Sokat idézik a középkori, nőgyalázó megállapításokat, de nem mentik föl az ezek ellenére csodás „karriert” (!) csináló szegény főhősnőt sem, elvégre mégiscsak átvert mindenkit, s különben is, minek ment oda.

Ha egy előadás nemcsak addig nehéz élmény, ameddig tart, de utána a belőle származó, sötét depresszió napokig nyomasztja a nézőt, nem lehetséges, hogy ne foglalkozzunk vele, s ne próbáljunk meg utána járni, mi is ez az egész. Mivel a produkció címében egyszerre szerepel a Die Päpstin változat és annak magyar megfelelője, eleve érzünk valami titokzatosságra törekvést, és azt, hogy másországbéli erők is vannak a háttérben, legyünk tehát bizalommal, ez itt nem valami hazai gyártmány. Egyéb magyarázat egyelőre nem kínálkozik.

Először egy 13. századi francia legendában, majd Opavai Márton lengyel történetíró krónikájában kerül említésre az asszony, aki Johannes Anglicus néven – állítólag – 855-től kezdődően, két éven, hét hónapon és négy napon át ült Szent Péter trónján, IV. Benedek és III. Leó pápa uralkodása között. Népdalok, vaskos adomák, de még szépen rajzolt kártyalapok is őrzik az alakját. A katolikus egyház viszont tagadja a létezését, s erre jó oka van. A legenda szerint a magát férfinak kiadó, kiváló képességű nő ugyanis, szerelembe esvén egy pápai titkárral, a húsvéti körmenet csúcspontján, kint, az utcán, váratlanul világra hozta gyermekét, s ott, minden bizonnyal isten büntetéseként, vele együtt távozott az élők sorából. Számtalan irodalmi alkotás foglalkozik az esettel, sokan a görög Emmanuel Roidisz 1866-ban megjelent, Johanna papissa című regényét tartják legtöbbre.

Fotók: Kállai-Tóth Anett

Mi viszont most egy amerikai kalandregénnyel kell, hogy foglalkoznunk, mégpedig a kommunikációs szakemberként is ismert Donna Woolfolk Cross asszony Johanna nőpápa című, tanárnős gondossággal megírt, gyermeteg stílusú, mindazonáltal – vagy épp ezért – világsikert és megfilmesítést is elért alkotásával. Az előadás szövegkönyve tudniillik ennek alapján született. Mikor az NKA egymillió forintját elnyerte a hazai bemutató terve, még két szerző volt feltűntetve a listában, mára már csak egyedül a zenész Dennis Martin neve olvasható a plakátok tetején. Ez az ő első terjedelmesebb műve, amit egyben a német rock-musical első nagy sikereként is ünnepelnek. A librettót Perczel Enikő fordította, vélhetően hősies önmegtartóztatással, a dalok szövegét pedig Galambos Attila írta. A zene maga hol a Jézus Krisztus szupersztár klasszikus motívumait idézi, hol az István, a királyra emlékeztet. Megjegyezhető, önálló dallam nemigen akad benne. A sivár mondatocskák viszont szinte beleragadnak a nézői agyakba. Fölírtam párat, de nem idézem őket, kárt tesz az ilyesmi még a billentyűzetben is. A szórólap föltűnteti az irodalmi konzultáns nevét is, aki inkább az üzleti szerződéseket nézhette át, mert irodalomról, s annak közellétéről itt nem lehetséges beszélni.

S ez az a pont, amikor elérkezünk a munkák újabb szakaszába bevont alkotókhoz. A rendező, Hargitai Iván és a tervező, Horesnyi Balázs az eddig említettek alapján kezdhették meg a színpadra állítást. A szükséges műveletek során a kezdetleges dialógusokhoz és a szokványos zenékhez zavarbaejtő látnivalók társultak. A lateráni bazilikát idéző, terjedelmes kőlépcsők szinte letolják a játékosokat a színpadról, de hátul van egy vetítővászon, ahol nem mindig értelmezhető, de sok esetben kifejezetten szépséges ábrák jelennek meg, ezek Magyarósi Éva középkori művektől ihletett videografikái. Kárpáti Enikő, a jelmeztervező abban egyezhetett meg a rendezővel, hogy időtlenségre kell törekednie. Így aztán – bár a vége felé igen szép a pápai arany palást s az aranyköd, ami körbe veszi – többnyire egyszerű, de mutatós, földig érő klepetusokba bújtatták a szereplőket.

Zöld Csaba és Török Anna

Kezdéskor, a jobb oldali térfélen Johanna gyermekkorának egy részletét látjuk, ahol egy televízió is a berendezés része. Csakhogy ez a lakótelepi maiság nemigen szervül, s csak afféle napilap könnyedséggel társítható a horrorisztikus kezdő jelenetekhez. A kilencedik században még elnézték, ha az alsóbb papságnak asszony édesítette meg az életét. Egy kanonokhoz, Johanna apjához azonban már akkor sem illett az ilyesmi. Chajnóczki Balázsnak egy nyilvánvalóan szadista, rémisztő szörnyeteget kell játszania, aki égre emelt tekintettel rendszeresen lazsnakolja, s közben istennek ajánlja utódait. Feleségét (Szilágyi Katalin), a pogány szászoktól elhurcolt asszonyt sem győzi büntetni, hisz nem elég, hogy az leányt szült neki, mindenféle mesékkel is ámítja a kislányt. A játék mélypontja ez a családi jelenet. A Budaörsön erősnek és tehetségesnek látott gyerekszínész, Palugyay Sára láttán bizony fölmerül a felnőtti felelősség kérdése is. Ennyi hiteltelenség nyomot tud hagyni egy fejlődő lélekben.

A jobb sorsra érdemes, nagy létszámú színészcsapatból Fila Balázs jóságos Aeskulapiusa, Ömböli Pál Sergius pápája és Vaszkó Bence pápaságra törő, gonosz Anastasiusa látszik ki leginkább. Figyelemre méltó a Johanna szerelmét játszó Zöld Csaba Gerold-figurája, aki jó ízléssel mentené, ami menthető, de nemigen kap hozzá társakat és kapaszkodókat. Johannát Csonka Dóra és Török Anna játssza felváltva. Török Annát láthattam, aki ugyan szépen énekel, de alakításában jelenleg még a szerep körvonalai is alig rajzolódnak ki.

Az előadás a színház ismertető szövege szerint arról szól, hogy „Van-e joga egy tehetséges nőnek karriert csinálni a IX. vagy XXI. században? Van-e lényegi különbség a nők IX. és XXI. századi megítélése között?” Sokat idézik a középkori, nőgyalázó megállapításokat, de nem mentik föl az ezek ellenére csodás „karriert” (!) csináló szegény főhősnőt sem, elvégre mégiscsak átvert mindenkit, s különben is, minek ment oda. Idéznek szent iratokból is, s aki netán Donna W. Cross könyvét is átnézi, talál ott idézetet minden világnézeti oldal eszmei bátorítására – Apage Satanas! – még Lucretiustól is.

A szórólap szerint a fuldai majd a prágai premiereket követő magyarországi bemutató „azokra a kérdésekre keresi a választ, amik a mai társadalmat is erősen foglalkoztatják.” Mármint hogy mi lesz az eszes nők sorsa a hazában? Ez azért elég üres reklámszöveg. Hiszen hivatkozik itt nálunk mindenki, mindenkire. Szent Pál szeretethimnuszát is sokan idézgetik, könnyes lelkiismeret-furdalással. De ez a Pál olyanokat is mondott a Timóteushoz írott levél második részének 11-12-ik versében, hogy „Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal. A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben.” Látván az adott előadást, s a hős szomorú sorsát, hangadó honatyáink ezt is beleláthatják, ezt is leszűrhetik belőle. Hogy aztán, mint Johanna apja, megmarkolják asszonyi nyakunkat, s nevelő célzattal fülünkbe morogják: „No, ugye hogy ugye? Ezt akarjátok?”

Hol? József Attila Színház
Mi? Dennis Martin: A pápanő – Donna W. Cross regénye alapján
Kik? Szereplők: Csonka Dóra / Török Anna, Magyar Jázmin / Palugyai Sára / Pásztor Borbála Kinga, Réthy-Hudák Erik / Rigler Márton, Monori Dominik / Szentirmay Márton, Fila Balázs, Jónás Andrea, Chajnóczki Balázs, Szilágyi Katalin, Blazsovszky Ákos, Vaszkó Bence, Ella Márk / Margaritidis Kristóf Tamás, Tóth Sándor, Ömböli Pál, Zöld Csaba, Fekete Réka Thália, Betz István, Előd Álmos, Holczinger Szandra, Korponay Zsófia,Rigler Márton, Szentirmay Márton, Ella Márk, Gál Olivér, Nagy András Gergő, Margaritidis Kristóf Tamás, Pajor Márk, Stofán Benedek, Füzér Júlia, Jakab Zsanett, Misik Renáta, Pálfi Gabriella, Pethő-Tóth Brigitta, Tonhaizer Tünde, Szende Nikoletta, Drahota Albert, Hajdú Ádám, Horváth Ádám, Katona Zsolt, Mészáros Gergő
Díszlet: Horesnyi Balázs. Jelmez: Kárpáti Enikő. Fordította: Perczel Enikő. Irodalmi Konzultáns: Krégl János. Dalszövegek: Galambos Attila. Zenei Vezető: Zádori László. Koreográfus: Szent-Ivány Kinga. Koreográfus Asszisztens: Horváth Ádám. Animáció: Magyarósi Éva. Súgó: Törőcsik Eszter. Ügyelő: Verebély Monika. Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella. Rendező: Hargitai Iván.