Lehetne az előadás markáns színésznődráma is, ehhez azonban nem szolgál kellő mélységgel és árnyaltsággal a mű mint alapanyag.

A színház olyan üzem, ahol a színész a nyersanyag: a teste, az idegrendszere, az alkata, az ösztönei, az érzései, az életkora, a tapasztalata. A női színész – akinek a drámairodalom eleve kevesebb szereplehetőséget kínál, mint a férfiaknak – pályája elején lehet kislány, naiva, majd díva, érett asszony. Közben jönnek és a helyébe lépnek a nála egyre fiatalabbak. Ekkor lehet az újabbak anyja, idővel nagyanyja a színen. És ez még a legkedvezőbb verzió, mert legalább van szín és van szerep. Az ilyen váltásokat nyilván megélheti drámaként, aki elszenvedi, sőt talán az is, aki okozza. Ennek a természetes folyamatnak egy szélsőséges verziója Eva Harrington karriertörténete. Eredetileg Elisabeth Bergnerrel esett meg, hogy ifjú pártfogoltja minden lehetséges szakmai és magánéleti fronton ellene tört, majd a sztorit megíró Mary Orr munkája nyomán a csúcsra járatást az 1950-es híres hollywoodi filmhez köthetjük. Most pedig a Belvárosi Színház színpadán landolt a Mindent Éváról.
Az előadás úgy kezdődik, akár a film: a stúdió ismert szignáljával. Vesszük rögtön a lendületet, hogy visszainduljuk az ötvenes évek Amerikájába. Azután belép a színházi öltözőt ábrázoló díszletbe Mészáros Máté, beszélni kezd hozzánk, s kifejezetten ismerős kortársi szavakkal pozícionálja magát mint színikritikust. Máris mentünk egy cikket meg egy cakkot. Pelsőczy Réka rendezése olyan benyomást kelt, mint ami több irányba is elindult, és nem igazán találta meg azt az utat, amelyen a leggördülékenyebben végigmehet. Nem csoda, ha a darabbeli szerző színművének címéről, a Lábnyomok a plafononról egy alaposan összemászkált mennyezetre asszociálunk.
Lehetne a produkció csillogó, elegáns társalgási vígjáték. Ehhez azonban nem hat elég könnyednek a játék, ügyes kezűnek a színrevitel. A keret – a Tony-díjátadó ünnepség – nem ad erős támaszt. Egy ízben visszatekeréssel idézik a múltat, máskor nem. Kálmán Eszter díszletének egyetlen színtere ideologizálásra pont megfelel – úgy mint: a színész élete a színházban zajlik –, de praktikusan túlságosan korlátozó és kevéssé nézőbarát. A színházi öltöző három nagy tükre mögé állított jelenetek zöme egészen bezárkózik és elbújik. A közönség egy jól behatárolható része már eleve a főhősnő antréjából sem lát semmit: mivel az üveg mögött felbukkanó Hernádi Juditot takarja az elöl álló Mészáros Máté. (Egyébként a film szereplőgárdájából csak egyvalaki kapott annak idején Oscar-díjat, a kritikust játszó George Sanders.)

Lehetne az előadás markáns színésznődráma is, ehhez azonban nem szolgál kellő mélységgel és árnyaltsággal a mű mint alapanyag. A zenei aláfestés itt-ott arra utal, hogy a produkció izgalmat és balsejtelmet is kíván kelteni, helyenként szívesen ígérne valamiféle krimit vagy pszichothrillert, ám ez a számítás működik a legkevésbé. Egy pillanatig sem érezzük reális veszélynek, hogy Kovács Patrícia morálisan gátlástalan Évájából netán kitör a gyilkos indulat vagy a terrorista hajlam, és mondjuk túszul ejti a díszes színházi társaságot, követelései között első helyen egy méretes főszerepet nevezve meg.
Amit a Mindent Éváról című Orlai-produkció nyújt, az egy kicsit talán elhúzódó, de egyáltalán nem kellemetlen vagy élvezetmentes este. A legfőbb érdekessége az, hogy a színészek miként találják meg a helyüket és fel magukat ebben az érzékkel összerakott jelenetsorban, amelynek Zöldi Gergely alkalmasint nem csupán fordítója, hanem cizellálója is. Hernádi Judit adja Margót, a már hervadásnak indult szépasszonyt és sztárszínésznőt. Van neki is olyan nagy, mélabarna szeme, mint Bette Davisnek a filmben, s hozzá még az elnyomhatatlan humora, amely a reflektáltságától jótékonyan öniróniának hat. Hernádi Margója fekete kombinés menetfelszerelésben bejárja az utat a magabiztos nőtől a kétségbeesetten át a leendő boldog ifiasszonyig és önkorlátozó színésznő-dámáig. A párja szerepében Szikszai Rémusz stílusos, és egyik szépen abszolvált jelenetében felvillantja, milyen az, amikor a színésznő kedveseként egyszer csak nem akar tovább játszani a kapcsolatukban. Megáll, lehalkul, eldobja svungos gesztusait, és ott áll előttünk egy kiürült ember, akinek már nincs semmi használható ötlete a társa elviseléséhez.
Éva szerepe Kovács Patríciának felében-harmadában már megvolt, amikor a Karinthy színházi A templom egerében alakított olyan, szürkének és jelentéktelennek látszó, hülyekalapos lányt, mint amilyennek itt mutatkozik az elején. Kovács Patríciának úgy kell ábrázolnia a törtető ifjú színésznőt, hogy elhiggyük neki a jóságát, önzetlen segítőkészségét, alázatát Margó iránt. Sőt úgy, hogy ő maga is elhiggye mindezt. (Joseph Mankiewicz filmjében egy másik paradoxon volt feltűnő: az, hogy Bette Davis Margója nem játszotta el, amit pedig egy színésznő látványosan mímelne a riválisa díjazásakor, tudniillik hogy örül a mellette felcseperedett kolléganő sikerének.)
A történet másik házaspárja a Belvárosi Színházban korosabb – sok évtizedes barátok nyilván. Márton András nehezen viselhető, hangos, forszírozott színpadi tónust vesz fel a szerephez, miközben Egri Márta néhány szívderítő arckifejezéssel kísért, jól elhelyezett poénnal örvendeztet meg. Margó régi bútordarab státuszú öltöztetőjét Bercsényi Péter formálja meg szolid ízlésű transzvesztitaként. (Ezen a nyomvonalon látszik a produkció csatlakozni Pedro Almodóvar Mindent anyámról című filmjéhez, amely tisztelettel visszaköszönt a régi Mindent Éváról-filmnek.) Bercsényi Pétert Pelsőczy Réka egyszer már kiugrasztotta (kiugráshoz segítette) a SZERET…lek című bemutatóban, s most ismét olyan feladatot bízott a Budapest Bábszínház színészére, amelyben bizonyságot adhat nemcsak karakterformáló képességéről, de muzikalitásáról, zenés színészi kvalitásairól is. Még egy szereplőt láttamozhatunk, az egyetemista Rujder Vivient, aki a történet végén Kovács Patrícia „tükörképeként” előrevetíti azt a színészi jövőt, amely majd megegyezik a más múltjával.
Van ennek a folyton ismétlődő színházi újratermelődésnek fájdalma, de szépsége is. A ciklusok során végignézhetjük néhány nemzedéknyi tehetséges ifjú színésznő felbukkanását, felnövekedését, kiteljesedését, majd lassan megbékélő, fokozatos visszahúzódását. Miközben mi is mind bejárjuk hozzávetőleg ugyanezt az utat a magunk színháznézői pályáján.

Mary Orr: Mindent Éváról
Fordította: Zöldi Gergely. Díszlet: Kálmán Eszter. Zene: Keresztes Gábor. Plakát: Csáfordi László. Rendező munkatársa: Kis-Kádi Judit. Hang: Belényesi Zoltán. Fény: Éltető András. Dramaturg: Zöldi Gergely. Rendező: Pelsőczy Réka. Producer: Orlai Tibor.
Szereplők: Hernádi Judit, Kovács Patrícia, Egri Márta, Jordán Tamás, Mészáros Máté, Szikszai Rémusz, Márton András, Bercsényi Péter, Rujder Vivien / Edvi Henrietta.

Belvárosi Színház, 2015. szeptember 11.