…az egymáson guruló színészek látványáról az a tömeg jut eszembe, amiben minden reggel elnyomorgok a munkahelyemig. Ott aztán nem lett volna tér és lehetőség hasonló családi drámák kibontakozására.

A nyár utolsó estéjén villamosra szálltam, hogy háromszor is végigzötyögjek a Jászai Mari tér és a Közvágóhíd között. Meleg volt, hidegfrontbetörés előtti fullasztó éjszaka. Rácsodálkoztam, hogy mennyi ember nyüzsög a Duna-parton. Turisták egészen kis gyerekekkel elcsigázottan csoszogtak az alsó rakpart szűk járdáján. A hajókról csoportok tódultak ki-be. A Lánchíd lábánál a bokáig süllyedő kavicsban mojitót vagy aperol spritzet szürcsölő ifjúság. Kutyasétáltatók, futók és az egyetem előtt az émelygő barátnőjét istápoló lány. Arra gondoltam, ezek az emberek valamicskével ezelőtt felnéztek-e a mellettük csörömpölő villamosra, és látták-e, hogy ott egy férfi le-fel szaladgál, és magából kikelve egy fegyverrel hadonászik?

Fotók: Dunapest

Számomra az egész estének ez volt a legizgalmasabb eszmefuttatása. Mondhatni ezzel szórakoztattam magam, miközben egy szappanopera pörgött le előttem, ugyanis a villamoson, amin utaztam, három őrült alak egymás kezéből kapkodta ki a stukkert.

A Dunapest Fesztivál teremtette meg a lehetőséget erre a villamosszínházi kalandra. A fesztivál célja, hogy bekapcsolja a Dunát a főváros vérkeringésébe, és minél többen ráeszméljenek, hogy egy csodálatos nagy folyam közelében élik a mindennapjaikat. Hogy látogassanak el a Duna-partra és mulassanak, mélázzanak egy olyan helyen, aminek a látványáért sokan a Föld másik feléről érkeznek Budapestre. Az éjszakába nyúló villamosszínház azonban erre a rácsodálkozásra kevés teret hagyott, hiszen a történet semmilyen módon nem reagált arra, hogy épp a Duna mentén zötyögünk végig, ennyi erővel a város bármely villamosszakaszán lehettünk volna, vagy jóformán egy színházteremben is. A néző a járművön dúló szerelmi háromszög különböző stációit kíséri figyelemmel, a kitekintésre nincsen ok. Én leginkább a hátamat támasztottam az ablaknak, s a Duna-partról csak az jutott eszembe, hogy odakinn hányan hívnak most rendőrt a fegyveres túszejtés miatt.

A villamoson játszódó történetet két sikeres, fiatal író jegyzi: Molnár T. Eszter (A számozottak, Szabadesés) és Totth Benedek (Holtverseny, Az utolsó utáni háború). Két minidrámát kapunk egy színházi menetjegy áráért, amelyek magyarázzák, alátámasztják egymást. Odafelé a feleséget és szeretőjét – aki, mint kiderül, családi barát – rajtakapja a férj, aki hogy máshogy reagálna ebben a helyzetben, mintsem előkap hátizsákjából egy pisztolyt, és hol az asszonyt, hol a barátot, hol önmagát igyekszik lelőni. De a nő sem marad veszteg, ahogy megkaparintja a fegyvert, ő is hadonászni kezd vele. Visszafelé, a Közvágóhídtól a Jászai Mari térig ugyanezzel a társasággal utazunk. Ekkor azonban jó húsz évvel fiatalabb énjüket ismerhetjük meg. A feleség ekkor még a későbbi szeretőjének a barátnője, a férj pedig az okostojás és lúzer jóbarát, aki folyton a vérbő párocska körül settenkedik. Történetük szappanoperai túlzásokkal van megrajzolva, de néhány fájdalmas pontot is érintenek, ilyen egy abortuszt története, vagy az a kérdés, hogy elég jók vagyunk-e a másiknak, és hogy a szeretet milyen gyorsan tud gyűlöletbe fordulni, a megszokás káoszba fulladni.

A nézők a villamos ülésein kuporognak, vagy az ajtók lépcsőin ácsorognak, a jármű nem áll meg, csak a végállomáson, nem szállhat fel senki. A nézők fülhallgatókon hallgatják a színészeket, de ez nem azt jelenti, hogy a villamos egy távoli pontján lejátszódó családi drámába fülelhetünk bele, mint a Berlin felett az égben a földalatti melankolikus utasainak gondolatait kihallgató Bruno Ganz angyala, nem, itt purparlé van. A játék a villamos széltében-hosszában folyik, az egymáson guruló színészek látványáról az a tömeg jut eszembe, amiben minden reggel elnyomorgok a munkahelyemig. Ott aztán nem lett volna tér és lehetőség hasonló családi drámák kibontakozására. Mikor a második rész elején, fiatalos ruhákban felpattannak a színészek újra a villamosra, akár azt is hihetnénk, hogy a szomszédos Budapest Parkból ugrott fel néhány Kowalsky meg a Vega koncertlátogató a szerelvényre, de ezt az illúziót is hamar megölik, mikor kiderül, hogy a szépemlékű West Balkánba igyekszik a három fiatal a múltban játszódó történet szerint. Akárhogy is, Ördög Tamás rendezése sehogyan sem válik helyspecifikus színházzá.

Még ha a történet szappanoperai, a rendezés pedig nem túl leleményes is, a színészek játéka mégis magával ragadó. Láng Annamáriának, Rába Rolandnak és Schmied Zoltánnak nem jelent problémát a nézőktől egy karnyújtásnyira, egy mozgó villamoson színházat teremteni. A lélek finom rezdüléseinek kifejtésére ezúttal nincs mód, mégis energiáik, humoruk elviszi a hátán az estet. Rába Roland szépen kanyarog a megcsalt férj érzelmi hullámvasútján, egyszer a düh, másszor a bosszú vagy épp a feleséghez visszavezető út keresése a feladata. A második részben pedig épp úgy tud kiszolgáltatott, mint visszataszító lenni. Schmied Zoltán emlékezetes pillanata, mikor a vezérhím szerepében üresfejűnek és felszínesnek titulálják, ő pedig zavarba jön az igazság hallatán. Láng Annamária láthatóan lubickol a különös játékhelyzetben. Egy ponton, mikor (látszólag) kidobja a pisztolyt a villamosból, derékig kihajol az ablakon, ahogy nagy ívben kanyarodik a pálya, ő hosszan, hangosan kacag az éjszakába. Bár így épp a színész hátsóját, semmint az arcát látom, mégis rögtön Joker képe villan be, ahogy Heath Ledger posztumusz Oscart érő alakításában kihajol a rendőrautó ablakán és vigyorog a sötét gothami éjszakába. Ugyanaz a spontán önfeledség érződik Láng Annamária gesztusából is.

Mire minden élet szépen romjaiba dől, visszarobog a villamos a Jászai Mari térre, ahol már szállnak is fel a színházi járat újabb utasai. Én meg visszaszállok egy mezei 2-es villamosra, hiszen az utam épp erre visz hazafelé. Kibámulok az ablakon és rácsodálkozom, hogy ezen az utolsó nyári estén, a hidegfront betörése előtti fülledt éjszakán mennyi ember nyüzsög a Duna-parton.

Hol? 2-es villamos, Dunapest
Mi? Molnár T. Eszter és Totth Benedek: Holtvágány
Kik? Dollár Papa Gyermekei
Rendező: Ördög Tamás, Szereplők: Láng Annamária, Rába Roland és Schmied Zoltán