Az alábbi beszélgetésre olyan dramaturgokat kértünk fel, akik állandó alkotótárssal/társakkal dolgoznak. Milyen közösségben érzik komfortosan magukat, hol maradtak huzamosabban, és miért? Ki(k) mellett mit jelent dramaturgnak lenni? GARAI JUDIT, MOHÁCSI ISTVÁN, SZABÓ-SZÉKELY ÁRMIN és VARGA ZSÓFIA dramaturgokkal a szintén dramaturg ZSIGÓ ANNA beszélgetett.
Mohácsi János rendező nem tudja hitelesen tartalommal feldúsítani azt, amit képtelenség hitelesen tartalommal feldúsítani.
Járják a magyar nyelvű színházakat, dolgoznak a fővárosban, vidéken, határokon túl és innen. Évtizedek óta tevékenykednek együtt: maroknyi kis alkotócsapat, akiket Mohácsi János maga köré gyűjtött. Egyik legutóbbi munkájuk a Johanna, avagy maradjunk már emberek című előadás Szegeden. Hármójukkal, Mohácsi János rendezővel, Mohácsi István drámaíróval, Kovács Márton zeneszerzővel Proics Lilla beszélgetett. Az előadásról négykezes kritikát…
A művek színpadi megújulásához gyakran új nyelvre is szükség van. Egy igazi, újító szellemű Molnár-színrevitel többet tesz a drámai hagyaték elevenen tartásáért, új fényben láttatásáért, mint egy, a szellemi örökséget betűhíven színrevivő, ám mégiscsak múltbeli gyakorlatokat ismételgető előadás.
A panziót úgy hívják: Víg Gulág. A telefon lemerül – mármint le a vízbe. Hlesztakov bányamérnök-hallgató. Hashtag Szorocsinci. Mohácsi János Gogol Revizor című szatíráját rendezte Szombathelyen.
Nagy vitába keveredtem egy kritikus kollégával az Egyszer élünk kapcsán – amely egyébként mindkettőnknek meghatározó színházi élmény volt, vagyis a vita nem a szöveg vagy az előadás minőségét illette, hanem azt –, hogy vajon néhány év múlva ki a csuda fogja érteni a nagyon kortársi, értsd: aznapi vagy tegnapi utalásokat.
Ez a Patika-átirat ugyanis a #metoo-mozgalom, a zaklatási botrányok margójára vésett, ütős üzenet. Az előadás sokféle társadalmi kérdést érint, de a legfontosabb a bántalmazott, zaklatott nők melletti kiállás, valamint annak a patriarchális, a romlottságot nagy mulatozásokkal, derűs élcelődéssel elfedő közegnek a bemutatása, amiben az ilyen esetek megengedetté, sőt elvárássá válnak.
A Mohácsi-védjegynek is mondható tömegjelenlét óramű pontosságú működtetése kulcskérdés, s a Radnóti Színház apró színpadán mind a tizennégy színész folyamatosan ott van! Ez már önmagában bravúr. De nemcsak ott vannak, mind folyamatosan jelen is vannak, sorsokat ábrázolnak, legtöbben két, három szerepet is alakítanak, hol üldözöttek, áldozatok, halálra kínzott zsidók, hol véresszájú, eszement gyilkosok, akik elrontott,…
A humoros epizódok némelyike túlburjánzik, felesleges hajtásai még nincsenek lenyírva, és ez a beköpés-, beszólás- és tréfaáradat annyira ellepi a darabot, hogy a fő történetszálat olykor nem is látni a dzsungelében.
Úgy érzi-e a két Mohácsi, hogy az ő stílusuk és technikájuk bármire ráhúzható? Palettájuk egyre változatosabb (és sekélyebb): de „kaposvári” sikert, amióta a kalandozások korát élik, még nem könyvelhettek el.
