„Fontos, hogy az előadásban minden nagyon természetesen történjen meg…”– nyilatkozta Hajdu Szabolcs a Radnóti Színház blogjának, és ezt a célt maradéktalanul el is érte a rendező. A természetesség a legfőbb erénye az új bemutatónak.

Működik a csönd, sikerül színre vinni az életben oly gyakori üresjáratokat is. De nem csak az indításnál, amikor a Lovas Rozi megformálta asszisztens bejön, leül az íróasztalához és dolgozik, később is, amikor már minden elképzelhető izgalmon túl van a néző: valaki a táskájában turkál hosszasan, íróasztalt rendezget, egyedül várakozik, itallapot búj. Mennyi, de mennyi idő eltelik ilyesféle dolgokkal a mindennapokban – ez is elősegíti a játék természetességét. De ettől még az érzelmek széles skáláját bejáró drámáról van szó, sőt mi több, olyan fordulat is van a darabban, amely sokkolóan hathat. De erről később, a spoilerveszélyes részben, amit csak azoknak az olvasóknak ajánlok, akik látták az előadást!

Fotók: Dömölky Dániel

A Gloriát először 2015-ben az Off-Broadwayen mutatták be. Magyarországon elsőnek a Radnóti Színház tűzte műsorára, Totth Benedek fordításában. A szerző, Branden Jacobs-Jenkins harmincévesen írta a drámát, amiért Pulitzer-díjra jelölték. A fiatal író a Juliard School-on végzett és hosszabb időt töltött Berlinben is. Munkái legtöbb esetben az identitáskérdésekkel foglalkoznak. Érdekli a bőrszín előidézte jelentésrétegek vizsgálata a színpadon, a szerepek, amelyekből nem lehet kilépni. Egymásra utalt, összezárt közösség működése, mint a családé vagy éppen a kollégáké egy munkahelyen. Illetve több művében visszaköszön a társadalmi osztályok, a verseny és az ambíció kérdésköre: az író munkája és ambíciója is, az írói gondolkodás folyamata.

A Gloria Jacobs-Jenkins több korábbi műveivel ellentétben naturalista dráma, ennek ellenére itt is megjelenik egyfajta sorsszerűség, elrendeltetettség. Az emberek megítélik, beskatulyázzák egymást vagy éppen saját magukat, és ezekből a skatulyákból nem tudnak kitörni, nem tudnak fejlődni. A karakterek emberien összetett személyiségek. Vannak tévedéseik és igazságaik. Nem jók, vagy rosszak, csak olyanok, amilyenek, és ettől az amilyenségtől nem tudnak megszabadulni, még ha fenekestül fel is fordul az életük. De a dráma nem mint filozófiát, életigazságot tárja elénk ezt az elrendeltetettséget, csak a maga nyers, hétköznapi valójában jeleneteket mutat meg néhány munkatárs, néhány író-újságíró életéből.

Egy magazin szerkesztőségében asszisztensek, tényellenőrzők és gyakornokok között játszódik a történet. Magát a szerkesztőt, Nant nem láthatjuk, jelenlétét egy ajtó jelöli, irodájából sohasem jön ki, teljesen elkülönülő világ az övé. Az iroda előterében három asszisztens és egy gyakornok dolgozik. A gyakornokot, Miles-t Vilmányi Benett formálja meg kiválóan. Laza, hányaveti beszédmodorú, szemtelenül fiatalnak tetsző figurát hoz. De megvan benne az alázat is és az én nem tartozom közétek, én még többre vihetem kívülállósága is. Ritkán szól, de kíváncsi a többiek intelmeire, tanulni szeretne, de erre nem sok esélye van, mert nem a szakmáról, hanem a ranglétrán való előrejutásról papolnak neki az asszisztensek, akik mégis leginkább saját csatározásaikkal vannak elfoglalva, a fiúval nem sokat foglalkoznak, bár jelenléte valószínűleg gerjeszti az egzisztenciális vitákat. A három asszisztens három elég különböző személyiség. Ani – Lovas Rozi fegyelmezett megformálásában – bár a leghalkabb szavú és leginkább becsületes a munkavégzés terén is, szintén alkalmazkodik a hierarchikus rendszerhez, megválogatja a barátait, egy magafajta szorgalmas tényellenőrzőhöz, Lorinhoz vonzódik, de a férfi észre sem veszi a közeledését. Dean, Nan személyi asszisztense már majdnem 30 éves, itt lenne az ideje továbblépni, ehelyett inkább másnapos, késik, sztereotipikus újságíró életet próbál élni, valójában azonban csak repülőjegyeket foglal a főnökének és félkész regénye az íróasztalán hányódik. Porogi Ádám nagyszerűen hozza a figurát, méltó társa Sodró Elizának, aki lehengerlően formálja meg a harmadik asszisztens, Kendrát. Dean és Kendra ki nem állhatják egymást, és a nehezen induló munkanapon többször is vitába keverednek. A divat Instagram oldalt vezető, plázacica kinézetű és felvágott nyelvű Kendra mindenkit kioszt, hogy hogyan kellene élni. Ebbe az egyszerre megfáradt, rutinszerű és ugyanakkor kiélezett vitába, az asszisztensi előszobába jön be időről-időre Lorin – Rusznák Andrásra mintha ráöntötték volna ezt a kissé kocka, bölcs figurát – a frissen kinevezett főtényellenőrző, aki a hangoskodás miatt panaszkodik, mert a folyosó viszi a hangot és a folyamatos szócsaták zavarják a munkában. És ide jön be többször is Gloria, a Martinovics Dorina alakította feszengő, szürke kis egér, aki egy alsóbb szinten dolgozik, már egy bő évtizede a magazin munkatársa, és folyton keres valakit.

Hajdu Szabolcshoz illik ez a dráma. A legutóbbi színházi művei, rendezései épp ilyen felépítésűek voltak. Az Ernelláék Farkaséknál vagy a Kálmán nap is lassan kibomló személyiségek, családi viszonyok, viták, kimondott-kimondatlan feszültségek hiteles, húsbavágó ábrázolásán nyugodtak. Egy zárt emberi közösség belső dinamikáit rajzolták ki és egzisztenciális kérdéseket elemeztek, csak úgy, mint a Gloria. Hajdu Szabolcs saját történetei és Jacobs-Jenkins világa között azonban van egy fontos különbség: a humor. Az amerikai író sokkal direktebben és sokkal intenzívebben humorizál, és nem olyan sötét, fájdalmas szatírát rajzol, mint Hajdu. A színpadra állítás, úgy érzem, kissé visszafogja a darab eredeti harsányságát, az élcek mögött düh vagy ingerültség morog mindvégig. Jacobs-Jenkins a feszültséget oldani képes fordulatai azonban annál inkább jól működnek, elegánsabban hatnak azokon a pontokon, ahol nem lehet elkerülni őket.

Hajdu Szabolcs a természetességet célul kitűző színháza egy talált, szinte hiperrealista térben játszódik. Mivel a Radnóti Színház színpadterének hátsó traktusán építkeznek, az új bemutatót a TESLA Loft termében játsszák. Pater Sparrow díszlete az utolsó szögig berendezi az asszisztensek szobáját, sőt még a folyosóra, a sok falra felszúrt képre, cikkre, iratra is van gondja, pedig oda csak ki lehet látni egy ajtón keresztül. Egy valódi lift is van az egyik, geometrikus mintákkal díszített falszakaszon, de más falakat műanyag ponyvákból és reluxákból formáltak meg. A viszonylag kicsi, három oldalról nézőtérrel körbevett színpadteret a tágas, beton oszlopok tartotta Loft teremből választották le. A barátságos, kissé zsúfolt, több funkciós díszlet azonban nem a mai kor munkahelyi miliőjét teremti meg, hanem inkább a 70-es, 80-as évekbe kalandoz. (Ó, bárcsak a kopott, kék padlószőnyeg és open office boxok helyett ilyen bájos fa íróasztalok vennék körbe minden nap az embert a munkahelyén!) A vonalas telefonok szögletes modellek, de mellettük a legújabb laptopok és telefonok, tabletek villódznak. Aztán ez az irodatér egy szempillantás alatt bárrá tud alakulni. Ezt elsősorban a világítással érik el, karácsonyi égősorok, derengő, meleg fények töltik be a teret. A színészek közel vannak a nézőkhöz, akik közül néhányan magában az irodában ülnek. Az intim tér szintén sokat segít a nézőnek, hogy átélje a történéseket, természetesnek, testközelinek érezze a játékot. Ez a fizikalitás, zsigeriség fontos a nagy fordulat szempontjából is.

Itt következik a spoiler!

Hogy szól a mondás? Ha egy hüvelykujjat és mutató ujjat kinyújtó kezet ábrázoló szobor van a színpadon, akkor az el is fog sülni? Gloria ül a kanapén, némán a fejéhez tart egy pisztolyt, majd a szájából lassan csurogni kezd a vér, és csak ekkor veszem észre, hogy az előtte levő asztalon álló, arany kezet formáló szobor mindvégig ott volt az irodában. Ha akarom, a kéz egy pozitív köszöntés gesztusát, de ha máshogy nézem, fegyvert formál az ujjaival. Az ilyen apróságoktól lesz egy előadás kifinomult, ötletes. Ez a kép tökéletes lezárása egy kiválóan kivitelezett terrortámadás jelenetnek.

Az előadásban ahhoz kellenek az oly remekül megformált csöndek, hogy a lövöldözés hitelesen tudjon működni. Hiszen az ember a terrortámadást felfoghatatlanul gyors és teljesen értelmezhetetlen pillanatnak képzeli el. Hajdu Szabolcs szépen beleringatja a nézőt a hétköznapok monotonitásában is stresszes valóságba, s akkor: bumm! Egy szempillantás alatt vége. Éles pisztolylövések dördülnek, a gyakornok, Miles egy nyikkanás nélkül elvágódik, hátán két apró vérfolt, Ani és Davis a lift ajtajához kúszik, mire Gloria odaér, csak annyi idejük van, hogy összerántsák a testüket és hadarva könyörögjenek. Fülsüketítő lövések, Aninek is vége. Aztán csak Davis ütemes, szaggatott lélegzetvételét hallani, ahogy sípolva, nyüszítve harapja be a tüdejébe a levegőt. Ő ment el egyedül Gloria lakásavatójára, így tovább élhet. A nő lezuppan a kanapéra. Davis ugyanúgy zihál. Az utolsó lövés már néma, Gloria szájából csurog a vér. Mindez egy percnél is rövidebb idő alatt történik meg. Ez a hirtelen tempóváltás teszi igazán sokkolóvá, amit az ember lát. Mindenkit aprólékosan bemutat a dráma, és ők hirtelen nincsenek többé. Szinte a néző lába elé dőlnek a testek. Ambícióik, vitáik, szerelmeik, amelyekkel együtt érzett az ember, hirtelen megszűnnek. A veszteség, a hiábavalóság érzete élesen megmutatkozik.

De egy tucat ember értelmetlen halála miatt nem áll meg a világ, a dráma is lassan csorog tovább. Jacobs-Jenkins, azt hiszem, azt akarja megmutatni, hogy valójában semmi sem változik. Davis ugyanúgy mellékszereplő marad a saját életében, Kendra ugyanúgy a nyers igazsággal sebez meg másokat, és Nan, aki ott sem volt, aki zárt ajtó mögött, a felsőbbrendűsége védelmében vészelte át a támadást, ebben a helyzetben is ő lesz az igazi győztes, az, aki nem tud veszíteni, de a szerencséje, tehetsége piedesztáljáról nem látja meg a másik embert.

Különös az a szerepösszevonás is, hogy az első részben Gloriát alakító Martinovics Dorina játssza később Nant, akiről az első részben csak sokat beszélnek, de sohasem jön ki az irodájából. Gloriában, a legsikertelenebb és Nanban, a legsikeresebb emberben látszólag semmi közös nincs. De Martinovics Dorina mind a két nőt csöndes, szerény, kedves természetességgel játssza el, szinte ugyanolyan természetűnek ábrázolja. Látszólag bármelyikőjük sokra vihette volna, sorsuk mégis elrendeltetett. Ugyanakkor mindkét nő tökéletes fegyver. Gloria a tömeggyilkos, Nan pedig az, aki a gyilkosságról szóló emlékiratával, tehetségével, kapcsolataival fél kézzel lesöpri a hasonló babérokra törő Kendrát a pályáról. Kendra pedig korábban az esetről szintén írni akaró Davist marja el az írás lehetőségétől. A pozícióharc a támadás után sem csitul, így zökken helyre az élet rendje.

A darab azonban nem ennek a körnek a bezárulásával ér véget, hanem egy erkölcsi mondandóval. Lorin, a tényellenőrző túlélte a támadást, és az új munkahelyén az első dolga sörözni hívni az új kollégát. Ő tanult talán egyedül abból, ami Gloriával és a többiekkel történt: akivel a fél életedet eltöltöd a munkahelyen, azt nem legyőzni kell, hanem megismerni.

Hol? TESLA Loft – Radnóti Színház kihelyezett előadása
Mi? Branden Jacobs-Jenkins: Gloria
Kik? Rendező: Hajdu Szabolcs, fordító: Totth Benedek, dramaturg: Kelemen Kristóf, jelmeztervező: Nagy Fruzsina, díszlettervező: Peter Sparrow, világítás: Baumgartner Sándor, a rendező munkatársa: Ari Zsófi
Szereplők: Lovas Rozi, Martinovics Dorina, Porogi Ádám, Sodró Eliza, Rusznák András, Vilmányi Benett