…a szövegben kevés változtatásra volt szükség ahhoz, hogy a színre vitt karakterek mindennapjaink magyar valóságából ismert szereplőkké változzanak.

Zsótér Sándor pár napja azt nyilatkozta egy tévéinterjúban, hogy a mindenkori hatalmon lévők nagyon hasonlítanak egymásra. Mint minden állítás, bizonyára ez is vitatható. Mégis azt gondolom, alátámasztják mindazok a társadalomkritikus darabok, melyeket saját idejükben rendkívül találónak éreztek a kortársak, ám ötven, száz vagy kétszáz év távlatából is aktuálisan hatnak. Ugyanakkor ez megfordítva is igaz: az a társadalomkritikus dráma, amely szerkezeti problémára képes rámutatni, nem veszti hamar (talán sosem) érvényét, mert a szereplők személye ugyan változhat, de bizonyos rendszerek természete aligha.

Hajduk Károly és Hegedűs D. Géza

Brecht felismerte ezt, s darabjai középpontjában jellemzően nem az individuum, hanem az ember mint a társadalom alkotóeleme áll. Nem annyira az egyes személyt, mint rajta keresztül például egy társadalmi osztályt ábrázol; kegyetlenül pontosan mutatja meg a szociális rendszerek és az ember szerkezetének természetét. A Koldusoperában a társadalomba beágyazott, s a felügyeleti hatóságok által legitimált szervezett bűnözést láttatja. Ezt a darabot elővenni és bemutatni 2015 Magyarországán tökéletes választás. Olyan rendezőként elővenni, aki bevallottan belefáradt a küzdelembe, és olyan társulatként, aki mondhatni, a fennálló hatalom áldozatává vált, már-már a tökéletes választáson is túlmutat. A darab alkalmas arra, hogy egyszerre reflektáljon a jelen politikai viszonyaira és kritikát gyakoroljon a hatalmon, miközben fájdalmas vallomásokat fogalmaz meg egy bűnöző szavaival, vagyis nélkülözi az önfelmentést.
Bodó Viktor rendezése mindezt úgy hozza létre, hogy nem akar kínosan-hagyományosan brechti lenni, mégis minduntalan válaszol Brechtre. Nem megvalósítani próbálja, s nem is utánozni vagy betartani a szükséges tiszteletköröket: vetítés, feliratok használata stb. Párbeszédet folytat egy hagyománnyal, miközben kialakítja a maga rendszerét: sajátos gengszter-(rajz)filmvilágot hoz létre.

A párbeszéden azt értem, hogy a kikiáltó (Jankovics Péter) alkalomadtán odaszól a szerzőnek; hogy több song közben az egész nézőtér fénybe borul, így láthatjuk benne egymást és magunkat; vagy hogy a színészek folyamatosan reflektálnak a színpadra és a színházra. Ezek a mozzanatok mind-mind válaszul szolgálnak az elidegenítés, eltartás felvetésére.
A saját (jel)rendszer pedig úgy épül fel, hogy a némafilmek, karikatúrák és rajzfilmek forma- és mozgásvilágát, humorát idézi. Ez a beszédmód tökéletesen alkalmas arra, hogy miközben elmondja a történetet, tartsa a kellő távolságot. Mészáros Máté mint Bicska Maxi és Hajduk Károly mint Tigris Brown tipikus gengszterpáros: az egyik köpcös, a másik nyurga. Bicska bandája hol férfikórus, hol tánckar; szüntelen csetlés-botlásuk állandó humorforrás, esetlenségük azonban láthatóan pontos koreográfiát követ, ami Duda Éva munkája. Ez a karakteres mozgás a teljes előadásnak fontos pillére, a sajátos formanyelv egyik leglényegesebb eleme, s nem „csak” azért van kiemelt jelentősége, mert ez egy zenés darab. A táncos részek főleg charlestonból építkeznek, de a meglepetésszerűen alkalmazott sztepp-betétek gegekként működnek. A forgó színpaddal is játszanak a színészek, az előadás kihasználja, hogy ez megváltoztatja a mozgásukat, segítségével imitálják a mesék vagy képregények elrajzolt menekülés-jeleneteit.

Elöl: Molnár Áron, Hajduk Károly és Hegedűs D. Géza

Mindeközben Kurt Weill zenéje szól Dinyés Dániel vezénylésével, aki zenekarával együtt szintén egész idő alatt látható. A zene sem lappangva illúziókeltő tényező tehát, hiszen forrása látható, akár némely pillanatokban az is, ahogy az éneklő színész odasandít a karmesterre. A zenészek így a színpadkép részévé válnak. Ám a transzparencia nem csak ebben a vonatkozásban fontos eleme a díszletnek. Balázs Juli viszonylag kevés elemből álló, de jól használható, ütött-kopott díszletet tervezett, a háttérben egy átlátszó lengőajtóval, amely belátást enged a(z elvileg) takarásba, s további humorforrásként szolgál. Ez a megoldás, akár az egész színpadi tér hangulata, valamint a világítás és a hangeffektek Bodó – szintén Vígszínházbeli – Revizorjára emlékeztetnek. Mintha megint annál a problémánál tartanánk, hogy a világ nem változik; a korrupció az korrupció Gogolnál is meg Brechtnél is.
Ennél jóval konkrétabban utal viszont az előadás a jelenre, de tény, hogy a szövegben kevés változtatásra volt szükség ahhoz, hogy a színre vitt karakterek mindennapjaink magyar valóságából ismert szereplőkké változzanak. Nem kellett több, mint hogy a királyné koronázásából nemzeti ünnep legyen, Bicska Maxi pedig, a kitűntetése mellé egy belvárosi csökkentett árú ingatlant kapjon a Marmarel kastély helyett. Hogy a próbafolyamat során a belpolitikai viszonyok alakulása még több színt és érvényt adott a két régi barát és cinkostárs, Bicska Maxi és Tigris Brown történetének, az talán a sors iróniája, vagy újabb visszaigazolás arról, mennyire precíz mestere volt az emberi természet és a társadalmi jelenségek megörökítésének Brecht.

Bodó rendezéseinek jól áll a mértéktelen odaszólogatás, a feketehumor formájában megfogalmazott vélemény. Ebbe a kegyetlen humorba szinte minden belefér. Szinte. Mert miközben a helyén van az ATM előtt imádkozó Peacock (Hegedűs D. Géza), vagy a koporsóból kiszálló pap, az egy szem narancs, amelyet Brown szájába töm Peacock, zavaró. Sok, kilóg. Paradox módon mégis ez mutatja meg, hogy a rendszer mennyire zárt és precíz, mennyire egyben kell lennie mindennek ahhoz, hogy működjön.

Kurt Weill – Bertolt Brecht: Koldusopera
Díszlet: Balázs Juli. Jelmez: Kiss Julcsi. Zenei vezető: Dinyés Dániel. Karmester: Cser Ádám / Dinyés Dániel. Dramaturg: Róbert Júlia, Veres Anna. Szcenika: Krisztiáni István. Fény: Bányai Tamás, Csontos Balázs. Sound-design: Keresztes Gábor. Korrepetitor: Termes Rita, Nagy Szabolcs. A koreográfus munkatársa: Rujsz Edit. A rendező munkatársa: Pintér Beáta. Koreográfus: Duda Éva. Rendező: Bodó Viktor.
Színészek: Mészáros Máté, Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő, Pető Kata, Járó Zsuzsa, Réti Adrienn, Hajduk Károly, Jankovics Péter, Karácsonyi Zoltán, Lajos András, Szabó Zoltán, Molnár Áron, Kárpáti Pál, Király Dániel, Géczi Zoltán, Kopek Janka, Rainer Micsinyei Nóra, Kurta Niké, Gonda Kata.

Vígszínház, 2015. március 14.