Ez a Patika-átirat ugyanis a #metoo-mozgalom, a zaklatási botrányok margójára vésett, ütős üzenet. Az előadás sokféle társadalmi kérdést érint, de a legfontosabb a bántalmazott, zaklatott nők melletti kiállás, valamint annak a patriarchális, a romlottságot nagy mulatozásokkal, derűs élcelődéssel elfedő közegnek a bemutatása, amiben az ilyen esetek megengedetté, sőt elvárássá válnak.

A színlap szerint Szép Ernő Patika című három felvonásos művét viszik színre az Örkény István Színházban. A három felvonás stimmel – fel kell rá készülni, hogy hosszú az este – de kérdés, hogy mennyiben Szép Ernő színművéről van szó. A Mohácsi-testvérek ugyanis megtoldották a darabot, és a játék felénél más irányba kanyarítják a történetet.

Hol a boldogság mostanában? – ez érdekelhette Szép Ernőt, amikor megírta azon kissé félnótás, álmodozó és gőgös fiatalemberek sorsát, akiket megszédít a film, a színház és az orfeum világa, a különleges élet lehetősége, a csak rájuk váró nő képzete. A Patika főhőse, Balogh Kálmán a dráma végén, váratlanul érkező valóságos szerelemben talán megtalálhatná a boldogságot, ám a Mohácsi testvérek átirata szétzúzza ezt a reménysugarat: Kálmán a boldogságra való törekvés igényét is elveszíti, mintha az alkotókat inkább az érdekelné, hogy hol a boldogtalanság mostanában.

Fotók: Horváth Judit

Szép Ernő száz éve írt műve azonban felkínálja magát erre az átalakításra, hiszen erőssége éppen az, hogy nemcsak a főhős furcsa lelki tobzódását boncolja, hanem társadalomkritikus tablót is rajzol. A Patika elévülhetetlen érdeme, ahogy Laposladány nagypolgárainak arrogáns uram-bátyám viszonyait bemutatja.  A jegyző, a postamester, a patikus, az intéző és más kopottas alfahímek kártyázó, mulatozó csoportja tökéletes társaság arra, hogy a Mohácsi fivérek egy Szép Ernőnél nem szereplő újabb bűnt varrjanak a nyakukba.  Ez a Patika-átirat ugyanis a #metoo-mozgalom, a zaklatási botrányok margójára vésett, ütős üzenet. Az előadás sokféle társadalmi kérdést érint, de a legfontosabb a bántalmazott, zaklatott nők melletti kiállás, valamint annak a patriarchális, a romlottságot nagy mulatozásokkal, derűs élcelődéssel elfedő közegnek a bemutatása, amiben az ilyen esetek megengedetté, sőt elvárássá válnak.

A Mohácsi-fivérek sorsot írnak a Szép Ernőnél is szereplő három nőnek. Egyikük a férje figyelméért küzdő, elhanyagolt, de élveteg, csalfa feleség, a Postamesterné. A másik, a főhősnő, a Patikusné, Etelka, az élve eltemetett szépasszony, akit annyi csapás ér életében, ami egy antik hősnőnek is sok lenne. A harmadik pedig Kati, a szolgáló, a naiva, aki soha nem adja fel a reményt, soha nem mond le a szerelemről, még ha mindenki kapcarongya is. Velük szemben a laposladányi férfitársaság tömböt alkot, tömeget képez: mulatoznak, húzatják a cigánnyal, együtt jönnek-mennek, összetartó bajtársak ők, akik félnek is az asszonyoktól, de meg is vetik őket, amolyan szükséges rossznak tartják a létezésüket.  És itt van a főhős, Balogh Kálmán, a magányos gyüttment, a történet elején Pestről Laposladányba érkező patikussegéd, aki – a Szép Ernő-i történettel szemben – semmivel sem különb ennél a férfitársaságnál, csupán más kulturális közegben tanulta meg a nők tárgyként való kezelését; posztereken feszítő színésznőkért epekedik, a cselédlányokat megveti. Az előadás az ő felnőtté válását mutatja be, a Mohácsi testvérek a boldogság helyett a boldogulás útját nyitják meg Kálmán előtt, és a patriarchális rendszer fogaskerekévé formálják a főhőst.

Khell Zsolt díszletének, a ki-be fordítható kulisszaszárnyaknak köszönhetően hol a kaszinó játéktermében, hol egy patikában vagyunk: korhű, realista miliő. A magas, kopár falak a szánalmasan kicsi őztrófeával rögtön megteremtik Laposladányt. Művészet a falaknak ezt a kopottas, mályvásbarna színét, a nyomasztó, szorongató árnyalatot kikeverni. Már Szép Ernőnél is jól kitalált a sötéten tátongó bálterem nagy, sötét lyuk a színpad hátsó traktusában, ide száműzik a cigánybandát, akik sokáig ott kuksolnak a sötétben, miközben a ladányi magyarok úgy félnek tőlük, mint a tűztől. Juj, cigányok!– sikoltozik a Postamesterné, miközben véletlenül besasszézik a sötét bálterembe.

A darab egy elmaradt bállal kezdődik, ahonnan a helyi nők többsége tüntetőleg távol tartja magát. Szép Ernőnél ez a rész olyan hosszú, mint a másik két felvonás együttvéve, egy nagy fokozással jutunk el a helyi hatalmasságok hosszas kártyázásától a fékevesztett mulatozásig. Talán ez a felvonás forrott ki legkevésbé a bemutató napjára: néhol bicsaklott a ritmus és elhaltak poénok, nem működött tökéletesen a kakofónia, kissé érződött még a bizonytalanság.

De inkább az értékes pillanatokat venném számba. Például a férfitársaságot sokasággá duzzasztó zenekar jelenléte: Némedi Árpád bazsevál, a banda meg húzza, vagy éppen hangicsál, vagy effekthúrokat pendít – minden tökéletesen a helyén. Vajda Milán Pap Ferke, az intéző szerepében úgy jön be a színre, hogy az ember hirtelen nem tudja, hogy az ajtóval együtt rontott be, vagy csak ő tornyosul a színpadon, egy gesztusa sem sikkad el. (Megható, hogy Vajda Milán kapta a szerepet, hiszen Ascher Tamás legendás Patika-diplomarendezésében, 1972-ben édesapja, Vajda László alakította Pap Ferkét.) Hasonlóan figyelemreméltó Jéger Zsombor, aki nagyszerűen formálja meg a tájszólásos, egyszerű fiút, Jóvér Janit, vagy Felhőfi-Kiss László tanítója, ahogy állandóan magasra húzott vállakkal, a levegőbe kapálódzó kezekkel zavarog. Szintén nagyszerű gesztus Róbert Gábor eszméletlen részegsége: miközben körülötte mindenki tombol, ő kezében pálinkás poharat szorongatva egy helyben dülöngél, nem is beszélve a Znamenák Istvánból szinte kitörő, kirobbanó csárdásról.

A humornak többféle rétege, furcsa működése van az előadásban. Az eredeti darab   bohózatjeleneteit Mohácsi János rendezése jól föl is tromfolja, például az első felvonásban, a Postamesterné nagyjelenetében. Kerekes Évát ilyennek még nem láttam. Mindent, amit el lehet képzelni a ripacséria eszköztárában, azt ő felsorakoztatja. Nagyon sok, de azt hiszem, pontosan ez lehetett a feladata. A közönség meg dől a nevetéstől. Én is próbáltam vele menni, de nem sikerült. Az, ahogy a Postamesterné a férje körül kering, de nem képes észrevetetni magát, nem mulattató, hanem kínos és szomorú.

A második felvonás kezdő jelenete szintén bohózatba illő: a decens, kimért Patikusné most hosszan jajgatva, fogát fájlalva, kapkodva gyertyát gyújtogat, hogy fájdalomcsillapítót keressen a patikában. Tenki Réka is sok itt nagyon, azonban neki – Kerekes Évával szemben – megadatik, hogy a harsány, modoros indítás után a legmélyebb, legőszintébb vallomásig jusson el, miközben újra és újra hűvös és ironikus beszédmódba vált át, vagy éppen a fogát fájlalva szenveleg. A fogfájós Patikusné és a neki őrülten udvarló patikussegéd éjjeli beszélgetése egy olyan érzelmi hullámvasút, amit ritkán látni egy jelenetben a színpadon. Tenki Réka mindent kézben tart, és végül elutasító magatartása a másodperc törtrésze alatt, mégis érzelmileg megalapozottan fordul át egy szenvedélyes csókba, de úgy, hogy a nézőtér is felszisszen a fordulattól.

Hasonló hullámvasút az a jelenet, amikor az élcelődő, udvarolgató férfitársaságba vérző orral, törött csuklóval jön be kávét osztani a Patikusné. Miközben remegnek a kezében a poharak, egy nő hangosan nevet a hátam mögött – talán nem veszi észre a vért és a háziasszony bejövetele előtti vidám hangulat bűvöletében van? Vagy tényleg azon nevet, hogy a férje a takarásban elagyabugyálta az asszonyt? Valahol itt fordítják ki a sarkából a furcsa, bájos, szomorkás Szép Ernő-történetet. Az eredeti drámában amikor a Patikus, a férj betoppan, annyira részeg, hogy észre sem veszi az in flagranti szituációt. Nem úgy Znamenák István Patikusa, aki nem egymaga, hanem az egész mulatozó férfitársasággal, vörös rózsával tér haza, hogy feleségét névnapján köszöntse, és bár részeg, nem kérdés számára, hogy felszarvazták. Znamenák István végig nagyszerű alakítása talán épp ebben a jelenetben csúcsosodik ki, abban az érzékeny játékban, amit az erőltetett nagyvonalúság, a vérig sértettség és a fizikai rosszullét hármasából gyúr össze. A Patikust és a Patikusnét idáig a tisztelet és a sorsukba való beletörődés kötötte össze, és most ez a törékeny kötelék hullik ezer szilánkra – a feleség így veszíti el a ház úrnőjének, a község szépasszonyának rangját, és ugyanabban a végletekig kiszolgáltatott helyzetben találja magát, mint a többi nő Ladányban. Az ember az előadás végére szinte úgy érzi, most zökkent helyre a világ, eddigi kiváltságai voltak természetellenesek ebben a közegben a Patikusnénak.

Mohácsi István izgalmas, összetett dramaturgiája, az új fordulatok megerősítik Balogh Kálmán, a Novkov Máté alakította patikussegéd karakterét is. Olyan, mint elefánt a porcelánboltban. Egy esetlen, kajla kölyök, aki férfivá érése közben életeket tesz tönkre. A Postamester szerint Kálmán megrontja pesti erkölcseivel a nőket, valójában azonban épp ő az, akit itt megrontanak. Esetlen liezonjával kivívja becsületét a férfitársaságban, önbizalma olyannyira megnő, hogy végül nőt is szerez magának a cselédlány személyében, akit a kétségbeesett és nyughatatlan alakítást nyújtó Zsigmond Emőke formál meg. Novkov Máté élete első főszerepében becsülettel helytáll, tökéletesen hozza a nagynak és mélynek megélt érzelmek mellett az önzőséget és felszínességet is. Legnagyobb érdeme, hogy bár minden jelenet valamiképp miatta történik, mégis úgy képes jelen lenni, hogy szinte el is feledkezhetnénk róla, hogy ott van. Ez nem úgy tűnik, mintha dicséret lenne, pedig nagyon is az, mert Balogh Kálmán pontosan ilyen: egy nagy senki. Ez teremti meg a figura tragikusságát, komikusságát és esendőségét egyszerre.

Az Örkény István Színház Patikája, egy nagyszerű alakításokat felvonultató, remekül végiggondolt átirat, a zárójelenet pedig letaglózó. Balogh Kálmán elhagyja Laposladányt – a nők, akikkel dolga volt, azonban maradnak. A férfitársaság gyűrűjében vergődő cselédlány és a magába roskadt szépasszony tragédiája felejthetetlen tablóban rajzolja meg, hogy milyen világban élünk. A néző pedig szinte csak ekkor ocsúdik, hogy hiába a sok kacagás, nem egy komédiára, hanem egy kőkemény tragédiára váltott jegyet.

Hol? Örkény István Színház
Mi? Szép Ernő: Patika. Kovács Márton–Mohácsi-testvérek
Kik? Rendező: Mohácsi János. Játsszák: Novkov Máté, Tenki Réka, Znamenák István, Epres Attila, Kovács Zsolt / Róbert Gábor, Mertz Tibor, Kerekes Éva, Zsigmond Emőke, Felhőfi-Kiss László, Vajda Milán, Jéger Zsombor, Némedi Árpád, Baksa Imre, Dóra Béla, Patkós Márton. Zenekar: Kovács Márton, Móser Ádám, Gyulai Csaba, Benkő Róbert, Némedi Árpád. Díszlet: Khell Zsolt. Jelmez: Remete Kriszta. Dramaturg: Mohácsi István. Zene és koreográfia: Kovács Márton. Fény: Kehi Richárd