A három remek színész dupla jutalomjátéka viszi el az estét.

Széles közönségréteget vonzó előadások, minőségigény és népszerű, bizonyított tehetségű alkotótársak. Az Orlai Produkció az elsődleges játszóhelyén, a Belvárosi Színházban sikerrel valósítja meg célját, hogy estéről estére nívós szórakozást kínáljon közönségének. Emellett nem mond le a progresszívebb színházi törekvésekről sem; rendszeresen játszik a Jurányiban, a Hatszín Teátrumban vagy a Mozsárban. Fennállása első évtizedében mindkét ágon számos emlékezetes előadást hozott létre; magam az előző vonulatból kifejezetten örömmel gondolok vissza például a Bocs, félrement!-re vagy a Római vakáció-ra, míg az utóbbiból az Egyasszony, a Csemegepultos naplója, a Second life avagy Kétéletem és az Egy őrült naplója vezeti a személyes toplistámat.

Fotók: Takács Attila

A most látott Három esős nap-ot a tetszési skálámon valahová középtájra helyezném. Nem említeném az Orlai Produkció kiemelkedő bemutatói között, ugyanakkor látom: több minden együtt van benne, ami sikere garanciája lehet. Az előadás fő erőssége a színészi játék, leggyengébb láncszeme viszont az alapmű, Greenberg drámája.

Az eredetileg két részre osztott darab két generációról mesél: először három 60-as évekbeli fiatal életéből, háromszögsztorijából láthatunk pillanatfelvétel-sorozatot, majd a 90-es években gyerekeik élettörténetéből villannak fel részletek. A felmerülő kérdések akár látatlanban is betippelhetők: mennyiben határozza meg a szülők csetlés-botlása gyerekeik személyiségét; ismeri-e az utódgeneráció a szüleit stb. stb. A szerző – finoman fogalmazva – nem mutatkozik a drámai mélységek odaadó hívének. Puszta érdekességként vetődik fel, hogy mennyire más is válik valóra, illetve utólag milyen eltérően értelmezhetők helyzetek és történések, mint ahogyan a múltbeli események sugallták. (Talán szót sem érdemelne, hogy ilyesmit azért láttunk már, az viszont annál inkább, hogy amikor Greenbergnek nekiszegezték a kérdést, mennyiben merített ihletet Tom Stoppardtól, értetlenkedett a felvetésen.) A mű mindazonáltal figyelemre méltó színpadi karriert futott be, ami bizonyára elsősorban színészdarab voltának köszönhető: aligha van színész, akit ne inspirálna a két generációs, dupla főszerep, és aligha van közönség, amely ne látná szívesen kedvenceit egy efféle „ilyen volt – ilyen lett” játékban.

A Belvárosi Színházban színre kerülő darabváltozat jóval érdekesebb szerkezetű az eredetinél. A sztori folyamatosan ugrál múlt és jelen között, ami azt jelenti, hogy a szöveget alaposan fel kellett szabdalni, és a puzzle-t úgy kirakni, hogy tartalmilag is illeszkedjenek a részletek és a gyakorlati megvalósítás – szerepcserék, gyorsöltözések sorozata – is zökkenőmentes legyen. Ettől persze nem nyer mélységeket a mű, nem lesznek rétegzettebbek a figurái, viszont izgalmasabban feleselnek egymással az idősíkok, és szórakoztatóbb is a nézőnek a történtek nyomon követése (dramaturg: Zöldi Gergely). Így az előadás ugyan némileg olyan lett, mint sokszor lenni szokott egy film színpadi adaptációja – gyakori snittek, sötéttel és zenével –, de Novák Eszter rendező frappáns jelenetszervezésének köszönhetően a váltakozás nem eredményez monotóniát. Ha néha kicsit mégis beleununk a dologba, azt nem a tempó hiánya, hanem bizonyos jelenetek eredendő széllel béleltsége okozza. De nyilván a budapesti bemutatóra sem a dráma irodalmi értékei, hanem az általa kínált kiváló szereplehetőségek miatt került sor.

Kétségtelenül a három remek színész dupla jutalomjátéka viszi el az estét. Kovács Patrícia vonzóan vibráló, élénk érzelmi életet élő, szertelen és labilis idegzetű lányt játszik a múltban; hűvösen fegyelmezett nőt a jelenben. Szabó Kimmel Tamásnak az előző generációban és a mostaniban is egy-egy magabiztos, laza karakter jut, akiknél jól érzékelhetően – és humorral is megmutatva – a legjobb nem nézni az életművészség felszíne mögé. Schruff Milán a múltban az örök második szerepére kárhoztatott, gátlásokkal terhelt fiatalt formál meg (akinek majd – három esős nap alatt, ahogy naplójába szűkszavúan bejegyzi – megfordul az élete); a jelenben pedig egy érzékeny, beilleszkedni nem tudó srácot.

Kár, hogy Zöldi Gergely magyar szövege kicsit sem próbálta meg nyelvileg is elkülöníteni a két korszakot. Zeke Edit jelmezei viszont (díszletével ellentétben) kifejezetten találóan jellemeznek személyiségeket és kordivatokat, amivel a szereplőváltások sikeréhez is nagyban hozzájárulnak. Amúgy bizonyosra vehetjük: meglehetősen kemény munkán alapul az a könnyedség, ahogyan a színészek folyamatosan átlépegetnek egyik szerepükből a másikba. Az előadás a néző figyelmét nem a technikai részletekre irányítja (és nem is a jellegtelenre sikeredett miliőre), hanem a szereplők gesztusaira. Ennél jobban márpedig aligha járhatna el.

Hol? Belvárosi Színház
Mi? Richard Greenberg: Három esős nap
Kik? Orlai Produkció
Szereplők: Kovács Patrícia, Schruff Milán, Szabó Kimmel Tamás.
Fordító – dramaturg: Zöldi Gergely, Látvány: Zeke Edit, Plakát grafika: Csáfordi László, Rendező munkatársa: Kis-Kádi Judit, Rendező: Novák Eszter, Producer: Orlai Tibor