…itt aztán nincs révedezés azon, hogy égve maradt-e otthon a gáz. Szirtes Tamás dinamikusat rendezett. A filmszerűség az indok, azért pörög minden, mint a motolla.

A Diákkönyvtár öreg, gyűrött, ronda barna borítóján láttam meg először az arcát, egész pontosan először a homlok az, amivel találkozik a tekintet, a kelleténél jóval magasabb, gömbölyded fényes felület. Hosszú orr, csücsöri száj, körszakállban megbújó Mona Lisa-i mosoly. A fej egy vitorlavászonként feszülő fehér galléron nevetségesen libikókázik. De a tekintete átható, éppen rám néz, bele a szemembe. Ő William Shakespeare Martin Droeshout rézkarca szerint. Ő Shakespeare, a világraszóló zseni, de nem ő Shakespeare, a szerelmes. A szerelmes Shakespeare ugyanis egy svájci óra vagy toll reklámban is megállná a helyét. Vonásai tökéletesek, mint Joseph Fiennes-nak, mosolya ezer karát; megnyerő, dinamikus, derűs személyiség és mindenekfelett lelkes és lelkesítő. Solti Ádám tökéletes karakter, ilyennek kell lennie egy szerelmes Shakespeare-nek, kár, hogy nem tűnik igazán szerelmesnek. Violából sem hiányzik a lelkesültség, a spiritusz. Nem épp egy Ophélia, de még csak nem is Júlia, talán inkább makrancos Kata? Ez azért túlzás, de a nadrágot ő hordja. Petrik Andrea gyönyörű és erős Violát alakít. Holmi szerelem őt sem küldheti padlóra.

A Madách Színház lecsapott a lehetőségre, a 2014-es londoni bemutató után a társulat tűzhette műsorára a Szerelmes Shakespeare színpadi változatát. Megadták a módját a színrevitelnek, mini fesztivált rendeztek az évad végi nagy finálé köré, dupla szereposztás, rengeteg szereplő, énekesek, táncosok, bajvívás tanár, kutyaidomár, parókakészítők és szorgos szabók-varrók hada. Minden szereplőnek díszes, a kort idéző ruha jár. Romhányi Nóra tervei alapján a főszereplőknek több öltözet is megadatik: gyöngyök, hímzések, csipkék, tollak és különféle kelmék. Rózsa István a Globe Színházat idéző, magasba törő fa szerkezetű díszleteit Vízvárdi András tarka animációi fényfestik.  A Szerelmes Shakespeare című, 1998-ban készült film eredeti forgatókönyvéért Tom Stoppard és Marc Norman Oscar-díjat kapott. Jóval a filmsiker után Lee Hall alkalmazta színpadra a forgatókönyvet Londonban, a Madách Színház színpadán pedig Szabó T. Anna fordítása hangzik el. A színpadi szövegben jóval dominánsabb a praktikum, mint a líraiság, de Szabó T. Anna szonettfordításai is fontos szerepet kapnak dalba foglalva. A Szerelmes Shakespeare nem zenés színház, ezúttal szinte teljesen prózai művet mutatott be a Madách Színház a nagyszínpadán, de Gulyás Levente zenéje átszövi a játékot. Négy énekes a capella előadása köti össze a jeleneteket, a szerelemről énekelnek. Van kocsmai tivornya és nagy záró tánc jelenet, de leginkább egy reneszánsz dallam pulzál végig, olyan, ami rögtön megragad az ember fejében.

Fotó: Madách Színház/Mohos Angéla

Ahogy a négyes-hatos villamosról sietve az elegáns tömegbe keveredem, és köztük sodródva belépek a színház előterébe, próbálok illedelmesen, de határozottan a jegypénztár felé törni. Sasszézva a polgármesterek, politikusok, rendezők, színészek és ismeretlenek tömegében máris bálban érzem magam, észreveszem, hogy mintha táncolnék, a zene ritmusára lépek. Ugyanis a lépcsősor tetején helyet foglalva egy kamarazenekar lopja már az előadás előtt a fülünkbe a vezérdallamot. A hangolódás remekül sikerült, a színes sokaságban azon sem lepődtem volna meg, ha maga a kölyök DiCaprio bukkant volna fel egy hatalmas akvárium mögött. De az egy másik film, úgyhogy vissza a Szerelmes Shakespeare-hez.

Az első öt-tíz jelenet úgy elszaladt, hogy csak ekkor eszmélek: ez nem lesz sétagalopp. Shakespeare írói válságban szenved, valami Etelről, a kalóz lányáról írna, mikor egy bálban meglátja múzsáját, Violát. Minő szerencse, Viola Shakespeare és a színház rajongója, férfiruhát húzva – mert nők akkoriban nem léphettek a világot jelentő deszkákra – jelentkezik Romeo szerepére, a már tovább fejlesztett Rómeó és Etel, a kalóz lánya című előadás próbáira. Shakespeare pedig tehetségét – s nem valódi mivoltát – felismerve neki adja a szerepet. A Rómeó és Júlia tragikus szerelmi története formálódik e színház a színházban játékban, de ezen a ponton még csak annyi biztos, hogy a királynő kutyát akar látni a színpadon, és lám, van is egy kutya: Zara, az angol juhász. A csodásan okos állat egy-egy röpke jelenet erejéig együtt játszik a színészekkel, szörnyen figyel, hogy mi is a feladata a sok ember közepette, és gyorsan, ügyesen reagál. Valahogy így, ezzel a hozzáállással kell a nézőnek is idomulnia a játékhoz. Mert itt aztán nincs révedezés azon, hogy égve maradt-e otthon a gáz. Szirtes Tamás dinamikusat rendezett. A filmszerűség az indok, azért pörög minden, mint a motolla. A végső, nagy színház a színházban jelenetben, a próbákon vagy a szövegkönyvért való csetepatéban hasznos ez a tempó, máshol azonban sajnos kapkodóvá teszi a játékot –  lejátszottá, nem megélté teszi a szerelmes jeleneteket.

De nem lehet csak a gyors tempóra fogni, hogy a fogadás elveszik. A királyné ugyanis a darab egy meghatározó pontján azt állítja, hogy nem látott még oly előadást, amely hűen tudná ábrázolni az igaz szerelmet. Az álruhában jelen lévő Shakespeare odakiáltja a királynőnek, hogy márpedig létezik ilyen darab. Erre a lordkancellár rárivall Shakespeare-re, hogy ki mer ellentmondani a királynőnek, mire a királynő felszólítja a kancellárt, hogy ne ágáljon, hanem kössön maga fogadást az elbizakodott közbekiabálóval.  A történet szerint Shakespeare Rómeó és Júliája a királynő szkepszisének méltó cáfolata lesz, az igaz szerelem színpadi bizonyítéka. Csakhogy én akárhogy próbáltam, nem éreztem a játékban ezt a színpadon megjeleníthető igaz szerelmet, bár úgy gondolom, hatalmas eredmény lett volna, ha képes megszületni, elmaradása nem bukást jelent, és talán még a későbbiekben felizzik egyik vagy másik előadáson.

De hol maradt a szerelem? A címszerepet, a szerelmes Shakespeare-t alakító Solti Ádámnak eleve nehéz dolga van. Az első egynéhány jelenetben egy potenciálját vesztett írót alakít. Mikor Shakespeare, mint valami Rómeó Viola úrhölgynek udvarol, cimborája, Marlowe súgja neki a szép szavakat. Ekkor csak egy dolog juthat eszünkbe, a Cyrano de Bergerac megszólalásig hasonló erkélyjelenete. Roxane-nal kérdezhetjük „De vallomása miért jár döcögve az alvó föld felett, köszvényt kapott a szárnyas képzelet?” Végig azt sugallja a darab, hogy élnek nagyobb írók is a Földön Will Shakespeare-nél, például kortársa Marlowe, akit Adorjáni Bálint oly fölényesen alakít, hogy Solti figurájának nem a géniusz, inkább csak a lelkesültség és a szerelem marad. Illetve maradna, ha Petrik Andrea ebben a szerelemben partner lehetne. De ő ehhez túl zabolázhatatlan.  Állítása szerint rajong Shakespeare-ért, a közös munka, a színház katartikus, a közös éjszaka pedig jobb, mint a költészet. De felkiált magában az ember a nézőtéren, mikor azt hallja, hogy férjhez megyek, elutazom Amerikába a férjemmel, mert nekünk úgy sincs közös jövőnk, és valóban így is történik. Ezzel a hozzáállással Rómeó és Júlia még ma is élne az egyik egy Montague, a másik egy Capulet oldalán. Ha belegondolunk, Rómeónak és Júliának is csak kevés idő adatott együtt, de az őrült, heroikus tettek mellett szerelmük nagy találkozásoktól, érintésektől és szép szavaktól is teljessé vált. Mindezen jelenetek Viola és Shakespeare történetében is meg vannak írva, de inkább pajtási, baráti virgoncsággal, sem mint perzselő szerelemmel játssza el ezt Solti Ádám és Petrik Andrea kettőse. Kevés az idő szeretni, minden jelenet elrohan felettük. Legjobb példa erre a közös színpadi jelenetük, amelyben Rómeó és Júlia haláltusáját játsszák el röpke 50 másodpercben: Hű patikárius gyors a szered… Jöjj drága tőr! és végük is van.

Illetve az sem könnyíti meg a dolgukat, hogy egy komédiában kell a reménytelen szerelmet ábrázolniuk. Mert komédia ez a javából, amelyet megfűszerez az is, hogy egy színházi folyamatba tekinthet be a néző. Shakespeare alkotói válságban sínylődik és meg nem írt darabokat ad el rendezőknek, színháztulajdonosoknak. Az egyiküket, Henslowe-t Szerednyey Béla alakítja. Vérbő, karakteres játékkal vezényeli le a Rómeó és Júlia zűrzavaros próbafolyamatát, mindvégig szem előtt tartva a tényt, a királynő kutyát óhajt látni a színpadon. Szintén magabiztos karakterformálással csatlakozik a színielőadás elkészítésébe Hajdu Steve mint vezető színész, és Mercutio szerepében kardforgatói tehetségét is bizonyítja. A színház a színházban játékból kiemelkedik még Galbenisz Tomasz alakítása, a dadogós szabó szerepében. Néhány megszólalása van mindössze, de jelenléte végig érződik a színpadi tömegben. Gábor Márkó játéka is megfogott, akinek Júlia alakítása szerényebb, finomabb, nőiesebb volt, mint valamennyi női alakítás a színen. De összességében is jó volt látni azt az energiát és lelkesülést, szakmai alázatot és játékkedvet, amivel készültek a premierre; be tudták mutatni azt az összetartozást, amelyet egy-egy ilyen vállalkozás igényelhet. Solti Ádám Shakespeare-je ezek közé a tán nem szárnyalóan tehetséges, de lelkes, sikeres, szeretnivaló színházi emberek közé tartozik.  Viola is ide szeretett volna tartozni, együtt dolgozni, alkotni szabadon, de ő nem egy színésznőcske, hanem múzsa, nadrágba bújt nő és végül valaki más felesége. Pál András alakítja remekül férjét, Wessex grófját, a dúvad, pökhendi, veszélyes férfit, aki fel nem éri ésszel, mit művel a rangjával vett menyasszonya a színházban egy bizonyos Shakespeare oldalán.

Viola elutazik Amerikába Wessex-el, ez lett Shakespeare nagy szerelmének vége.  Úgy érezték, nem ágálhatnak a sorsuk ellen, főleg miután ez a sors testet ölt: hatalmas, díszes, gyöngyökkel kivert, vörös ruhában jelenik meg. Kimért és játékos, ő az Uralkodó. Erzsébet királynő, amikor még lehet, hagyja évődni a „szerelmeseket”, de amikor már nincs racionalitása románcuknak, megálljt parancsol, s szavában senki sem kételkedik. Fenséges, de mégis gyerekes alakja a komédia őre, ő mozgatja a szálakat, ő a rendező, és nem hagyja, hogy tragédiába boruljon a játék, aminek mindenképp jól kell végződnie. Tán azt vallja, hogy az önfegyelem és nem a szerelem, ami boldoggá teszi az embert, de azért egy kutya sem árt a boldogsághoz. A királynőt alakító Csákányi Eszter úgy tud végignézni az emberen, hogy megfagy az illetőben a vér. Alakítása magától értetődően működik, és segíti az előadás gyors ritmusa is. Ugyanis amikor a királynő belép, az előadás kegyelmet nem ismerő vágtája hirtelen beletapos a fékbe, és csend lesz, innentől Csákányi kimért játéka az egyedül mérvadó.

Megelégszünk azzal a magyarázattal, hogy Stoppard és Norman nem akart tragédiát írni, nem akarták életidegen szerelmi őrületbe és öngyilkosságba kergetni hőseiket? A szerelmes Shakespeare csókot lehel karjában tartott kedvese ajkára, majd szétbomlik ölelése, és akit az előbb még magához szorított, nem látja soha többé, mert egy királyi személy így nyilatkozott. Nem hagyhatták ennyiben! A szerelemnek fájnia kell, ez a törvényszerűség és nem a polgári racionalitás. Azzal a sajgó gondolattal kell távozni a színházból, hogy ennek a szegény szerelmes Will Shakespeare-nek most élete végéig tipródnia kell szerelme után, és soha többé nem hagyja el majd az ihlet, mert sajgó szívéből újra és újra, minimum 154 szonetten át tör majd fel a sóhaj. „Amíg a száj szól, amíg lát a szem, ez itt él, tehát nem halsz meg te sem.” Ez a gondolat talán elviselhetetlenül is kínzó lett volna akkor, ha még az igaz szerelem is megszületik a színpadon.

Hol? Madách Színház
Mi? Marc Norman és Thomas Stoppard: Szerelmes Shakespeare
Kik? Solti Ádám, Petrik Andrea, Csákányi Eszter, Pál András, Adorjáni Bálint, Szerednyey Béla, Hajdu Steve, Weil Róbert, Sáfár Mónika, Barát Attila, Kőrösi András, Szemenyei János, Barabás Kiss Zoltán, Gábor Márkó, Sándor Dávid, Galbenisz Tomasz, Fejszés Attila, Sánta László, Ömböli Pál, Bajza Viktória, Tóth Angelika, Bartha Alexandra.
Rendező: Szirtes Tamás. Fordító: Szabó T. Anna Rómeó és Júlia részleteit fordította: Mészöly Dezső. Díszlettervező: Rózsa István. Jelmeztervező: Rományi Nóra. Zeneszerző: Gulyás Levente. Koreográfus: Tihanyi Ákos. Animáció: Vízváradi András. Színpadi vívás, verekedés: Gyöngyösi Tamás