Napról napra

Pakolni jöttek a telezsúfolt házba, de a lomtalanítást végül el sem kezdik, és a közöttük lévő emberi viszonyokban sem sikerül igazán rendet tenni. A gyűjtögetés és a halogatás körei, akárcsak az elhallgatások és felcsattanások, ismerősek a néző számára, a Legközelebbi ember szereplői mégis sokáig eléggé távoli emberek maradnak.

Az Obiectiva Theodoráról, az Illyés Kinga erdélyi színésznő mintegy húszévnyi titkosszolgálati vizsgálati anyagain alapuló ötrészes hangjátékról már sokan írtak. Bírálták azért, mert a titkosszolgálati szempontok alapján a titkosszolgálati szempontrendszert ismétli meg. Vagy éppen dicsérték mint jó példát a közelmúltunk feldolgozásáért, hiszen az erdélyi magyar értelmiség is elakadt abban, hogy kritikával vizsgálja a kommunizmus alatti túlélési […]

Ha a szereplők kiáltani tudnának, kiáltássá táguló szájukon keresztül ki tudnának menekülni, de senki nem kiált. Ahhoz valamilyen egzisztenciális kapcsolat kellene a valósággal, de ilyen kapcsolatuk nincs. Mert álvalóságot hisznek valóságnak, pontosabban álvalóságnak hisznek egy másik álvalóságot, kapcsolatuk ezzel van. 

…a zsákutcába jutott férfiszerepek érdekelték Hajdu Szabolcsot: az Egy százalék indián alakjai hagyományos férfiszerepeket kaptak örökségül, ám az erre adott válaszaik nagyban eltérnek. Vagy nincs is semmilyen válaszuk, pontosabban rá se látnak saját magukra.

„Fontos, hogy az előadásban minden nagyon természetesen történjen meg…”– nyilatkozta Hajdu Szabolcs a Radnóti Színház blogjának, és ezt a célt maradéktalanul el is érte a rendező. A természetesség a legfőbb erénye az új bemutatónak.

Mit lát, aki a játszók által rögtönzött perceket nézi, vagyis inkább mit érez, mire vár, mi tartja a figyelmét fogva? Megérzi-e egy majdnem teljes mértékben rögzített produkció alatt, hogy ezt a folyamatot alighanem improvizációk segítségével hozták létre? Hogy hat ez rá? Lényeges ez? Különbözik-e a létrejövő áramkörök minősége ilyenkor, s megszakad-e az illúzió, ha az […]

Székely Kriszta rendező balett-táncosnak indult, vonzotta a filmkészítés, majd egy nagyobb kanyar után színházi rendezőnek jelentkezett. Török-Illyés Orsolya családilag a színházhoz kötődött. Filmszerepeivel vált ismertté. Hajdu Szabolcs egyik filmjében rendezőt alakított. Kriszta eddigi egyetlen színházi szerepében operatőrt. Színpadról, filmről, női szerepekről SZÉKELY KRISZTA rendezővel és TÖRÖK-ILLYÉS ORSOLYA színésszel MARTON ÉVA beszélgetett.

Az évadértékelők sorából nem maradhatnak ki a fiatal, független színházi kezdeményezések. Azért választottuk ezt a többes, kötetlenebb, egymásba kapcsolódó megszólalási formát, hogy előadásokról, pillanatokról, színészekről, rácsodálkozásokról, ne pedig életművekről legyen szó. Szeretnénk hangsúlyozni, milyen sokra tartjuk a kísérletezést és az istenkísértő próbálkozásokat, még akkor is, ha ez a munkamódszer esetleg hullámzó színvonalat eredményez, hol remekműhöz, […]

Az Ernelláék Farkaséknál című színházi előadást és filmet követően HAJDU SZABOLCS nagyon hasonló, mind témájában, mind színpadi fogalmazásmódjában mintha az előző munkáját folytató előadással jelentkezett. A Kálmán nap azonban nem önismétlés, hanem a Látókép Ensemble néven dolgozó csapat saját színházi nyelvének bizonyítéka. A rendezővel KISS KRISZTINA beszélgetett.

A fesztivál ideje alatt mintha veszítene jelentőségéből az a hierarchia, ami az alkotók és a befogadók közötti különbséget folyamatosan előtérbe helyezi, így a közös gondolkozást megnehezíti.

A fesztivált átszövő nagy korrupciós keretjáték nyilvánvalóan nemcsak arra volt jó, hogy néhány napig eltartható álvalóságmentes fikciók jöhessenek létre, hanem arra is, hogy tovább formálódjon egy amúgy is formálódóban lévő közeg, egy egyelőre nagyrészt a fővárosban koncentrálódó közösség, amelyben fontos szerepet játszanak a politikailag aktív fiatalok.

Ez a szomorú, egyben töprengő fintorokra késztető, lefojtottan poénos középnemzedéki látlelet, kudarc-tragikomédia sikerre van ítélve.