Pethő Tibor: Le kell vonni a konzekvenciát
Az MSZT nyilatkozata viszont, amely szerint „az egyik kisebbségi tulajdonosként nem áll módunkban megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogunkat” konkrét, botrányos esetre utal. Ez ugyan már korábban nyilvánosságra jutott a Pécsi Stop jóvoltából, ám hétfőn hivatalos közlemény is elismerte: a POSZF-hoz, a Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft.-hez rendkívül zavaros gazdasági ügyletek kötődnek.
Szolgálhat-e a POSZT-tal kapcsolatos, önmagán túlmutató tanulsággal az a méltánytalanság, amely az idei színházi találkozón a szívességből a svájci zsűritag mellett tolmácsolást vállaló Karsai Györggyel esett meg? Valószínűleg igen. A kulcsot ehhez Balogh Tibor – a visszavonulását bejelentő Karsaihoz hasonlóan szintén a fesztivál szakmai tanácsadója – válasza rejti. A levél ugyanis rámutat azokra a működési zavarokra, amelyek a megalázó helyzethez vezettek. Azaz a POSZT-tal kapcsolatos hatáskörök képlékenyek, a művészeti igazgató „erélytelen”, az adminisztrációnak fogalma sincs arról, hogy a Szakmai Tanácsadó Testület milyen jogokkal bír (illetve milyenekre tart igényt). Az esetleges emberi tényezőkön túl tehát a tisztázatlan viszonyokat okolhatjuk a történtekért.
A POSZT-nak utoljára Jordán Tamás idején volt igazi gazdája. Persze Jordán az utódaihoz képest szabadabban működhetett, neve ugyanakkor – mint atyáénak – nem véletlenül forrt össze a pécsi találkozóéval. Ezt a fajta szoros, szülő-gyermek viszonyt azóta sem tapasztalhatták a fesztivál vendégei. Már távozásának idején felmelegítették a régi polémiát: szükséges-e egyáltalán az efféle megmérettetés? Nem lenne-e jobb egy válogatás nélküli, az országos színházi keresztmetszetet bemutató találkozó? Bár a POSZT fölött az évek múlásával egyre nagyobb befolyást szerző, 2013 óta a Nemzeti Színház igazgatójaként is működő Vidnyánszky Attilának nem lett volna ellenére a megoldás, minden maradt a régiben, igaz, a válogatás rendszere többször is átalakult. (Az egy emberre méretezett szisztémát annak idején joggal érte számos bírálat. Főként, hogy a színházi kritikusokat rendre kihagyták a válogatók közül. Bár a rendszer utóbb megváltozott, a szortírozásban résztvevők köre bővült, sőt később alválogatók is lettek, a kritikusok máig – finoman szólva – alulreprezentáltak ebben a körben.)
A gazdátlansághoz hozzájárult, hogy a két – a színházi szakma szétszakítottságát reprezentáló – szervezet néhány év óta egyaránt társtulajdonosa a POSZT-nak. Elkerülendő a félreértéseket: nem a Teátrumi Társaság szerepvállalása ellen beszélek. Tiszteletreméltóak azok a szándékok is, amelyeket az alapítók 2008-ban kitűztek maguk elé. A probléma sokkal inkább abban rejlik, hogy a társtulajdonosság egyre inkább az erőviszonyok eltolódásával járt, amelynek utolsó etapja a Magyar Színházi Társaság (MSZT) kényszerű visszavonulása volt. (Hogy ez azt jelenti-e netán, hogy Vidnyánszky Attila végleg lenyelte a találkozót, majd a végjáték dönti el.)
Az MSZT nyilatkozata viszont, amely szerint „az egyik kisebbségi tulajdonosként nem áll módunkban megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogunkat” konkrét, botrányos esetre utal. Ez ugyan már korábban nyilvánosságra jutott a Pécsi Stop jóvoltából, ám hétfőn hivatalos közlemény is elismerte: a POSZF-hoz, a Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft.-hez rendkívül zavaros gazdasági ügyletek kötődnek. A POSZF tavaly és tavalyelőtt a TAO-támogatás megszerzése érdekében együttműködési szerződést írt alá egy bizonyos Aktor Nonprofit Kft.-vel. A vizsgálati jelentés szerint a POSZF gazdálkodása átláthatatlan, a teljesítésigazolások ellenőrizhetetlenek, az Aktor 2017-ben ráadásul jogtalanul fogadott TAO-pénzeket; summa summárum: a POSZF az elmúlt két évben 118 millió forintot folyatott át az Aktor Kft.-nek. Hab a tortán, hogy az Aktor tulajdonosai között találjuk Magyar Attilát, a POSZF ügyvezető igazgatóját, Szabó Lászlót, a Teátrumi Társaság titkárát és Szűcs Gábort, a POSZT művészeti igazgatóját (ő egyben az Aktor ügyvezetője is). Ennek fényében is érdekes Keszég Lászlónak, a Színházi Társaság elnökének tavaly, a pécsi orgánumnak adott interjúja, amelyből kiderül, hogyan érte el a többségi pécsi tulajdonos a Teátrumi Társasággal együttműködve, hogy a Színházi Társaságnak ne legyen képviselője a POSZT felügyelőbizottságában. Amikor pedig az egyik tulajdonosi ülésen Keszég rákérdezett az Aktorral való együttműködésre, hogy „kaphatnak-e a tulajdonosok betekintést a papírokba, akkor arra kitérő válaszok születtek”. A pénzügyi botrány nyilván az utolsó csepp volt a pohárban, ám a részletekkel érdemes megvárni Keszég esetleges újabb megszólalását.
A sok szempontból kiüresedett, rutinszerűvé vált találkozónak mindenesetre nagyon nem hiányzott egy újabb kínos ügy. Ráadásul nemrégiben a fesztivál helyszíne is bizonytalanná vált. Vidnyánszky Attila vetette fel az ötletet, hogy a találkozót el kellene vinni Pécsről, és a korábbi szokásokhoz visszatérve érdemes lenne évente különböző városok között vándoroltatni. (Nem cáfolta a terveket Szabó László, a Teátrumi Társaság titkára sem a Népszavának nyilatkozva.) Hogy Pécs mint megfelelő infrastruktúrával rendelkező nagyváros egyáltalán nem rossz helyszín, az 18 év tapasztalatából is leszűrhető. Korlátai éppen abból adódnak, amiből esetleg egy vándorfesztiválnak is, melyek az utóbbi esetében viszont hatványozottabbak. Nyilván egy Budapest méretű és felszereltségű metropolisz lenne az igazán ideális. Ennek hiányában (infrastrukturális okokból) bizonyos előadások nem is kerülhetnek be a mustrára, pedig ott lenne a helyük. (Gondolhatunk akár a Stúdió K 2017-es, részben a kőbányai hatalmas pincerendszerben játszódó, Hegymegi Máté rendezte Peer Gyntjére.) A távozás azonban most politikai kérdés. Ha sorozatos helyi botrányok ellenére is minden maradna a régiben az őszi referendumon a baranyai megyeszékhelyen, akkor nyilván nehézkesebb lenne megfosztani Pécset máig egyik legrangosabb éves eseményétől.
Persze, ennél többről van szó. A POSZT jelenlegi vezetésének kötelessége sürgősen magyarázatot adnia a most hivatalosan is megerősített pénzügyi botrányra. Esetleg levonnia a konzekvenciát, belátva egyúttal azt is: a Színházi Társaság kiszorítása (pontosabban szólva: csendes asszisztálásra kényszerítése) nem járható út. Az MSZT nélkül reprezentatív színházi találkozót tartani bárhol az országban illuzórikus, lehetetlen vállalkozás.
További információ a témában:
