Fabók Mancsi régi-új előadása nem juttat minket új, nagy felfedezésekre a világ folyásával kapcsolatban, viszont felhőtlen ötven percet nyújt:  szabadon és vidáman mesél nekünk a… teregetésről.

Fotók: Németh Gyula

Az Azért a kis bolondságért egy 2013-ban bemutatott produkció, a Kapós Böske újragondolt változata. A tizenhat éves kor felett ajánlott előadás témája a szexualitás és ezen keresztül a párválasztás, valamint az, hogyan tud elromlani egy nő élete, ha nem a számára megfelelő férfi mellett éli le. Az előadás műfaji meghatározása „népi pajzánságok”, az alkotók jóformán csak a szexről beszélnek, mégpedig virágnyelven, s ez az állandó verbális odautalgatás adja az előadás nyelvi humorát. Röpködnek az aranymadarak az aranyfészkekre, Ádám és Éva pedig úgy ismeri meg a szexuális örömöket, hogy mosás után nincs hova teregetniük.

Az előadás tere így stílszerűen főleg ruhaszárítókötelekből, lepedőkből és különböző ruhadarabokból áll. A háttérben a takarás egy kis kapu, előtte pad, mely díszletelemek – ha nem is épp ugyanezek – több Fabók Mancsi-előadásban megjelennek. És szemléltetésként van egy fából faragott képecske az aranymadárról és az aranyfészekről. Hogy jól értsük a szimbolikus üzenetet, az aranymadár forgatható: lekonyul és ágaskodik, ahogy azt az aranymadarak általában szokták.

Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád férj és feleség. Ezzel az információval általában nem megy sokra a közönség, ám a házaspár a köztük lévő bizalmas viszonyt a nagyon sokat és nagyon jól használja a színpadon. „Azt hittük, van még egy kis időnk” – ezzel a mondattal lépnek elénk az előadás legelején, némileg hiányos öltözetben. Az a nyíltság és intimitás, amivel egymást és a szexualitást mint témát kezelik, egyfelől rendkívül szokatlan és zavarba ejtő, másrészt hihetetlenül egészséges. És fontos az is, hogy bár a megjelenített történetek erősen patriarchális szempontból fogalmazódnak meg – hogy is lehetne másképp, hiszen népi gyűjtések –, Fabók Mariann narrátori karaktere erősen ellentart ennek a felfogásnak.

Egyrészt azért, mert mindig ő a főnök a színpadon. Keresztes Nagy Árpád, aki legfőképp zenészként vesz részt az előadásban, másodhegedűs, akit Fabók ide-oda küldözget, leteremt és állandóan véleményez. Ez a rendező-színész, főnök-beosztott viszony fehér holló a magyar színházban, az esetek túlnyomó részében férfiak irányítgatnak nőket a színpadon. Talán emiatt van az, hogy elégedetten nevetünk ezeken a helyzeteken, pedig ha fordítva történne, valószínűleg nyílna a bicska a zsebünkben.

Másrészt nagy szükség van erre az erős női jelenlétre, hiszen a főszereplő Böske története egy kis faluban játszódik, ahol az ifjú lányok nincsenek arról kellőképpen tájékoztatva, milyen következményekkel járhat az, ha az aranymadár egy átbulizott éjszaka után berepül az aranyfészekbe. A szexuális vágyak kiélése ebben a környezetben tabu, így nem csoda, ha Böskét, aki teret enged kíváncsiságának, a falu hamar a szájára veszi, és végül – mivel házasodni muszáj – csak egy matuzsálemi korú, rossz modorú férfi jut neki, aki olyan fukar, hogy csak azért nem vett el korábban senkit, mert nem akarta, hogy a feleség kiegye a vagyonából. (A férjet természetesen Mózsinak hívják, és közben azon gondolkodtam, hogy muszáj lett volna kezdenie az előadásnak valamit a történet nem is annyira implicit antiszemitizmusával.) Böske úgy veszi rá az aggastyánt a lánykérésre, hogy elhiteti vele, ő levegővel táplálkozik, valódi élelemre semmi szüksége. A jelenet nagyon mulatságos, de keserű ízt ad neki a tény, hogy a főszereplő egy nem kívánt házasságba kényszeríti magát, és hogy ez a házasság hatalmas hazugsággal indul, amely – mint később kiderül – nem az utolsó volt a hazugságok sorában.

Ugyanez a kettősség jelenik meg abban a jelenetben, amikor Böske elsőbálozóként megismerkedik a testi szerelemmel. A férfi, akivel a lány táncol, testetlen és arctalan: egy ruhaszárítókötélen elhelyezett vállfa, rajta bocskai öltöny és a tetejére csíptetett kalap. Fabók Mariann bal kezét átbújtatja a zakó kabátujján, és – mintha csak tőle függetlenné válna ez a kéz – így tapogatja, ölelgeti és itatja le saját magát. Vicces jelenet, ugyanakkor van ebben az arctalan felismerhetetlenségben valami fenyegető, és abban is, hogy ezzel a tárgyanimációs technikával férfi és nő gyakorlatilag összenőnek, miközben a nézőtéren azért drukkolok, hogy Böske hagyja ott ezt a veszélyesnek tűnő férfit, és meneküljön inkább haza.

Fabók Mariann minden karaktert kicsit esendőnek mutat. Ezek a szereplők túl kevés információval rendelkeznek emberi testről, szeretetről és szerelemről ahhoz, hogy igazán boldogok lehessenek. Csak a már idős Böske tud erről valamit mondani unokájának, aki – mint ő az előadás elején – első táncmulatságába indul. És bár végignevetjük az előadást, világos számunkra, hogy Böske boldogtalanul élte végig életét – éppen ezt a rengeteg boldogtalan évet ugorja át az előadás, a fiatalság után egyből a visszatekintő idős kor következik, és ez hagyhat bennük egy kis hiányérzetet.

Arról nem is beszélve, milyen szívesen néztem volna még egy darabig Fabók Mariann játékát, akinek túláradó energiái megtöltik a Bethlen Téri Színház termét. Stand up-os ő a legjobb értelemben, humora, személyisége és nem múló lelkesedése teszi eredetivé és különlegessé minden előadását, így az Azért a kis bolondságért címűt is, amit szívből ajánlok mindenkinek, aki egy kis szórakozásra, kikapcsolódásra vágyik.

Hol? Bethlen Téri Színház
Mi? Azért a kis bolondságért…
Kik? Fabók Mancsi Bábszínháza
Az előadást megalkották: Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád. Díszlet: Grosschmid Erik. Bábok: Lellei Pál