A színpadkép, az angolpark leghangsúlyosabb darabja a körhinta. Népcsoportok, sorsok, helyszínek forognak körbe: fegyvert kovácsoló cigányok, Mária Terézia udvara, a disznókereskedő Zsupán és az ő udvartartása.

Fotók: Nagy Attila

Johann Strauss 1883 februárjában vezényelte Budapesten A vidám háború című operettjét. A látogatás megkoronázásaképpen találkozott az írófejedelemmel, Jókai Mórral, akit a valcerkirály együttműködésre is buzdított. Jókai nem volt rest, és bár voltak olyan hangok környezetében, akik nehezményezték, hogy nemes áruját olcsó holmikkal kereskedőnek adja el, kiókumlált egy olyan sztorit, melyben egyben láttathatta a Monarchia népeit. Mely legalább annyira szólt a Duna menti népek, mint a szerelmesek egymásra borulásáról. Jókait inspirálhatta, hogy ekkoriban állította ki először magyar múzeum a nagyszentmiklósi kincset, melyről még egy évszázaddal később is azt feltétezte László Gyula professzor, hogy az a magyar honfoglalók ékessége lehetett. Székely Bertalannak a kecskeméti városházán látható Vérszerződés című freskóján a nagyszentmiklósi kincsből származó ivócsanakból iszogat Árpád.

Hegedűs Géza a Jókai-regényhez fűzött utószavában kitér arra, hogy a pesti Schnitzer Ignác újságíró, ki magyar és német nyelven is publikált, és életcéljának tekintette, hogy Petőfit német nyelvterületen népszerűsítse, hogyan sekélyesítette el Jókai művét. Főként azzal, hogy a komor hátteret, a mocsárrá vált Bánát leírását és a boszorkánypereket kilúgozta belőle. Az idilli felszín alatt egy letarolt ország, egy erkölcstelen úri világ, emberi rangjától megfosztott cigányság vall a korról, írja Hegedűs. Szinetár Miklós rendezésének erénye, hogy a librettóban ejtett változtatásokkal, a komorabb képekkel szólni tud letarolt országról, jogfosztottságról. Nem tolakodóan, az operett bohókás alaphangulatát azért nem felülírva. A történetben a mában is érvényest mutatja meg.

A darab a török idők következményeképpen kihalt délvidéken játszódik, szereplői cigányok, szerbek, magyarok, osztrák erkölcscsőszök és Mária Terézia. Szinetár rendezése rövid, vetített Monarchia-történettel, képregényes összefoglalóval nyit: a kerettörténet a nagybajuszú, zilált hajú, eképpen kissé ördögnek is látszó Ferenc Józseffel a mű keletkezésének korát idézi meg. A színpadkép, az angolpark leghangsúlyosabb darabja a körhinta. Népcsoportok, sorsok, helyszínek forognak körbe: fegyvert kovácsoló cigányok, Mária Terézia udvara, a disznókereskedő Zsupán és az ő udvartartása. Bár olykor a nézőt elfoghatta az az érzés, hogy túl sok mindent, túl sok szereplőt kell tekintetével befognia, és a szereplők mozgását, főként gesztusait lehetett volna jobban kordában tartani, Szinetár átlátható, élvezetes színpadképeket alkotott, fiatalos (tegyük hozzá, most töltötte be a 85-öt, vagyis minden elismerésünk) üde, virgonc előadást. Szinetár az opera lapjának nyilatkozva elmondta, hogy míg a Denevér egységes és kompakt mű, A cigánybáró szerinte inkább csak remek zenés jelenetek egymásutánja: és ehhez a koncepcióhoz passzol is a vurstli, ami a sorsfordulások, a szerencse forgandóságának metaforája lesz (díszlettervező Horesnyi Balázs).

Az egyetlen, amivel Szinetár rendezése adós marad, az érzelmek, a szerelem hiteles ábrázolása, ámbár ez nem is annyira neki, mint inkább az énekeseknek róható fel. Amennyire virgonc a rendezés, annyira nem volt az a zenekar. Héja Domonkos komótos tempókat vett, főként az első felvonás belépőinek ritmusa nem volt elég karakteres.

Miként a történet, a zene is nagyon monarchiabéli, megjelenik benne számos nép számos dallama, zenei formája, van itt a polkától a keringőig minden: pont, mint egy vurstliban. Ám a zenei megvalósítás ezt a sokszínűséget nem adta át. Az egyetlen kivétel az utolsó felvonás nagy táncbetétje. Melis László Kék Duna keringő-átirata, maga a kompozíció egészen közel kerül az eredeti Jókai regényhez: a lakkozott felszín alatt keserűség van. A szerzeményhez tartozó keringő-koreográfia (Duna Művészegyüttes) viszont inkább illett volna a Szegedi Szabadtéri néptáncgálájára, a Tüske Csarnok népi iparművészet vásárába vagy a RAM-ba , mint A cigánybáróhoz hasonlóan sokféle zenei stílust egyesítő kompozíció hömpölygéséhez, áradásához. Melis László átirata ugyanis nem operettes, nem cukormázas, nem álromantikus: legalább annyira benne van az első világháború, mint egy jól játszott Csárdáskirálynőben.

A harmadik felvonásban elsütött poénok trafikról, kegyként kapott kaszinókról nem csak derültséget váltottak ki, de némi meghökkenést is. Holott az operett, különösen A cigánybáró, ami tizenöt verzióban létezik, mindig is érzékenyen reagált a kor jelenségeire, nem állt tőle távol sem a frivolság, sem a heccelés.

Az általam látott szereposztásban a darab legalább annyira volt Zsupáné, a Barinkay-birtokban pöffeszkedő disznókereskedőé, mint a Barinkayé – akárcsak az operettjátszás aranyidejében, mikor is e szerepben Melis György (és Gregor József, Melaczky Oszkár) jópofáskodott. Úgy éreztem, a szélesen jókedvű Gábor Géza az egyetlen, akinek Zsupánja a régi nagyok alakításához méltó. Ha a darab előadás-történetén végigtekintünk, vagy belemászunk a múlt századi magyar előadások Youtube őrizte felvételeibe, az lehet a tapasztalatunk, hogy ez a mostani cigánybáró korántsem annyira megoldott, mint a korábbiak. Nincsenek olyan nagy formátumok az egyes szerepekre, mint egykor. Hiába énekel elég pontosan, elég öblösen Kiss B. Attila, Barinkay belépője nem lesz az a dúdolható, fülbemászó dalocska, mint Ilosfalvynál. hiszen hiányzik belőle a karakteres tagolás és az átütő erő Szaffi szerepében Szakács Ildikó üde jelenség, de nem érezteti eléggé sem a szerelmet, sem az elválás fájdalmát. Czipra szerepében Wiedemann Bernadett van még talán legközelebb az eszményi operettes alakításhoz: hiszen ehhez nem csak megfelelő formálás, a közép-lágéban is magabiztos, erős énekhang, hanem az esetlenség bája, a komikum, az esendőség érzékeltetése is szükséges. Ha mindezek megvannak az alakításban, ha az több egy dalocska előadásánál, akkor érezhetjük csak igazán – mint egykor, az emlegetett aranyidőkben – hogy az opera, az Erkel színpadán is van létjogosultsága az operettnek. Most leginkább a rendezői koncepció, a színpadkép, a körhinta mint kórhinta kerengése az, ami ezt a leginkább igazolja.

Hol? Erkel Színház
Mi? Ifj. Johann Strauss: A cigánybáró
Kik? Magyar Állami Operaház
Szereplők: László Boldizsár, Zavaros Eszter, Ulbrich Andrea, Gábor Géza, Kriszta Kinga, Bátki Fazekas Zoltán, Balatoni Éva, Szerekován János, Geiger Lajos, Szűcs Nelli, Hábetler András, Irlanda Gergely, Nótás György. Közreműködnek a Duna Művészegyüttes táncosai. Karmester: Héja Domonkos.
Szövegét Jókai Mór ‘A cigánybáró’ című kisregénye alapján írta: Ignaz Schnitzer. Magyar nyelvű dalszövegek: Fischer Sándor. Magyar nyelvű próza: Szinetár Miklós. Díszlettervező: Horesnyi Balázs. Jelmeztervező: Pilinyi Márta. Koreográfus: Mihályi Gábor. A koreográfus asszisztense: Marosi Edit. A Kék Duna-táncbetétet átdolgozta: Melis László. Karigazgató: Strausz Kálmán. Rendező: Szinetár Miklós