Nemcsak a sötétben kuksoló és csöndben nagyokat érző tömegnek kell ilyenkor lenni, hanem demonstrálni is kell a színpadon lévőkkel az összetartozás érzését.

Nem a részvét, a részvétel a fontos – ezt bizonyítja a Trafóban bemutatkozó szomolyai cigány asszonyok és a siklósbodonyi fiatalok előadása. Energikus, magabiztos, játékkedvvel teli mindkét bemutatkozás, és a közönség is eufórikusan fogadja a vendégszerepléseket. Mégis olyan érzésem van, mint mikor a meteorológus az időjárás-jelentés után szép estét kíván. Jóleső a jókívánság, az összetartozás érzését teremti meg, de közeleg a jégeső.

„Figyelje a számat! Nem kell már többé hozni a tejet.” – mondja a nővér a 15 éves anyának, aki hosszú napok óta hordta minden reggel a tejet inkubátorba került gyermekének. „Ért maga magyarul?”

Szomolya Eger és Mezőkövesd között elterülő település, néhány faluval északkeletre pedig ott van Sály, egy másik kis falu. Az itt élő, főképp közmunkában dolgozó roma nők vettek részt a SzívHang / Éljen soká Regina! című színházi előadás elkészítésében. A program digitális történetmeséléssel és szociodráma-foglalkozással indult a Sajátszínház.org csapata irányításával. Az asszonyok diktafonra mondták életük egy-egy meghatározó vagy traumatikus történetét, melyhez az interneten vagy a családi fotóalbumban talált képek közül válogattak illusztrációt, majd csoportos szociodráma-foglalkozásokon a közösséget és egymást erősítve, a történetek különféle figuráinak szerepébe lépve dolgozták fel az emlékeket. Amikor a közös munka a következő fázisba, a színházi előadás elkészítéséhez ért, mindenki választhatott, hogy vállalja-e a szereplést. A sályi asszonyok ekkor morzsolódtak le: bár a program pótolta volna a pénzkiesést, féltek, hogy a hiányzás miatt nem osztják be őket többé munkára. Egy riportfilm tanúsága szerint a szomolyai asszonyok is megvitatták – épp a szociodráma keretei között – hogy miért fontos továbblépni és megmutatni saját történeteiket a színpadon: „Ébredjetek már fel, három napig tart a csodátok, ugyanitt éltek, Szomolyán vagytok.” „Bámulni fognak titeket, mint az állatkertben.” „Nem mindennap vagyok ilyen színházi előadásban, engedd már meg!” – szóltak az érvek és ellenérvek. De mindkét oldal majd kicsattan a tettvágytól, színpadra termettek ezek a nők.

SzívHANG. Éljen soká Regina! Csoszó Gabriella fotói

A SzívHang / Éljen soká Regina! című előadás egy születésnapi készülődés története. Lányai, unokája, testvérei várják haza az ötvenéves Reginát a kórházból, hogy felköszöntsék. Nyolc roma nő, egy Ricsi úrnak nevezett roma férfi és Sárosdi Lilla színésznő van a színen. Ő az egyedüli, aki a saját nevén szerepel az előadásban, tökéletesen beleillik ebbe a hölgykoszorúba. Ugyanaz a kicsattanó energia jellemzi őt is, bár nehéz utolérni, ha az érzelmek megéléséről van szó. A színésznő a játékmester, a messziről jött ember, hozzá beszélnek, neki mesélnek az asszonyok, s bár már ismeri ezeket a történeteket, mégis könnyekig meghatódik, együtt nevet velük. Krumplit pucolnak, húslevest főznek, és művirágokkal, girlandokkal díszítik a teret, várják haza Reginát. Hiába hívják kicsi Ricsit Lillácska telefonján – mert az övén van pénz –, Reginával elkerülik egymást, mert az asszony nem bírt várni, és saját felelősségére elindult haza a kórházból. „Mindig is ilyen volt ez a Regina…” – kezdik az anekdotázást az asszonyok, és ennek az ötvenéves nőnek a fiktív élettörténetén keresztül mesélik el a saját életük meghatározó pillanatait.

Sárosdi Lilla és „Bea”

Sok megrázó történet – brutális férjről vagy a közmunka rögös útjairól – maradt ki ebből az előadásból, hogy az a szomolyai asszonyok további életében ne üthessen vissza. Az előadáshoz mégis intim, fontos, a társadalom egészének tükröt tartó történeteket kerestek, így esett a választás az anyaság és a hozzá kapcsolódó intézmények témakörére. Van, akinek sötét bőrrel született gyermekét odakozmált tésztához hasonlította az orvos. Van, akit a védőnő egzecíroztat, hogy legyen kiságy, és ki legyen ám meszelve, mire jön a baba (szomolyai nevezetességről, a barlanglakásról van szó, sziklába vájt házikót kellett meszelni). Van, aki a császármetszés elől menekült el a kórházból, más pedig nem érti, mi szükség védelembe venni a gyerekeit, hiszen ki védené meg jobban, mint a saját anyja. Vannak történetek, melyek ízesen, kedvesen előadva illenek a kedélyes krumpli pucoláshoz, mások viszont olyan gyomorszorítóak, hogy pálinkát kell lehúzni utánuk. A szinte még maga is gyermek anya, aki egy reggel az üres inkubátort találta csak a kórházban, vagy azok a nők – a nyolc szereplőből öten –, akiket elkötöttek az orvosok. Egyikőjük maga kérte ezt – a kilencedik gyerek után, akik közül csak öt érte meg a felnőttkort – és sose bánta döntését. Mások állítják, őket senki sem kérdezte, csak megtörtént a beavatkozás. Félhomályban, egymást átölelve mesélik ezeket a történeteket az asszonyok.

Liza, egy fiatal lány is szót kap, arról mesél, ő még nem szeretne gyereket, előbb munkát, hivatást keresne, egzisztenciát teremtene. Egyik szakmát a másik után kezdte el tanulni, pék volt, vendéglátást is tanult, gyakorlaton sehová sem kellett. A műkörmös-felvételin az oktató kerek perec megkérdezte tőle, hogy szerinte ki akarná nála csináltatni a körmét? Vékony, mint a nádszál, a haja fekete, mint az ében, az ajka piros, mint a rózsa, de a bőre, az nem fehér, mint a hó, így az ő meséje nem válhat valóra? Az asszonyok nyüstölik, vállaljon gyermeket, mert az a világ legcsodálatosabb dolga. Liza számol, ha harminc évesen szüli meg a gyermekét, és – mint az errefelé szokás – ötvenévesen meghal, az a gyerek még csak húsz lesz, mivé lesz ő egyedül a világban?

„Liza”

Ne valamilyen siránkozást, jajveszékelést képzeljünk, ez az előadás pörgős, harsány, derűs, lendületes játék. Ünneplőbe öltözött anyák, nagymamák és dédnagyanyák tüsténkednek a színpadon. Jól érzik magukat, barátnők egymás között, és érződik az elszánás, hogy magukért és a közért végzik ezt a munkát a színpadon. Fő az étel, ürülnek a kupicák, várják haza az ötvenéves Reginát. De Regina nem ér haza a kórházból, mégis ott van végig velük. A színpad hátuljában, emelvényen foglal helyet. A hatalmas asszonyság könnyű, csillogó, vajszín selyembe, finom csipkébe öltözve és szívhez szólóan énekel. Robi úr, mint különös puttó kíséri gitáron a cigánynótákat. Regina dalai adják meg a szívhang ritmusát. Amikor az előadás végén szolidan elfújná a gyertyát születésnapi tortáján, a láng meg sem rebben. Egy másik asszony nagy levegőt vesz, és sötétbe borul a színpad.

„Regina”

Az egyórás szünetben a lelkes közönség kitart, ahogy ez ilyenkor szokott, a társaságok vidáman beszélgetnek, borozgatnak. Következő hőseink, a siklósbodonyi fiúk-lányok szívószálas kólával a kezükben szaladgálnak. A még mindig angyal ruhát viselő Reginával és Robi úrral beszélgetésbe elegyednek a nézők. Mindenki lelkes, ünnepi ez az est, a nagy finálé, egyéves munka betetőzése, a találkozás ideje.

Mind a szomolyaiak, mind a siklósbodonyiak háromszor mutatták be az előadásukat. Egyrészt (mely sokak szerint a legnagyobb megmérettetés) saját településükön, a helyi közönségnek. Másrészt Egerben, illetve Pécsett a szakmának, szociológusoknak, roma aktivistáknak, színházzal foglalkozó szakembereknek. Végül Budapesten, a Trafóban a társadalom színe elé viszik a történeteiket. Nem én magasztosítom így fel a közönséget, melynek magam is része voltam, hanem Oblath Márton, a Sajátszínház.org program vezetője fogalmazott így egy interjúban (Librarius) a siklósbodonyiak kiállítása és filmje kapcsán: „Itt tudják az alkotók ˝lemérni˝, hogy a társadalom mit szól ahhoz, amit ők magukról gondolnak. Ha mások is kíváncsiak arra, hogy ők kicsodák-micsodák, az nem csak a kiállítás látogatóinak hoz új felismerést, hanem a résztvevők önbecsülése is erősödik.”

Valóban más szerepe van egy ilyen dokumentum-, vagy etnoszínházi előadásban a közönségnek. Fórumot képeznek, megszólíttatnak, és maguk is szerepet játszanak. Nemcsak a sötétben kuksoló és csöndben nagyokat érző tömegnek kell ilyenkor lenni, hanem demonstrálni is kell a színpadon lévőkkel az összetartozás érzését. A Trafó közönsége természetesen érzi ezt a felelősséget, társadalmabb a társadalomnál. Sorban áll, fürtökben lóg, lépcsőn kuporog, kitűzőt tűz, tapsol, hujjogat, érzékenyen lekövet és szóba elegyedik. Fontos és jóleső ez az egymás felé fordulás, csak az a hangos, mégis jórészt érthetetlen háttérzaj ne lett volna olyan ünneprontó. A szünetben ugyanis a digitális történetmesélésben rögzített, képekkel kísért monológokat vetítették a Trafó közösségi terében. Valaki mintha arról beszélne, hogy leégett a házuk és odalett mindenük. Nem hallom, az ünnepi eufória ezen az esten hangosabban szól.

„Ha ide állunk az utca végébe, és végignézünk rajta, ez Bodony.” – mondja a 15 éves forma, a menyasszonyt alakító Soproni Anasztázia. „Ennyi az egész falu, egy utca.”

Siklósbodony Pécs és a horvát határ között elterülő Ormánság egyik kicsiny falva, körülbelül 130 lakosú település, amely a Rákóczi utca körül sorakozó házakat és egy jókora katolikus templomot jelent. Posta, kocsma, kisbolt, iskola, óvoda, bölcsőde nincs a faluban, a játszóterük is csak egy éve épült, az egyetlen hivatal a polgármester birodalma. Siklósbodony, ahol romák és nem romák egy közösséget alkotnak, szerencsére nem elöregedő település, 51 gyermek él a faluban. Még nincs két éve, hogy Bodonynak roma származású polgármestere lett Barta Róbert László független jelölt személyében. Az ő felesége, Lakatos Gina – aki már korábban is játszott dokumentumszínházi előadásban – ki szerette volna próbálni ezt a közösségépítő programot saját falujában is. Az egyéves Sajátszínház.org program itt elsősorban a kamasz korosztályt szólította meg, és a borsodi foglalkozásoktól eltérően  nem a HANG, hanem a KÉP volt a kiindulópont. Mégpedig a közösségi festés, melybe a legfiatalabbak és a felnőttek is bekapcsolódtak, és a fotóhang módszere, mely a 70-es évek elején alakult ki. A szomolyai és bodonyi munkák eredményeit összefoglaló, A sajátszínház módszerei – Művészet alapú részvételi kutatás című kiadványban Oblath Márton és a fotó kurzust vezető Csoszó Gabriella így foglalja össze a fotóhang-módszer sajátosságait: „Sok esetben nehéz feltérképezni, hogy voltaképpen melyek lennének azok a helyi problémák, amelyek foglalkoztatják, cselekvésre ösztönöznék a fiatalokat. A klasszikus fókuszcsoportos beszélgetés (netán rákérdezés) jellemzően kevéssé érvényes válaszokat hoz. […]  Bár az eljárás kulcsa a fénykép, célja (az ˝ajtó˝) a hang […] Így a kutatás eredménye sem csupán a résztvevők által készített fotók tárháza, hanem mindazok az egymásra épülő viták, amelyekre a fotók együttműködésen alapuló elkészítése, közös rendezése, közösségi elemzése lehetőséget kínál.” A fotóhang-foglalkozásba bevont, körülbelül 10-17 éves fiatalok fényképet készítettek arról a helyről, ahol a jelenben a legnagyobb biztonságban és legnagyobb boldogságban érzik magukat, valamint készíteniük kellett egy fényképet – és a kép alapján egy rövid fogalmazást is – arról, hogy hol szeretnének tartani 30 év múlva.

Lakatos Gina a JövőKÉP – Remake Bodony megnyitóján. Fotó: Csoszó Gabriella.

Mielőtt belépnének a nézők a színházterembe, mindenki kap egy mappát. A színpadon interaktív kiállítás fogadja a közönséget, a falakhoz támasztva színes, festett táblák, transzparensek kapnak helyet. Kézlenyomatok, állatok, emberek és csupa pozitív üzenet a családról, boldogságról, az otthonról és a szeretetről. A jókora emelvényeken gyerekek, fiatalok rajzai és jövőjüket előre vetítő fotói, leírásai találhatóak. Körülöttük toporognak a nézők, de az alkotók is. Lakatos Gina mikrofont ragadva sorolja a teendőket, a fiatalok pedig a nézőket megszólítva magyarázzák, hogy gyűjtsük a képeket a mappába. A gyűjteményünket meg is tarthatjuk, csak adjunk a mappánknak címet, amit aztán diktáljunk be az infopultnál. Mindenki lelkesen gyűjtöget, olvasgat, beszélget, elemez, és a kivetítőn is egyre gyűlnek a címek. Kissé sete-suta a szituáció, mint ahogy az már hasonló megmozdulásoknál lenni szokott, de ha jól sejtem, a cél az volt, hogy ahogy a bodonyi fiatalok, úgy mi is a képekből induljunk ki, belőlük alakítsunk ki benyomást a történet hőseiről.

Ami a jövőképet illeti: a kiállított képeslapok – ha nem is adnak reprezentatív mintát, de – sok mindent elárulnak a fiatalok vágyairól, helyzetéről. Ez alapján az ormánsági aprófalvaknak befellegzett. Lakatos Gina az egyedüli, aki siklósbodonyi maradna, mások a közeli Viszlón, Harkányban vagy Pécsett folytatnák, de sokan képzelik el az életük Budapesten, és vannak, akik meg sem állnának Skóciáig. Sokan fotósok szeretnének lenni, de van, aki informatikus, feltaláló, rocksztár vagy pék, menő vállalkozás vezérigazgatója vagy védőnő. De egyelőre minden reggel négy órakor kelnek, hogy beérjenek az első órájukra a szakiskolába, gimnáziumba; szeretik a családjukat, a telefonjukat, és a filmből az is kiderül, hogy még ezt az egy utcás falut, Bodonyt is szeretik.

A STEREO Akt és Boross Martin rendező irányításával készült fantázia-dokumentumfilm kész káosz, de zseniális valami: azt a folyamatot rögzíti, ahogy a fiatalok szorosabb közösséggé formálódnak, és ahogy megpróbálják megértetni a nézővel, milyen természetű is ez a falu, hogy milyen tehetségük, ambícióik vannak, és mik azok a titkos vágyak, amelyek most a fényes jövőt jelentik számukra

Jelenet a JövőKÉP című filmből. Kis Dániel, Kis János, Keresztes Attila, Czenner Máté. Fotó: Oblath Márton

Közben megismerjük a társaságot: micsoda karakterek, micsoda dumával! Kezdjük bemutatásukat Czenner Mátéval, a pufók roma fiúval, a fűkasza-mágus, fűnyírógép-roppantó fiatalemberrel és cingár, ifjú barátjával, a sokszor lesütött szemmel járó, jópofa Kis Dániellel, valamint Dániel testvérbátyával, a remek mozgásvilágú Akhileusszal és a nagyszerű rapperrel, Kis Jánossal. De János raptudása mit sem érne Pados Richárd magabiztos szájdob-alapja nélkül. A szőke, csöndes, szerény fiú később a vőlegény szerepében hallgat nagyokat. Aztán itt van Keresztes Attila, mint maga Toldi Miklós! Két bikaborjút és két disznót tudhat magáénak már ilyen fiatalon, és nagy gonddal, szakértelemmel neveli őket. Már most egy módos gazda tartásával és tiszteletet parancsoló termetével rendelkezik. Testvére, Keresztes Kitti visszahúzódóbb természet, de az oda-oda szurkáló anyós szerepében nagyot alakít. A falu szépei, a két Soproni lány, Anasztázia és Afrodité testvériesen megosztoznak a mennyasszony és a gaz csábító szerepén. Unokabátyjuk, Vas Gergő vigyáz a szépségekre a közös munka idején. És végül, de nem utolsó sorban itt van az örök barátnő figurája a holdvilág arcú, csendes szavú Kovács Zsófia Enikő alakjában: úgy zavarba jönni, ahogy ő tud, kevesen képesek. Tóth Dominika pedig feladva a bölcs, kívülálló rocker szerepet, belemerítkezett a bodonyi fiatalság játszódásiba. Leírásomat úgy vegyék az olvasók és tekintsenek rá az érintettek is, hogy lehet, hogy a fele sem igaz. De annyi bizonyos, hogy megdöbbentő volt ennyi erős vonalakkal megrajzolt karaktert, színdarabokban is megtalálható archetípust látni, miközben ők valós emberek mindennapi közegükben.

Hogy miről szól a film? Mi a mondandója? Az már fogósabb kérdés. A kerettörténet szerint lakodalom van a mi utcánkban, férjhez megy a falu legszebb lánya. Talán a siklósbodonyi kibeszéletlen konfliktusok felszínre törését próbálták ebbe a játékba foglalni. Már a mulatság elején összevesznek az örömszülők, a légyszaros evőeszközön és az ihatatlan boron. A lagziba tartó zenekar sem jut el Bodonyig, ehelyett jön egy garázskimittud. Amolyan Csillag születik-válogatás a greenbox előtt. Így jár Soproni Afrodité roma táncot a Hősök terén, Keresztes Attila és Kis Dániel Bud Spencer és Terence Hill bőrébe bújik. A Bűnvadászok című film egy jelenetét adják elő fűnyírón motorozva. Végül pedig saját szerzeménnyel lép fel a Kis-Pados rap duó. Ezen produkciók egy esküvői mulatság fénypontját jelentik… Ám végül a nagyjelenetben a csábító leönti a menyasszonyt, az ifjú ara pedig az egymásnak eső rokonság köréből kitörve végigszalad a falun, ki a világból. Épp úgy szalad, hogy nagy futását rögzíti a Google Street View autója a háttérben mindenféle mágikus realista jelenettel, amiben minden és mindenki szerepel, kivéve Keresztes Attila bikabornyúja, mely állat megmakacsolta magát, és az istennek sem akart a záró képben szerepet vállalni. Az arát alakító Soproni Anasztázia elvárásaihoz igazodva pedig a happy end sem marad el, mert ahelyett, hogy a faluból kifutna az ifiasszony, inkább egy nagy ugrással az út végén várakozó férj, Pados Richárd nyakába veti magát. Boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

A Soproni-lányok a greenbox előtt

Kevés imázsfilm sikerülhetett volna ennél jobban Siklósbodonyról, mint ez a fantázia doku. A kissé kopottas, máshol talán romosnak is mondható házak közepette tettvágyat, játékot, sok energiát láttunk ebben a filmben. A fiatalok képesek voltak megmozgatni a falu népét. Volt, aki lovas kocsit adott kölcsön, a polgármester a traktort vezette, a nagymamák ünneplőt húztak, és kiültek a napra, a családok babakocsival, kicsikkel-nagyokkal, férfiakkal és nőkkel álltak ki az utcára. Így lett ők a násznép, és közben megnézték, mit művelnek a fiatalok. Nem tudom, a valóságban hogyan működik a közösség Siklósbodonyban, ez a filmből nemigen derül ki, de annyi biztos, hogy a bodonyi fiatalok dicső példáját adják romák és nem romák együttélésének sőt barátságának, és az is biztos, hogy értékes gyerekeket nevelnek itt a szülők, a családok. Láthatóan a pesti népeket teljesen zsebre vágták a vidéki élet szépségeivel.

Hol? Trafó
Mi? SzívHANG / Éljen soká Regina! és JövőKÉP / Remake Bodony
Kik? Sajátszínház.org
Szomolyai előadók: Báder Renáta, Horváth Róbertné (Rita), Horváth Zsanett, Kállai Gergőné (Vali), Lakatos Rudolfné (Noémi), Orgon Ilona, Suha Judit, Sárosdi Lilla
Dramaturg: Gyulay Eszter
Digitális történetmesélés: Lanszki Anita
Szociodramatista: Teszáry Judith
Dokumentumfilm: Hegyi Dávid
Kutatásvezető: Horváth Kata
Rendező: Romankovics Edit
Siklósbodonyi főszereplők: Czenner Anita, Czenner Máté, Kis János, Kis Dániel, Keresztes Attila, Keresztes Kitti, Kovács Zsófia Enikő, Lakatos Gina, Pados Richárd, Soproni Afrodité, Soproni Anasztázia, Tóth Dominika, Vas Gergő
Közösségi festés: Katona Kriszta, László Eszter
Fotóhang: Csoszó Gabriella, Oblath Márton
Operatőrök: Kőrösi Máté, Gajdics Dávid
Vágó: Vághy Anna
Hangmérnök: Necz Balázs és Csizmadia Botond
Zene: Bartha Márk
Gyártásvezető: Steinmetz Anikó
Producer: Rácz Anikó
Rendező: Boross Martin