A drámairodalom egyik legmeghatóbb haláljelenete, ahogy Kurázsi siratja Kattrint. A Brecht és Engel eredeti modellrendezését adaptáló 1961-es filmben Helene Weigel arcából az utolsó jelenetben semmi sem látszik. Lehajtott fejjel, szemből látunk egy kendőbe és kopott ruhákba burkolt nőt, ölében fekszik a lánya, akinek altatódalt énekel.
A manifesztum írói számára – Milo Rau, Stefan Bläske, Steven Heene, Nathalie De Boelpaep és az NTGent alkotócsoportja – a helyzet nyilvánvaló: a városi színházak – legalábbis német nyelvterületen, de ez a megállapítás a magyar viszonyokra is alkalmazható – teljesen elválasztottak attól a közegtől, amelyben tevékenykednek. A cél tehát a jelenlegi városi színházi modell felnyitása.…
A kilencvenegy éves Peter Brook Csatamezője 2016 decemberében három estén keresztül, négy alkalommal volt látható a Trafóban. Színházi alkotókat, gondolkodókat, kritikusokat kérdeztünk arról, mit adott nekik az előadás. Gondolataikat lapunk volt főszerkesztője, Koltai Tamás emléknek ajánljuk, aki 1975-ben könyvet szentelt Peter Brook színházának.
Egy ideális társadalomban – ami sosem létezett, mindig csak utópia volt – a valódi vezetők célja az volna, hogy folyton keressék azt a pillanatot, amikor a társadalom föllélegezhet, lélegzethez juthat. Miután emberi lények vagyunk, tele vagyunk mindennapi gondokkal, társadalmi problémákkal, nemzetközi problémákkal, de ha kapsz levegőt, akkor nem vagy pesszimista, mert játszol az élettel és…
Az öt előadó magától értetődő plaszticitással műveli a szót és a zenét. Az arc, a tekintet, a mozdulat, a gesztus tisztaságában, elengedett koncentráltságában a történet megjelenítődik. Tapintható az adatközlő, a mesélő öröme, hisz minden történetmesélés célja az átadás.
A kiegyenlítődés, a közös „családba” tartozás, a Nap és az Éj, a Jó és a Rossz eleve elrendelt dichotómiáját feloldó harmónia ennek a végtelenül letisztult előadásnak az üzenete.
Ez a Daróczi Enikő fordításában megjelent kötet színesen, elevenen és szakmailag magas színvonalon teszi hozzáférhetővé Brook közvetlen színházát…
A második Theatre World Brno a helyiek szerint tulajdonképpen az első, legalábbis ami a programok szakmai szempontok szerinti válogatását, a fesztivál színvonalát illeti.
Schikaneder szövegéből szinte semmi sem maradt: a patetikus, ködös mondatokat élő dialógusok váltják fel.
Az előadás összetevői: két színész, egy dob (a legelemibb hangszer), valamint egy guruló fa ajtókeret.
