Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Bethlen Téri Színház

Bogya Tímea Éva – Rádai Andrea: Egy korosztály, külön utak

Négykezes kritika gyerekszínházi bemutatókról

Megnéztünk szeptemberben jó pár gyerekszínházi bemutatót (én ötöt), és erről a véletlenszerűen összeállt válogatásról főleg az jutott eszembe, hogy mennyire vegyes. Az egyes előadások teljesen másfajta stratégiákkal igyekeznek megszólítani közönségüket (ha egyáltalán), más eszközökkel nyúlnak egy történethez (mert az azért közös, hogy mindegyik történetet dolgoz fel – ami szerintem nem evidens), másfajta energiákkal, anyagokkal építik…

Szoboszlai Annamária: Társas monokultúra kesztyűben és zacsiban

9. Monotánc Fesztivál: Dabóczi Dávid: Több, mint Én és Újvári Milán: SHOW / Bethlen Téri Színház

Ez a 2020-as év igencsak monóra állította az emberiséget. Ne fogj kezet, ne adj puszit, ne öleld meg a másikat. Végy álarcot, az orvosoddal telefonon konzultálj, és egyébként is maradj otthon… Sajnos a 9. Monotánc Fesztiválról is sokan otthon maradtak. Mi, akik ott voltunk, és le-lecsusszantott maszkkal szürcsöltük a kávénk, láthattuk a Több, mit Ént,…

Artner Szilvia Sisso: Önazonosság? Jaj, csak azt ne…

Az Imre Zoltán Program (IZP) és az Ifjú Koreográfusok Fóruma (IKF) estjeiről: Várnagy Kristóf, Egyed Bea, Cserepes Gyula és Eva Urbanova bemutatói

Ez a „kettő az egyben” kritika most tulajdonképpen „négy az egyben” tudósítás . Négy kicsi kortárs darab, négy tetszetős, egészen kicsi kis táncművészet, amely valódi kérdéseket tesz fel, és igazából az a jó benne, hogy „van még ott, ahonnan ezek jöttek”.

Horeczky Krisztina: Keresőutak

2 in 1 kritika: Frenák Pál Társulat ‒ Radikal Dance: Cage és Gangaray Dance Company / G.A.P.: Just Dance and Nothing Else

Kérdés, hogy a magát szélsőségesnek, extrémnek, rendkívülinek elnevező és feltehetőleg (mind)erre törekvő ifjúi társaság debütáns művét miért Frenák (camp)esztétikája határozza meg? (…) „Ez az előadás csak a táncról szól, semmi másról” – áll többek között a Just Dance and Nothing Else rövid sillabuszában, és az opus azt teljesíti, amit a címében is vállalt.

Dömötör Adrienne: Pszichó, reál, szürreál

Botos Bálint: Liget – Váróterem Projekt, Kolozsvár

Botos Bálint író Botos Bálint rendező keze alá dolgozott: laza, de jól használható alapanyagot kínált egy olyan előadáshoz, amely sokféle rétegből összeszövődő színpadi nyelven szólal meg, és amelynek a verbalitás így csak egyik, a többivel nagyjából egyenrangú alkotóeleme.

Albert Dorottya: Ketten a testről

2 in 1 kritika: Stern Lili: Loop Pool és Batarita: Lüktetésed

Stern munkája a betegségnél egy jóval átfogóbb testtapasztalásra invitálja nézőit, teret hagyva mindenki személyes, egyéni felvetéseinek, míg Batarita a fülledt erotika helyett a női szerepeket és a magányt vizsgálja, bár mintha már a kérdésfelvetésnél elvérzett volna.

Nagy Klára: Nagyvad

zelda – egy utolsó vad nő – Bethlen Téri Színház

Zelda mozdulatai egyrészről nagyon érzékiek, sőt erotikusak, ám ebben is autonóm, önazonos és legfőképpen egyedi. Másrészről a tánc az őrület, a skizofréniával való harc egyik megjelenési módjává válik, az önmegfejtés egyik fő eszközévé.

Török Ákos: Otthontalanul táncolók és otthon meditálók

2 in 1 kritika: Zadam Társulat: exPre és Vass Imre-Somló Dávid: IITTHHOONN

A lélek tereit kutatják, a Zadam Társulat felszínesebben, de magával ragadó dinamikával, az IITTHHOONN sokkal komótosabban, mélyre ásva és beengedve minket az otthonteremtés mindennapjaiba, melankolikusabb és kevésbé izgalmas módon.

Puskás Panni: Egy jó teregetés

Fabók Mancsi Bábszínháza: Azért a kis bolondságért

Fabók Mancsi régi-új előadása nem juttat minket új, nagy felfedezésekre a világ folyásával kapcsolatban, viszont felhőtlen ötven percet nyújt:  szabadon és vidáman mesél nekünk a… teregetésről.

Megyeri Léna: Nem engednek közel

2 in 1 kritika: TranzDanz: Noir és Pataky Klári Társulat: Mint egy táj

Az individualizmus, a kommunikáció-képtelenség, az elidegenedés – jelenkori társadalmunk eme alapélményei foglalkoztatják és befolyásolják az alkotókat.