Hogyan alakult ki a POSZT versenyprogramja? Milyen szempontok mentén néz előadást a kritikus és a POSZT-válogató? Milyen tendenciákat látnak a magyar színházakban? Tud-e objektív kívülálló lenni egy drámaíró, akinek a darabjait több színház is műsorra tűzte? Elfogadná-e a legjobb képzőművészek versenykiállításának kurátoraként a kritikust a művészettörténész? Korrelál-e a POSZT versenyprogramja és a Színikritikusok Díja?

2019. május 13-án a Katona József Színházban Veiszer Alinda a 2019-es POSZT versenyprogramjának válogatóival, Gulyás Gábor filozófus, esztétával és Zalán Tibor költő, író, dramaturggal, valamint Turbuly Lilla színikritikussal, a Színházi Kritikusok Céhének elnökével beszélgetett.

Veiszer Alinda: Jó ideje, a 2000-es évek eleje óta követem a POSZT-ot, sokat jártam Pécsett, előfordult, hogy végig ott voltam az eseményen. Szinte minden évben felmerült a kérdés: miért az válogatta, aki; miért egyedül; miért ketten; miért így, úgy vagy amúgy. Most megpróbáljuk ezeket körbejárni. Csak a válogatásról fogunk beszélgetni, holott biztosan mindenki hallotta az Állami Áruház című k2-es produkció (helyesen: a Kecskeméti Katona József Színház saját előadása, amelyet Fábián Péter és Benkó Bence rendeztek, az alkotók között rajtuk kívül több más, a k2 Színházhoz tartozó művész is megtalálható – a szerk.) esetét, amelyet az off programba hívtak meg a szervezők, majd egyszer csak azt mondták, mégse jöjjön az előadás, mert nem kelt el rá elég jegy. Majd a POSZT Facebook-oldalán lehetett olvasni, hogy ha 600 megosztást szerez ez a hír, és néhány száz jegy elfogy, mégiscsak megtartják, azaz elindult egy fura számháború az off program kapcsán. Ehhez semmi közötök nincsen, csak megkérdezem, akartok-e ehhez hozzászólni, mert ez egy friss hír. (A szervezők azóta – a nem elegendő számú megosztásra hivatkozva véglegesítették döntésüket: az Állami Áruház nem fog szerepelni a POSZT-on – a szerk.)

Zalán Tibor: Én tegnap olvastam erről a Facebookon. Bennünket nem érint már. Mi adtunk egy javaslatot az off programba, körülbelül tíz előadást javasoltunk a versenyprogramon és a két tartalékon kívül. Egyelőre nem tudom, mit válogattak be azok közül. Én az Állami Áruházat nem láttam, nem volt még képben, amikor mi dolgoztunk, így nem tudok hozzászólni.

Zalán Tibor. Fotók: Éder Vera

Veiszer Alinda: Abból a szempontból lehetne érdekes mégis, hogy ebből is látszik, mekkora a háború a POSZT körül: egy ilyen lépésnek – amit nem tartok feltétlenül szerencsésnek – hányféle interpretációja lehet. Nem fogy elég jegy, erre rávetül egy politikai interpretáció, majd az, hogy mi történik, ha megosztják hatszázan, ami egészen furcsa, mert arról sosem tudtunk pontosan, mire hány jegyet adnak el. Abból a szempontból lehet tanulságos a történet, hogy milyen környezet vesz körül egy ilyen hírt.

Zalán Tibor: Feltétlenül tanulságos. Olvastam, hogy van Állami Áruház, majd ugyanazzal a lendülettel azt, hogy nincs, majd negyedórán belül a megosztásokról szóló felhívást. És ezzel szemben felemlegetik, hogy a versenyprogramba beválogatott Ványa bácsira csak 270-300 jegy kelt el. Milyen érdekes lenne – ironizált a hozzászólás írója –, ha egy versenyprogramba javasolt darab elmaradna az érdektelenség miatt. Van itt harag.

Turbuly Lilla: Mivel Pécsen már volt lemondott előadás, az külön kontextust ad az ügynek: nemrégiben, úgymond taktikai okból lemondtak egy vendégelőadást. Azt gondolom, nem szerencsés kritérium hatszáz lájkhoz kötni egy nyolcszáz fős nézőtér előtt játszott produkciót.

Veiszer Alinda: Meglátjuk, mi lesz, és csak abból a szempontból tanulságos, hogy egy ideje mennyire háborús övezet a POSZT. Ti ebből a válogatás alatt érzékeltetek valamit?

Gulyás Gábor: Én nem érzékeltem ebből lényegében semmit, de jó előre felhívták a figyelmünket, az enyémet legalábbis. Amikor fölkértek a válogatásra, elvállaltam, és megjelent erről a hír, fölhívott egy barátom, aki egyébként színházigazgató, hogy egyfelől nagyon örül, másfelől meg nem biztos abban, hogy tudom, mit vállaltam, mert nemigen követem annak a történetét. Nem volt még olyan POSZT-válogatás, amivel elégedett lett volna egy nagyon fontos hangadó kör, főleg kritikusok köre, évről évre mindig van egy botrány, és számítsak rá, hogy ez idén is így történik. Számítok rá, mondtam, de pontosan tudtam, hogy nem lesznek attól álmatlan éjszakáim, ha másképp gondolják a válogatást, mint ahogy én gondolom. Szeretném, ha nem cinizmusnak vennék. Én egyszerűen úgy vagyok összerakva, hogy érzelmileg nem zaklat föl, ha valaki mást gondol egy színházi előadásról, egy irodalmi műről vagy filmről, mint amit én. Sokféleképpen lehet gondolkodni művészetről, ez számomra természetes. Kaptunk egy felkérést, aminek próbáltunk a legjobb tudásunk szerint megfelelni. De az egy év alatt, míg válogattunk és jártuk a színházakat – 69 színházban jártunk, ami nagyon sok –, én abból semmit nem tapasztaltam, hogy háborús helyzet lenne.

Veiszer Alinda: Amit most elmondtál, az kettőtök viszonylatában is így zajlott, tehát ha vitahelyzet volt, te megadtad magad?

Gulyás Gábor: Ez nem azt jelenti, hogy nem vitatkozok, csak azt, hogy ha valaki mást gondol, attól nekem nincsenek álmatlan éjszakáim. Attól, hogy valaki szereti Wass Albertet – én nem szeretem különösebben –, én még jól tudok aludni. Tudomásul veszem, hogy szereti, nem gondolom, hogy gazember, hanem másképp gondolkodik az irodalomról. Általában véve minden műalkotás kapcsán ezt gondolom. A saját választásaim mellett természetesen nagyon is érvelek és vitatkozok.

Zalán Tibor: Közöttünk nem volt vita, egyetlen előadás kivételével.

Veiszer Alinda: Melyik volt az?

Zalán Tibor: Az ember tragédiája, a Nemzeti Színház bemutatója. Ott nagyon nem értettünk egyet Gáborral, és segítségül hívtuk a két előválogatót, akik ellenem szavaztak. Mindegy, hogy pro vagy kontra.

Veiszer Alinda: Pro vagy kontra?

Zalán Tibor: Én nagyon szerettem azt az előadást, elképesztett, ahogyan Vidnyánszky megmozgatott legalább annyi embert, mint ahányan a nézőtérre beférnek, de a mikroportok tönkrementek, az emelők nem működtek, minden tönkrement a premieren. Ennek ellenére engem lenyűgözött, amit ott láttam. Gábor viszont azt mondta, nem egészen úgy működik az előadás, ahogy én látom, az előválogatók is ezt mondták, én pedig elismertem, hogy nyilván én láttam rosszul, és majd megnézem még egyszer.

A gyerekeim jólnevelt gyerekek, de amikor elvállaltam a válogatást, a nagyobbik lányom megjegyezte, „apa, te hülye vagy”, a feleségem csak annyit kérdezett komoran, miért vállaltam, a kisebbik lányom pedig azt mondta, „azok is fognak utálni, akiket kihagysz, és azok is, akiket beválogatsz”. Akkor azt mondtam nagyon okosan, mint ahogy az egy családfőhöz illik, hogy azért vállaltam, mert öt év múlva nem fognak fölkérni, és akkor nem is merném elvállalni.

Veiszer Alinda: Miért?

Zalán Tibor: Azért, mert most 65 éves vagyok, öt év múlva 70 leszek, és akkor meg ne rohangáljon az ember a világban, akkor se, ha egy nála tíz évvel fiatalabb ember rohangál vele a nagyvilágban. Gábor szállított, és borzalmasan sokat voltunk úton. A feleségem meg is jegyezte, hogy egy vénember rohangászik az országban, és csak öt perc múlva esett le, ki is az a vénember, aki rohangál határon kívül és belül, és akkor egy hétig nem szóltam hozzá. Komolyra fordítva a szót: amikor kihirdették a versenyprogramot, vártam a nyílzáport, de nem jött.

Veiszer Alinda: De azért jött.

Zalán Tibor: Hol?

Veiszer Alinda: A Facebookon.

Zalán Tibor: A Facebook-oldalamon annyi jelent meg, hogy dilettáns Fidesz-bérenc. Nem tudtam értelmezni, mert nem volt a két jelző között vessző. Utána mindenki azt mondta, kaptunk hideget-meleget. Hol? Egyedül az Indexen jelent meg, amit én láttam, hogy nincs független színház a válogatásban, de nem kutattam utána.

Veiszer Alinda: A Facebookon azért megjelentek kritikus hangok, és azok valóban azt kérték számon, hogy nincs független, hogy patikamérlegen mér a válogatás, mert kettő van a Nemzetitől és kettő a Katonától, kerüli a konfrontációt és minden eredetiséget. Ezek azért már értelmezhetőbbek, mint a dilettáns Fidesz-bérenc, erre már lehet reagálni. Az egyik segítőtök, Csikós Attila azt írta a Magyar Hangban – ahol összefoglalta, ő hogyan élte meg a válogatást –, hogy a politikai vélemények abszolút felülírják az esztétikai szempontokat, neki ez a tapasztalata ebből az évadból. Ez egy nagyon fontos állítás, hogy mindenki a saját politikai ízlésének megfelelő előadást előbbre sorolja és elfelejti az esztétikai szempontokat, és ezt is kéri számon. Mit gondoltok erről? Ti akartatok kínosan figyelni arra, hogy legyen ennek a társaságnak is meg annak is jó?

Gulyás Gábor

Gulyás Gábor: Egyáltalán nem figyeltünk ilyesmire. Azt hiszem, Attila sem erre utal, hanem arra, hogy általában a művészeti életben a politikai meggyőződés felülírja az esztétikai szempontokat.

Veiszer Alinda: Általában a befogadói szempontokra gondolok.

Gulyás Gábor: A művészetben, a kritikában, egy csomó helyen megfigyelhetjük, hogy az emberek nehezen tudnak függetlenedni a saját politikai preferenciáiktól. Nem akarok ebbe belemenni, mert erről azokat kell megkérdezni, akik felkértek bennünket. Ha én kérnék föl valakit egy ilyen munkára, igyekeznék olyat fölkérni, akiről azt gondolom, hogy van annyira intelligens, hogy a saját esztétikai preferenciáit képes előrébb sorolni, mint a politikai meggyőződését. Mi abban a hitben válogattunk, hogy így jártunk el. Egy megállapodásunk volt előzetesen, mégpedig az, hogy nem lesz semmiféle kvóta. Nem szabjuk meg se előre, se utólag, mennyi a fővárosi és mennyi a vidéki, mennyi a határon túli, mennyi a független, csak esztétikai szempontok alapján döntünk. Szövegeket írtunk minden egyes előadásról, amiket egymásnak küldözgettünk. Én gondoltam rá az elején, hogy jó lenne ezeket publikálni, de Tibor mondta, hogy biztosan elásom magam, mert ezek őszinte szövegek, úgyhogy végül ezeket nem közöltük. De minden egyes előadás kapcsán írtunk a dramaturgiáról, a darabválasztásról, a rendezésről, a színészi alakításokról, a látványról.

Veiszer Alinda: Néhányat lehetett is ezekből olvasni a neten.

Gulyás Gábor: Ebből nem lehet olvasni semmit, mert ezeket nem hoztuk nyilvánosságra. Egy időben elkezdtem írni egy blogot, de azok ajánlók. Ezek nem részletező, kritikai szövegek voltak.

Veiszer Alinda: Tehát azt mondjátok, minden minőségelven alapult, és nem voltatok tekintettel semmiféle érzékenységre vagy preferenciára.

Gulyás Gábor: Pontosan ezt mondjuk. Mindketten végig tudtuk követni ezeket az értékeléseket, amelyeket az előválogatókkal is megosztottunk, és aztán ők is rászoktak erre. Listák voltak, pontoztunk, és folyamatosan változott a sorrend. Az nagyon izgalmas dolog volt, ki volt épp benne a legjobb 10-ben vagy 14-ben.

 Veiszer Alinda: Lilla, ezeket a jelzőket te találónak érzed vagy sem?

Turbuly Lilla: Először hadd mondjam el, hogy mindenhol, ahol ilyen fesztiválok vannak, hasonló kereszttűzben zajlik a válogatás. Német nyelvterületen ugyanúgy, ahol csak kritikusok válogatnak, mint Romániában, tehát ez nem magyar sajátosság. Nálunk talán a politikai megosztottság miatt még kiélezettebb. Elolvastam az interjúkat, amiket Tibor és Gábor adtak, és elhiszem nekik, hogy a saját meggyőződésük, esztétikai értékítéletük alapján előadásokat válogattak. Ezt én így is látom. A versenyszabályzat alapján a legjobb előadásokat kell válogatni, ami egy megfoghatatlan kategória. Ebben a listában van négy előadás, amit én is beválogattam volna, ha én vagyok válogató…

Veiszer Alinda: Melyik az a négy?

Turbuly Lilla: A Jeanne d’Arcot, a Rozsdatemetőn is erősen gondolkodtam volna, a 10-en is és a székesfehérvári Kartonpapán. Inkább a hiányaimat mondanám el nagyon röviden, ami nyilván részben a személyes ízlésből ered, részben pedig abból, amire hivatkoztatok, hogy tartottátok magatokat ahhoz, hogy csak prózai előadásokat válogattok be. Valóban ez a főszabály, de utána az szerepel, hogy ha a két válogató talál olyan előadást, ami más kategóriában kiemelkedő, azt regisztráltathatja, és voltak is példák az elmúlt években zenés előadásokra. Nekem a Soharóza Az ügy című előadása nagyon hiányzik, de tudom, hogy javasoltátok az off programba. Szerintem bátrabban át lehetett volna ezeket a kategóriákat hágni. Én is hiányolom a független előadásokat. Vannak koprodukciók és egy sor olyan előadás, amelyben független alkotók vannak, például a 10-ben a rendező, vagy a Woyzeckben is, de úgy érzem – és ez megint hozzáállás kérdése –, hogy jelen helyzetben a független előadások megérdemelnék azt a figyelmet, ami az értékük alapján járna nekik.

Veiszer Alinda: Mondasz egyet-kettőt?

Turbuly Lilla: Amit szintén javasoltatok, a csRSnyésvagy a Megfigyelők. De tudom, hogy ebben a kategóriában gondolkodtatok, és színművészetis előadás, A Schroffenstein család versenyben volt nálatok. A válogatási időszak végén mutatták be az Octopust a Színművészetin, ami egy bátrabb válogatásba belefért volna.

Turbuly Lilla

Veiszer Alinda: Elolvastam Zappe László kritikusnak – aki maga is volt válogató – a véleményét, amiben azt írja, hogy akárki válogat – és ebbe önmagát is beleérti –,a válogatásban mindig van 3-4 olyan előadás, amit ő is beletett volna, 3-4, ami elmegy, és 2-3, amit nem szeretett. Tulajdonképpen, ha azt mondod, hogy 3-4-et te is beletettél volna, az nem egy nagy kritika.

Turbuly Lilla: Ez egy vitaképes válogatás, amiben határvonal alatti előadásokat én nem látok. Van olyan, amit én másképp látok, és nem tettem volna bele, de Zappe kollégával egyetértek. Ha kritikusok válogatnának, köztünk is lennének ízlésbeli különbségek, de azt hiszem, a rendszert kéne egy kicsit pontosabban belőni. És ha már nálam van a mikrofon, még egy szempontra felhívnám a figyelmet. Összeszámoltam, hogy amióta a POSZT létezik, 39 válogató volt, ebben 5 női válogató, utoljára 2014-ben Császár Angela.Összevetve, hogy a statisztikák szerint a színházba járó közönség 70%-a nő, ez egy érdekes szám.

Veiszer Alinda: Az én Facebook-oldalamon elindult egy beszélgetés, hogy ki milyen programot állított volna össze. Többnyire olyanok kezdték a beszélgetést, akik tényleg sok időt töltenek színházban. Három-négy előadás köszönt vissza, mondjuk úgy, szisztematikusan. A szombathelyi Salemi boszorkányok, erős évada volt Mohácsi Jánosnak, például a Radnótiban az Egy piaci nap és Kelemen Kristóf Megfigyelőkje. Ez a három volt, ami rendre visszaköszönt a kritikus megnyilvánulásokban, hogy ezeknek miért nem lett helye a válogatásban. Ti ezen elgondolkodtatok? Találkoztatok egyáltalán ezekkel a konkrét címekkel, amióta a válogatást lezártátok?

Gulyás Gábor: Azóta nem, de természetesen mindhárom előadást láttuk, és mindhármon gondolkodtunk. Még egy valamit fontos megjegyeznünk. 14 előadás került be, de ez 2×7 előadás, mert 7 kerül nagyszínpadra és 7 kamarába, és nem arányosak a jelölések. Sokkal több előadást regisztrálnak kamaraszínházba, mint nagyszínpadra. Nagyszínpadra könnyebb bejutni. Ha azt nézzük, hogy a 14-be mi kerülne be és mit cserélnénk, ha abszolút listát tekintenénk, biztos, hogy másképp nézett volna ki a végeredmény nálunk is.

Egyébként a mi esetünkben sem volt példa nélküli, hogy kértük, regisztráljanak előadásokat. Több mint 20 előadást kértünk, hogy regisztráljanak, az egyik például épp a Megfigyelők, ami azt jelenti, hogy szerettük volna figyelembe venni a válogatásnál. A dolog természetéből fakadóan ezek főleg független előadások voltak. Nagyon kellemetlen, rossz vád ez, ami ellen nehéz védekezni, mert legföljebb azt mondja az ember, hogy nem diszkriminálja a független színházat, mindkettőnknek kifejezetten fontos a független színház, de nem volt ilyen szempont, hogy a függetleneket előnyben részesítsük. Másrészt pedig megváltozott a színházi világ. Ha megnézzük, milyen független színházak kerültek be a POSZT-ra az elmúlt időszakban, azt látjuk, hogy olyanok, amelyek valamilyen kőszínházban társulati tagokból szerveződnek. A Forte is ilyen csapat, akik Székesfehérváron dolgoznak, vagy a Sztalker, akik függetlenként szerződést kötöttek a Nemzeti Színházzal. Vannak hagyományos értelemben vett függetlenek – a csRSnyésegy ilyen produkció volt –, de nagyon sok példa szerintem azért nem stimmel, mert nem ebben a rendszerben működnek ezek a színházak.

Veiszer Alinda: Értem, hogy nem akartatok pozitívan diszkriminálni, de azon nem gondolkodtatok el, hogy annyi gesztust mégis gyakoroljatok az alternatívok felé, hogy mégiscsak jusson már be arról a területről is?

Gulyás Gábor: Annyiban megtettük, hogy megkértük például a csRSnyés alkotóit, hogy regisztráljanak.

Veiszer Alinda: De nem kerültek be.

Gulyás Gábor: Nem kerültek be, de nem tudtuk garantálni, hogy bekerülnek. Nem díjakat osztunk vagy kegyeket, hanem előadások versengenek egymással, és ez lett a végeredmény.

Zalán Tibor: Vagy meg kell említeni a Kékszakállút is. Abban különbözik a véleményalkotás, hogy végignéztünk 200-nál több előadást élőben és felvételről még jó néhányat. Azok, akik ezt a 3-4 előadást fontosnak tartják, nem néztek többet 30-40-nél. Elképesztő mennyiségű előadás közül kellett kiválasztani ezt a 14-et. Mohácsi Revizoráról úgy jöttünk ki szünetben Gulyás Gáborral, hogy itt van „az” előadás, és amikor vége lett, úgy gondoltuk, mégsem. Elmentünk vasárnap délután egy előadásra, fölkeltünk a családi ebédtől, rosszkedvűen, rossz helyre, egy moziból átalakított színházba, ahol eleve nem lehet úgy élvezni az előadást, tömve volt az előtér, minden bajunk volt, és aztán úgy jöttünk haza, hogy itt van egy, és benne van a 14-ben. Ez a Ványa bácsi. Azért mentünk el rá, mert regisztrálták, és úgy álltunk hozzá, hogy amit regisztráltak, azt ha belehalunk is, meg kell néznünk. A Rozsdatemetőre úgy érkeztünk, hogy délután még a Svejket néztük Tatabányán, onnan Gulyás Gábor a pénteki csúcsforgalomban robogott tovább. Az utolsó időszakban akár napi két-három előadást is megnéztünk, mert szerettünk volna kötelességünk szerint minden meghívásnak eleget tenni.

Turbuly Lilla: Csak egy rövid hozzászólás. Mi tudjuk, hogy ez a 200 előadás nagy teljesítmény, hiszen mi ennyit nézünk – én most ennyinél tartok az évadban –, és mivel mi ezt éveken keresztül tesszük, kirajzolódik egy folyamat, ami jót tud tenni. Ezért szoktunk mi azért felszólalni, és ezt most is meg kell tennem, hogy nagyon jó lenne, ha az egyik válogató kritikus lenne, hiszen ez a fajta áttekintés mégiscsak a szakmánkhoz tartozik.

Veiszer Alinda: Ez egy sokszor megfogalmazott kérdés. Én is elgondolkodtam, hogy vannak sokat színházba járó emberek, akik az ország minden tájára és a határon túlra is mennek. Nektek nem hiányzott ez a fajta évekre visszamenő, szisztematikus rálátás arra, hogy mi történik?

Gulyás Gábor: Azt hiszem, ez egyszerre jó és rossz. Abból a szempontból biztos jó, hogy jóval kevesebb elköteleződésünk és elfogultságunk van, legalábbis nekem, tehát előadásokról kell dönteni, nem alkotókról, nem életművekről, és nem befolyásolnak olyan előtörténetek, amik egy kritikust talán igen.

Veiszer Alinda: De azt sem feltétlenül tudod – és most nagyon egyszerűen fogalmazok –, hogy három évvel ezelőtt volt valami hasonló, tehát lehet számodra új valami, ami egy kritikusnak egyáltalán nem az.

Gulyás Gábor: Ez világos, de a POSZT kiírása nem arról szól, hogy újdonságokat válogassunk, hanem az évad kiemelkedő előadásairól.

Veiszer Alinda: Milyen szempontrendszer alapján pontoztatok? Mindaz, amit mondtatok, hogy bementünk és jó vagy rossz érzéssel jöttünk ki, nagyon intuitív és nagyon ösztönös. Karsai György néhány éve volt válogató, és ő közzétette a saját szempontrendszerét. Eszerint 0-túl 20-ig pontozta a rendezői koncepciót, a drámaelemzésre épülő gondolatok megfogalmazását, a színészi játékot, a díszletet, a jelmezt és a világítást, végül az összhatást, és ebből állt össze a végső sorrend. Ti hogyan csináltátok? Nektek is voltak kategóriáitok?

Gulyás Gábor: Nem ez a munka része, hogy elmegy az ember színházba, mert egy csomó jó előadást lehet megnézni – a regisztrált előadások nagy része azért élvezetes –; a munka az, amikor ezzel foglalkozni kell. Amikor el kell olvasni egy új fordítást, vagy el kell olvasni több fordítást, amikor újra kell olvasni egy darabot, gondolkodni, minden egyes nap írni kell 2-3000 karakternyi szöveget, és utazni kell, hiszen nem Budapesten kell színházba járni, hanem egyik nap Miskolcon vagyunk, a másik nap Sepsiszentgyörgyön. De ez élvezetes nehézség, én nem szeretem, amikor áldozatként állítják be a POSZT-válogatókat, vagy azt gondolják teljesítménynek, hogy képesek voltunk elmenni Gyergyószentmiklósra is meg Kassára is.

A dramaturgiáról minden egyes esetben írtunk. Én nagyon sokat tanultam Tibor szövegeiből. A kiemelkedő színészi alakításokról is írtunk, a rendezői koncepcióról is. Minden egyes esetben írtam a látványról, aminek része minden, ami a vizualitáshoz tartozik. Vannak olyan színházak, ahol képzőművészeket vonnak be a látványvilág tervezésébe, például az említett Gyergyószentmiklóson.

Veiszer Alinda: Ezzel nálad plusz pontokat érnek el.

Gulyás Gábor: Plusz pontot semmire nem adtunk. Amikor az ember sok előadást lát, észreveszi, hogy mik azok a trendek, formai megoldások, amelyek nem újak, de eléggé kiüresedettnek tűntek. Ilyen a mikrofon használata, amit 100 előadásból 99-ben használnak, és nem hangosítási funkcióval, hanem formai eszközként. Mínusz pontot nem vontunk le, de nálam az plusz pontot ért, ha nem volt mikrofon az előadásban. Üdítő volt olyan előadást látni, amelyben nem ugyanazokat a formanyelvi eszközöket használták. Klasszikus felosztás alapján pontoztunk, ezek alapján összeállt egy összpontszám, mint az iskolában, és így kialakultak sorrendek.

Zalán Tibor: Karsai nagyon bátor volt, amikor közzétette a szempontjait, mert ha 10 szempontot felsorolsz, kettőt fognak hiányolni, azoknak a hiányáért fognak kritizálni. Ennek a rendezvénynek a meghívójában is szerepel két kérdés, hogy lehet-e válogató egy művészettörténész és filozófus, és fordítva, hogy vállalná-e egy kritikus, hogy legyen a kurátora egy kiállításnak, az én esetemben pedig az, hogy lehetek-e válogató, akinek a darabjait játsszák színházakban. Ez butaság. Abban a pillanatban meghal a dolog, ha egy ilyen fesztiválon nem vehet részt szerző, színész, alkotó. Akkor mégis ki válogasson?

Veiszer Alinda: Beszéljünk akkor a szempontokról. Amikor láttad a Ványa bácsit, milyen szempontok alapján mondtad, hogy ez jó?

Zalán Tibor: Odaszögezett a székhez. Szét tudom én szedni a zenei világát, a színészi játékot, az indítását, ahogy táncol az elején a csaj, és nem értem, hogy most táncszínház vagy mi lesz itt. Ahogy rám zúdul az egész, hol azzal szenvedek, hogy ez giccs vagy nem, mert minden jó műalkotás a giccshatáron táncikál. Egyszerűen az, hogy mit kezd velem.

Veiszer Alinda: Ez az ösztönös ítélet.

Gulyás Gábor: Ez fontos szempont. Beszéltünk a dramaturgiáról, a rendezői koncepcióról, a színészi munkáról, de a színház egy performatív műfaj, ott valami megtörténik, az ember megérzi. Ez egy vásznon nem jön át. Ott van egy színész, nem csinál semmit, és mégis történik valami. Ezt nagyon nehéz közvetíteni. De épp emiatt a tapasztalat miatt döntöttünk úgy, hogy csak olyan előadásokat veszünk figyelembe, amelyeket mindketten láttunk élőben. Így az egyik előadás, a gyergyószentmiklósi Három nővér, ami mindenképpen benne lett volna a válogatásunkban, emiatt esett ki, mert nem sikerült megszerveznünk, pedig voltunk jó néhányszor Gyergyószentmiklóson. Videóról láttuk, és lehet látni, hogy milyen koherens, gazdag, árnyalt a látványvilága, mi mindent mozgat meg. Nagyon jó lett volna látni élőben, remélem, hogy egyszer sikerül megnézni, de azt is javasoltuk az off programba. Nem tudom, végül eljön-e Pécsre.

Veiszer Alinda: Lilla, akarsz ehhez hozzászólni?

Turbuly Lilla: Annyit tennék csak hozzá, hogy Gábor a Papagenón megjelent írásaiból és a válogatásból is az jött le, hogy a látványvilágnak, az irodalmi alapanyagnak kiemelt szerepe volt. Lehet, hogy ezt tudtátok jobban visszaadni és megfogalmazni. A többit nagyon nehéz mondatokba önteni, hogy a rendezés, az egész hogyan hat rám, nyilván ez még egy nagyon régóta kritikát írónak is nehéz.

Gulyás Gábor: Akkor most elárulok egy műhelytitkot. Ezek a nehézségek tették ki a szövegek nagyobbik részét. A Papagenón ezek ajánlók voltak, és egy alapelv volt: olyanról írjak, amit tudok ajánlani, ami megnézhető. Kettőnk közül én voltam a kritikusabb, Tibor sokkal nagyvonalúbban pontozott. Ezért nem is a pontokat adtuk össze – én például nem is adtam semmire 10 pontot –, hanem a sorrendeket párosítottuk össze. De az ajánló más műfaj, egy kedvcsináló dolog, és egész egyszerűen nem tartozik a műfaji kritériumok közé, hogy olyan dramaturgiai vagy bölcseleti elemzések legyenek benne, amelyek egyébként egy kritikában szükségképpen megjelennek.

Veiszer Alinda: Van-e olyan szempont, amit kritikusként hiányolsz? Amikor színházba mész, nyilván van egy kialakított szempontrendszered, ami alapján megítéled azt az előadást. Ha válogatnál, van-e olyan kritérium, amit mindenképp figyelembe vennél?

Turbuly Lilla: A Theatertreffenen az is válogatási szempont, hogy valamiben innovatív legyen, legyen benne valami olyan, amit még nem láttunk.

Veiszer Alinda: Pont a Theatertreffen indoklásainál kerül elő sokszor, hogy egy előadás aktuális kérdést feszeget, az ott nagyon fontos szempont.

Turbuly Lilla: Nem biztos, hogy tökéletesre csiszoltnak kell lennie az előadásnak, hanem újszerűnek, és olyannak, amiben az itt és most jelenik meg. Számomra ez fontos szempont.

Veiszer Alinda: Tibor, te már utaltál arra, hogy hogyan teszi félre az ember a személyes elfogultságát. Neked mint szerzőnek nem mindegy, hogy egy színház bemutatja vagy nem mutatja be egy darabodat. Ha bemutatja, nyilván nem az abból készült előadást akarod beválogatni, de egyszerűen jóindulatúbb vagy vele.

Zalán Tibor: Nálam ez nem működik. Mivel Gulyás Gábor a Papagenón mindenkit megdicsért, mindenhol úgy fogadtak, hogy „Gábornak nagyon tetszett az előadás”, és ha nem jut be, akkor nyilván miattam nem jut be. Én lettem a főgonosz a Papageno miatt.

Azt élveztem ebben a több mint 200 előadás megnézésében, hogy nem kellett színházi dramaturgnak lennem. Nem azt néztem, hogy mi nem működik, hanem azt, hogy mi működik. Az, hogy bemutat-e a színház engem vagy sem, nálam huszadrangú kérdés, mert a debreceni színház még akkor vállalta el egy darabom bemutatását, amikor még nem tudtak arról, hogy bekerülnek-e vagy sem a versenyprogramba. Nem hiszem, hogy az, hogy én színpadi szerző vagyok, befolyásolna abban, hogy én hogyan nézek egy előadást. Nagyon sok helyen éreztük magunkat jól. Marosvásárhelyen eltöltöttünk négy vagy öt napot, rendkívüli figyelemmel viseltettek felénk. Nem jutott be onnan előadás a POSZT-ra, de aki megvédett bennünket mindenféle támadással szemben, épp a marosvásárhelyi igazgató, Gáspárik Attila volt. Ő úgy fogalmazott, ez egy ilyen műfaj, 14 előadás jutott be, ez a két ember feltehetőleg tisztességes, és nem azért ezek jutottak be, mert ők gonosztevők. Nyíregyházán elképesztően jól éreztük magunkat, nagyon sok jó emberrel találkoztunk, nagyon sok jó előadást láttunk, és nem jutottak be. Szenvedtünk, mint a kutya, ráadásul nekem azon is túl kellett esnem, hogy majdnem minden színházban van barátom, ismerősöm, de azok a tisztességes emberek, akiket szeretek, azok közül egyetlen egy sem kérdezte meg, hogy ő miért nem.

Veiszer Alinda: Két előadást szeretnék még kiemelni. Ezeknek a kritikai fogadtatása is nagyon megoszlik, és érteni vélem a törésvonalat, ezért szeretnélek benneteket megkérdezni róluk. Az egyik az Örkény Színház Secondhandje, a másik pedig a Vígszínházból A diktátor. Az első esetben generációs szakadékot véltem felfedezni: a huszonéves és harmincas kritikaírók azt mondták, nekik ehhez a problémafelvetéshez nincs közük, az idősebbek pedig azt, hogy igenis van hozzá közünk. A Vígszínház esetében mindenki elismeri ifj. Vidnyánszky Attila fantasztikus játékát, abban azonban, hogy A diktátor hozzátesz-e bármit a filmhez, hogy mit csinál a rendezés A diktátorral, nagyon különböznek a vélemények. Az egyik vélemény szerint csak visszahozza Chaplin bohém, vicces karakterét, és nosztalgiázni lehet, a másik pedig azt mondja, még így is nagyon erős áthallásokkal dolgozik. Lehet, hogy ebben politikai törésvonal is van: aki erősebbet akar, annak ez kevés. Érdekes volt számomra, hogy ennyire megosztott a kritikai fogadtatás, ti pedig amellett döntöttetek, hogy beválogatjátok. Mit gondoltok erről?

Gulyás Gábor: Azt gondolom, nagyon erősen működő skatulyák vannak a színházakban, az alkotók tekintetében is, amelyek valahogy kialakulnak. Nem maguktól, de nagyon nehezen lehet belőlük kijönni. Láttunk arra példát, hogy azok a rendezők, akiket kritikákban nem elég jó rendezőnek könyvelnek el, hiába hoznak létre fontos előadásokat, nem tudnak ebből kijönni, mert van egy nagyon rossz előítélet velük kapcsolatban. A diktátor esetében ezt éreztem.

Veiszer Alinda: Hogy Eszenyi Enikő benne van egy skatulyában, ami szerint felszínes, nem értő?

Gulyás Gábor: A mi számunkra a viszonyulás más volt. Nem úgy álltunk hozzá az előadáshoz – talán mert nem láttuk az összes rendezését az utóbbi években –, hogy mi nem működik, hanem azt próbáltuk értékelni vagy értelmezni, mi működik és hogyan. Ez egy jelentős előadás, egy valóban kiemelkedő színészi alakítással, ami nem egyszerűen bravúros komédiázás, amelyben Chaplint megjelenítette egy fiatal színész, hanem két szerepet játszik el úgy, hogy a két szerep viszonyát is tudja érzékeltetni, és ez komoly teljesítmény. A hatáshoz nyilván hozzátartozik, hogy a mai közéleti-politikai áthallások erősek, erősebbek, mint öt-hat évvel ezelőtt, de az én ízlésem szerint ezek akkor működnek, ha nem didaktikusak. A didaxis nagyon sokszor lerontja az előadásokat, az számomra az esztétikai élvezet ellen van. Rengeteg áthallás van magában a darabban, ami nekem nagyon tetszett, hogy didaxis nélkül tudták megoldani, és azokat a túlzásokat, amik a darabból jönnek, nem itt helyezték el. Összeségében nagyon izgalmas produkciónak tartom.

A másik pedig a múlthoz való viszonyunk, ami általában a művészetnek egy nagyon régi adóssága, hogy mit kezdünk a rendszerváltással, és ezen belül a legizgalmasabb rész a Szovjetunió felbomlása, és a szovjet rendszer megváltozása. Nagyon jó az alapanyag, és az, hogy ebből a kollázsszerű szövegből egy ilyen nagyon furcsa kollázsszerű színházat sikerült csinálni, amelyben a rendezői munka is teammunka volt egy kitűnő rendező, Bagossy László vezetésével, az önmagában nagy teljesítmény, de a mi számunkra működött ez az előadás. Az én listámon nagyon sokáig első helyen állt.

Zalán Tibor: Rendkívül erős volt az Örkény évada. A Secondhand mellett két előadás játszott még szinte végig, A hattyú és Az üvegbúra. Hogy miért a Secondhand került bele, már pontosan nem tudom, mert olyan régen volt, hogy ezt a döntést meghoztuk. Függetlenül attól, hogy fiatal vagy idős vagyok, számomra ez az előadás olyan kérdést járt körbe, ami nem feltétlenül korosztályfüggő, és tette ezt elképesztő csapatmunkával. Színházban nagyon ritkán látható kollázstechnikának az egységesülésével hozta létre az Örkény ezt az előadást, sokat nem gondolkodtam rajta. Csak azon gondolkodtam, hogy igazságos leszek-e Az üvegbúrával és A hattyúval.

Veiszer Alinda: Bennem ez inkább úgy merült fel, hogy mi garantálja, hogy ti látjátok-e, hogy a huszonévesek mit látnak a színházban, és mit tartanak kiemelkedőnek.

Zalán Tibor: Semmi se garantálja természetesen, mint ahogy azt se garantálja semmi, hogy egy húszéves hogy lát engem, ahogy itt ülök. Ezek olyan kérdések, amelyekre nem tudok válaszolni. Nem hiszem, hogy rövidnadrágban és térdzokniban, hülyegyerek módjára kellene beülnöm, és előtte el kell szívnom két spanglit, hogy jobban lássam azt, ami a világban történik. Akik kiválasztottak bennünket válogatni, azt mondták, ez a két ember döntsön, és nem azt, hogy ez a két ember képzelje magát 16 évesnek, 32 évesnek, 56 évesnek, 96 évesnek. Nem vagyok képes 65 évesen belegondolni abba, hogy egy huszonévesnek mi tetszik, és nem is érzem feltétlenül, hogy ez lenne a feladatom.

Turbuly Lilla: A Secondhandet a múlt héten néztem újra Nagyváradon, egy teljesen más közegben, egy fiataloknak szóló fesztiválon, a HolnapUtán fesztiválon, és azt tapasztaltam, hogy abban a közegben is nagyon működik. A generációs felvetésre annyit mondanék, hogy a lapunk szerkesztőségében a velem egyidős kollégám mondta azt, hogy semmi közünk ehhez a darabhoz, tehát lehet, hogy mégsem ez a törésvonal, viszont fölveti azt a kérdést, hogy egészen más egy előadást a bemutatón látni, mint fél évvel később. Ilyen véletlenszerűségek is befolyásolhatnak.

Zalán Tibor: Minden színházi este más, minden este más az előadás, és más lesz Pécsett is. Van bennem emiatt némi nyugtalanság. Ugyanazt-a formát futja-e a Zabigyerek-csapat, mint Sepsiszentgyörgyön, ahol leröhögtük magunkat a széksorokról? A színházi előadásnak az a lényege, hogy akkor este, azok közt a kondíciók között milyen hatást gyakorol rád.

Veiszer Alinda: Még egy kérdés. A Rozsdatemető miatt tényleg ki kellett tolni a határidőt? Mintha azt olvastam volna, hogy pár nappal el kellett tolni a határidőt, hogy meg tudjátok nézni.

Gulyás Gábor: Nem kellett kitolni.

Veiszer Alinda: Akkor bocsánat, tévedés. Az volt a legérdekesebb abból a szempontból, hogy bemutatták, és néhány napra rá kijött a lista, és azon rajta volt.

Gulyás Gábor: Igen, a Katona egy évvel ezelőtt is így járt, hogy az utolsó pillanatban került be egy előadása. Nagyon sok bemutató van márciusban, és március 10. volt a határidő. Próbáltuk megnézni, mert március 10-ig 17 bemutató volt, ahogy említette Tibor, Tatabányán néztünk Svejket, és utána jöttünk Rozsdatemetőre, és nyilvános főpróbát néztünk. Nem lehetett mindent megnézni, emiatt estek ki fontosnak ígérkező előadások is. Nem egyenletes a megoszlás. Nem a legjobb megoldás, hogy nem feltétlenül az évadhoz kötődik a válogatás, ami elindul tavasszal, majd van egy nyári időszak, amikor csak nyári színház van, szeptemberben nem nagyon vannak bemutatók, októberben meg volt 47, és a végén megint sok lett, tehát az egész nagyon aránytalan volt.

Zalán Tibor: A véletlenek is a kezünkre játszanak néha. A Jurányiban voltunk egy előadást nézni, amikor Tasnádi Istvánba botlottam, és elnézését kértem tőle, hogy nem fogjuk látni a Rozsdatemetőt, mert kicsúszik a válogatási időszakból. Ő említette, hogy lesz egy nyilvános főpróba, én viszont mondtam, hogy akkor Tatabányán vagyunk. Utána Gábor megjegyezte nekem, hogy Tatabányán 3-kor kezdődik a Svejk. A színház 10 percet kivárt a kezdéssel, ez volt a szerencsénk, és pont beestünk. Semmilyen időpontváltozást nem kértünk senkitől. Beültünk az Astoriánál az autóba, Aradra mentünk a Rosencrantz és Guildenstern halott című előadást nézni, és elfeledkeztünk arról, hogy ott egy órával előbb vannak. 3-kor találkoztunk, és amikor beszálltam az autóba, Gábor faarccal közölte, hogy ott már 4 óra van. Megnyomta egy kicsit a gázt, 200 fölötti sebességgel mentünk, havazott is ráadásul.

Veiszer Alinda: A már idézett Csikós Attila írta, hogy ő 200 előadást látott, és abból 60-at jónak ítélt. Ehhez képest Térey János telesírta a magyar médiát azzal, hogy milyen unalmas a magyar színház. Ti hogy látjátok?

Zalán Tibor: Én most írom a Jelenkornak, nem akarom ellőni, de nem fogok sírni. Azt gondolom, a magyar színház jobb, mint amit gondolnak róla, és annyira nem jó, mint amit gondol magáról.

Gulyás Gábor: Nagyon hasonlóképpen gondolom én is, és én is írok a Jelenkornak.

Veiszer Alinda: Ha van kérdés, most lehet feltenni a válogatással vagy a kilométerórával kapcsolatban.

Néző: Milyen trendeket észleltetek a mikrofonhasználaton túl, mondjuk öt szóban? Amikor kialakult a végleges listátok, milyen százalékban esett egybe a két individuális lista?

Gulyás Gábor: Megfigyelhető a zenei betétek népszerűsége: a klasszikus prózai előadások nagyon nagy részébe írnak zenét, olyan produkciókba, ahol egyébként nem várná az ember. Bizonyos szerzők nagyon népszerűek, és ha megnézzük, hogy a német és a magyar színházban milyen népszerű szerzők vannak, kirajzolódik, hogy mennyire más a viszony a klasszikus magyar drámához. Az is egy trend, hogy mennyi magyar drámát játszanak a színházak. Az is egy visszatérő sirám, amit János is elmondott tavaly, hogy kevés a magyar dráma. 47 olyan előadást láttunk, ahol magyar szerző darabját mutatták be. Szerintem ez egy nagyon magas szám, még akkor is, ha ezeknek az előadásoknak a legnagyobb része stúdió- vagy kamaraszínházban volt látható, de nagyszínpadi produkciók is voltak, mint az Egri csillagok a Nemzetiben vagy hogy ne menjünk messzire, itt a Rozsdatemető. Hogy mi az oka, hogy például az olasz drámairodalom nincs jelen, hogy jó ideje nem játszanak Pirandellót magyar színpadokon, a csuda tudja, de Brechtnek újabb és újabb reneszánsza van. Berlin után Budapesten játssák a legtöbb Brechtet, ez nagyon érdekes, miközben például egy ugyanolyan ideológiájú színházeszmény határozza meg Jean-Paul Sartre drámáit, aki nagyon népszerű nyugat-európai színpadokon, Magyarországon ritkán kerül színre.

Hogy mennyiben volt hasonló a két lista, pontosan nem tudom megmondani, de olyan 80% körül. De nem pontokat adtunk össze, hanem sorrendeket. Azt hiszem, egyikőnk sem érezte azt, hogy kompromisszumot kellene kötnünk vagy különvéleményt kellene bejelentenünk, mert elfogadható volt ez a közös, egyesített sorrend.

Zalán Tibor: Trend az is, hogy színész rendez, és ez nem mindig jó. Az én színházamban, Békéscsabán – ahol nem voltam ott az évad összeállításakor, mert POSZT-ot válogattam, így mentesülök a felelősség alól – a kilenc-tíz bemutatóból hetet színész rendez, amit én soknak tartok. A másik, ami fájdalmasan érint, hogy nagyon sok szövegbe írnak bele valakik. Vagy rendezők vagy színészek, vagy a társulat. Ez akkor fájdalmas, ha ettől teljesen megváltozik valami, például Örkény Tótékjában az őrnagy nem darabolódik fel, hanem visszajön, és elkezd dobozolni. Vagy egy rímes időmértékes szövegből kihagyunk egy sort, a rím is bicsaklik, az időmérték is összevissza alakul.  Számomra nagy kérdés, meddig mehetünk el egy műbe való belenyúlásban, egy rendező vagy egy társulat mennyirealakíthat át szöveget, vagy akár az egész darab szerkezetét, mondandóját, filozófiáját. A rendezők nyilván azt mondanák, hogy akármeddig, és az persze nem kell, hogy nekem tessék.

Gulyás Gábor: Még egy pozitív trendet szeretnék mondani, amit nagyon kellemes, jó élmény volt látni, hogy mennyi fiatal, tehetséges rendező kap lehetőséget és hoz létre jelentős produkciót. Valaki talán épp azért bírálta a válogatásunkat, mert azok a rendezők, akik a legtöbb díjat nyerték a POSZT-on az elmúlt években, idén nem lesznek ott, viszont nem tudom, hogy mikor volt ott ennyi fiatal rendező által rendezett előadás. Bár nem volt ilyen szempontunk, hogy fiatal legyen a rendező, de így alakult. Ez nekem nagyon érdekes és fontos megfigyelés, hogy a harmincas vagy a 30 alatti korosztályhoz tartozó alkotók milyen fontos, jelentős produkciókat hoznak létre.

Veiszer Alinda: Összehasonlítottam a Színházi Kritikusok Céhe és a POSZT díjazottjainak a listáját az utóbbi pár év tekintetében. Noha kevés az egyezés, de minden évben van két-három. Az elmúlt években Székely Kriszta, Ónodi Eszter, Tasnádi Bence győztesek voltak a POSZT-on és a kritikusoknál is, onnantól kezdve viszont teljesen széttart, és a kritikusoknál olyanok is nyernek díjat, akik a POSZT-on nincsenek ott és fordítva. Ez nagyon érdekes egyébként.

Turbuly Lilla: A két válogatási időszak egy kicsit eltér, nálunk a díj évadhoz kötődik.