Godot-ra várva. Schiller Kata felvétele

A nagy színészek többsége jelenlétének ereje révén, ennek az analizálhatatlan és a néző azonosulását rögvest kiváltó adottságnak köszönhetően válik képessé a határátlépésre. Keresztes rendkívülisége a zeneiségből fakad. Ez a zeneiség minden mozdulatát, minden szavát átitatja, és az első pillanattól elemeli színpadi lényét. Egyetlen komikus mozdulatsor elegendő számára a legmélyebb tragikum előhívására. Más szóval bír a chaplini erővel: a szomorúság, a szenvedés, a nyomorúság mozdulatai nyomán a néző vidámságává konvertálódik, de a nevetés nem a derű, hanem a félelem és a gyötrelmek reflexe. Egész valója sugározza az élet otromba túlerejével szembeni totális kiszolgáltatottságot. Azonnal rokonszenvet ébreszt maga iránt. Gondoljunk a Koccanás román vendégmunkására, az Illaberek repülőre szálló segédmunkására vagy különösen A végítélet napja állomásfőnökére.
A valami előtti állapotot, a kisember reménytelen ellenállásának kálváriáját követhetjük végig Josef K. rémálomszerű történetében, míg Keresztes másik, igencsak rá illő szerepében (Lucky – Godot-ra várva) a valami után létállapotának látomása jelenik meg. Beckett abszurdja látszólag könnyedén színre vihető, valójában a legnehezebb darabok egyike. Minden és mindenki szimbolikus benne, lényegében helyzetkomikumok és bohóctréfák láncolatában tárul elénk a megváltoztathatatlanság, a tehetetlenség végállapota. A szí- nészek feladata az üresség, a semmi átéreztetése. Keresztes színészetének, még inkább színészi alkatának alapvető jellegzetessége épp az elidegenítés képessége, mely ugyancsak bámulatos mozgáskultúrája hozadéka, és mely esetében nem feltétlenül igényel abszurd alapanyagot. Játéka nem megtestesíti Luckyt, hanem tárgyiasítja, a szolga alakja így nem emberi lény, inkább tetszés szerint mozgatott gépezet hatását kelti, mely kontroll alatt áll, „gombnyomásra” engedelmeskedik – idézzük csak fel a mechanikus megbízhatósággal és kiszámíthatósággal ismételt mozdulatsorokat. Ennél érzékletesebben aligha lehet megjeleníteni a kozmikus kiszolgáltatottságot és a világ degenerálódását (mely utóbbit Lucky nagymonológja hivatott kifejezni).

Pinokkió (Haumann Péterrel). Schiller Kata felvétele

Az Amadeus Mozartjában meg sem próbál az utókor értékítéletéből táplálkozva zsenit játszani. Gyerek zeneszerzője az, ami. Gyerek. A drámaíró mozgatja sorról sorra.
Más minőségben van jelen azonban például a Cigányokban, ahol pont Dani hús-vérsége adja a masszív alapot, mozgatása pedig gazdag fűszerezés, lényegében akrobatikus burleszk. És megint más minőség, igen ritka érték effektként való hasznosíthatósága, amit részint testalkata, részint az a képesség ihlet, hogy mozgása drámává szerkeszti a legegyszerűbb emberi cselekvéseket; erős hatás érhető el vele. Itt leginkább Bozsik Yvette előadásaira gondolok, főként a Lány, kertben egyes képeire és persze Bodó-rendezések momentumaira. Megjegyzendő, nemcsak testét, arcát is virtuóz mód mozgatja, mimikája maszkszerű, mintha változó ábrázata újabb és újabb maszkot öltene. Ez különösen filmes megjelenésének kölcsönöz izgalmas, groteszk elrajzoltságot. Sonnenfeld Addams Familyjébe kívánkozó fizimiska. Nem véletlen, hogy vásznon előszeretettel alkalmazzák jelentéktelennek tűnő, perverzgyanús, rögeszmés, de minimum bogaras figuraként. Bodzsár Márknál, az Isteni műszakban szamurájkarddal hadonászó mentősofőr, nem „előbb cselekszik, utóbb gondolkodik” karakter, hanem sem előbb, sem utóbb nem gondolkodó, aki estéről estére kéjesen vágyakozik a halálangyal pozíciójára. Bagota Béla diplomafilmjének (Tiszta kézzel) gyöngyöző homlokú, tisztaságmániás, gyilkos tisztítószerügynökében Patrick Süskind tökéletes illatot kutató hősének szenvedélye sejlik fel, helyenként kafkai hangulatfoszlányokkal eltartva.
Keresztes több mint színházi trouvaille.
Letűnt műfajok ösztönszintű művelője. Artista. Fregoli. Gegmester. Zenész és zeneileg felfogható. Egy évszázaddal ezelőtt alighanem némafilmsztár.