi rugóit próbálom megfejteni, le kell szögeznem, hogy Petrusák János népi színműve nem kormányellenes politikai pamflet, még csak nem is ellenzéki attitűdből megfogalmazott liberális kellemetlenkedés, hanem egy nemzetben, magyar irodalmi és színházi tradíciókban gondolkodó író hang- és stíluskeresése. Jómagam legalábbis annak vélem.
Napjaink közéleti-politikai kontextusa nemcsak a Kiss Miska befogadói értelmezését határozza meg, hanem magát a művet is, azáltal, hogy a kortárs író (értsd: ma élő és alkotó…) – tetszik, nem tetszik – ebben a kontextusban él. Semmilyen műfajban nem születnek manapság olyan komolyan vehető alkotások, amelyek a múlt idillivé festésével azt akarnák üzenni a jelenről, hogy makulátlanul rendben van. A NER valamennyi érző, gondolkodó, őszinte híve jól látja a pántlikás ideológia-kirakat mögött a visszás valóságot, legfeljebb fejet vakargatva keresgéli az alkalmas artikuláció módját. Mit ad isten (a magyarok Istene is), ez mintha a színházban a jól ismert abszurd volna (a Kiss Miska-béli káosz csak noch dazu hab a tortán).

Újabb részlet:

Szöghes Andris szomorúan: Ez már, Miska, nem a mi harcunk, lehet, nem is volt az soha… (nagyot sóhajt) Csak az urak harcolnak a saját hasznukért, és nem a hazáért.
Miska: És Rákóczi? Ő nem hagyhatott el minket!
Szöghes Andris legyint: Rákóczit körülveszik az urak, súgnak-búgnak a fülébe, szusszanni se tud nélkülük. Most is rávették valamire. Beszélték a táborban, hogy az udvari hadak parádés ruhát kapnak. Mintha csak a ruha tenné az embert! Hát nem őrület? Annyi pénzt kiadni cifraságokra, pedig fegyver
kell a kuruc kezébe. Jó fegyver! Azzal aztán lehetne a császárra menni!
Miksa: Hát nincs egy becsületes ember Rákóczi fejedelem mellett?
Szöghes Andris: Urak vannak ott, mondom én!
Miksa: És a nép, a hadra kelt nép engedi ezt?
Szöghes Andris keserűen: Aki szólni mer, azt ütik, verik, vagy… (sóhaj) Nekem is futnom kellett, mert felkötéssel fenyegettek.
Miska: Nekem is ezt a sorsot szánták…
Szöghes Andris: Neked? Hát te mit csináltál?
Miska: Megvédtem a becsületem és szerelmem becsületét. Szembeszálltam egy nemessel!

[…]

Miska: Mi mást tehetnék?
Szöghes Andris: Azt, amit én. Én csak a harchoz értek, katona voltam világéletemben. Előbb végvári vitéz, majd Thököly, most pedig Rákóczi kuruca… Gyere velem!
Miska: Hová?
Szöghes Andris Miska vállára csap:
Oda, ahol még becsülete van a jó katonának. A Pálffy- huszárokhoz!
Miska hátrébb lép: Pálffy János hadába akarsz beállni?
Szöghes Andris: Katonák azok is. És jó katonák!
Miksa: De Pálffy labanc! Ellenség!
Szöghes Andris: Ellenség a nemes hadnagy, meg a nemes kapitány. Ők vádolják, büntetik igazságtalanul a szegény kurucokat!
Miska: De a kurucok mégiscsak magyarok!
Szöghes Andris: Meg mindenféle más nemzet. Különben a Pálffy- huszárok is magyarok. Na, velem jössz?
Miska rázza a fejét: Ezt nem tehetjük!
Szöghes Andris: Miért? Attól félsz, hogy árulónak mondanak minket? Hiszen most is azt mondják!
Miska: Elhagyni a zászlót… Harcolni a mi ügyünk ellen?!
Szöghes Andris: Vedd már észre, hogy rég elhagytad azt a zászlót! Elszöktél, tehát áruló vagy, az urak ezt mondják rólad. Ami meg az ügyet illeti… Pálffynál tényleg a mi ügyünkért harcolhatunk. Úgy, ahogy a kuruc urak, birtokért, pénzért. Ott még hadnagyságot is adnak nekünk, és ha jól szolgálunk, meglesz a jutalom! Nemesi kutyabőr, birtok, ahogy dukál a magyar király katonáinak!
Miska: Te bolondozol velem, ugye? Nem lehet, hogy te, a régi kuruc, így beszélj!
Szöghes Andris türelmetlenül: Miska fiam, te vagy bolond, ha nem veszed észre, mi van itt! Mindenki csak magával törődik a kuruc táborban. Törődjünk végre mi is magunkkal!

Távol áll tőlem azt sulykolni, hogy eme újabb részlet nem a 18. századról, hanem a máról szólna. Badarság lenne ezt gondolni, hiszen manapság például az udvari hadak nem parádés ruhát kapnak (talán egyetlen hasonló eset volt a közelmúltban: egyik belvárosi szolga kapott ajándékba a feljebbvalójától drága, de igen puritán félcipőt), hanem más egyebeket, melyek sorolásától ezúttal tartózkodnék. És olyan meg végképp csak a mesében (meg az abszurd nemzeti történelmi káoszban) van, hogy egyes szolgák „birtokért, pénzért, nemesi kutyabőrért” állnak át egyik táborból a másikba. Hogy is fordulhatna elő ilyen abban az országban, ahol egy a tábor, egy a zászló…

(Kutszegi Csaba)

A dráma megtalálható a „Drámák” menüpont alatt, és letölthető INNEN.

2014. november 12.