Tizenöt évet töltött az Örkény Színházban, ahonnan két éve állt fel. Most nincs állandó társulat, de van számos színház, sok szerep. Beszélgetésünkkor épp Miskolcról, a Csoda és Kósza előadásáról érkezett.

Fotók: Szarka Zoltán

– A Csoda és Kósza az Örkény Színház előadása. Két éve eljöttél, ami fájdalmas pontja életednek. Az alkalmankénti közös munka lelkileg nehéz?

– Már nem. Két évig húztam, de tudtam, ha nem változnak a szerep-lehetőségeim, lépnem kell. Vacak volt, amikor eldöntöttem, hogy már nincs tovább. De nekem megkönnyebbülés volt, amikor bejelentettem. Váratlanul ért mindenkit, s jólesett, hogy többen szerettek volna marasztalni.

– Több színháznál is voltál az Örkény előtt, szinte mindig kötődtél társulathoz, de az Örkény után, bár számos helyen, sok előadásban játszol, sehová nem szerződtél le. Egyelőre sehol nem akarod megvetni a lábad?

– Tudtam, hogy nem akarok megint társulathoz szerződni. Tizenöt évig voltam az Örkényben, ami az ország egyik legjobb színháza, talán szakmailag és emberségben a legjobb társulata. Feltettem a kérdést, akkor innen hova? Szívem szerint egyetlen színházhoz szerződnék, újra az Örkénybe.

– Visszamennél?

– Vendégként szívesen. De hogy visszaszerződni, már nem merülhet fel.

– A sok helyen levés, a soklábúság túlélési stratégia is? A nagyon sokféle szerep lehetőséget ad a sokszínűség megmutatására?

– Azért jöttem el, mert úgy éreztem, nincsenek kihasználva a színészi kapacitásaim. Korábban is hívtak több helyre, de az állandó társulati lét mellett képtelenség volt összeegyeztetni más előadásokat. Ez most lehetővé vált, játszom az Átriumban, a Rózsavölgyi Szalonban, a Játékszínben, a Madáchban, a Belvárosi Színházban és Fehérváron. Ez nagyjából annyi előadást jelent, mint amennyi elfogyott az Örkényből.

– Számszerileg. De biztos egészen más energiákat mozgat ennyi társulatnál alkalmilag lenni, mint egy színházban játszani. Mennyiben ad szabadságot ez a fajta kötöttség, mennyiben kiszolgáltatottabb?

– Az egész szakmánk kiszolgáltatott. Ha társulatnál vagy, azért, hogy az ottani rendezőknek, igazgatónak úgy tudj megfelelni, hogy szerepet kapj, hogy szeressenek. A mostani helyzetemnek az a szabadsága, hogy azok hívnak, akik engem akarnak. Nem kell megfelelnem senkinek, csak annak a produkciónak, amiben játszom. Ez szakmai kérdés. S csak ezután jön az, hogy mennyire tudsz velük harmonikusan együtt dolgozni. A simulékonyság, a jó értelemben vett szervilizmus is valamennyire a szakma része.

– Fontos, hogy szeressenek is? 

– Szerintem többek között azért lettünk színészek, mert szeretetéhesek vagyunk. Narcisztikusak is vagyunk, vágyunk a szeretetre. Az Örkény társulata ilyen, ott szeretik egymást az emberek. Egymásra nagyon figyelő, toleráns, sok esetben kritikus csapat. Őszinte társulat. Nekem, ami a szívemen, előbb-utóbb a számon is.

– Szakmailag az Örkényben találtad meg a saját karakteredet. Mennyire voltak fontosak a korábbi évek, a Madách, a Katona, Kecskemét?

– Az a színész, aki most vagyok, nagy részben az Örkénynek köszönhető. De közben mindig hatalmas szerencsém volt a pályán. Zsámbéki Gábor osztályában végeztem, utána rögtön a Katonába kerültem. Onnan szintén az én döntésem alapján jöttem el, s mentem Kecskemétre, az akkor alakuló Bal József vezette új társulathoz. Nagyon fiatal, klassz csapat volt, szerettem ott lenni. Mivel jól éneklek, az összes zenés szerepet én kaptam, de amiket szerettem volna, a jó prózai szerepeket is, másokra osztották. Ez konfliktus is volt. Közben a város vezetése új igazgatót akart. Az utolsó év már nagyon nehéz és bizonytalan volt. Ekkor hívott Bálint András a Radnótiba. A süllyedő hajót elsőként hagytam el. A Radnóti valamiért nem jött be.  Abban az időben nagy volt a fluktuáció a fiatal színészek között. Ez után jött rövid időre Győr, a Madách, Tatabánya.

– Ez a te csapodárságodból fakad? Hirtelen döntesz, rögtön felállsz, ha nem érzed jól magad?

– Ebben semmiféle csapodárság nem volt. Kecskemétből jó bázis lehetett volna, de annak rajtunk kívül álló okokból lett vége. A Radnótiban nem én lettem a Trepljov, a Rómeó. A Sirály Trepljovja volt az utolsó csepp a pohárban, amikor vendégszínészt hívtak a szerepre. Úgy éreztem, jó színész vagyok, mégsem használnak úgy, ahogy lehetne. Felálltam. Az Örkényben is ez történt. Rengeteg jó és fontos szerep, többek között a János király, a Finito után hirtelen nagy csend lett. Negyven évesen kellene a csúcson lenni, s akkor kezdtek mellőzni. Úgy éreztem, ha maradok, megkeseredem.

– Két előadást emeltél ki, ezek voltak az Örkény-időszak „legjei”?

– A János király és a Finito meghatározóak voltak, de nagyon sok jó munkám volt még ezeken kívül, mint például Csehov Meggyeskertje, ami izgalmas szerep volt, de végül nem sült el olyan jól. Gajevet játszottam, aki korban egy tízessel idősebb lehetett, de Zsótér úgy gondolta, nekem való szerep. Szerettem játszani. Talán ekkor érintett meg az érettség, Bátyó vénsége. És talán ekkor éreztem úgy, hogy menni kell. Itt állok érett színészként, bátran merek játszani, gondolkodni, nagyjából kész vagyok, de ehhez képest mégsem kellek. Az ember elbizonytalanodik. Azt hiszem, nem döntöttem rosszul.

– Az mit jelent, hogy mertél már gondolkodni?

– Zsámbéki mindig azt tanította nekünk, hogy a szerepeknél gondolkozzunk a rendező fejével is, mert kerülhetünk olyan helyzetbe is, amiben kevésbé jó rendező nem fog instruálni minket. Kénytelenek leszünk magunkat rendezni. Szerencsés vagyok, hogy mindig nagyszerű rendezőkkel dolgoztam. Rájuk bízhattam magamat. De közben kezdett izgatni, hogy esetleg én is rendezzek. A színházban nem csak a saját szerepem, az előadás komplexitása érdekel. Fejben sokszor megrendeztem, átrendeztem dolgokat. Mácsaival elég sokat vitatkoztam, amikor rendezett engem, ez konfliktus is volt közöttünk.

– A kettőtök konfliktusa hozta végül a szakítást?

– Mácsai Pál fogalmazta meg nagyon precízen, hogy ez a viszony olyan, mint egy megromlott házasság. Sebek szakadnak, beforrnak, majd egy idő után minden elfogy, s jó, hogy vége van. Többször ajánlottam, hogy felállok, de mindig marasztalt. Az is jó, hogy egy nagyon békés pillanatban mondtam ki, hogy vége. S ő először nem mondta, hogy maradjak. Mindketten úgy éreztük, jó döntés.

– Többen úgy jellemeznek, hogy te vagy az, aki a végsőkig, a falon túlra is elviszed, amit elhatározol. Balhés vagy? Konok? Ezek szakmai viták, amiért akár a végsőkig kitartasz amellett, amit jónak, fontosnak gondolsz?

– Odamondós, konok ember vagyok. A véleményemhez általában konokul ragaszkodom, s ezért hajlandó vagyok a konfliktusokat is vállalni. Inkább konfliktus-kereső, mint azt kerülő ember vagyok. Talán doppingol is, ha van egy kis feszültség, izzás. Alkati, otthonról hozott. Nem bírom az igazságtalanságot, olyankor beleállok, harcolok.

– Ezek a szerep-karakterek állnak hozzád közel, vagy mindegy, mert bármelyiket megcsinálod?

– Belebújós, virtuóz színész vagyok, önmagamból, de mégis egy adott karaktert formálok meg. Az életben nem vagyok annyira sokrétű, a színpadon tudom ezt a sokszínűséget egészen jól eljátszani. Zelig-típus, az átalakulós vagyok.

– Dürrenmatt János király előadásában, a király szerepében nagyon erős nyomot hagytál. A főszerep, az előadás, a kiugrás lehetősége volt abban fontos?

– Együtt mind. Ez a Finito után négy évvel volt. Már nagyon vágytam valami jó szerepre. Nagyon örültem, hogy Bagossy László rám gondolt, tudtam, muszáj jól megcsinálni. A visszajelzések azt mutatják, jó lett, sokat ment.

– Az Örkényben – talán mert erre is nyitott a színház – több színész is olykor rendez. Említetted, neked is vágyad. Társulat, vezetés függvénye, hogy erre ott van lehetőség?

– Abból fakad, hogy művelt, okos, jó ízlésű társulat, olyan színészek, akiknek saját víziója van a darabokról. Jó néhányan éppen ezért alkalmasak a rendezésre is. Sokat dolgoztam én is a legkiválóbb rendezőkkel. Azt, hogy én hogyan rendeznék, nem tudom, de példaként lebegne előttem, amit többek között Zsámbéki, Ascher, Mohácsi rendezéseiben tanultam. Fiatalon nagy álmom volt Brecht Baal c. előadása. Egy hatalmas expresszionista őrületet képzeltem a színpadra. Mostanában újra olvastam, s úgy hiszem, már nem mernék rá vállalkozni. A rendezés bár folyton izgat, nincs konkrét vágyam, mint ahogy nincsenek szerepálmaim sem. Alkalmazott színész vagyok.

– Közben mégis fájlalod, hogy nem kaptál meg bizonyos szerepeket. Ha nincs elismerés, becsukod magad mögött az ajtót.

– Nagyon kiszolgáltatott szakma, észnél kell lenni, mert pillanatok alatt kiéghetsz, alkoholistává, sértetté, keserűvé válhatsz. Kicsiben mindegyik megvolt. De nem mehet rá sem a családom, sem én.