Bizonyos, hogy a darab színre állítói is szembesültek vele: az osztrák szerző 1912-ben megformált hősének neve és egy másik osztrák író, Thomas Bernhard neve között csupán egy betű a különbség. Utóbbi is írhatta (vagy átírhatta) volna a színművet. Mint tudjuk, drámában (és színpadon is) sok minden történhet egy i miatt.
Ascher Tamás rendezése, Ari-Nagy Barbara és Gáspár Ildikó dramaturgiai munkája – sok egyéb változtatás és rövidítés mellett – a viharos életű és fogadtatású Schnitzler I. Világháború előtti jelenéből az ugyancsak viharos életű és fogadtatású Bernhard közvetlen utókorába, azaz a mi jelenünkbe helyezte át A Bernhardi-ügyet. A mű tárgya: a politikai korrektség és a társadalmi tolerancia teljes hiánya – ezen belül a korrupt érdekszövetségek mesterkedései, valamint és legfőképp a takargatott, de nyilvánvaló antiszemitizmus tombolása – új megvilágításba, 21. századi kontextusba került. A darabértelmezés, a játék tónusa azonban megmaradt a száz évvel ezelőtti kritikai-analitikus felfogás ma decensen ható hangjánál és az eredetileg vígjátéknak íródott látlelet elegáns, fölényes, szkeptikus derűjénél. Az Örkény Színház Bernhardija nem csapott át a bernhardi kíméletlen szatíra jóserejű bomláslátomásába. Természetesen sem Ascheren, sem az előadás létrehozóin nem lehet számon kérni, hogy stílusban inkább az alapszólamhoz kötődtek, mint egy potenciális adaptáció radikálisan másfajta hangszereléséhez. Ám a szcenírozásban megtették a nagy lépéseket napjaink felé (például a zenei körítés újszerű élességével). A lépések egy részét legalábbis. Félig Schnitzler, félig Bernhard, amit kapunk. S ezt – a mindennapi sajtónyelvből, a mutyikból, skandalumokból, tüntetésekből, országgyűlési és szóvivői beszédekből ismerős jelszavak, érvek, mondatok, tirádák még oly visszafogott és a látszólagos kommentálatlanság közepette is bíráló, keserű tendenciájú felsorakoztatását – korántsem érezzük elegendőnek. A premiernek nincs hője (könnyen lehet, hogy ez szándékos, csak nem egészen válik be), utolsó képének kamera lencséjét kívánó fekete humorú kavargása és (Kertész Imre fordításába ágyazva) az egyetlen valóban drasztikus szó későn csattan, és a korrekt középfajú dráma enyhén vígjátéki közegébe ülepszik.

Díszlet (Izsák Lili), jelmez (Izsák Lili, Glaser Mária) csak elismerést érdemel. A több helyszínt képviselő, kevés változással alakított tér elvonatkoztat a domináns kórházi, rendelői termektől, minimálisra redukálja a kellékeket. A szürkéskék falak, bútorok közé, a sablonosságában kellemetlen (beszorító) hatású mennyezeti fényrács alá öltözékükön a barna és a kék árnyalatait viselő figurák gyülekeznek. A két szín a kórházi („kék”) belvilág és a nagyvárosi, bécsi („barna”) külvilág találkozásaként, konfrontációjaként is értelmezhető. A jelmezek kilencven százalékban civil s épp csak mutatóba orvosi ruhadarabok. Egy köpeny is inkább kabát. A Bernhardi-ügy – a klinikát irányító, zsidó származású professzor merő humanizmusból és orvosi etikájától vezérelve nem engedi be menthetetlen, a gyógyulás boldog reményében a közeli végről mit sem sejtve haldokló, a katolikus vallás tanítása szerint viszont többszörösen bűnös fiatal nőbetegéhez a betegek szentségével érkező papot, akinek puszta megpillantása kiválthatná a páni halálfélelmet, a rögtöni halált –, a „vallásgyalázó” tett így környezve még kevésbé maradhat tényleges (szakmai és morális) keretei között. Egyenest belenyílik, „beleöltözik” a botrányéhes metropoliszba, a parlament és az egyház hivatalaiba, az ablakon túlról látható modern épületóriások labirintusába. Belenyílik az országba.
Bernhardi kérdőre vonása, állásvesztése, beperelése, bíróság elé állítása, meghurcolása, börtönbüntetése, szabadulása, a karrier újrakezdhetőségének súlyos dilemmája csak fő sodra a vélemény-, álláspont-, erkölcs-ütköztető történéseknek. Mácsai Pál pazar szerepformálással uralja az estét. Bernhardija minden fontoskodástól mentes, önmaga középpontja, hivatástudata köré rendezett, hajlíthatatlan férfi, fiatalos testi és szellemi ruganyossággal. A valamennyi szaváért felelős, tántoríthatatlan professzort „győzelmét” követően elzöldült orcájú, majdhogynem töpörödött bácsikának látjuk viszont. Sem ekkor, sem a két végpont fesztávjában nincs semmi külsődleges: Mácsai a hétköznapi értelmiségi becsület hősét ábrázolja, látszatra egy átlagember bőrében, aki nem szobrászok vésőjére termett hérosz, de tekintélye, sugárzása még ellenfeleit is megérinti. A színész tekintetének, gesztusainak rezdülései ritka élénkséggel, egyben rejtett figyelemmel követik, „röntgenezik”, szinte előre jelzik a fejleményeket. Egyedül Bernhardi és asszisztense – fia – áll jellegtelen viszonylatban (Oskar szerepében Szabó Sebestyén László e. h. tétovázik).

Ez utóbbi probléma az átírásokból, kurtításokból is következhet. Természetesen ma már professzorasszony, orvosnő is felbukkan az Erzsébet Klinika gyógyítói karában – de nem mindegy például, hogy az egyik orvos az unokatestvére révén, vagy Ebenwald igazgatóhelyettes asszony képviselői székben ülő férje révén bír komoly kapcsolati tőkével. Für Anikó a szépasszony ezernyi tartalmas harapós mosolyából fogalmazza a fő ellenlábast, Csuja Imre (Dr. Filitz) a „Sámuel unokája, de magam már Siegfried vagyok!” renegát nagynémet melldöngetésből a másikat, Debreczeny Csaba (Dr. Tugendvetter) sunyiskodó, laposakat-ámulóakat pislantó karrierizmusból a harmadikat, Vajda Milán (Hochroitzpointner) simulékony pofátlanságból és fura nevéből a negyediket. Ascher nagyvonalúságára és az Örkény társulatának játékkultúrájára rávall, hogy a „feketék” nem éjsötétek – a gyáva új csillag Dr. Wenger (Máthé Zsolt), a cinikus tanácsos Dr. Winkler (Epres Attila), a jót nem a legjobban akaró ügyvéd, Dr. Goldenthal (Bíró Kriszta), a darabban kabinet-epizodistaként benne rekedt, szánalmasan vidékifi Dr. Feuermann (Némedi Árpád m. v.), az „ügyet” elindító bigott Ludmilla nővér (Kókai Tünde e. h.) sem, és Für Anikó a gonoszságig, jellemtelenségig elfogult professzorasszonyáról sem kell azt hinnünk, hogy rosszul operál.
A „fehérek” sem hófehérek. A jó színészi átlagnak fölébe növő Znamenák István izgága-okosan tehetetlenkedő, mozgáskényszeres Dr. Cyprianja sem. Polgár Csaba ördögi logikájú, a halállal cimboráló Dr. Adler kórboncnoka, Takács Nóra Diána a felnőtteket is nagy gyerekekként kezelő Dr. Löwenstein gyermekorvosa akár ellene szavaz Bernhardinak, akár mellette, az ügybe ugyancsak nem képes tevékenyen beleszólni. Az ügy Ügy, utóbb ÜGY, sőt ÜGY!!!!! lesz – ott, ahol ez így jön kapóra politikai logikának.
A visszaút, a jóvátétel…? Annak csupán egy másodpercig lehet hírértéke, és alig íródik nyilvános története. Ha van bocsánatkérés, azt sem jegyzőkönyvezik. Amennyiben az alapkérdést (Bernhardi a beteg utolsó boldog leheletét óva nem engedte be a hit feloldozását hozó a papot a haldoklóhoz) minden oldalról végiglatoljuk, nem könnyű rá egyértelmű feleletet adni. Ez az utólagos töprengés, a lelkiismeret- és esetvizsgálat benső eredménye nem konklúziók nélkül, de nem is megrázó hatással ül ki a Reder plébános játszó Nagy Zsolt vonásaira a Bernhardival való, kései, különben igen érdekfeszítő és kulcsfontosságú kölcsönös „gyónási” jelenetben. Gálffi László a magát Bernhardi kollégájának, a barátság fonalát újra felvevő szövetségesének álcázó képmutató figurájában kellő lazasággal kígyózza a kormányzati funkciót kedvtelve ízlelgető minisztert, a „művész” orvost, de az alakítás jelentőségében, teltségében Dr. Flint miniszter is jócskán elmarad Mácsai Pál minuciózus, titkokat és elhallgatásokat, fájdalmakat és kételyeket hordozó Bernhardija mögött. A rendező által koreografált összmunka emeli ki a népes gárdából a főszereplőt, de a főszereplőnek a legjobbak is csak a holdudvarába kerülnek, közelébe – sem Bernhardi ügyének teljes megértését, sem Mácsai alakításának horderejét nézve – nem jut senki.
A szegény abortált, szepszises fiatal lány pedig meghal, és akkor és ugyanakkor meghalna, ha a pap bemenne hozzá.

Arthur Schnitzler: A Bernhardi-ügy
Fordította: Kertész Imre. Díszlet: Izsák Lili. Jelmez: Izsák Lili, Glaser Mária. Videótervező: Juhász András. Dramaturg: Ari-Nagy Barbara, Gáspár Ildikó. Zene: Kákonyi Árpád. Súgó: Kanizsay Zita. Ügyelő: Mózer Zsolt. Asszisztens: Érdi Ariadne. Rendező: Ascher Tamás.
Szereplők: Mácsai Pál, Gálffi László, Für Anikó, Znamenák István, Csuja Imre, Nagy Zsolt, Polgár Csaba, Epres Attila, Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Debreczeny Csaba, Máthé Zsolt, Bíró Kriszta, Szabó Sebestyén László e. h., Némedi Árpád m. v., Kókai Tünde e. h.

Örkény Színház, Budapest, 2015. március 27.