Néhány napja derült ki a 2017-es POSzT versenyprogramja. A két válogató, Kovács Dezső kritikus és Árkosi Árpád rendező a 2016. március 1. és 2017. március 5. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül választott ki 14 előadást. Marton Éva a POSzT-tal és a másik válogatóval való együttműködés részleteiről, a válogatás szempontjairól kérdezte Kovács Dezsőt.

– Milyen szempontok játszottak szerepet, amikor elfogadtad a válogatásra való felkérést?

– Kovács Dezső: Az alapvető szempontunk, feltételünk a POSZT menedzsmentjével való első találkozásunkkor az volt, hogy szabad kezet kapjunk. Hogy autonómiával és szabadsággal válogathassunk a teljes magyar nyelvű színjátszás palettájáról.

– Korábban a színházak – kőszínházak, független színházak, alkalmi társulatok – ajánlottak az adott időszak előadásaiból. A válogatók ezen felül néztek és válogathattak. Miben változott a szisztéma?

– Idén nem ajánlás és jelölés, hanem regisztráció volt, ami megnehezítette a munkánkat, mert eleinte nem volt teljesen világos, mi a regisztráció tartalma, s az milyen kötelezettséget ró ránk. Időközben világossá vált, hogy ez egy átmeneti struktúra, ami folyamatosan módosul.

– Tavaly februárban létrehozták Hegedűs D. Géza elnökletével a POSZT Szakmai Tanácsadó Testületét. A változások ezzel vannak összefüggésben? Az elmúlt évek „balhéi” tették szükségessé a testület megalakítását?

– Erről a POSZT tulajdonosait kellene megkérdezni. A testület nem sokkal azelőtt állt fel, hogy megkaptuk a felkérésünket az idei POSZT válogatására. Ebből is adódott, hogy átmeneti évadban működtünk, ennek tudatában vállaltuk el a felelősségteljes megbízást. A tanácsadó testület most minden színház számára egységesen három előadás regisztrálását tette lehetővé, a színház méretétől és típusától függetlenül. Ezzel ugyanakkor megnőtt a jelölt előadások száma, lehetetlen volt minden regisztrált és nem regisztrált, ám izgalmasnak tűnő előadást megnézni. A színházak az évad elején, a bemutatók előtt még nem tudhatták, mely előadásokat regisztrálják, így a jelölések menet közben sokat változtak. Több olyan produkciót néztünk meg, amelyet a későbbiekben az egyes társulatok „visszavontak”.

Kovács Dezső. Fotó: Schiller Kata

– Korábban az alkalmi társulatok csak ajánlással jelöltethették előadásaikat, a függetlenek kevesebb előadást ajánlhattak, mint a kőszínházak. Ezek az egyenlőtlenségek megszűntek?

– Az idei válogatói ciklusban ez a struktúra már nem élt, a magyar nyelvű társulatok azonos jogokkal élhettek. Tudomásom szerint jövőre ismét módosul a szisztéma. A nyitás demokratikusabbá tette a jelentkezés feltételeit, ugyanakkor az, hogy minden társulat három előadást regisztrálhatott (és most nem feltétlenül a függetlenekre gondolok), szerintem nem volt túl szerencsés.

– Miért?

– A paletta rendkívül széles, mindenféle szempontból, minőségi szempontból is. És időről időre nagyon sok alkalmi társulat, projekt, színházi előadás jön létre. Olykor nagyon izgalmas produkciók születnek, de több olyan időlegesen működő csoportosulás is létrejön, mely egy-két előadást hoz létre, majd megszűnik.

– Ilyen társulatoknál is születhetnek fontos, maradandó előadások. Miért gond a jelölésük? Nincs létjogosultsága ezeknek az egyszeri produkcióknak?

– Hogyne lenne! Minél több ilyen társulat van, annál gazdagabb a színházi mezőny. Folyamatosan tapasztaljuk, hogy a független színházi csoportokból olyan szellemi energia, inspiráció és muníció jön, ami megtermékenyíti a kőszínházakat, a nagyobb társulatokat. De a regisztráció kiterjesztése nem róluk szólt. Az a problematikus, hogy a regisztrációnak anyagi vonzata is van, és végtelenül szélesre nyitja a megnézendők listáját. És nem mindenki fogadta kitörő örömmel a regisztrációs procedúrát.

– Hogyan készültél a feladatra, milyen tervet készítettél előre? Milyen szempontok alapján készült el a lista, hova mentek, milyen előadásokat néztek?

Folyamatosan rajzolódott ki, hogy mi mindent nézünk meg, de az időbeosztásunkat, az év logisztikáját időről időre át kellett terveznünk, hogy minél nagyobb túrákkal, minél több helyen láthassunk előadásokat.

– Válogató társad Árkosi Árpád rendező. Össze voltatok nőve, és mindenhova együtt mentetek vagy felosztottátok, hogy ki mit néz?

– Nagyon sok előadást néztünk együtt is és külön is, de az utolsó periódusban, amikor már látszott az idő szűkössége, s a hatalmas kínálat, megosztottuk a feladatokat. Kezdetektől folyamatos, szinte napi telefonkapcsolatban voltunk. Megbeszéltük a látott előadásokat, referáltunk mindenről, ajánlottunk egymásnak előadásokat, mindent mégsem tudtunk megnézni. Ha jól számoltam, száznyolcvanhét előadást láttam. Sok, regisztráción kívüli darabot is megnéztünk, természetesen.

– Naplót vezettél? Feltehetőleg folyamatosan változott, melyik tizennégyet preferálod. Nagyon nehéz lehet ennyi előadás közül választani. Számodra mi alapján kerültek be az egyes produkciók?

– Természetesen a szubjektív szempontok sem elhanyagolhatóak. Számított az ízlésünk is. Az sem mellékes tényező, hogy Árkosi Árpád színházi rendező, én színházi kritikus, lapszerkesztő vagyok. Az optikánk némiképpen eltér. De azt gondolom, alapvetően szerencsés felállásban nézhettük végig az évadot, hiszen talán mindketten valamelyest képben voltunk. Kritikusként évtizedek óta sok előadást nézek, Árpád rendezőként nagyon sok helyen dolgozott, jól ismeri belülről is a színházakat.

– Árkosi Árpád a válogatói ciklus alatt is rendezett két előadást, ami felveti annak a kérdését, összeférhető-e a két szerepvállalás?

– A két színházi társaság már ennek ismeretében kérte fel őt a válogatásra, ismert volt, hogy neki két érvényes rendezői megbízatása van. A próbák alatt is rengeteg előadást nézett.

– Kevésbé a technikai részére gondoltam.

Adottságként vettem tudomásul, hogy ő ebben az időszakban is rendez.

– Te miért vállaltad a megbízatást?

– Nagyon megtisztelőnek tartottam a felkérést, s azt gondoltam, a kritikusi pályán ilyen lehetőség egyszer adatik meg. S bár valamennyire képben voltam a magyar színház állapotát, a társulatok kondícióit illetően, sok olyan helyre is elutaztam, ahol bár az együttes előadásait már láttam – főleg a határon túliakra gondolok –, de jó néhány távoli színházba, például Sepsiszentgyörgyre, Gyergyószentmiklósra, Székelyudvarhelyre csak most jutottam el. Hatalmas élmény volt látni az anyaszínházat, annak strukturális feltételeit, intézményi kereteit, amelyek között a társulatok egzisztálnak. A sepsiszentgyörgyiek évadait régóta nyomon követem, ha tehetem, írok róluk, de soha nem jártam ott. A válogatás lehetőséget adott arra, hogy teljes keresztmetszetet kapjak a magyar nyelvű színházi szcénáról. Nagy kihívás volt, ezért is vállaltam, s megtisztelőnek tartottam, hogy a Színházi Kritikusok Céhe jelölt.

– A tavalyi évben volt egy kötött keretszám, tizennégy előadás, de ezen felül a válogatók még két előadást hozzátehettek. Idén tizennégy előadás lesz látható. Miért csökkentették a POSZT versenyben lévő előadásainak a számát?

– Nyilván financiális és technikai kényszerek is közrejátszottak. Jó lett volna, ha idén is marad a tizenhatos keretszám. Már az év elején írásban és szóban is kezdeményeztük a tanácsadó testületnél és a POSZT-menedzsmentnél, hogy maradjon meg a versenyprogram tizenhat előadása. Akkorra már kirajzolódott ugyanis, hogy változatos színvonalú, de izmos évadról van szó, amelyben sok markáns, nagy formátumú előadás is született, ami bőven túllépte ezt a számot. Ennek következtében több minőségi előadás is kimaradt a versenyprogramból. Ezek közül néhány talán a POSZT fesztiválon kap helyet, így legalább látható lesz Pécsett. Nagyon szerettük volna beválogatni az Egy őrült naplója című előadást, ami kiváló és univerzális alkotás. A Nemzeti Színház Galilei élete és a miskolciak A mi osztályunk című előadásának vagy a nyíregyházi Emília Galottinak szintén helye lett volna a versenyprogramban, hiszen fontos társadalmi kérdéseket vetnek fel magas esztétikai szinten. De a mindössze tizennégyes keretszám megkötötte a kezünket.

– Milyen preferenciák mentén történt a válogatás? Vannak kihagyhatatlan színházak és rendezők? Kellett kompromisszumokat kötni Árkosi Árpáddal? Mennyiben konszenzusos a lista?

– Egyetlen szempont döntött, a szakmai minőség, a kreativitás. Más preferenciáink nem voltak. Nincsenek kihagyhatatlan színházak, alkotók. Végig a bőség zavarával küzdöttünk egyébként, az újabb és újabb formátumos előadások rendre kiszorítottak másokat. De ez fesztiválzsűrizésnél is így működik.

– Mi az oka annak, hogy a független előadások közül mindössze egy, Mundruczó Kornél Látszatélet című előadása került be, miközben a válogatói rendszer az előző évekhez képest erre nagyobb lehetőséget adhatott volna? Tavaly Horváth Csaba rendezése, A te országod képviselte a független szcénát a POSZT-on.

– A válogatói rendszer korábban is tág lehetőséget adott… Szerettünk volna több független és több határon túli előadást is beválogatni. Ez a lista állt össze, ilyen kompromisszumra jutottunk. Az általunk választott tizennégy előadásból egyet sem tudtunk volna kihagyni, s utolsó pillanatig reméltük, hogy legalább plusz egy befér majd.

– Mégiscsak van „elvárás”, vannak megfelelési pontok, hogy ne legyen nagyobb súlya a függetlenek megjelenésének?

– Nincs „elvárás”, nincsenek megfelelési pontok, csak a szakmai minőség. Ez volt az egyetlen szempont. Sok független előadást láttunk mind a ketten, de igazán átütő erejűnek Mundruczó Kornél rendezése bizonyult.

– Pintér Béla A bajnok című előadása már a bemutató idején nagy port kavart. Felmerült, hogy beválogassátok ezt az előadást is? Vagy nem akartatok kockáztatni?

– Mérlegeltük, de arra jutottunk, hogy nem fogjuk beválogatni. Mára a darab politikai felhangjai zárójelbe tevődtek, maradt pusztán a produkció. Nagyon izgalmas előadásnak tartom, de a nagyszerű író-rendezőtől, Pintér Bélától láttam már originálisabb zenés művet is, például a Parasztoperát, a Gyévuskát.

– A szakmai döntéseteket befolyásolta-e politikai, színházpolitikai körülmény? A POSZT körül évek óta zajló politikai „felhajtás”?

– Ez nekünk nem volt szempont. Semmiféle politikai hátszél vagy ellenszél nem befolyásolta a döntésünket.

– A szombathelyi A falu rossza kiváló előadás. De volt-e „plusz” a döntésetekben? Szabad-e, kell-e a válogatáson keresztül állást foglalni?

– A falu rosszát még tavaly májusban láttuk, s már akkor megfogalmazódott bennünk, hogy helye lehet a POSZT-on, olyan robusztus, vitriolos, szarkasztikus előadás. Akkor még szó nem volt pályázatról, aktuálpolitikáról. Válogatóként az előadások minőségét kellett mérlegelnünk.

– A POSZT-ra kerülő tizennégy előadás mit ír le a 2016/17-es színházi évadról?

– Számomra azt, hogy a magyar színházi szcénában erős társulatok és tág szellemi horizontú előadások vannak jelen, amelyek képesek megjeleníteni a társadalomban zajló folyamatokat. Sokszor nagyon nehéz körülmények között hoznak létre az alkotók magas színvonalú előadásokat. Azt is tapasztalom, hogy a magyar színház körül van egyfajta szellemi felhajtóerő a közönség és a társadalmi környezet részéről. Ez nem véletlen. A magyar társadalomban igen sok feszültség halmozódott fel, s az emberek szeretnek átélni valamiféle közösségi élményt, amit sokszor a színházban találnak meg. Összességében azt mutatta az évad, hogy intenzív és magas szakmai színvonalú művészi munka folyik a társulatok jelentős részében, még akkor is, ha a színházi közéletben éles ideológiai, politikai, szakmai viták zajlanak. Amelyek visszahatnak az alkotói folyamatokra, hisz nem mindegy, hogy milyen közegben születnek meg az előadások. Mégis, az igazán progresszív műhelyek jelentős szellemi teljesítményeket hoznak létre.

Az interjút készítette: Marton Éva