Napról napra

Egészen sokan komolyan vették a Budaörsi Latinovits Színház kérését: a dress code szerint a nézőket lehetőleg sárga, csíkos, zöld, kék vagy szürke ruhában és/vagy kiegészítőkkel várják a Cyranora, Pelsőczy Réka rendezésére. Vizuálisan tehát máris egység alakul a nézők és a T-alakú színpadon járkáló, díszletet igazító színészek közt, utóbbiak többször reagálnak is rá, hogy színházat csinálnak.

Számos skandináv alkotás leskeli-kutatja az emberi együttélés vacogtató problémáit, hol ijedten, hol kínos röhögéssel rögzítve filmre s feszítve színpadra a munkahelyi és a családi élet mindennapjait és kivételes pillanatait. Az Orlai Produkciós Iroda ebben az évadban két sikeres északi film színpadi változatát is játssza a Belvárosi Színházban.

Thomas Vinterberg és Tobias Lindholm 1989-es Születésnap című filmje a bűn elhallgatásáról, a gyerekeit erőszakoló gazdag polgárról és környezetéről szólt. A belőle készült színpadi változatot – Ünnep vagy Születésnap címmel – sokfele játszották és játsszák Magyarországon. Budaörsön 2020 őszén Pelsőczy Réka rendezésében került színre a darab, és sikerrel fut azóta is. A napokban került bemutatásra […]

Családi dráma, abúzus, amely végül nem kerül a szélesebb nyilvánosság elé, elfojtott és kirobbanó indulatok – a fentiek mind előfordulnak a Latinovits Színház két friss bemutatójában. Annak, hogy mégsem szeretnék ebből látványos koncepciót kreálni, nemcsak az az oka, hogy az alapművek eltérő hangnemben, stílusban és szándékkal foglalkoznak a kérdéssel, hanem az is, hogy a két […]

Az előadásmód szempontjából nem elsősorban Anna személyének bemutatása a fontos. Az emberi jogsértések feltárásán dolgozó újságíró célja a hiteles tájékoztatás volt, így Fullajtár Andrea sem Annára koncentrál, hanem inkább arra, amiről Anna maga is szólni akart.

Van ez az örök hely, ahol alkoholt mérnek, vannak asztalok meg székek, és a férfiak összegyűlnek, hogy a sörben oldott gátlásaik helyén megláthassuk az érzelmeiket. Van zenegép vagy zenekar, szólnak a slágerek, olyan dalok, amiket mindenki szeret. Hiszen az a jó, ha mindenki szeret.

Tulajdonképpen gyerekkoromtól kezdve a fantáziavilágban élek.  Szívesen menekülök a fantáziálásba, miközben egyre jobban értékelem a valóságot is. De sokkal izgalmasabb és szabadabb, következménynélkülibb, egyszerűbb ott minden.  A filmes rendezéseim igazából mesék.

Torlódnak a fiatal hősökben a kalandvágy, hazardírozás, féktelen-felelőtlen életvitel, önpusztítás, ingerültség, tehetetlenség, düh, csábítás, csalás, bosszúállás, megbánás néha igazi hőemelkedést nem mutató lázrohamai.

Gálvölgyi sok évtizede röhögteti a nemzetet, nem is mindig a legnemesebb eszközökkel, miközben olykor megpróbálkozik azzal, hogy kibújjon ebből a műfaji ketrecből, igazi, komoly-mély színészként is megmutatkozzék.

Lehetne az előadás markáns színésznődráma is, ehhez azonban nem szolgál kellő mélységgel és árnyaltsággal a mű mint alapanyag.

Hat erős színész van a színpadon – és megszámlálhatatlanul sok karakter.

A lengyelektől van mit tanulnia a magyar színháznak…