…hiszen miért tartana be egy felelősen gondolkodó állampolgár egy olyan törvényt, mely a félelemből merít erőt, és mit sem segít az ország előrehaladásában.

A Budapest Bábszínház legújabb, az elsősorban kisiskolás korosztálynak szánt A csillagszemű juhász című bemutatóját Magyarország minden lassan felcseperedő és már felnőtt állampolgárának látnia kellene, mert – ha a tekintélyelvű törvények nem is – az ehhez hasonló színházi előadások vihetik előre az országot.

Elkerülhetetlen, hogy Markó Róbert rendezését, melynek szövegkönyvét Szálinger Balázs az azonos című népmese alapján írta, a színház politikussága felől közelítsük meg: ha politika alatt a szó ősetimológiájához visszanyúlva a közös gondolkodást és afz adott közösséget érintő ügyek, illetve kérdések megvitatását értjük, akkor rögtön nem hat meglepően a felvetés, hogy egy gyermekszínházi előadás elemzésekor a színház politikusságát tegyük a vizsgálat egyik szempontjává. Annál is inkább, mivel a nézőtéren a mindenkori polisz legfontosabb elemét jelentő mikroközösségek, a családok foglalnak helyet, ráadásul a gyermekszínház műfajához igazán értő alkotók eleve egyenrangú partnerként és gondolkodó félként tekintenek a gyerekekre, ennek köszönhetően pedig a produkció egyaránt képes bevonni és közös gondolkodásra sarkallni a család idősebb és fiatalabb tagjait.

Barna Zsombor. Fotó: Éder Vera

E hozzáértés és tudás birtokában helyezi az előadás közös górcső alá a legalapvetőbb állampolgári viselkedésformát, az engedelmességet. A hatalomnak való megfelelés problémájával az élet több területén is szembesülhetnek a családtagok: a gyerekek először otthon a szülők által, majd az intézményes rendszerbe belépve az óvó és tanár néni/bácsi kapcsán találkoznak a megkérdőjelezhetetlennek tűnő „mert én azt mondtam” és „mert csak” parancsokkal, a felnőttek pedig munkavállalóként és szavazattal bíró állampolgárként kerülnek szembe a tekintélyelvű utasításokkal. Markó Róbert rendezése a(z ön)reflexió nélküli engedelmességre kérdez rá A csillagszemű juhász történetén keresztül, melyben a juhász nem hajlandó parancskövetésből azt mondani a királynak, hogy „Adjon Isten egészségére!”, hiszen miért tartana be egy felelősen gondolkodó állampolgár egy olyan törvényt, mely a félelemből merít erőt, és mit sem segít az ország előrehaladásában. Hiszen mi történik, ha egy király tüsszent? – teszi fel a kérdést a juhász, és rögtön meg is adja rá a választ: egy ember tüsszent. A juhász nem a törvények és a szabályok ellen beszél, azok fontosságát egy pillanatig sem vitatja, hiszen illemtudó jellemként szívesen mondaná a királynak, amit ilyenkor szokás, ám csupán egy pozíciónak, egy királyi tisztségnek ostobaság lenne jó egészséget kívánni. Az előadás alkotói tehát kritikai attitűdre és önkritikára ösztönzik a nézőket, arra bátorítják a gyerekeket, hogy merjenek kérdőre vonni megrengethetetlennek tűnő premisszákat, a szülőket pedig arra biztatják, hogy hagyják maguk mögött a hatalmi diskurzust, és kezdjenek új, az egyenrangúságot szem előtt tartó párbeszédet.

Már maga a darabválasztás is politikai cselekedetként értelmezhető azáltal, hogy a hatalom mibenlétének újragondolásához a kultúránk évszázados tapasztalatokat őrző klasszikus alakjait és történeteit használja fel. A népmesei perspektíva elősegíti, hogy a látottak általános emberi viselkedésformákként, örök érvényű igazságokként váljanak elemezhetővé, elkerülve ezzel az aktualizálás csapdáját. A mesebeliként ható jelmez, díszlet és zene arra törekszik, hogy az ismerősnek tűnő alakok és jelenségek – például a nemzeti dohányboltot eszünkbe juttatható, a királynak hajbókoló gyufaárus lány – ne válhassanak visszafordíthatóvá társadalmi valóságunk politikai diskurzusába: a király a mindenkori hatalom, a királynak hízelgő grófnő az érdekember, a darabont pedig a megfélemlített szolga jelképévé válik, nem pedig egy konkrét személyre vagy helyzetre tett utalásként értelmezhető.

A csillagszemű juhász népmeseörökségünk legismertebb darabja, melyen Szálinger Balázs három fontos dramaturgiai változtatást hajtott végre. Míg a népmesében a juhász elsősorban varázsfurulyájának köszönheti az erejét, addig az előadásban kizárólag tekintetével babonázza meg az embereket és a fenevadakat. Ezzel a változtatással arra kérdez rá Szálinger Balázs, hogy mi lehet ez az érték, mely manapság oly ritka, mint a csillagszeműség: ez pedig nem más, mint az őszintéségtől sugárzó nyílt tekintet, mely elől hiába próbálnak kitérni a szereplők – végül mindenkinek szembesülnie kell a gondolatait dekonstrukciónak alávető szempárral. A másik fontos dramaturgiai módosítás, hogy a juhász nem a saját leleményességének, hanem a parancsot megkérdőjelező szolgának köszönhetően éli túl a kaszás vermet. Még ha nyíltan nem tud is az ostoba parancsnak ellenszegülni a zöldfülű darabont, a juhásszal való találkozása során sikerül elsajátítania a kritikai gondolkodást, és ezáltal példaértékű hőssé válik. Nem utolsósorban pedig a Szálinger-mesében kiderül a királyról, hogy egyszer ugyanolyan csillagszemű, nyíltszívű forradalmár volt, mint a juhász, neki is hasonló kísértéseknek sikerült ellenállnia a királynő kezéért, azonban hatalomra lépése után feledésbe merült ez az énje. A mese végére a juhász nemcsak a lány kezét, hanem az ország vezetését is elnyeri, a trónra lépve pedig bejelenti, hogy ez az ország megérett a változásra, azonban a mesékből ismert „minden jó, ha a vége jó” befejezés elmondása közben váratlanul eltüsszenti magát. A tüsszentését tanácstalan tekintettel fogadja a nép, hisz nem tudják, hogy a régi sémákat levetkőzve hogyan kellene éretten reagálni, de a juhász is bizonytalan, hogy királyként milyen viselkedést várnak el tőle. Az előadás eldöntetlenül hagyja a kérdést, hogy sikeresen végbemegy-e a rendszerváltás, a leszámolás a régi szokásrenddel és a tekintélyelvű diskurzussal.

Nem csupán a színházi szöveg, hanem a színrevitel módja is hatást gyakorol a gondolkodásunkra. A színészi játék két fontos szervezőeleme a mozgás és a bábhasználat. A történet meseszerű karaktereit – például az emberevő medvét és a gyilkos afrikai sünöket – jelenítik meg elsősorban bábokkal. A bábok és a szereplők zenére, kidolgozott koreográfia szerint mozognak: a darabontok ritmusra menetelnek és tisztelegnek, és a juhásznak a hatalmas fenevadakkal vívott harca néptáncban ölt testet. Az ismétlés meseszerű dramaturgiája nemcsak a szövegben – például a „Melyik juhász? – Az, amelyik nem mondja” dialógus repetitív mondogatásában – és a történetben – a juhász és a király megkísértésének párhuzamában – érhető tetten, hanem a mozgásban, például a darabontok kopogtatásának koreográfiájában, a csapóajtókkal való játékban és a juhász táncában is észrevehető. Az ismétléssel való játék a rendezés végső kérdésére irányítja a figyelmet, nevezetesen arra, hogy szükségszerű-e a történelem önismétlése, vagy valamiképp ki lehet-e törni ebből a körforgásból. A hatalmas, hengerszerű díszletelem is ezt a fajta folytonosságot hordozza magában, miközben sokoldalúságának köszönhetően hol tömlöcként, hol kerekerdő közepeként, hol mélykék tóként, hol csapdaként, hol pedig a hatalmi harc színhelyeként válik értelmezhetővé.

A magyar néphagyomány motívumai a mozgáson és a zenén kívül a jelmezeken is nyomot hagynak a matyó hímzés és a kékfestés technikájának megjelenése révén. A szereplők jelmezei egyszerre hordoznak egyéni és közös vonásokat: a zöldfülűséggel jellemzett és parancsszóra ugráló darabontok levelibéka színű öltözéket kapnak, a kancellár nevetségesen kényes viselkedését folyton valamin fennakadó ruhája is tükrözi, a széltől is óvott királylány rózsaszínű habos-babos ruhában tündököl, az ostoba törvények terhe alatt roskadozó nép gyászruhát visel, a király pedig súlyos menteként hordja vállán az ország sorsát vagy inkább saját elhibázott döntéseit. Azonban mindegyik szereplő ruháján ugyanolyan szívecske virít, emlékeztetve minket arra, hogy minden jelmez és tisztség mögött ugyanolyan emberi lakozik, mint mi.

Mi? A csillagszemű juhász
Hol? Budapest Bábszínház
Kik? Hannus Zoltán, Pallai Mara, Spiegl Anna, Kovács Judit, Beratin Gábor, Kemény István, Tatai Zsolt, Kovács Katalin, Rusz Judit, Bánky Eszter, Semjén Nóra, Némedi Árpád m.v., Barna Zsombor e.h. / Az azonos című népmese alapján írta: Szálinger Balázs / Dramaturg: Nagy Orsolya / Díszlettervező: Cziegler Balázs / Jelmez- és bábtervező: Michac Gábor / Zeneszerző: Zságer-Varga Ákos / Zenei munkatárs: Némedi Árpád / Koreográfus: Fitos Dezső, Kocsis Enikő / Rendező: Markó Róbert e.h.