A valóságban is minden jóra fordul? A valóságban? Nem. Sajnos nem. Akkor ez egy nem igazi mese volt? Dehogynem. Azt jelenti, hogy mi mind a ketten nagyon-nagyon akarjuk, hogy a valóságban is jóra forduljon minden. Én is nagyon-nagyon akarom. Te mondtad, hogy nagyon-nagyon kell akarni. Akkor is, ha nem biztos, hogy sikerül. Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika

Rendkívüli számot tartasz a kezedben, Kedves Olvasó! Bárcsak ne jött volna létre, tennénk hozzá. Összevont dupla, valójában pontosan egy tripla szám. Gazdag olvasnivaló, mindaz, amit eredetileg nyárra, őszre terveztünk, és ennél még sokkal többet is.

Úgy látjuk, a nyomtatott lapot most nem tudjuk folytatni. A folyóirat eddigi fő támogatója, a Nemzeti Kulturális Alap hat hónapra nyújtott támogatást; ilyen még sosem volt a Színház életében. Mindezt április közepén tudtuk meg, amikor 5., májusi számunk már nyomdában volt. Akkor, amikor abban a közös dokumentumban, amelyben a szerkesztőség a lapszámokat tervezi, már az októberi „fülnél” tartottunk, arra is volt tervünk. Főleg a nagy témákat, ahogy elneveztük: a fókuszokat kellett előre jól kitalálni, hiszen ezek sokáig készülnek.

Ilyen vastag lapszám egyetlenegyszer született a Színház életében, és majdnem karakterszámra ugyanennyi volt: 2008 novemberében a folyóirat 40. évfordulóján egy kiemelt szám. Az 50.-re nagyon készültünk, de ez most hirtelen nagyon távolra került.

Talán vége van a nyomtatott lapnak, talán nincs. Nem tudjuk az eddigiek szerint folytatni, és nem tudunk hirtelen új alapokra helyeződni. Nem készültünk erre a helyzetre. Nem gondoljuk, hogy piaci termékként fenn tudjuk tartani a lapot – úgy biztos nem, ahogy elképzeltük. Keressük a lehetőségeket, mecénásokat, nem mondtunk le a közpénzről, mert úgy véljük, hogy olyan munkát végzünk, amire szükség van ebben az országban.

Vagyis reméljük, hogy szükség van. Olyan lapra, amilyennek a Színházat ez a csapat képzelte. Éppen a májusi számunk volt az, amelyre elégedetten tekintettünk tartalmilag és most már a címlap szempontjából is: úgy éreztük, most, éppen most fordultunk be abba az utcába, amelyben elkezdődött a megújulásunk. Az NKA-döntés bejelentésének hetében lett készen új honlapunk is. „Erős üzenetet” kaptunk tehát a magyar független kultúra fő támogatójától, az NKA-tól, amikor döntésével azt fogalmazta meg: a fele is elég – a fele a lapszámoknak. Vannak, akik sokkal rosszabbul jártak, mint mi, és olyanok is, akik sokkal jobban.

Elbizonytalanodtunk, dühösek és csalódottak vagyunk. A csalódottságot nemcsak az okozta, hogy rájöttünk, mennyire fontos nekünk, lapcsinálóknak ez a feladat, mennyire kötődünk hozzá, sokunk egész pályáját meghatározta, többen itt váltunk kritikussá. De az is, hogy itt egy friss csapat kapott egy remek, nyilván megújításra szoruló örökséget, és éppen ez alatt az új csapat alatt dől be a 49. évfolyamába lépett folyóirat, amelynek a megjelenése óta még soha nem maradt ki lapszáma. Mintha mi nem tudtunk volna eléggé vigyázni erre az értékre, amit örököltünk. És csalódottak vagyunk, mert ez a csapat alig kapott esélyt bebizonyítani, mit tud, mit gondol, hogyan tudja a legjobban szolgálni (igen, hiszen ez egy szolgálat, mint minden, ami jó és érték) ezt a kultúrát, ezt a színházat. Szerkesztőségünk január végén lett igazán teljes, van ügyvezetőnk, net-szerkesztőnk, táncrovat-vezetőnk, és a lapot két további szerkesztő gondolja ki, együtt, és egyedülálló módon még képszerkesztőnk, saját fotósunk is van. Ez a néhány ember – talán ez egy jó munka előfeltétele – nyíltan tudott egymással beszélni, hibákról, előítéletekről, vitatható eredményekről is. Hiszen így tudtunk egymásból építkezni.

A szinhaz.net élete viszont folyamatos (bár támogatás nélkül egyelőre ez sem menne), készen a változásra. Itt folytatjuk, a szinhaz.net-en. Két irányba gondolkodunk. Egyrészt hogyan tudnánk a printlapot tovább vinni, keresni olyan jó partnereket, akiknek elemi érdekük egy független, elemző szemléletű, folyamatokat, jelenségeket tárgyaló folyóirat. Másrészt hogyan „konvertáljuk” a printlap fontos vívmányait a netre, mi az, ami ott megáll, amit a net elbír.

Végszó nincs. Szeretnénk rövidesen ismét megszólalni. A Színház folyóirat print oldalain.

Králl Csaba, Schiller Kata, Sifter Veronika, Herczog Noémi, Tompa Andrea, Rádai Andrea

Facebook Comments