A k2 előadásaira jellemző, hogy vagy a múltból, vagy a jövőből beszélnek a máról. Egy interjúban Benkó Bence elmondta, hogy „technikailag” sem szeretik a kortárs történeteket, de ennél fontosabb, hogy úgy gondolják, a történelemmel itt és most van dolga a színháznak. Az érdekli őket, hogy miért vagyunk olyanok, amilyenek éppen vagyunk, milyen út vezetett a jelenlegi állapothoz.

Sűrű ez az évad a Benkó Bence–Fábián Péter rendezőpárosnak. Rendezőként és/vagy íróként, színészként nyolc előadásban dolgoznak, és mintha Celldömölktől Miskolcig, a MU Színháztól a Stúdió K-ig mindenütt ott lennének. Saját társulatukkal három bemutatót terveztek, a harmadik, A Cenci-ház rendezésére Alföldi Róbertet kérték fel (ezt a cikk írásának időpontjában még csak próbálják), az első két előadást azonban a rendezőpáros állította színpadra. Az Emberek alkonyát a Miskolci Nemzeti Színházzal, a Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban című előadást pedig a Stúdió K Színházzal közösen jegyzi a társulat. A Ráday utcába a társulat visszatérőként érkezett, és a rendezőpáros a tavalyi évadban dolgozott már a miskolci színházban is, akkor az Elza, vagy a világ végét állították színpadra miskolci színészekkel.

A k2 előadásaira jellemző, hogy vagy a múltból, vagy a jövőből beszélnek a máról. Egy interjúban Benkó Bence elmondta, hogy „technikailag” sem szeretik a kortárs történeteket, de ennél fontosabb, hogy úgy gondolják, a történelemmel itt és most van dolga a színháznak. Az érdekli őket, hogy miért vagyunk olyanok, amilyenek éppen vagyunk, milyen út vezetett a jelenlegi állapothoz. Ez a szemlélet a kezdetektől meghatározta témaválasztásaikat, legelső előadásuk egy Trianon-kabaré volt. A Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban szintén kabaréformát használ, és a múltból, az 1930-as évek Németországából beszél a mai Magyarországról. Az Emberek alkonya ugyanezt teszi, de a jövőből, a XXII. századból. (Szintén a jövőben játszódik az Elza, vagy a világ vége, valamint az Átrium Film-Színházban játszott Cájtstükk, avagy a bizonytalanok is.)

Színpadi alapanyagot többféleképpen választanak. Van, hogy maguk írják a darabot, így történt ez az Emberek alkonya esetében is. (A színlap szerint „Gustav Ulmann Jörgsson Tükörhasadás című novelláskötetét mintegy kihasználva” dolgoztak, de ha az ember rákeres Jörgssonra, kizárólag k2-s találatokat kap, vagyis élek a gyanúperrel, hogy őt is a szerzők találták ki, még ha – szintén a színlap szerint – Sényi Fanni állítólag le is fordította a kötetet.) A  saját darabokhoz időnként dokumentumokat is felhasználnak, ilyenek az ’56-os emigránsokkal készített interjúkból dolgozó Holdkő vagy az Ördögkatlan Fesztivál falvaiban, illetve tavaly nyáron Zalaegerszegen a helyiek emlékeiből és az ott fellelhető dokumentumokból építkező szövegkönyvek.

Lovas Dániel és Horváth Szabolcs a Rettegés és ínség a harmadik birodalomban című előadásban. Fotó: Szedő Iván

Előfordul, hogy regényt írnak át színpadra (Hűség; Elza, vagy a világ vége). Máskor, mint a Rettegés és ínség a Harmadik Birodalom esetében, kész darabhoz nyúlnak, változó mértékben átírva vagy éppen meghagyva az eredeti szöveget. Volt már példa arra, hogy átírták Brechtet: a Mielőtt az éj leszáll! című előadásukban a Jó embert keresünkre ismerhettünk rá. A Rettegés és ínségben azonban meghagyták az eredeti darabot, szelekcióval persze, hiszen Brecht 24 önálló jelenetet írt meg, és ha az alkotók nem akarnak maratoni előadást, válogatniuk kell a jelenetek közül. Ebben az előadásban 10 jelenetet láthatunk a 24-ből. A szelekción kívül azonban nem változtattak lényegesen a Brecht-szövegen (amit Viktor János fordításában használnak). Hozzátenni azonban hozzátettek: Békeffi László (1891–1962) színész, konferanszié szövegeiből. A kabaréközegbe helyezett előadásban ugyanis az egyes jeleneteket a Spilák Lajos által játszott Konferanszié köti össze.

A Rettegés és ínség jelenetei nem adnak ki kerek történetet, a harmincas évek Németországában játszódó pillanatképek azt a folyamatot mutatják meg, ahogy egy társadalom elindul a fasizálódás felé, és a benne élők lépésről lépésre elveszítenek valamit: ki a biztonságérzetét, ki az önkontrollját, ki a valóságérzékelését, egészen addig, amikor már a szabadság és az élet elvesztése a tét.

Az Emberek alkonyában az alkonyt egy járvány okozza: aki megbetegszik, felejteni kezdi a szavakat és mindazt, amit a szavak hozzáadnak az életünkhöz – szótlan lesz, visszakerül egy nyelv előtti állapotba. Az előadás egyik legszebb jelenete, amikor a ragályt éppen csak elkapott Skolasztika (Piti Emőke) és az ellenszérumot kutató professzor (Harsányi Attila) egymás szájába adott verssorokkal tesztelik a betegség stádiumát, dialógusukból versszőnyeg szövődik. A járvány sújtotta Magyarhonban három csoportosulás küzd a betegség ellen, vagy éppen fennmaradásáért, kinek hogy diktálja érdeke. Az Árvák, a Testvériség és a Szimpozionisták harcai persze megidézik a nézőben belpolitikai viszályainkat, ahogy a szavak erodálódása is a hatalmi kommunikáció működését, de nem direkt módon. Az egész történetet még egy, a Szíriuszon játszódó keretbe is belefoglalták, vegyítve a XIX. századi nemzethalál-víziókat a sci-fi elemekkel. A valamikori Árvának, Esti Kornélnak, és az új Árvának, Bornemissza Gergelynek arról kellene meggyőzni a halálsugár szíriuszi urát, hogy nem értünk meg a pusztulásra, képesek vagyunk önerőből kikeveredni az alkonyzónából. Ebben a jelenetben a színpadi karakterekről lehámlik a szerep, Horváth Szabolcsot és Borsányi Dánielt látjuk, ahogy próbálják összeszedni azokat a jó dolgokat, amelyek segíthetnének rajtunk. Nem könnyű. Nekik sem, és a nézőtéren a kérdést magának is feltevő nézőnek sem. Az előadás nem is akar határozott kijelentéseket tenni, nem célja megmondani, mi a teendő. Csak felhívja a figyelmet arra, hogy nekünk is lehet dolgunk mindezzel, hogy mindenki tehet valamit a saját, sok minden által determinált helyzetében is.

A Rettegés és ínségben is eljön az a pillanat, amikor a harmincas évek Berlinjéből és Budapestjéről végérvényesen megérkezünk 2018 Budapestjére. Az előadást záró kórusban a színészek határozott nemet mondanak mindarra, amit addig láttunk. Nem, nem, nem, nem – éneklik hosszan, és ebben a kórusban már nem a szerepből beszélnek, hanem saját civil mivoltukban szólalnak meg. Ezt azzal jelzik, hogy festett arcukat, szájukat letörlik. Az az eltartás, amivel addig a fasizálódás lépcsőfokait, a szabadság fogyatkozását mutatták meg nekünk, itt megszűnik, a kórusba már saját, festetlen arcukkal kezdenek bele, de előtte még felolvasnak egy nyílt levelet is, a sajátjukat Brechté helyett. Míg tehát az Emberek alkonya a lehetséges igeneket keresgéli, a Rettegés és ínség állást foglal, határozott nemet mond.

A két előadás hangulata, humora igencsak eltér egymástól. Annak ellenére, hogy a Rettegéshez a kabaréformát választották az alkotók, alig néhányszor van kedvünk elmosolyodni. Pedig úgy kezdik, hogy még az előtérben a Konferanszié aláírat velünk egy, a társulat által már szintén szignózott nyilatkozatot, hogy ők szórakoztatni fognak bennünket, mi pedig szórakozni fogunk, a valósággal való bármilyen egyezést pedig a véletlen számlájára írjuk. Innen az ember rögvest tudhatja, hogy szórakozásról nemigen lesz szó, rá is ül a nézőtérre az a ködös, sötét, Hitler-beszéddel súlyosbított miliő, ami az előtérből való belépésünkkor fogad bennünket. Az első felvonás néhány jelenetét nézve néha még csak-csak van min nevetni, de aztán elkopnak ezek a pillanatok, marad a mind nyomasztóbbá váló hangulat, amit a zárlat előtti punk őrjöngés sem old fel.

Az Emberek alkonya ellenben a legjobb értelemben vett szórakoztató színház. A legharsányabb része a keretjáték. Simon Zoltán Szíriuszi névvel jelölt főfőnöke és a technikát valahogy mindig elbaltázó szerelő (Márton B. András) kettőse. De az ennél visszafogottabb jelenetek is tele vannak nyelvi sziporkákkal, folytonos asszociációkra inspirálják a nézőt (gyanítom, a sci-fi irodalmat és filmeket nálam jobban ismerők még több találattal bírhatnak), a színészek jól élnek a karikírozás lehetőségével. A ráismerés örömét adják a névválasztások és az irodalmi idézetek is. A zömében fiatal miskolci nézők igencsak vevők voltak erre a humorra, és már-már rocksztároknak járó üdvrivalgással ünnepelték a színészeket.

Boros Anna az Emberek alkonyában. Fotó: Éder Vera

Mindkét előadás igyekszik lebontani a negyedik falat, és kisebb-nagyobb mértékben bevonni a nézőt az előadásba. Az Emberek alkonyában ez abban a jelenetben valósul meg leginkább, amelyikben Horváth Szabolcs és Borsányi Dániel a halálsugár áfiuma ellen való orvosságot keresgetik, ebbe a keresgélésbe vonják be a nézőket. A Miskolci Nemzeti Színház Játékszín nevű játszóhelye nem túl nagy, de jóval nagyobb, mint a Stúdió K kb. 60 nézőt befogadó tere, ahol a nézők egy részét kis asztalok mellé ültetve a Rettegés és ínség kabaréját berendezték. Itt a színészek a nézők között foglalnak helyet, és az intim térben megteremtődik egyfajta közösségi együttlét is.

A társulat mindkét előadásban egy másik társulattal dolgozik együtt. Azon tűnődtem, hogy ha nem tudnám, ki hol játszik, meg tudnám-e tippelni, hogy kik tartoznak ugyanabba a társulatba. A Rettegés és ínség esetében valószínűleg nem, itt egységesnek érződik a játékstílus, akkor is, amikor egy-egy jelenetben a két különböző társulatból kerül ki a páros. Az Emberek alkonyában is jól működik a közös játék, de itt azért sejthető, hogy ki melyik színházból jött. Ugyanakkor jó, hogy a k2 fiatal színészei olyan, az idősebb generációhoz tartozó színészekkel is együtt dolgozhatnak, mint Máhr Ági vagy Varga Zoltán. Harsányi Attila ebből a szempontból külön kategória, hiszen kőszínházban és függetlenekkel egyaránt játszik, és saját, jellegzetes színészi alkatán belül elképesztő átalakulásokra képes.

A színészek közül külön is meg kell említeni Piti Emőkét, aki mindkét előadásban kiemelt szerepet és hasonló, áldozattá váló karaktert játszik, figyelemreméltóan. A zsidó feleség című jelenet a Rettegés és ínség egyik csúcspontja, köszönhetően annak a belső színészi erőnek, amellyel a kétségbeesés és a sorsvállalás fokozatait a színésznő megrajzolja. Sipos György dala pedig szinte megállítja a levegőt, korántsem brechti songként, hanem átélt, személyes vallomásként. Emlékezetes Domokos Zsolt bírója, ahogy a különböző elvárások súlya alatt már csak a könnyebb ellenállás felé hajlana, vagy a Horváth Szabolcs–Pallagi Melitta páros saját gyermekére is gyanakvó szülőpárja.

A Rettegés és ínség végén a Konferanszié széttépi a szórakozásról/szórakoztatásról kötött szerződésünket. Közönségük eddig sem elsősorban ezért járt a k2 előadásaira, de persze nem bánta, ha árukapcsolásként a gondolkodtatás mellé jutott több-kevesebb nevetés is. Most azonban az alkotók fontosnak tartották, hogy egy az egyben is reagáljanak a hazai jelenre. Utólag átgondolva, tulajdonképpen fórumhelyzetet teremtettek, ahol a nézőnek is meg lett volna a lehetősége, hogy felálljon, és velük együtt nemet mondjon. (Az igenre a helyzet kevésbé adott lehetőséget, mivel az nemcsak a jelenlegi politikai hatalomra, hanem az előadásban megidézett náci Németországra is vonatkoztatható lett volna, így a megszólalónak magának kellett volna elismernie, hogy egyenlőségjel tehető a kettő közé.) A bemutatón senki nem élt a felkínált helyzettel, de az előadás után elkapott magánbeszélgetésekből kitűnt, hogy az alkotók kiállása megosztotta és vitára késztette a közönséget. (Az eltérő reakciókra az előadásra azonnal reagáló színházi blogok is utaltak.) Ez a nyílt politikai véleményvállalás mindenképpen kiemeli a Rettegés és ínséget a k2 eddigi előadásai közül.

Mi? Benkó Bence – Fábián Péter: Emberek alkonya
Hol? Miskolci Nemzeti Színház, Játékszín
Kik? Máhr Ági, Borsányi Dániel, Boros Anna, Horváth Szabolcs, Varga Zoltán, Domokos Zsolt, Piti Emőke, Viktor Balázs, Harsányi Attila, Simon Zoltán, Márton B. András / Látvány: Horváth Jenny, Szakács Ferenc / Zene: Horváth Szabolcs / Rendező: Benkó Bence, Fábián Péter

Mi? Bertolt Brecht: Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban
Hol? Stúdió K Színház
Kik? Boros Anna, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Homonnai Katalin, Horváth Szabolcs, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Pallagi Melitta, Piti Emőke, Sipos György, Spilák Lajos, Viktor Balázs / Látvány: Horváth Jenny, Szakács Ferenc / Rendező: Benkó Bence, Fábián Péter