…valamiféle szent megszállottság is jellemzi a figuráját, újra és újra belekezd abba a kísérletbe, hogy megfogalmazza a tánc lényegét, hogy „pusztán” a testen keresztül érzékeltesse: a tánc önálló életet képes élni, a táncnak személyisége van, dönt magáról, cselekedni képes, és csupán médiumot keres a megnyilatkozásaihoz.

Ádám Anna képzőművészeti, táncművészeti és színházi jegyeket is magán viselő, esemény alapú művészi megnyilatkozása – címe: sorry not sorry– tulajdonképpen egy triptichon. Három színpadból, három párhuzamosan, illetve egymástól elcsúsztatva zajló színpadi aktusból és három installációból áll. A hármas szám tökéletességéről Puccini három egyfelvonásos operából álló sorozata kapcsán is hallunk az estet a MU Színház előterében bevezető Mélyi József művészettörténésztől, aki szintén az előadás része. Performansz performansz hátán tehát Ádám Anna munkája, ahogy az egy kísérleti programsorozathoz illik. Az előtérből a színházterembe lépünk, s ott igyekszünk a magunk módján elfoglalni azt a teret, amely újra lett strukturálva a megszokotthoz képest. Ülőhelyek nincsenek, Ádám Anna installációit lehet körbejárni, a helyszín tehát inkább kiállítási térre emlékeztet, bár ahhoz meg meglehetősen sötét.

Ádám a Gray Box kollektíva alapítója, melynek keretében vizuális művészekkel, táncosokkal, színészekkel, zenészekkel hoz létre interdiszciplináris művészeti projekteket. A három színpadon az ő jelmezeiben és koncepciója szerint készült koreográfiákat ad elő két friss diplomás és egy még diák státuszú táncművész. A tematika „a Biblia szexualitással kapcsolatos tanításai, illetve azoknak a mába nyúló következményei”.

Az általánosságban ismert keresztény szexuális etikát meghökkentő erővel „táncolják” körül. A tisztasággal szemben álló bűn, a „normalitástól” való eltérések, a bűnbeesés és a lehetséges büntetések különböző manifesztációi láthatók a három színpadon és manifesztálódnak az installációkban is. A három színpad három kertet idéz: a Tiltott, a Belső és a Titkos kertet, tömény tömjén illat terjeng a levegőben, hogy még ez is a bűnre emlékeztessen minket, és előhívja korai klerikális szorongásainkat.

sorry not sorry. Farkas Gergő: d u o. Fotók: Csörögi Dóra

Lassan indul a tánc. Farkas Gergő kezd, mint ketrecbe zárt ember járkál fel-alá, majd egyre zaklatottabbá válnak a mozdulatai; a szomatikus, vitustánchoz hasonló koreográfia, a fehér textilek, az érzéki világítás a Pasolini filmek hangulatát idézik. (Azt a Pasolinit, akit a katolikus egyház mint homoszexuálist, az erős hite ellenére elítélt, miközben – olvasom a minap – egy egyházi fenntartású olasz intézetben süketnéma gyerekeket bántalmaztak a nevelő papok szexuálisan.) Farkas egészen átszellemül, illékony alkata átalakul a tánc közben, szinte el is tűnik. Csak egy Caravaggiofestmény figurájának emléke marad utána. A szólója címe: d u o, amely – gondolom – a keresztényi tanítások betartása és a vágyak kiélése között feszülő kettősségre utal.

sorry not sorry. Kiss Rebeka: Proszociális kancsó

Kiss Rebekaa szemközti színpadon szintén lassan indul, bizarr, Proszociális kancsó című performansza keretében ő a szabályok börtönébe zárt nő.Előadásának különböző, érzékletesen és átéléssel megformált fázisai egész egyszerűen esztétikailag is szép képek. A megtisztulásról szóló utolsó rész – melyben egy (dekorációnak sem utolsó) virágszirmokkal teli alumínium dézsában mossa magát rituálisan, miközben táncával mégis kétségeket hagy, hogy létezik-e megbocsátás egyáltalán – szinte szentképként merevedik ki az emlékezetben. A divat-aspektus talán az ő jelmezén keresztül jelenik meg leginkább, színpada kifutónak is felfogható, ahol testét mintegy áldozati jelleggel minden perspektívából megmutatja.

sorry not sorry. Lukács Levente: YES

Lukács Levente YES című etűdje a legkevésbé szakrális jellegű; a hagyományos katolikus megítélés szerint maga a pokol, ugyanis semmiféle ítélettel nem törődik, nincs benne szenvedés, szinte kívülről látja és láttatja magát a szituációban.Ha narratívát akarunk hozzá társítani, talán egy techno diszkó nemtelen vagy éppen soknemű figurájának élete lehetne a próbababák között. Erős díszlet ez is, és a már említett divat-megközelítés sem elhanyagolható. Lukács mentális és fizikai jelenlétén megfigyelhető a belga hozzáállás, a Royal Conservatoire of Antwerp falai között szerzett tánctapasztalat. A performansz végkifejletében elfoglalt helye ezzel szemben a kifáradás, a kimerülés és az így elért lelkiállapot megjelenítése. Az, hogy Hód Adrienn koreográfus volt a produkció mentora, számomra leginkább az előadásnak ezen a pontján érzékelhető élesen.

A különböző színpadi jelenléteket a térben elhelyezett, szakrális jelleggel is felruházható, ám önmagukban is esztétikus installációk egészítik ki. A vad digitális zenéket liturgikus dallamok váltják, amely szintén alátámasztotta az alkotócsapat koncepcióját, miszerint nincs jó és rossz önmagában, nincs ördögtől és istentől való, egyedül a harmóniára, avagy az „öröklétre” törekvés a lényeges. A színházi tér ezen az estén jó templomként funkcionált.

Kelemen Patrik: Celesztin. Fotó: Szabó R. János

Kelemen Patrik és Raubinek Lili közös estjén elsőként Kelemen Celesztin – égi tünemény című előadását üljük körül kockás pokrócokon, mintha valami pikniken vennénk részt, hogy az eget kémleljük vagy meteorológiai jelenségeket figyeljünk meg. „Celesztin: sugár és pászma…angyalok és kozmosz; legyek, repülők, sárkányok, ufók: éteri testek mind. Látható-láthatatlanok, a Magas Mennyek lakói. Felhők, villám, elektromos vihar. Bioelektromos kisülések” – előlegzi meg a műsorfüzet, és ez esetben nem zavaró a zavaros, költői leírás. Éteri lényt láthatunk mozdulni, éteri zenékre – Kelemen Patrik új (tánc)asszociációkat teremt, amelyek több mint emberiek vagy embertelenek. Anyagtalan lényként mozdul, illetve az anyagon túlra nyúl a mozdulatokért, egyszerre idézve a dervisek révületét és az absztrakt robotikát. Időnként elsötétül a tér, a táncos elvonul, majd egészen új karakterben tér vissza – öt percenként változik, akár a tavaszi időjárás.

Ugyanakkor valamiféle szent megszállottság is jellemzi a figuráját, újra és újra belekezd abba a kísérletbe, hogy megfogalmazza a tánc lényegét, hogy „pusztán” a testen keresztül érzékeltesse: a tánc önálló életet képes élni, a táncnak személyisége van, dönt magáról, cselekedni képes, és csupán médiumot keres a megnyilatkozásaihoz. A táncos-teoretikus Kelemen a saját bőrén keresztül érzékelteti e különös beltéri pokrócos piknikre összegyűlt társasággal, hogy a tánc irányít, és mindenféle égi jelenések segítségével van hatással ránk, földi halandókra. Az alkotó által kutatott neuro-identitások és inhumán testképek ellenére fenséges, ugyanakkor nagyon is kedves, emberi táncpiknik ez.

Raubinek Lili: Kelly. Fotó: Szabó R. János

Raubinek Lili számomra a hazai kortárs tánc újonnan felkent szent őrültje, és mi sem bizonyítja ezt jobban Kellycímű táncperformanszánál, amely egy excentrikus, ám magába zárkózó többnemű személyiség átalakulásait, különböző arcait villantja fel. „Egyetlen értéke a hűség, gyűlöli az állatokat és mindemellett elszánt harcot folytat az esőerdőkért. Szeret hazudni és tud is. Visszahúzódó élete végén a Nyugvópont Szociális Otthonban hal meg. Fiatalon egy viharos szerelmi csalódás vezeti öngyilkosságba. Életműve befejezetlen.” – írja a színlap. Nos, ezt a meglehetősen sötét tónusú „életművet” követhetjük nyomon – ember legyen a talpán, aki képes rá – negyven percben az álságos tévésztártól a betyársámánig, akinek harang lógott a tökén.

A színházzal és színházi neveléssel is foglalkozó Raubinek olyan intenzitással, szinte a révületig fokozódó tempóval dolgozza át magát a megjelenített szerepeken, hogy szemünk láttára foszlik le róla – a szó átvitt és konkrét értelmében is – a ruha meg az épp aktuális karakter. A rendszerbe foglalt őrületet látjuk kibontakozni a színpadon eszelős tárgyakkal és jelmezekkel kiegészítve, a parókáktól a világító-ugató plüsskutyákig. Molnár Csaba koreográfus, a darab mentora gondolkodásmódjának jegyében egy japán animé, egy kínai zsibvásár és egy sajóbábonyi hajléktalanpiac szellemisége keveredik a kínpadon. (Ez utóbbi elírás volt, de úgy hagyom.)

Hol? MU Színház
Mi? Ádám Anna: sorry not sorry (Imre Zoltán Program)
Kik? Koncepció-rendező: Ádám Anna. Koreográfia, előadók: Farkas Gergely (d u o), Lukács Levente (YES), Kiss Rebeka (Proszociális kancsó). Látvány, installáció, díszlet, objekt, kellék, jelmez, smink: Ádám Anna. Zene, hang: Komjáthy Boldizsár. Fény: Major Mátyás. Mentor: Hód Adrienn.

Hol? MU Színház
Mi? Celesztin – égi tünemény (Imre Zoltán Program)
Kik? Koncept, kreáció, performansz: Kelemen Patrik. Fény: Dézsi Kata. Mentor: Gál Eszter. Külön köszönet: Raubinek Lili.

Hol? MU Színház
Ki? Raubinek Lili: Kelly (Imre Zoltán Program)
Kik? Koreográfus, előadó: Raubinek  Lili. Mentor: Molnár Csaba. Szakmai konzulens: Boda Tibor. Zenei szerkesztő: Kelemen Patrik. Fény: Dézsi Kata.