Az irodalomóra hamarosan elhagyja a tantermet, kijut a szabadba, az iskola udvarára, ahol formabontó módon a személyiségfejlesztésre fókuszálva folytatódik a nevelés.

Carpe diem…! Carpe diem – súgja halkan diákjai felé az elitközépiskola, a Welton Akadémia új irodalomtanára, John Keating. Hogy mit is jelent pontosan az adott közegben a carpe diem, amely vezérfonálként vonul végig Tom Schulman író és Peter Weir rendező kultfilmjén, a Holt költők társaságán, az világosan kiderül Keating ismétlődő mondataiból. Jelen van benne az eredeti, horatiusi gondolat visszfénye: „… akármire ébreszt a sors, vedd tiszta haszonnak; / és ne vesd meg, ne kerüld, barátom, / a szerelem gyönyörét s a táncot…” (Szabó Lőrinc fordítása). Ennél jóval erősebben pedig a tanár által számtalanszor idézett, a horatiusin bizonyos tekintetben „céltudatosságával” túllépő felfogás, amelyet Robert Herricktől a Szakajtsd le a rózsa bimbaját…, Walt Whitmantól pedig az Ó én, ó élet című vers képviseli leginkább.

A veszprémi színházban lassan egy esztendeje játsszák a Holt költőket Funtek Frigyes rendezésében. Az Európában is ősbemutatónak számító előadás nemrégiben Budapesten a városmajori színpadon vendégszerepelt.

A carpe diem „életérzés” keretébe illesztett történet közismert: a hagyományait mereven őrző, azokból nem engedő college-ba megérkezik az új irodalomtanár, aki itt töltött diákkorában egyik meghatározó tagja volt a holt költőkről elnevezett titkos társaságnak. Ezt alapítják újjá a tanár hatása alá kerülő növendékek ugyanabban a barlangban, nagyjából ugyanazokkal a szertartásokkal. Az út innen szinte egyenesen vezet a tragédiához: a színésznek készülő tehetséges (ám apjától a „tisztességes foglalkozás” irányába terrorizált) Neil Perry öngyilkosságához, a félelmetes iskolai hatalmi gépezet működésbe lépéséhez, a tanár kicsapásához. Hogy a történetben megidézett carpe diem diadalmaskodik-e vagy csupán a fiúknak az elbocsátott John Keating melletti bátor kiállásával arat pillanatnyi győzelmet, netán mint megvalósíthatatlan elképzelés elbukik, az sem a filmből, sem a színdarab-változatból nem derül ki. A tanár által képviselt carpe diem – mindez már nem elsősorban a filmre, hanem sokkal inkább a veszprémiek előadására vonatkozik – sok ponton szemben áll a növendékek vulgárisabb értelmezésével, harmónia a kettő között alig van: leginkább csak szavakban. A fogyatékosság – bár feltűnő – nem feltétlenül zavaró, hiszen a tréfás és drámai fordulatok jól megkomponált sora képes zárójelbe tenni.

A veszprémiek Holt költők…je invenciózus előadás. A kezdő színpadképben az iskola, a tanterem tűnik fel. A tér John Keating tevékenységéhez igazodva alakul át, tágul ki: előbb az amerikai szabadság-ethoszt megjelenítő két elnök, Washington és Lincoln arcmása mellől tűnik el a rideg, egyszerű tábla. Helyére – a szabadság-eszmény két másik képviselője, Henry David Thoreau („…ki akartam szívni az élet velejét” – idézi tőle többször is a tanár) és Whitman fényképe kerül. Az irodalomóra hamarosan elhagyja a tantermet, kijut a szabadba, az iskola udvarára, ahol formabontó módon a személyiségfejlesztésre fókuszálva folytatódik a nevelés.

A népszerű tanárt színpadon megjeleníteni komoly kihívás. Lehet a filmen látott, kétségkívül meghatározó, sokak emlékképeibe beégő, és ezért ebben az esetben nagy terhet is jelentő Robin Williams-i figura nyomdokain haladni, bár ez a megoldás különösebben újat nem adna hozzá John Keating alakjához. A veszprémiek inkább „meghaladni” igyekeznek a népszerű amerikai színészt: Oberfrank Pál lezser, flegma, némi spleennel átitatott tanárfigura. Színpadi jelenlétéből (főként a befejezést nem számítva) hiányzik viszont a karizmatikusság, ami mégiscsak alapvonása John Keating rendhagyó személyiségének. Oberfrank némiképp közönyös alkotó, bizonyos pillanatokban úgy tűnik, mintha tevékenységének hatása – Todd Anderson eszmélésétől Neil Perry öngyilkosságáig – érzelmileg kevéssé érintené meg. Legjobb jelenete (egyúttal az előadásé is), amikor Todd Andersonból az osztályteremben előhívja a költőt. A Toddot megjelenítő, pályája elején álló Koller Krisztián egyetemi hallgató a legmarkánsabb figura a diákok közül. Kőrösi Csaba igazgatója vaskalapos gonosz, félelmet keltő szadista, bizonyos pillanatokban sajnos rutinosan oldja meg a szerepet.

Hol? Városmajori Szabadtéri Színpad (a veszprémi Petőfi Színház előadása)
Mi? Holt költők társasága
Kik? Író: Tom Schulman. Dramaturg, rendező: Funtek Frigyes. Díszlet és jelmez: Csík György. Rendezőasszistens: Nemes Bence.
Szereplők: Oberfrank Pál, Kőrösi Csaba, Szeles József, Kurely László, Koller Krisztián, Gaál Attila Csaba, Szalay Bence, Hevesi László, Fülöp Tamás, Dér Mária, Módri Györgyi, Kiszely-Nagy Botond, Csordás Martin, Keller Márton, Fekete Balázs, Talpai Tibor.