Nem idegen napjainktól a hitre való, plakát-egyszerűségű agitálás, s ennek a játéknak is ez a leghangsúlyozottabb vonulata. Lesz is érző – büszke vagy legalább bűnbánó – közönsége, bármerre járnak majd vele. S bár iskolás a mód, ahogy az alapgondolatot elénk tárják, megrendít annak felismerése, hogy ezt tényleg vigasztalásnak szánják.

 Az 1772-ben született Sára tíz gyermeket szült nála tíz évvel idősebb férjének, Györgynek, de életben csak a tizenkilenc évesen világra hozott Sára és a negyvennégy évesen szült Jánoska maradt: hét fiút és egy kislányt vett el a házaspártól a tüdőbaj meg a szegénység. Ez tény. Az viszont csoda, és minél több részletet tud meg életükről az ember, annál elképesztőbb a történet, hogy az a bizonyos tizedik gyermek – Arany János.

Fotók: Eöri Szabó Zsolt

Az elmúlt időszakban, mikor a költő születésének 200. évfordulóját ünnepelte az ország, sok figyelemre méltó, s pár egészen kiváló megemlékezés és produkció született. Egy egész évadon át folyt az „Aranyozás”. Döbrentei Sarolta, kinek már készül műve a 200 éves Semmelweis ünneplésére is, a költő anyjának, Megyeri Sárának töredelmes életét írta meg, először tévéjátéknak, majd a Nemzeti Színház színpadára. Ő említi meg egy tévéinterjúban, hogy így, közvetlenül Az ember tragédiája után, Vidnyánszky Attila – a marosvásárhelyi Spectrum Színházzal közös, utaztatandó produkcióként – megrendezte egy asszony tragédiáját is. A létrejött előadáson érződik az alkotók és a közreműködők meghatottsága, ám a produkció, melynek dramaturgja Verebes Ernő, zavarba ejtő kevercse egy misztériumjátéknak és egy táncfilmnek.

Lehet misztériumjátékot írni napjainkban? Lehet. Bár ha egyszer végigviszik a gondolatot, meglehet, mirákulum lenne a megfelelőbb forma, hisz csodás esemény bekövetkeztéről van szó. S hogy miért érződik a darab misztériumjátéknak? Elsősorban azért, mert Sára asszony szenvedéstörténetét úgy tárja elénk a dráma, hogy a földi bajok láncolatát az istenben való hit elnyerésével avagy annak időszakos elveszítésével kapcsolja össze. Másodsorban azért, mert igen leegyszerűsített, oktató jellegű, irodalmi megformáltsággal alig jellemezhető, olykor bántóan hétköznapi nyelvezete van, melybe szigetekként ékelődnek idézetek a Szentírásból. Nem idegen napjainktól a hitre való, plakát-egyszerűségű agitálás, s ennek a játéknak is ez a leghangsúlyozottabb vonulata. Lesz is érző – büszke vagy legalább bűnbánó – közönsége, bármerre járnak majd vele. S bár iskolás a mód, ahogy az alapgondolatot elénk tárják, megrendít annak felismerése, hogy ezt tényleg vigasztalásnak szánják.

Székely László tájelődások változó terére is ügyelő díszlete három osztatú, bővíthető és szűkíthető, szellős, szürke gerendaépítmény. A „Pokol”-nak megfelelő bal oldalon a temető és a pogányabb pillanatokhoz – varázsláshoz és csábításhoz – használatos, Vörös Rébéktől örökölt „palló” helyezkedik el. Jobbra a családi és közösségi asztal áll, s az égre figyelő ünnepek dalos-táncos vonulásai zajlanak, az évkerék gördülését követve. Ezek hátterében a gyülekezeti bibliaórák puritán templomi szobácskája látható. Középütt a „Föld” van, vagyis Arany Györgyék egyszerű lakótere asztallal, székkel, ággyal és bölcsővel.

A főszereplőket Bianca Imelda Jeremias meghatározott tájegységhez nem igazán köthető, paraszti munkaviseletbe öltöztette. A közelmúlt falusi passióinak közönsége a kereszten függő fiatalembernek megbocsátotta, ha netán rajta maradt a karórája. Itt a fiatal lelkipásztoron (Berettyán Sándor) és a Bözsi nénit játszó vendégművészen, a nagyszerű Szász Annán abszolút mai vonalvezetésű szemüveg látható. Nincs is ezzel gond.

Láthatunk és hallhatunk egy remek prímást (Kiss B. Ádám m.v.) és egy festenivalóan fiatal táncospárt (Sosovicza Fanni m.v. és Bodnár Dániel m. v.) szabályos népviseletben. A nem népzenei gépi effektek, mint annyiszor a Vidnyánszky előadásokban, itt is tesznek pár kísérletet a játék totális elnyomására, illetve a helyette való „beszédre”. Harangszóval indulunk, de vannak itt Bartók, Bach s tán még Sztravinszkij-motívumok is. A feszültség emelésére rendszerint egy nyolc nyolcadonként fél hangot fel- vagy lelépő, ismétlődő idegőrlés szolgál, olykor meg gyönyörű zsoltárokat hallunk.

Sára asszony (Söptei Andrea), miután eltemeti hetedik gyermekét – majd nyílt színen szakad meg a bölcsőből jövő gyermeksírás, tehát meghal a következő is – kérdőre vonja a papot, isten figyelmét illetően, de elég zavaros válaszokat kap. Innentől kezdve Sára – Döbrentei Saroltát idézve – „válaszokat keres”. Buzgólkodna, hogy istene jóindulatát elnyerje, még olvasni is megtanul, de a gyülekezet tanaik legfontosabbjához, a predesztinációhoz tartva magát megszégyeníti, leinti. György, a férje (Szarvas József), aki fájdalmasan és türelmesen topog körülötte, egyszerű ember, de nem akárki. Ellenáll az öregedő Miksai doktor (Tatai Sándor m.v.) ifjú felesége, az üde és erőteljes Márton Emőke Katinka (m.v.) által játszott Erzsikéből perzselő csábításnak. Egyszer meg, az asszonyi kiborulás egyik mélypontján, védelmező erőfölénnyel fogja vissza a feleségét, s lám, az akkor használ. Ez életes, jó pillanat. Erzsikét végül a lelkipásztor öccse, a hitetlenségéből kigyógyulni küldött diák ejti végre teherbe. Bendegúz (Ruszuly Ervin m.v.) bármily közhelyes tételeket hangoztat is eszméi védelmében, hatni kezd Sárára, aki meginog. Ezt persze szörnyű lelkifurdalás követi, különösen, mikor érzi, hogy áldott állapotban van megint. Mindenre elkészülve, reményvesztetten s elveszetten ásni kezdi leendő gyermeke sírját. Ez a jelenet, ijesztően teátrális volta ellenére, vagy tán épp azért, erős és emlékezetes helyzet, s talán az Arany balladák világával legrokonabb motívum.

A fordulat a mágia térfelén, bal oldalt következik be. Ott, hol a távozó lelket kis idővel előbb még megpróbálták kórusban „visszavonyítani”, ott, hol az a keskeny palló vezet, amin át kellett volna menni már egyszer, most ruháitól szabadultan, ahogy „kell”, de azért illedelmes fehér rékliben, megjelenik Sára asszony, s körülveszi őt a zajongó-rajongó természet, a tavasz. Mindjárt március másodika! A jelenet egyrészt letagadhatatlan erejű, másrészt háborgó sziszegésre készteti azokat, akik nehezen viselik, hogy Sára asszony a maga panteisztikus hevületében a nagy Arany versekből, a Hídavatásból, sőt, A wales-i bárdokból kezd citálni, megidézve mintegy méhének titokzatos lakóját. Ez a transzállapot, idézetekkel tűzdelve – ízlés kérdése, nem vitatjuk tovább. Tisztelet-becsület Söptei Andreának igen komolyan vett játékáért.  De az biztos, hogy a misztériumjáték alapszintű nyelvezete a kopogós „Ez van!”-okkal, a „Másként gondolkodom”-mal és egyéb sutaságokkal itt elfelejtődik. A szerzőt legyőzi a rendező, s hirtelen betölti a teret az a teremtett világ iránti, páni rajongás, ami Vidnyánszky legjobb előadásaiban többször megjelent már. A folyamatos félelem helyett olyan reneszánsz életöröm van jelen, ami, ahogy akkoriban mondták, a természet fényét istenné magasztosítja.

Amikor az egészséges gyermek megszületik, s hazahozzák a keresztelőről, jön a játékban még egy, csak magyaroknak szóló, átható pillanat: a várakozások, feladások és újrakezdések gyümölcsét, az újszülöttet – néven nevezik. Ez kivédhetetlen katarzis. S nem lesz csoda, ha a záró zsoltárt néhol együtt fogják énekelni a szereplőkkel. „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek.” – szól Ézsaiás próféta, könyvének 40. fejezetében. Ki vitatná ma ennek szükségességét?

Ami ebben az előadásban megoldatlan, mert megoldhatatlan, az Megyeri Sára rettegő reformátusságának és Arany néphagyományból sarjadó költői világának elgondolt formájú vegyítése. Van azonban műfaj, amely azt a csak nyomokban föllelhető, de nagyon izgalmas vállalást meg tudná valósítani, hogy a történetben megjelenjenek, s mintegy átfonják a cselekményt az Arany János által ismert hagyomány alakjai és hiedelmei, s akár tükrözött formában, újra találkozzunk velük, Arany költészetéből nekünk jutó örökségként. A mágikus realizmus működni tudna. Ez a forma más szövegkönyvet, s még inkább filmes megjelenítési módot kívánna, és működne is, de levetné magáról a gyülekezeti vallásosság nevelési céllal ráterített köpönyegét. Ám Döbrentei Sarolta, aki eddig jobbára filmes forgatókönyvekhez adta energiáját, férjével és alkotótársával, Hegedűs Bálinttal dolgozva együtt, önálló alkotóként nyilván Kálvin vaskezében bízott jobban.

Hol? Nemzeti Színház – Kaszás Attila Terem
Mi? Döbrentei Sarolta: Sára asszony
Kik? A Nemzeti Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház közös produkciója
Szereplők: Söptei Andrea, Szarva József, Berettyán Sándor, Szász Anna m.v., Márton Emőke-Katinka m.v., Tatai Sándor m.v., Ruszuly Ervin m.v., Varga József Kiss B. Ádám m.v., Sosovicza Fanni m.v., Bodnár Dániel m.v.
Díszlet: Székely László. Jelmez: Bianca Imelda Jeremias. Dramaturg: Verebes Ernő. Rendezőasszisztens: Herpai Rita. Rendező: Vidnyánszky Attila.