…a Valló rendezte színjáték mindvégig megmarad a kellemesség relációján belül.

Hat ember beszélget, vitázik egy asztal körül, a hetedik kamerázza őket. A vetített élőképek megjelennek a falakon, dokumentálnak; sokszor láttunk ilyet, mondjuk, videóznak évtizedek óta színházban. Kétségkívül előny, hogy mindenhonnan jól látszanak a színészek.

Éder Vera felvételei

Egy klinika agytrösztjében vagyunk, az asztal körül az igazgatótanács tagjai gyűltek egybe, hol laza csevej, hol ádáz összecsapás zajlik közöttük. A három férfi s három nő ugyan rendre győzködi egymást, ám a tét mégsem a verbális győzelem. Életről és halálról döntenek ugyanis. Arról, hogy a lét-nemlét határán lebegő pácienseik közül ki kaphat új szívet, s a felbukkanó donorok szívét ki kaphatja meg végül. Mark St. Germain Istenek tanácsa című színműve afféle jól megírt, pergő vitadráma. (Fordította: Csáki Judit.) S nem véletlen, hogy a korábbi kritikai recepcióban a Tizenkét dühös ember című Reginald Rose-színjátékhoz hasonlították az Istenek tanácsa dramaturgiáját, mert a dráma tétje ezúttal is egyszerre logikai és színházcsinálói. A közeg, a magas presztízsű klinika, s a még nagyobb presztízsű igazgatótanács, mint drámai matéria (és mint tematika) meglehetősen távol van attól a sokszor balkáni léthelyzettől, amelyben a magyar kórházak egy része egzisztál. De hát nem magyar szociológiai metszetet látunk, hanem angolszász színjátékot, s itt, St. Germainnél természetesen minden precízen kidekázott, mondhatni kerekre csiszolt, nemcsak a viselkedések koreográfiája, hanem a szereplők egymás közötti viszonyrendszere is.Valló Péter rendezése, ha lehet, még tovább fokozza ezt a tartalmi-formai lekerekítettséget, s mondhatni, társalgási színjátékként játszatja a darabot. A vitafolyam egy pontján az egyik résztvevő, történetesen a dr. Gormant játszó Őze Áron eltávozik a színről, majd nem sok idő múlva visszatér. Zöld orvosi köpenyben, bemosakodva, mert hiszen operált éppen, s a műtött beteg, mint megtudjuk, meghalt. Ám a színjátékban mintha mi sem történt volna; nem mintha Őze arca nem tükrözné a drámát, amely benne és körülötte lejátszódik, ám a környezet, amibe mindez beleágyazódik, steril, mondhatni vértelen marad.

Élet és halál kérdéseiről, végletes döntési helyzetekről, a létezés megrázó tragédiáiról is lehet kulturáltan, szalonképesen cseverészni, természetesen, csak hát az Istenek tanácsa című darabban, amely számos, jól megcsinált kortárs drámához hasonlóan nem hatol túlságosan mélyre az emberi viszonyok felmutatásában, ennél azért több van. Mert hát a Valló rendezte színjáték mindvégig megmarad a kellemesség relációján belül. Pedig a színészek játékára, ensemble-munkájára igazán nem lehet panasz, kiváltképp nem a nagyfőnököt adó Dunai Tamáséra, s az ügyvédből lett Dumber atyát lebilincselően játszó Márton Andráséra. A két mesterszínész szarkasztikus öniróniával fűszerezve (amibe Mártonnál némi gunyoros malícia is vegyül) formálja meg figuráját, üdítő pillanatokat szerezve a publikumnak. Akárcsak Őze Áron robusztus, indulatos Gorman doktora. Ugyanakkor Bánfalvi Esztert például láthattuk már sokkal szenzibilisebbnek, szenvedélyesebbnek, átütőbb erejűnek ugyanezen a színpadon. (Sosem felejtem, ahogy Szakonyi Károly darabjában milyen súlyosan s mégis könnyedén adta Dosztojevszkij A játékosából színre írt formátumos nőalakot, Polinát.) A többiek (Söptei Andrea, Borbás Gabi, Dicső Dániel) teszik a dolgukat.

Szolidan csordogál a vékonyka cselekmény az előadásban, nagyobb izgalmak nélkül peregnek a dialógusok, s a szereplők közti konfliktusok inkább csak jelzésszerűen jelennek meg, mintsem a maguk hús-vér valóságában. A Dunai Tamás által játszott gondterhelt direktor maga is súlyos beteg, csakhogy ez vajmi keveset nyom a latban a figura szerephelyzetének kibontásában. Ahogy az is, hogy Márton Dumber atyája papként van ugyan jelen az igazgatótanácsban, ám a lelke mélyéig dörzsölt, minden hájjal megkent ügyvéd. Söptei Andrea asszisztense empatikusan követi a drámai fejleményeket, időnként telefont vesz fel, ügyeket bonyolít, Bánfalvi Eszter ifjú doktornője foggal-körömmel próbálja védeni hivatása nemes erkölcsi értékeit, Borbás Gabi Ann Rossa rezignált beletörődéssel vesz részt a láthatólag begyakorolt koreográfiában. S bár az előadás alapvetően a verbális konfliktusokra épít, sokszor épp a dialógusok maradnak szürkék és picit unalmasak.

Mert hát ez az előadás alapdilemmája: miközben a legvérmesebb drámákról diskurálnak a szereplők, nem szikrázik fel köztük igazán a szenvedély, amely konkrét helytől, időtől, szituációtól függetlenül is átlendíthetné a színjátékot a súlyosabb emberi tartalmak dimenziójába. (Például úgy, mint az író ugyanitt játszott Az utolsó óra című színjátékában.) Így aztán kellemes, békés, színészi erőkben nem szűkölködő, s nagyobb izgalmak nélküli magyarországi bemutatónak lehettünk tanúi a Rózsavölgyi Szalon patinás miliőjében.

Mark St. Germain: Istenek tanácsa – Rózsavölgyi Szalon

Fordította: Csáki Judit. Dramaturg: Morcsányi Géza. Díszlettervező: Enyvvári Péter. Jelmeztervező: Sántha Borcsa. Rendező: Valló Péter.
Szereplők: Borbás Gabi, Söptei Andrea, Bánfalvi Eszter, Dunai Tamás, Őze Áron, Márton András, Dicső Dániel.