Egy produkció – taotámogatással – ideális esetben 19–24 hónap után térül meg. Ha az előadásszámot nézzük, még nagyobb eltéréseket tapasztalhatunk: a megtérülés 25-től kezdődött, de a költségesebb előadások, mint például a Chicago esetében akár a 80-at is közelíthette ez a szám.

Az Átrium Film-Színház az egyik első, részben üzleti alapon működő teátrumnak, a Merlinnek a romjain jött létre. Mint Magács László két évvel ezelőtt lapunknak elmondta, a főváros 2011-ben az önkormányzat udvarán lévő egykori trafóház helyett ajánlotta fel a korábban moziként működő budai ingatlant. Az önkormányzat azonban úgy akarta elhelyezni a színházat, hogy nyerjen is rajta, ezért privatizálta a Bauhaus épületet, de úgy, hogy azt 15 évig kulturális célra kell használni tulajdonosának. Magács eredetileg egy széles körű befektetői közösséget képzelt el, de az a terve nem valósul meg. Viszont egymásra találtak a Videoton egyik tulajdonosával, a kultúrakedvelő és pártoló Lakatos Péterrel, aki már korábban fontolgatta a mozi megvásárlását, de az akkori műemlékvédelmi szakhatóság olyan feltételeket szabott, hogy nem mert belevágni. A második nyilvános pályázaton végül megvásárolta az épületet. A tulajdonjog az Átrium Film-Színház Vagyonkezelő Kft.-hez került, amelybe 90% körüli részesedéssel Lakatos Péter szállt be az LPH Vagyonkezelő Kft.-n keresztül, illetve 10% körüli részesedéssel a MasterCard Europe egyik vezetője, Gauder Milán. A fennmaradó néhány jelképes százalékot Magács és egy másik magánszemély birtokolta. A társaságot, amely ma már csak a két nagybefektetőé, Lakatos Péter felesége vezeti. A konstrukció nem önfenntartó, némi kiadással számolniuk kell a tulajdonosoknak, legalábbis ezt mutatja, hogy az elmúlt öt évben átlagosan 3,5 milliós veszteséggel zárt az egy főt foglalkoztató cég. A tulajdonosok nem profitábilis vállalkozásként vagy ingatlanfejlesztésként tekintenek a színházra. Hiszen azt folyamatosan támogatják, akár anyagilag, akár üzleti tanácsokkal: segítenek az üzleti modellek kialakításában, a partnerekkel való megállapodások kidolgozásában, szervezeti és kommunikációs javaslatokkal. Hat év alatt bebizonyították, hogy lehet transzparensen és hatékonyan minőségi, de népszerű színházat csinálni.

A ház működtetése az Átrium Film-Színház Üzemeltető Kft. feladata. A cég hasonló tulajdonosi körrel jött létre, mint az Átrium Film-Színház Vagyonkezelő Kft., de a vezetésben már nem vesznek részt a tulajdonosok, azt átengedték Koch Andreának, a színház ügyvezetőjének. Ez a cég biztosítja a technikai üzemeltetést, például onnan fizetik a rezsit, a kisebb-nagyobb javításokat.

Kezdetben Magács László alapítványa, az Angolnyelvű Színház Alapítvány hozta a falak közé a tartalmat. Ő szerződtette a produkciókat, adta ki a jegyeket, szedte be a taofelajánlásokat. Magács azonban ötéves szerződése lejártával távozott. A színházat 2017 tavaszán a Kultúrbirgád Kft. menedzsmentje vette át, amelyet Ugrai István és két egykori gimnáziumi tanítványa, Nyulassy Attila és Zsedényi Balázs alapított 2012-ben. A cégben ma már csak Ugrai István és Zsedényi Balázs a tag, az ügyvezető a kezdetektől Zsedényi volt. Mindhárman részt vesznek a színház vezetésében, leleményes címeken: Ugrai a színház intendánsa, Zsedényi az operatív menedzser, míg Nyulassy a technikai menedzser. Ezt körülbelül úgy kell elképzelni, hogy Ugrai felügyeli a teljes működést, Zsedényi a pénzügyekért, a marketingért, a szerződésekért felel, míg Nyulassy a szakmai munkán tartja rajta a szemét, ő a segédrendező, ő felel a produkciók technikai megvalósításáért.

Fotó: Átrium Film-Színház, 2015.

A Kultúrbrigád Kft. régóta beszállítója, pontosabban koprodukciós partnere az Átriumnak, sőt a színház nyitóelőadását, a máig futó Vaknyugatot is ők hozták ide. A vizsgaelőadásból kinőtt sikeres produkciót hitelből állították színpadra, főszerepére megnyerték Alföldi Róbertet. Csakhogy az őrségváltás után a színház elveszítette kiemelt státuszát és a vele járó állami támogatást, hiszen az nem a helynek, hanem az Angolnyelvű Színház Alapítványnak szólt. A Kultúrbrigád Kft. indult volna az egyéb kategóriájú színházak működési támogatására kiírt minisztériumi pályázaton, de elutasították őket azzal, hogy kiemelt színházként már megkapták a támogatást. Ennek következtében évi mintegy 20 millió forinttal kevesebből kellett tervezniük a jövőt. Forprofit cégként nem taózhattak, ezért szükség volt egy olyan entitásra, amely igénybe vehet taofelajánlásokat. Az akkor már színházként gyakorlatilag megszűnt Szputnyik Hajózási Társaságból alakult THEA Theatre Entertainment & Art Nonprofit Kft.-t vásárolták meg erre a célra. Pontosabban a Kultúrbrigád Kft.-ből kiszállt Nyulassy vásárolta be magát a cégbe: ő a többségi tulajdonos, míg a csendestárs a filantróp üzletember, a független színházi társulatok egyik legnagyobb mecénása, Polgár András, illetve az ő egyik cége. A cég felügyelő bizottságában helyet kapott Alföldi Róbert, a színház egyik arca, egyik legfőbb szereplője és rendezője, valamint Király Júlia közgazdász, az MNB egykori alelnöke. A cégvásárlással nevükre vették a Szputnyik Mentőcsónak Egység elnevezésű színházi nevelési projektjét is, amelynek jellemzően koprodukciós programjai a Jurányi Inkubátorházban működnek.

Az Angolnyelvű Színház Alapítvány helyébe tehát a THEA lépett: ők adják ki a jegyeket, ők kötnek szerződést a produkciókra. 2017-ben, amikor a THEA átvette az Átriumot, a korábbi évek átlag 20 milliós forgalma 130 millióra ugrott, emellett a színház 65 milliós hiányt termelt, saját tőkéje negatívba fordult, 100 milliós adósságállománya meghaladta az eszközállomány értékét. A rossz számok nyilván az átmeneti évnek köszönhetőek, a mínuszt, ahogy fentebb írtuk, a támogatás kiesése mellett a beruházás okozta, mert a kezdeti évet terhelte egy több tízmilliós fejlesztés is. A tulajdonosok szerint az első évben mintegy 100 millió forintot fektettek be a színházba, jórészt hitelből. Az Ugrai és Zsedényi vezette, korábban is kiegyensúlyozottan gazdálkodó Kultúrbrigád Kft. nem állt ilyen rosszul 2017-ben sem: 165 milliós bevétellel és 8 millió eredménnyel stabilnak tűnik. Zsedényi szerint az itt képződött profitot visszaforgatják új produkciók előállításába és a színház fenntartásába.

Szinte minden produkció más modellben készül. A legtöbb esetben a Kultúrbrigád Kft. egy másik céggel, színházzal közösen hoz létre egy előadást. Máshogyan nem is tehetné, hiszen a Kultúrbrigád nem színházi műhely. Az előadások nagy része, mintegy 60%-a ilyen konstrukcióban születik. Ezekben az esetekben jegyárbevétel-megosztást alkalmaznak, így megosztják egymás között az üzleti rizikót is. De van olyan is, mint Pintér Béla előadásai esetében, amikor fix terembérleti díjat kapnak. Dolgoznak magánügynökségekkel, például a Zikkurattal, de számos független színházzal is. A bonyolult struktúrát azért nem ismertetjük, mert a bonyolultság fő oka a tao. Máshogy kellett megegyezni azokkal, akik nem taoképesek, és azokkal, akik maguk is igényelhetnek társaságiadó-felajánlást. Ez utóbbi esetben azt kellett eldönteni, hogy ki igényelje taót, ki vállalja annak adminisztratív terhét, illetve ki tudja könnyebben kivárni a pénz megérkezését.

A mostani működés egyik legfontosabb alapja mindenesetre a tao volt, a színház költségvetésének mintegy 40%-át ez adta. A matek – a néhány kiemelt státust szerzett, így állami támogatásban részesülő magánszínházat kivéve – ezeknél a teátrumoknál hasonló és egyszerű, hiszen a nettó jegybevételen, illetve az annak 80%-át jelentő taón kívül nem nagyon van más bevételük. Az Átrium esetében is némi pénz ugyan becsorog a büfé üzemeltetéséből, esetleg terembérletből, de amíg volt tao, jobban megérte színházat csinálni a színházteremben, mint céges bulit. A tao fedezi – ahogy Zsedényi fogalmaz – mindazokat a költségeket, amelyek a színpadon kívül merülnek fel, a jegyszedő, a művészeti titkár, a pénztáros, a karbantartó bérétől a rezsiig és a marketingköltségekig. Kizárólag a tao segítségével lehetett létrehozni az olyan nagy költségvetésű zenés darabokat, mint az Őrült nők ketrece vagy a Chicago. „Ezeket a produkciókat azért vállaltuk be a hosszabb megtérülési idő ellenére, mert ezekkel is fontos társadalmi kérdésekről akartuk beszélni” – mondja Zsedényi Balázs. A színházi műsor összeállításánál ez a fő szempont, az Átrium nem a néhány szereplős bulvárdarabokból él, amelyeket a sztárok elvisznek a hátukon. Ezt a filozófiát mutatja az első évad négy bemutatója is: A félelem megeszi a lelket című Fassbinder-darab, a Bodó Viktor rendezte A Krakken művelet, Az öldöklés istene és az Alföldi-féle Chicago közül az első kettőt nehéz volna szórakoztató produkciónak nevezni.

Zsedényi Balázs szerint a működésük nem különbözik egy kőszínházétól, csakhogy ők nem kapnak állami, illetve önkormányzati támogatást, így a kőszínházakkal szemben versenyhátrányban vannak. Ahogy a műsorstruktúra is hasonló, azzal a különbséggel, hogy ők nem engedhetnek meg maguknak olyan bemutatókat, amelyekről előre sejtik, hogy veszteséget termelnek, hiszen nincs miből kifizetni a létrehozásukat. Ugyanakkor egy magántársaságon jóval kevesebb adminisztrációs teher van, mint egy önkormányzati színházon. Minden előadás előtt szigorú üzleti tervet készítenek, mégsem jósolható meg pontosan, hogy egy-egy előadás mikor hozza vissza az árát, és nem küszöbölhetők ki a bukások sem. A Kultúrbrigád eddigi tíz előadása közül kettő került le hamar a műsorról. Egy-egy előadás látogatottsága nem csökkenhet le 75% alá, mert akkor a játszás már nem rentábilis. Egy produkció – taotámogatással – ideális esetben 19–24 hónap után térül meg. Ha az előadásszámot nézzük, még nagyobb eltéréseket tapasztalhatunk: a megtérülés 25-től kezdődött, de a költségesebb előadások, mint például a Chicago esetében akár a 80-at is közelíthette ez a szám.

A Kultúrbrigád olyannyira vállalkozásként fogja fel az egyes előadások létrehozását, hogy befektetőket is keres hozzájuk. Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabjának 2016-os bemutatója volt az első, ahol négy befektető – Horváth Krisztina, Király Júlia, Mátyásfalvi György és Varga Zoltán – gyakorlatig koproducerként beszállt az Alföldi Róbert főszereplésével színre került előadásba. A befektetők pontos üzleti tervet, kockázatelemzést kapnak, ez alapján döntenek. Ugyanis ha a darab megbukik, akkor a befektetett pénzük nagy részét elbukják. Egy jól futó darab esetében viszont akár évi 5-10%-ra is felkúszhat a hozam. Sikeres volt a módszer: az első évad négy bemutatójához közel 100 millió forint magántőkét tudtak bevonni a színházba.

Zsedényi Balázs arra egyelőre nem tud választ adni, mi lesz, ha a tao eltörlése mindenféle kompenzáció nélkül történik. Nagyban függ attól, hogy együttműködő partnereiket, a Pintér Béla és Társulatát, az Operettszínházat stb. hogyan fogja érinteni az új rendszer, lesznek-e koprodukcióik olyanokkal, akik kapnak támogatást. Továbbra is bíznak abban, hogy a kormányzat transzparens, minél normatívabb rendszert fog kialakítani, ahol a magánerőből működő repertoárszínházak nem kerülnek behozhatatlan hátrányba az önkormányzati és állami tulajdonú kőszínházakkal szemben. Ha mégis ilyen helyzet alakul ki, már csak a hűséges nézők és mecénások támogatása lehet az utolsó mentsvár.

A december elején meghirdetett Átrium Mecénás Programban a színház kétezer magánszemély vagy cég részvételére számít, akik arany, ezüst és bronz fokozatú tagként havi rendszerességgel tudják támogatni az Átriumban folyó munkát. A színház honlapján olvasható felhívás szerint a tagságért cserébe a legkülönbözőbb exkluzív tartalmakat, máshogyan hozzá nem férhető jogokat és kedvezményeket kapnak majd az adakozók. A színház szerint „ha van kétezer támogató, akkor van és lesz minden, ami Átrium”. Igaz, ez jelentős egyéni áldozatvállalást kíván, hiszen az arany fokozatú támogató havi 40 000, az ezüst fokozatú havi 20 000, a bronz pedig havi 8000 forinttal járulna hozzá a színház működéséhez.