Napról napra

A drámairodalom egyik legmeghatóbb haláljelenete, ahogy Kurázsi siratja Kattrint. A Brecht és Engel eredeti modellrendezését adaptáló 1961-es filmben Helene Weigel arcából az utolsó jelenetben semmi sem látszik. Lehajtott fejjel, szemből látunk egy kendőbe és kopott ruhákba burkolt nőt, ölében fekszik a lánya, akinek altatódalt énekel.

A manifesztum írói számára – Milo Rau, Stefan Bläske, Steven Heene, Nathalie De Boelpaep és az NTGent alkotócsoportja – a helyzet nyilvánvaló: a városi színházak – legalábbis német nyelvterületen, de ez a megállapítás a magyar viszonyokra is alkalmazható – teljesen elválasztottak attól a közegtől, amelyben tevékenykednek. A cél tehát a jelenlegi városi színházi modell felnyitása. […]

A kilencvenegy éves Peter Brook Csatamezője 2016 decemberében három estén keresztül, négy alkalommal volt látható a Trafóban. Színházi alkotókat, gondolkodókat, kritikusokat kérdeztünk arról, mit adott nekik az előadás. Gondolataikat lapunk volt főszerkesztője, Koltai Tamás emléknek ajánljuk, aki 1975-ben könyvet szentelt Peter Brook színházának.

Egy ideális társadalomban – ami sosem létezett, mindig csak utópia volt – a valódi vezetők célja az volna, hogy folyton keressék azt a pillanatot, amikor a társadalom föllélegezhet, lélegzethez juthat. Miután emberi lények vagyunk, tele vagyunk mindennapi gondokkal, társadalmi problémákkal, nemzetközi problémákkal, de ha kapsz levegőt, akkor nem vagy pesszimista, mert játszol az élettel és […]

Az öt előadó magától értetődő plaszticitással műveli a szót és a zenét. Az arc, a tekintet, a mozdulat, a gesztus tisztaságában, elengedett koncentráltságában a történet megjelenítődik. Tapintható az adatközlő, a mesélő öröme, hisz minden történetmesélés célja az átadás.

A kiegyenlítődés, a közös „családba” tartozás, a Nap és az Éj, a Jó és a Rossz eleve elrendelt dichotómiáját feloldó harmónia ennek a végtelenül letisztult előadásnak az üzenete. 

Ez a Daróczi Enikő fordításában megjelent kötet színesen, elevenen és szakmailag magas színvonalon teszi hozzáférhetővé Brook közvetlen színházát…

A második Theatre World Brno a helyiek szerint tulajdonképpen az első, legalábbis ami a programok szakmai szempontok szerinti válogatását, a fesztivál színvonalát illeti.

Schikaneder szövegéből szinte semmi sem maradt: a patetikus, ködös mondatokat élő dialógusok váltják fel.

Az előadás összetevői: két színész, egy dob (a legelemibb hangszer), valamint egy guruló fa ajtókeret.

Brook nyolcvanon túl is kérdez, pedig tudja: nincs válasz.

És míg Brook a szerelmet alapvetően retrospektív nézőpontból mutatta fel, egy nappal később a Gyulai Várszínház falai között éppen történik a szerelem.