Két elkeserítő látleletet mutattak be szinte egyszerre a Jurányi Házban a mai Magyarországról, egymásról mit sem tudó társadalmi végekről. Míg a Hurok a politikai elit és a (fő)város keresztmetszetét hívja ehhez segítségül, Az örökség vidéken, egy faluban játszódik. Mindkét produkcióból érződik, hogy az írók és az alkotók hisznek a színház társadalmi felelősségében, abban, hogy feladata megmutatni, hogyan, milyen morális deficitekkel élünk ma Magyarországon. Mindkét előadás elrajzolt képet ad rólunk, de ehhez más-más színházi eszközrendszert használnak.

Kerékgyártó István szereti valamilyen karakteres dramaturgiai ötletre felfűzni a műveit. A Rükverc esetében ez a megfordított időrend volt, a Huroknál pedig Kornis Mihály Körmagyarjának (ez utóbbi darab pedig Schnitzler Körtáncára épül) szerkezetét vette alapul, csak itt nem a szerelmi viszonyok, hanem a hatalommal való visszaélés és a megalázottak frusztrációja alkot láncolatot. Egy miniszter és a közvetlen alárendeltje közötti konfliktusból kiindulva a szereplők fokról fokra adják tovább az őket ért rúgásokat. A történet így páros jelenetekből áll, melyeket egy sajátos kórus köt össze. Kákonyi Árpád élő csembalójátéka és a kórusjelenetek egy barokk misére emlékeztetnek, miközben a színészek tógái, ha színükben nem is, de szabásukban a bírósági tárgyalások talárjait is felidézik. Ez az elemelt keret és a sarkított, groteszk gesztusokra épülő színészi játék, a kitartott mozdulatok különös szertartásszínházzá állnak össze. Eközben a történet az esti tévéhíradóból és a bulvármagazinokból ismerős elemekből építkezik. Korrupt hivatalnokok, vazallusoknak leosztott (vagy leosztani elmulasztott) pályázati pénzek, titkolt szerelmi viszonyok és irányultságok, prostitúció és megélhetési bolti lopás.

Hurok. Fotók: Takács Attila

A dráma szerkezete és a Bagossy László rendező által teremtett karakteres forma az első néhány jelenet után nem hoz újabb meglepetéseket, kiszámíthatóvá teszi a játékot, nyilvánvaló, hogy a címben emlegetett hurok hamarosan körbeér. Az erős jelrendszer pedig azzal a hatással jár, hogy a sok felkiáltójel között elvesznek az árnyalatok. Ráismerünk az előadás világára, de az esztétizáló karikatúrát nézve érzelmileg könnyen kívül is maradhatunk rajta.

Ha mégsem így történik, az a jól összeválogatott színészgárda érdeme is. Mindenki magabiztosan abszolválja ezt az eltartott játékmódot, de van néhány jelenet, amelyben mégiscsak meg lehet és meg tudnak mutatni valami mélyebb és személyesebb tartalmat. Ilyen Járó Zsuzsa az adósságai miatt lopni kényszerülő bolti pénztárosnő szerepében, vagy Rába Roland a szerelme és a társadalmi nyomás között őrlődő vállalkozó megszemélyesítőjeként. A jelenetben színésztársa, Dékány Barnabás jól és mulatságosan hozza a melegábrázolásnál megszokott kliséket, amiken egészen biztosan túl is tudna lépni, kár, hogy ez nem történt meg. Mészáros Máté a miniszter szerepében bátran és meggyőzően mutatja meg ezt a hatalomtól megromlott figurát, egészen a profán kontextusba helyezett bűnhődésig.

Schwechtje Mihály darabja, Az örökség egy olyan faluban játszódik, ahol kevés a gyerek, sok a probléma, és ahol nem romák és romák is élnek, utóbbiak egy külön telepen. Sok ilyen falu van Magyarországon. Ide látogat haza anyja halálakor a Németországban dolgozó, orvos fiú, akinek az édesanyja a falu orvosa volt. A valós alaphelyzetből egy olyan történet bomlik ki, amely végig fenntartja a feszültséget, meg tudja lepni és érzelmileg is meg tudja érinteni a nézőt.

Az örökség. Fotó: Gulyás Dóra

Mi is a kívülről jött fiú szemével nézzük a falut, vele együtt szembesülünk az ott élőkkel és a köztük lévő kapcsolatokkal vagy éppen azok hiányával. Polgár Csaba szikáran, visszafogott érzelmekkel és nagyon pontosan jeleníti meg az orvost, miközben azt is érezzük, hogyan gyűlik benne a feszültség és az indulat.

Molnár Gusztáv és Gergely Katalin több szerepet is eljátszanak. Molnár Gusztáv egyik karaktere az orvos testvére, és itt meg is marad abban a játékmódban, amit Polgár Csaba képvisel. Polgármesterként és rendőrként viszont elmegy a karikírozó irányba. Ugyanez a helyzet Gergely Katalinnál, aki a zavarodott fejű roma asszony szerepében irónia és karikatúra nélkül szólal meg, a következő jelenetben pedig egy, a kabarétréfák felé hajló, szempillarebegtető titkárnőt hoz, nyilván rendezői döntésre. Ez a kevert játékmód az előadás vitatható pontja. Erősebb és hitelesebb tudna lenni, ha nem menne el a filmsorozatokban is visszaköszönő, karikírozó faluábrázolás felé. Miközben a magyar társadalom egyik legnagyobb megoldatlan kérdéséről, romák és nem romák egymás mellett éléséről beszél, egyoldalúnak érzem, ahogy a drámai alapanyag a romákat és a nem romákat ábrázolja. De lehet, hogy falun élőként egyszerűen csak bánt ez a sarkított ábrázolásmód, hogy (talán egy kivétellel) morális hullákat látunk mindkét oldalon.

Az örökséget e kérdőjelekkel együtt is figyelemre méltó, friss darabnak és előadásnak látom. Schwechtje Mihály jó ritmusban, az egyszerű tér adta lehetőségeket ügyesen kihasználva állította színpadra a saját darabját. Húsbavágó témáról beszél, leköt és vitára késztet. Ez máris három fontos érv az előadás mellett.

Hol? Jurányi ház
Mi? Kerékgyártó István: Hurok
Kik? Mészáros Máté, Debreczeny Csaba, Járó Zsuzsa, Nagy Dániel Viktor, Epres Attila, Rába Roland, Gombó Viola Lotti, Dékány Barnabás
A csembalónál: Kákonyi Árpád / Lengyel Zoltán. Dramaturg: Bagossy László. Díszlet: Bagossy Levente / Virág Vivien. Zenei vezető: Kákonyi Árpád. A rendező munkatársa: Szakács Zsuzsa. Producer: Orlai Tibor. Rendező: Bagossy László.
Hol? Jurányi ház
Mi? Schwechtje Mihály: Az örökség
Kik? Polgár Csaba, Gergely Katalin, Molnár Gusztáv, Kadét Bertalan, Szeles Katalin / Dömötör Abigél.
Látvány- és jelmez: Torma Mária. Dramaturg: Németh Gábor. Technikus: Nagy József, Langó Ádám. Orvosszakértő: Dr. Márkus László. Rendezőasszisztens: Bordás Katinka. Produkciós vezető: Gulyás Dóra és Petrovits Genovéva. Rendezte: Schwechtje Mihály