SZÍNPAD: Bárhol lehetséges. – TÁRSULAT: Akkora, mint a világ népessége. Hétmilliárd potenciális tag. Növekvő tendencia.

A XXI. századi kortárs színház egyik meghatározó műfaja a dokumentumszínház, amiről Magyarországon elég keveset tudnak maguk a színházi alkotók is. Ennek a fő oka, hogy kevés a közvetlen tapasztalat, a meghatározó külföldi dokumentum-színházi előadások is csak nagy ritkán láthatóak nálunk, így nem csoda, hogy alig van magyar dokumentum-színházi előadás. Számos munkamódszere közül itthon elsősorban a verbatim színházra találunk példákat, ami egy színészre alapozó színházi kultúrában nem meglepő.

A dokumentumszínház azon formája, melyet a német Rimini Protokoll járatott csúcsra (és már túl is lépett rajta), teljesen hiányzik a magyar színpadokról. A Rimini Protokoll előadásaiban a kiválasztott téma a meghatározó, ebben a témakörben keresnek előadókat, a téma köré szerveződik maga az előadás (így például Hermann’s Battle [2011] című produkciójukban nem Heinrich von Kleist Hermann csatája című drámájának a színrevitele az elsődleges cél, hanem egy olyan előadás létrehozása a háborúkról, melyhez a délszláv háború, az egyiptomi konfliktus és a cyber-háború egy-egy résztvevőjének szövegei mellett a Kleist-művet is felhasználják). Témaválasztásaik általában gyors és közvetlen reakciók olyan társadalmi és politikai világeseményekre, mint például migráció, konfliktusok és háborúk, kapitalizmus, identitáskérdés. A dokumentum-színházi előadások a személyes és a kollektív történelem feldolgozásának többféle lehetőségét hordozzák magukban – számtalan magyar probléma kiált ilyen módon való színházi feldolgozásért (ügynök- és cigánykérdés, emigrálás, népességfogyás, éhezés)…

A Rimini Protokoll legjelentősebb törekvése a színház határainak feszegetése. Ez a szemléletmód az elő-adás minden szegmensére kiterjed. Kezdve azzal, hogy nincs külön rendező, író, dramaturg, szerkesztő, hanem mindezt a tevékenységet három alkotó: Helgard Haug, Stefan Kaegi és Daniel Wetzel együtt (vagy ketten, vagy egyedül) végzi. Ráadásul színészek sincsenek, hiszen a szereplőik olyan civil emberek, szakértők, akik személyesen kötődnek a kiválasztott témához. Így teljesen felszámolták a színészből kiindul több száz éves színházi hagyományt.

Adva van tehát egy forma, melyben nincsen író, rendező, színész. Akkor mi marad? A néző. Legtöbb előadásuk interaktív, bennük alkotó és néző közti határ elmosódik. Előadóik közvetlenül hozzánk szólnak; nem Kossuth-díjas művészek, akiket áhítattal nézünk a színpadon, hanem átlagos hétköznapi emberek, olyanok, mint mi.

A Rimini Protokoll legutóbbi előadásainak zöme előadók nélkül zajlott, például a Home visit Europe (Hausbesuch Europa, 2015), amelyben a színházjegyet váltó tizenkét fős mikroközösség játszik együtt egy, az EU múltjáról, jelenéről és jövőjéről és saját magukról szóló társasjátékot – egyikük lakásán.

Előadásaik nem feltétlenül színházi térben zajlanak, gyakran helyspecifikusak. Előszeretettel használnak különféle médiumokat és technikai vívmányokat. Az utóbbi időben több produkciójukban csak játékkonzolok voltak, a nézők ezek segítségével tudnak (kvázi szereplőként) egy utat bejárni. A STASI-múltat feldolgozó 50 Aktakilométerben (50 Aktenkilometer, 2011) applikációként letöltve lehet Berlin vagy Drezda különböző helyszínein hangfelvételeket (történeteket, beszámolókat, interjúkat, konkrét adatokat) hallgatni az adott korszakról.

Magyarországon három előadásukat lehetett látni, 2006-ban a szívátültetésről szóló Blaiberg & sweet-heart19 címűt a Trafóban, 2009-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezésében a Nemzeti Színházban a Karl Marx: A tőke, Első kötetet (Karl Marx: Das Kapital, Erster Band, 2006) és 2010-ben a Trafóban a Budapesti őszi Fesztivál keretében a Rádió Müezzint (Radio Muezzin, 2008). 2012 végén a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tartottak a hallgatóknak egy kétnapos, zárt workshopot.

Első könyvük RIMINI PROTOKOLL ABCD címmel 2012-ben jelent meg a Theater der Zeit különszámában; alapja az általuk az év elején az 1. Saarbrückner Poetikdozentur für Dramatik¹ keretein belül tartott előadás-sorozat. A kötet a Rimini Protokoll addigi munkáihoz és színházi nézeteihez kapcsolódó szócikkeket tartalmaz, ábécé-sorrendben. A könyvet közösen, online írták. Az online írás- és gondolkodásmód látszik a szerkesztésén is: tele van képekkel, linkekkel, keresztutalásokkal. Vannak szócikkek, melyhez több verzió, hozzászólás is készült, vagy amelyben egymás véleményét kommentálják az alkotók, de olyanokat is találunk, melyekhez (direkt) nem írtak semmit. Ez a könyv a Rimini Protokoll színházi munkásságának esszenciája, belőle jól kirajzolódnak az általuk képviselt színházi (dokumentarista) szemléletmód sajátosságai. Az ABCD elengedhetetlen mű a kortárs színházi törekvések megismeréséhez, megértéséhez.

A következőkben a RIMINI PROTOKOLL ABCD című könyv szócikkeiből olvashatnak egy válogatást a Theater der Zeit Kiadó szíves hozzájárulásával:

BRAND (LABEL²) – egy 2007-es, a Basler Zeitungban megjelent interjúból:

ÚJSÁGÍRÓNŐ: Milyen értelemben nevezik magukat „brand”-nek? [Szó szerint: „label” – A ford.]
WETZEL: A „brand” a különböző tevékenységeink közös neve. Továbbá ha „csoportnak” neveznénk magunkat, az úgy hangozna, mintha közös légzőgyakorlatokat végeznénk.
KAEGI: Vagy gruppenszexelnénk.
WETZEL: Nem nyaralunk együtt, ritkán pingpongozunk együtt, és nem sértődünk meg, ha valamelyikünk egy másik buliba megy.
HAUG: Az „ernyőszervezeten” is gondolkodtunk.
KAEGI: Vagy „kiadó”.
WETZEL: A „labelnek” több köze van egy márkához, mint egy csoporthoz.
HAUG: Ilyen a projektjeink munkamódszere. Felemelő érzés, hogy az egyik projekt Stefané, egy másik a miénk, a következő pedig mindhármunké. De a normális színházba járó…
WETZEL: … vagy átlag színházigazgató…
HAUG: … nem biztos, hogy észreveszi ezt.
WETZEL: Nemrég kaptam egy mailt Helga Kaegi Úr megszólítással.
HAUG: Valószínűleg rád gondoltak.

CÍM – Ezen szöveg címe a kiadónak való leadáskor ABCD-neu-25.9-khw3.docx volt. Szép.

DIALÓGUS – A negyedik fal mögött egy nagyon művészi folyamat. Nálunk inkább monológ, ami igazából a publikummal való dialógus. ➝ YOU

DILETTANTIZMUS – Próba

DOKUMENTUMOK – A Fekete nyakkendő (Black Tie) című előadásban Craig Venter DNS-kutató készített egy géntesztet az előadásban szereplő színész származásáról. (A teszt mint egy szöveg a padlón volt látható.) A színészt hét hónapos korában fogadták örökbe Koreából Németországban, és csak a köpetét kellett beküldeni a két piacvezető vállalatnak, amelyek ezer dollárért végeztek vizsgálatokat. Két teszt, kétféle eredmény. Tanácsot kértünk egy genetikustól – azt mondta: „Csak az egyik eredmény lehet helytálló.”

DOKUMENTUMSZÍNHÁZ – Amikor 2000-ben egy hetvenkét éves frankfurti hölgy azt kérdezte tőlünk, hogy mi, színházi emberek miért teszünk fel olyan sok kérdést, és akkor ki írta a darabot, és milyen színészek játsszák el, visszakérdeztünk, nem tudná-e ő csinálni. „Hogy nézne az ki? Ilyesmiről nem is hallottam még!” – vetette közbe. Egy mentő hazugságra kényszerültünk: „Olyan lenne, mint egy dokumentumfilm, csak színházban.” Egyetlen másodpercig se gondoltunk Peter Weissre. A hölgynek tévéműsorok jutottak eszébe. És ez segített. Később mégse játszott velünk.

DRÁMASZÖVEG – Ki olvas szívesen színházi szövegeket? A szereplők felsorolása az elején, a szereplők sor eleji elhelyezése és a nevek ismétlése a színházi próbák folyamán hasznos, de az olvasó számára körülményes. Nem csoda, hogy már nem adnak ki darabokat. Valamikor fel kéne találni egy darabátíró gépet, ami a színműveket automatikusan regény formába teszi át.

ETIKA – Kis válogatás etikai kérdésekből: „Nem lenne jobb az embereknek, ha a szakértők történeteit színészek mondanák el?” „Nem kockázatos, hogy a résztvevők rosszabbul fogják érezni magukat az önök projektjeikben való részvétel után, mert hiányzik nekik valami?” „Hogyan viselik, hogy ha a színpadon az önök szereplőit a nézők máshogy nézik, mint ahogy önök szeretnék?”

HISZTÉRIA –

INKOHERENCIA –

INTERAKTÍV – Sajnos ez a könyv nem az. A jó színház viszont mindig.

JELMEZ – Tulajdonképpen majdnem mindig hétköznapi viselet. A színház mégse farsang…

KÖZÖNSÉG – Múltkor egy Odüsszeuszról szóló zenés előadáson a mögöttünk lévő sorban ült egy néző, aki az összes jelenetet kommentálta: „jó”, „szép”, mondta azoknál a jeleneteknél, amelyek tetszettek neki. A „csodálatos”-sal a különösen jól sikerült dalokat ünnepelte. Nagy sóhajjal szemlélte, ahogy Pénelopé szenvedett, és amikor Pénelopé Odüsszeusznak felrótta, hogy „és senki nem fogja hallani az én történetemet”, érthetően és hangosan azt mondta: „pontosan”, úgy, hogy több sorral előrébb ülő nézők fordultak meg, és a mellettük ülőknek egyértelmű pantomimes gesztusokkal fejezték ki a tőle való elhatárolódásukat. Természetesen ez zavarta az előadást, és mindannyian szívesen kiküldtük volna – de ugyanakkor a reakciójában volt valami csodálatosan gyermeki. Úgy tűnt, nem tudja, hogy a színész nem a közönséghez beszél, nem a közönségtől kérdez valamit. Nyilvánvalóan senki nem mondta meg neki, hogy a nézőknek úgy kell tenniük, mintha ott se lennének ➝ YOU

LAIKUSOK – Nincsenek a mi darabjainkban. A saját életéről beszélni nem valamelyik ➝ képzés elvégzőinek privilégiuma. Ha a te életedről van szó, abban te magad vagy a profi.

MI – Ebben a könyvben mindig változó konstellációban használjuk. Lehetünk hárman, ketten vagy sok hang egyben. Gyakran tartoznak hozzánk csoportok.

NEMZETI SZÍNHÁZ – legjobb, ha épület nélküli. A walesi Nemzeti Színházat például csak néhány éve alapították, de kevesebb mint egy tucatnyi alkalmazottja van, és évi tíz produkciót hoz létre, hol egy sztriptízbárban, hol egy kisvárosban, egy lakóházban, autókban, utazás közben vagy messze, vidéken, az angol hadsereg gyakorlófalujában. Ez valódi nemzeti színház, mely az egész országban megtalálható.

ONLINE – 1. Színpad. Össze kell legyen kötve más terekkel; a nemzetközi adatáramlásba való csatlakozás is a ➝ színpad része. Online-nak lenni alapvető díszletelem lehet – digitális táblák, melyek nem a világot jelentik, hanem csak kapcsolatot létesítenek vele. 2. „iWatch-néző”3: Az online-lét már a közönség egyik tulajdonsága. 2009-ben a Megszakítjuk adásunkat (Breaking News) egyik bécsi vendégjátékán elmondtuk a színpadon, hogy Ausztria a németek elleni meccsen kettő-egyre vezet. Kitörő taps fogadta, de a nézők csak az előadás után tudták meg, hogy az osztrákok egy gólt se lőttek. Ez ma már nem menne.

POLITIKAI – „A ti színházatok politikai?” – kérdezik gyakran az újságírók. Jobb nem válaszolni! Minden válasz hamis lenne: képmutató, naiv, utópisztikus, fontoskodó vagy egyszerűen felszínes.

PRÓBÁK – „Aki próbál, az gyenge” – ez volt a jelszavunk az egyetemen.

RÁDIÓ MÜEZZIN (Kaegi, 2009) – Kairó, „az ezer mecset városa” felett a müezzinek hívása sokszínű hangszőnyeggé válik. Ez meg fog változni: a jövőben harminc kiválasztott imára hívó hang fog szólni az összes állami mecsetben egy rádión keresztül, ugyanabban az időben. Ezzel nemcsak az imádság kultúrájának sokszínűsége, de a kakofónia is megszűnik. És egyiptomi müezzinek ezrei némulnak el. A Rádió Müezzin központjában négy müezzin áll: egy vak Korán-olvasó, aki mindennap két órát utazik minibusszal a mecsetbe; egy felső-egyiptomi parasztfiú, aki korábban tankokat vezetett, és a mecsetben szőnyegeket tisztít; egy mérnök, aki egy szaúd-arábiai vendégmunka és egy súlyos baleset után kezdett el Koránt énekelni; és egy testépítő, aki a Korán-idéző világbajnokság második helyezettje. Egy szőnyegekből és ventilátorokból álló díszlet mecsetben válnak saját rekonstruált életük főszereplőivé, egy olyan vallási kultúra személyes képviselőivé, amelynek sokféle arcát Europában gyakran sima ellenségképpé egyszerűsítik.

RIMINI – Van például egy emeletes ház a központban, ahol a különböző emeleteken a bérleti díj szerinti csoportok laknak – afrikaiak az egyik emeleten, ex-jugók egy másikon, építészek és egyéb, a lofthoz kötődő foglalkozásúak egészen fönt. Egy, még nem megvalósított projekt: lehetne egy roham- vagy evakuációs gyakorlat, amelyhez a nézőket különböző lakásokba osztjuk, így kicsit bele tudnak tekinteni az ott lakók életébe, akik betanulják a szerepüket. A jegyvételnél be kell ikszelni, hogy a néző képes-e lepedőre ugrani vagy sem.

SZEMÉLYES NÉVMÁS – Aki a Rimini-darabokban „ént” mond, az arra gondol, aki éppen beszél, és nem arra, akit eljátszana. A csalás is hozzátartozik. De ez magától értetődő. Ez teszi ezeket az embereket számunkra sokkal inkább előadókká, mint alternatív színészekké. ➝ Laikusok, dilettánsok vagy amatőrök.

SZEREP – Általam választott vagy a környezetem terméke? Magamnak vagy másoknak játszom? Ki vagyok én? Nem az, amit az ember egyből az olvasópróbánál ki tud osztani.

SZÍNHÁZ – Az indiai call centerekben az Észak-Angliára szakosodott operátorokat a terület földrajzával, időjárásával foglalkozó ismeretekre és észak-angliai dialektusra oktatják, hogy a telefonban olyannak tűnjenek, mintha az ügyféltől akár egy sarokra laknának. Tipikus angol nevet kapnak, és egy észak-angliai alkalmazott szerepébe bújnak.

SZÍNPAD – Bárhol lehetséges.

TÁRSULAT – Akkora, mint a világ népessége. Hétmilliárd potenciális tag. Növekvő tendencia.

UTCAI JELENET BRECHT ALAPJÁN – A baleset tanúja mellett mi megkérdeznénk a sofőrt is.

YOU – Killed the 4th wall⁴.

2 A Rimini Protokoll tagjai, Helgard Haug, Stefan Kaegi és Daniel Wetzel projektjeiket kvázi brandnek (szó szerint: „label”) nevezik, így definiálják saját magukat a honlapjukon. (A ford.)

3 Az iPhone, iPad, iPod és az egyéb Apple-termékek mintájára a Rimini Protokoll által létrehozott szó; azt jelenti, hogy a Rimini alkotói szerint a mai néző folyamatosan online van, és ha egy színész állít valamit, az azonnal ellenőrizhetővé válik egy okostelefon segítségével. (A ford.)