A kilencvenegy éves Peter Brook Csatamezője 2016 decemberében három estén keresztül, négy alkalommal volt látható a Trafóban. Színházi alkotókat, gondolkodókat, kritikusokat kérdeztünk arról, mit adott nekik az előadás. Gondolataikat lapunk volt főszerkesztője, Koltai Tamás emléknek ajánljuk, aki 1975-ben könyvet szentelt Peter Brook színházának.

A színész arcán vibrál a történet, amit mond. A színész arcából lüktet az ember, aki mondja. A színész teste az ismerős valóság és a csodálatos fikció feszültségében felkavaróan él.
Adorjáni Panna, író, kritikus

Fotó: Caroline Moreau

Brook előadás a Trafóban! Nagy volt a várakozás! Már szeptemberben jegyet rendeltem a Csatamezőre! Üres tér könyv, a Víg színházi Szentivánéji híre, Marat/Sade film, Cariére/Brook Mahábhárata párbeszédes szövegének magyarra fordítása, öt példányban történő kiadása, sok-sok személyes szál. Aztán szomorúan értesültem, hogy az előadás előtti napon lemaradtam, mert nem tudtam a személyes találkozás lehetőségéről. Telt ház. Húsz perc várakozás. Aztán hamar belefáradtam a sztorizásba, bele-bele bólintottam a hosszasan előadott történetekbe.
Vártam a vihar – a nagy csata – előtti csendet, a Krisna szekerén álló Arjuna pattanásig feszített íjára emlékeztető feszültséget a színpadon, de helyette didergős, decemberi, kukorica fosztós estékre való filozófikus meséket hallottam, kiváló színészektől, kedvesen, mókásan, színvonalasan.
Bár Magyarországon mindenkit megtapsolnak, nem biztos, hogy ekkora tapsot kapott volna ez az előadás ettől a közönségtől, ott, ha mondjuk a szintén kedves Bucz Hunor vagy Lengyel György jegyzi az előadást. Ha eljön. Aztán belegondoltam, hogy mi bajom, és arra gondoltam, hogy semmi. Nem ordítanak a színészek, nincs politikai áthallás/propaganda, hitelesek vagy legalább groteszkek a felvett szerepek. Semmi, de semmi rossz nem volt benne. És ez sem kevés!
Angelus Iván, koreográfus

A Csatamező fő motívuma a szelídség és a megbocsátás, végzetünk feltétel nélküli elfogadása. Az idős mester bölcs üzenete, nekünk, akiknek még meg kell érnünk a bölcsességre.
Balogh Gyula, újságíró

Lehetséges lehet a lehetetlen.
Czenkli Dorka, újságíró

A Csatamező nekem egy találkozást és beszélgetést adott Brookkal.
Darida Veronika, színháztörténész, esztéta

Láttam a Lear-t, kétszer a Szentivánéjit – ez a Brook nem az a Brook, míves léggömbhámozás. Az volt a Színház, ez: Aszínház.
Fehér Elephánt, blogger

Megnyugtatóan szép, tiszta, pontos, esszenciális előadás életről, halálról; rólunk, emberekről.
Garai Judit, dramaturg

…egy újabb, örömteli lépés attól az embertől, aki életműve építgetése helyett magától értetődően rendez: hol jót, hol rosszat, mert ezen a tevékenységen keresztül tapasztalja meg a világot. Érződik a Csatamezőn az elmúlt idők pora, de Brook életkora is. Mégis átsüt rajta valami töretlen jókedv és játék iránti vágy.
Herczog Noémi, kritikus, szerkesztő

Peter Brook 1925-ben született. A nézőtéren ülő fiatal rendezőhallgató 2025-ben lesz pályája zenitjén. Évszázad ível köztük. A csatamező közös.
Lőkös Ildikó, daramaturg

Levegőhöz jutottam. Lepergett előttem egy végletekig érlelt, színtiszta (tisztaszín) dráma az életünkről, végig feszült, koncentrált, mindenféle színpadi sallangtól mentes. Ez színház, ez a színház! Végig katarzis.
Nagy Gabriella, szerkesztő

Felemelő és tiszteletet parancsoló, ha valaki kilencven évesen újragondolja egy három évtizeddel ezelőtti monumentális és lenyűgöző munkáját, amit nem csupán lezár egy további fejezettel, hanem a korábbiaknál is mélyebbre nyúl az eposzi világba, amelynek tanításaiból bölcsen szűri ki azokat a gondolatokat, amelyek ebben a zavaros és nyugtalanító világunkban reményt adhatnak a túlélésre, a megértésre, a közelebbi és távolabbi közösségeink közötti harcokon való túllépésre, s teszi mindezt a mára végletesen letisztult stílusában, az üres térben elhelyezett néhány markáns színnel, formával, a hajdani munkáit megidéző bambuszpálcák kötegeivel, s mindenekelőtt a tisztán, csendesen, mégis erőteljesen megszólaló, takarékosan mozduló színészeiből áradó belső igazság erejével, s a kilencórás előadás meg ez az alig másfélórás közös zeneszerzőjének-zenészének a többiek játékával együttlélegző varázslatos dobmuzsikájával – lélekben megnyugodva, ugyanakkor gondolataimban felzaklatva és meditációra sarkallva távoztam Peter Brook Csatamezőjéről.
Nánay István, kritikus

Öregkori egyszerűség, semmi fakszni, semmi ötlet, semmi stilizáció, semmi nyomaték, semmi hangsúlyozott méltóság, s helyi színezet is éppen csak annyi, hogy létünk végső kérdései ne tűnhessenek absztraktoknak.
Radnóti Sándor, filozófus

Elmélyülés és -halkulás. Mintha én már nem is lennék, csak a figyelmem. És a csend csendje.
Rádai Andrea, műfordító, kritikus, szerkesztő

A szerda esti közönségtalálkozó sokkal többet adott, mint amire számítottam! Lenyűgöző volt az alázata, a kíváncsisága, a színházról és a konkrét előadásról szóló gondolatai. Nekem nem okoz hiányérzetet, hogy nem lépett túl az általa is formált hagyományon, nem gondolom hogy ez egy 91 éves ember feladata lenne.
Schuller Gabriella, színháztörténész

Brook után – vagyis a Csatamező után, mert olyan sok Brookot nem láttam színpadon – máshogy gondolok a politikus színházra. Lehet fontos, eleven mondandót megfogalmazni akkor is, ha örök dolgokról gondolkodik, beszél valaki, nem kell bezárulni a jelenbe, még csak hivatkozni sem rá. És főleg lehet nyugalommal és lágysággal is politikus egy műalkotás, nem kell sem dühösnek, sem keménynek lennie. Egy olyan „state of mind”-ból beszélni (lelkiállapot, bár inkább elmeállapotnak fordítanám), ami egyszerűen sokkal boldogabbá tesz.
Vagyis Brook itt járt és boldogabbá tett.
Tompa Andrea, író, kritikus, szerkesztő

Ha több ezer év tapasztalataiból, a gyilkolástechnika és az azt szolgáló ideológiák történelemnek nevezett fejlődéstörténetéből nem szűrtünk le hasznosítható sűrítményt, miért várnánk általános érvényű kulcsot az élethez egy mindössze kilencvenéves színházi bölcstől, aki nem is akar tanítani? Illetve nem tanítani akar. Csak megmutatni. Átáramoltatni a mesét önmagán, felajánlani nekünk is a megmártózás lehetőségét.
Upor László, dramaturg

Olyan rendező munkáját láttam, aki lenyűgözően egyszerű, letisztult eszközökkel tud színes, érdekes, komplex színpadi világot létrehozni.
Urbán Balázs, kritikus

Milyen jó volt, hogy lehetett rajta nevetni!
Urfi Péter, újságíró, kritikus