… ez az az előadás, amelyre gender-szempontból bizonyára Kövér László is elégedetten rábólintana…

A női és férfi szerepek változását, avagy változatlanságát vallók között időről időre felcsapnak olyan viták, amelyek már a magyar társadalom jelentős részét is elérik, főleg, ha politikusok vagy más közszereplők szájából hangzanak el igen markáns kijelentések. De vajon mit közvetít ezekről a szerepekről a színház a legkisebbeknek? A teljesség igénye nélkül, elsősorban a Budapest Bábszínház és a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház repertoárján szereplő, a 12 év alatti korosztálynak szóló előadásokat tekintettem át ebből a szempontból.

Ebben az életkorban még elsősorban a szülők és az óvoda, iskola választásán múlik, hogy mit néz meg a gyermek, és a választást nyilván nem az általunk kiválasztott szempont vezérli. Ahogy a gyerekkönyveknél, úgy a gyermekszínháznál is nehéz ismeretlen, kortárs darabokat elfogadtatni. A szülőt sokszor saját gyermekkori élményei vezérlik, azt szeretné megmutatni a gyermekének, amit maga is látott annak idején, ezért szívesebben választ klasszikusokat – már csak azért is, mert itt tudja, hogy mire számíthat. De az is fontos szempont lehet, hogy olyan darabot nézzenek meg, amit a gyermek már ismer a mesekönyvekből.

Nyúl Péter. Éder Vera felvétele

Klasszikus szereposztás mai szemmel

Mindkét szempontból ideális választásnak tűnik a Nyúl Péter a Budapest Bábszínházban (r.: Ellinger Edina). Beatrix Potter (1866-1943) állatmeséihez a korabeli angol vidéki élet adja a hátteret, és ezt aNyúl Péter alkotói is megtartották. Nyúl Mama özvegyen neveli négy gyermekét, miután férje – a zöldségeskertben tett portyák következtében – nyúlpástétomként végezte Gergelyfi bácsi konyhájában. A három fiú közül Péter az, aki atyja nyomdokaiba lépve szintén megdézsmálja a veteményest, egyébként pedig nem a szorgalom és a szófogadás mintaképe. Nyúl Mamát hagyományos anyaszerepben látjuk: neveli a gyerekeket, főz, végzi a házimunkát. A második felvonásra a gyerekek már felnőnek, a megöregedett Nyúl Mama pedig gondoskodásra szorul. Ezt természetesen egy szem lányától, Tapsitól kapja meg, aki időközben férjhez ment és maga is két kis nyuszit nevel. Amikor azonban Nyúlmama a felnőttként sem változó Pétert szidja, kizárólag a másik két fiút hozza fel jó példának, akik közül az egyik híres sportoló, a másik pedig tudós lett. A saját egykori szerepét átvevő, őt magát is gondozó lányát meg sem említi. Annak ellenére, hogy az alkotók néhány mai utalást is beletettek a darabba, és egy, a történetet időnként ironikusan kommentáló narrátort (Pallai Mara) is szerepeltetnek, ezt a családi szereposztást és Nyúl Mama értékítéletét nem kommentálják. Egyszóval ez az az előadás, amelyre gender-szempontból bizonyára Kövér László is elégedetten rábólintana, ha az unokáival megnézné.

Karádi Borbála és Bercsényi Péter a Csipkerózsában. Izsák Éva felvétele

Úgy tűnik, ha kortárs szerző nyúl egy klasszikus meséhez, vagy maga ír királylányos-királyfis mesét, akkor már nem marad meg a hagyományos karaktereknél: a passzív, várakozó, szelíd királylánynál és az aktív, bátor, kezdeményező királyfinál. A Csipkerózsikát Lackfi János írta átCsipkerózsává a Budapest Bábszínháznak (r.: Kuthy Ágnes). Ebben Csipkerózsa egy tizenöt éves, idegtépő kamaszlány, aki pontosan tudja, hogy mit nem szeretne: semmi olyat, amit édes jó (adott esetben királyi) szülei ajánlanak, de valószínűleg attól is hiszti rohamot kapna, ha Csipkerózsikának szólítanák. A királyfi idétlen, tizenöt éves kamasz fiú, nem túl bátor és nem is túl határozott, ráadásul számtalan jobb dolgot el tudna képzelni, minthogy holmi királyleányokat mentsen meg, és csak némi nógatás után vállalkozik a feladatra.

A trollgyerek. Szlovák Edina felvétele

Az ellenkező véglet, ha az előadás szilárdan tartja magát a klasszikus szereposztáshoz, mai szemmel nézve akár már a hitelesség rovására is mehet. A Kolibriben Selma Lagerlöf (1858-1940) meséjéből készült A trollgyerek (r.: Novák János). A történet a számos népmesekincsben fellelhető cserélt gyerek témakörét dolgozza fel: egy troll-asszony ellopja az erdőben kiránduló szülőktől a csecsemőjüket, a sajátját pedig hátrahagyja. Az elkeseredett szülők magukkal viszik a trollgyereket, mássága, emberi szemmel nézve gusztustalan és ijesztő szokásai azonban szétzilálják a házaspár kapcsolatát, és ellenük fordítják a faluközösséget. Az asszony végig jó anyaként viselkedik, és az élete árán is megmentené a trollgyereket, a férje viszont kitaszítaná, sőt, képes lenne megölni is, mert életük megrontóját látja benne. Felnőtt szemmel nézve A trollgyerekazokat a helyzeteket modellálja, amelyekben a gyermek betegsége embert próbáló terheket rak a szülőkre és a kapcsolatukra. A szülők pedig úgy viselkednek, ahogy ezt a hagyományos szülői szerepfelfogás elvárja: az anya (Megyes Melinda), ha vannak is mélypontjai, a végletekig önfeláldozó és türelmes, az apa (Mészáros Tamás) viszont nem tud megértéssel és szeretettel viszonyulni a gyerekhez, érzelmei nagyon hamar teljes elutasításba, sőt, gyűlöletbe csapnak át. Ez a fekete-fehér képlet ma már túlzott leegyszerűsítésnek érződik, több kétség, kevésbé egyértelmű elutasítás közelebb állna mai apaképünkhöz, még akkor is, ha az előadás végkifejlete éppen az anyai önfeláldozás erejére épül.

Vitéz László és Vas Juliska. Fabók Mancsi Bábszínháza

Létezik azonban olyan előadás is, amely merészen újraírja a hagyományt. A vásári bábjáték magyar képviselője, Vitéz László – több külföldi kollégájától eltérően – egészen eddig agglegényként tengette életét, és vívta örökös harcát az ördöggel vagy más gonosz szerzetekkel. Fabók Mariann azonban két szempontból is változtatott ezen a tradíción: eddig kizárólag férfi bábszínészek adtak lelket Vitéz Lászlónak, ő az első, aki erre nőként vállalkozott. Másrészt egy párt is teremtett neki, így lett az előadás címe kettejük neve: Vitéz László és Vas Juliska. (Az előadást szabadúszó művészként több befogadószínházban is játssza.) Ahogy azt már a beszélő név is jelzi, Juliska inkább a bátor amazonokhoz, mint a szerény és szelíd leányokhoz áll közel. Talpraesett, leleményes, bátor teremtés, aki minden tekintetben egyenrangú párja Vitéz Lászlónak. Nem várja tétlenül és passzívan, hogy megmentsék, hanem társával együtt küzd a közös ellenség, a – megszemélyesített – Halál ellen. Mindeközben női mivoltát sem tagadja meg, hiszen éppen a szerelemmel és a gyermekáldással mérik a végső csapást a Halálra.

Százlábúak láb alatt. Szlovák Edina felvétele

Kortárs szerzők, változó szerepek

Ljudmila Ulickaja mesejátéka a Kolibriben, a Százlábúak láb alatt (r.: Tisza Bea) állat- és növényszereplőkkel rajzol fel egy sajátos patchwork-családot. Az ikreknek életet adó, egyedülálló anya ebben az esetben egy százlábú, de problémái ettől még erősen hasonlítanak az (egyedülálló) emberanyákéhoz: se gyereknevelési tapasztalata, se jövedelme, se segítő családja nincsen – így már-már az idegösszeomlás fenyegeti, amíg csak új barátai a segítségére nem sietnek. Ettől kezdve közösen nevelik a gyerekeket, és ebben a feladatban a nevelőapa és a fogadott nagypapa szerepét magukra vállaló barátok nem feltétlenül ragaszkodnak a hagyományos munkamegosztáshoz. A fáradt, néha kétségbeesett anya, a felnőttek idegein táncoló testvérek, a munka után egy kis nyugalomra vágyó nevelőapa, vagy a fogadott nagypapa elvesztése a mindennapi gyermeki (és felnőtt) tapasztalatokkal mutatnak egyezést – még abban is, hogy a család ma sokkal bonyolultabb, nem kizárólag vérségi kapcsolatokon alapuló intézmény.

Hoppá-hoppá! Hannus Zoltán és Pallai Mara. Éder Vera felvétele.

Találunk olyan előadást is, ami humorral és iróniával nyúl a hagyományos férfi és női szerepekhez. Mintha A férfiak a Marsról jöttek, a nők a Vénuszról gyerekeknek szóló, mesébe ágyazott változatát látnánk Franz Zauleck, kortárs német szerző meséjében, a Hoppá-hoppá!-ban. Vadkan Dönci és Cirmos Liza kénytelenek a telet lakótársként, egy erdőben ragadt lakóautóban kihúzni. Dönci folyton barkácsol, mindent szétszór, ráadásul bűzfelhőket ereget, míg Liza egyfolytában takarít és dühöng Dönci miatt. Fel is adná, és már a költözésre készül, de kiderül, hogy az egymáshoz való ragaszkodásuk megér annyit, hogy mindketten változzanak és változtassanak. Ettől kezdve mindegyikük átvesz valamennyit a másik szerepéből, szokásaiból, és így már zökkenő mentesebbé válik az együttélés.

A kortárs gyerekversekből összeállított mackóélet / mackóálom (a Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. éves, színművész-bábszínész szakos osztályának vizsgaelőadása Tengely Gábor rendezésében) több (mackó)család életét mutatja be, egyetlen napba tömörítve. A reggeli fogmosástól az óvodai élet apró-cseprő eseményein keresztül olyan súlyos kérdésekig jut el, mint a szülők válása vagy a nagyapa halála. Látunk egyszülős, kétszülős és többgenerációs családot, az egyszülősek között van, ahol az apa neveli a gyermeket. Az anyuka reggeli arcfestési rituáléját a kisfia (és nem a kislánya) utánozza, ahogy a síráshoz is ugyanolyan joga van, mint egy kislánynak. Szintén kortárs gyerekversekből és hasonló megközelítéssel merített Jankovics Anna drámainstruktor-színjátékos szakos hallgatóVilággá mentem című előadásához.

Ha az általam vizsgált néhány előadásból általános következtetéseket nem is lehet levonni, úgy tűnik, hogy klasszikus művek esetében az alkotók nem feltétlenül gondolnak arra, hogy a mű születésekor érvényes nemi sztereotípiák megváltozásának tükröződnie kellene az előadásban. A kortárs gyerekirodalom viszont jóval árnyaltabban közelíti meg a nemi szerepek és a lehetséges családmodellek kérdését, ami így a gyermekszínházi előadások kínálatában is megjelenik.