Az alkotók nemcsak a feminista vagy transgender-diskurzus horizontjából olvassák újra a klasszikus történetet, hanem a jelenből próbálják meg újradefiniálni  a hit mint általában vett teológiai fogalom érvényességének kérdését, valamint azt, hogy mennyiben tekinthető a társadalmi változások lehetőségfeltételének.

A dráma letölthető  INNEN

Fotó: Dömölky Dániel

A Katona József Színház Kamrájában, Hegymegi Máté rendezésében bemutatott Jeanne d’Arc – A jelenidő vitrinében című előadáshoz Garai Judit készített önértékén is figyelemreméltó színpadi szövegkönyvet. A kortárs szöveg és az ihletett színpadi játék, különösen Mészáros Blanka kiemelkedő alakítása, olyan szétszálazhatatlan egységbe szervesül, hogy az előadásban mozgó tétek túlmutatnak a klasszikus történet újramesélésének vágyán, és a Jeanne d’Arc valódi színészdrámává lép elő. A hit kérdése egyfelől egyetemessé tágul, magába foglalva annak teológiai (istenhit), társadalmi-politikai (hit a változás lehetőségében), valamint személyes aspektusait (önmagunkba és a másikba vetett hit), másfelől pedig a dráma metadiszkurzív rétegei is megragadhatóvá lesznek, mikor a hit performatív aktusként képes a színrevitel hitelességének zálogává válni.

Garai Judit munkája véleményem szerint nem pusztán dramaturgi, hanem írói feladat is, feltéve, hogy ezt a két szerepkört a kortárs színházi gyakorlatban egyáltalán érdemes egymástól szigorúan elválasztani. Garai a színpadi szöveg elkészítésekor számos forrást használt – éppúgy, mint korábban, a Szkénében rendezett Woyzeckhez. Most Anouilh, Schiller és Shaw drámáit, Andrew Birkin és Luc Besson forgatókönyvét, valamint Jeanne d’Arc perének valós dokumentációját értelmezte újra, és kezelte igen szabadon és kreatívan, kvázi nyersanyagként, hogy egy ma is érvényes, jól mondható, mégis bizonyos pontokon mélyen költői szövegkonglomerátumot hozzon létre. És nemcsak olvasás közben működik remekül Garai szövege, hanem tökéletesen illeszkedik a Jeanne-t játszó Mészáros Blanka karakteréhez. Mintha személyesen rá írták volna a szerepet. Ez pedig azoknak a kitüntetett és ritka pillanatoknak az egyike, melyeket én a legszerencsésebb találkozásoknak gondolok irodalom és színház között.

De a rendezés progresszív művészeti stratégiái Garai Judit munkája mellett Hegymegi Máté ízlését és arányérzékét is dicsérik. Az alkotók nemcsak a feminista vagy transgender-diskurzus horizontjából olvassák újra a klasszikus történetet, hanem a jelenből próbálják meg újradefiniálni a hit mint általában vett teológiai fogalom érvényességének kérdését, valamint azt, hogy mennyiben tekinthető a társadalmi változások lehetőségfeltételének. Egy olyan világban, ahol a tények egyre kevésbé rendelkeznek kézzelfogható bizonyossággal, a hit (legyen az istenhit, politikai elköteleződés, ideológiai meggyőződés, a sorsba vagy a másik emberbe vetett bizalom) óhatatlanul új értelmet nyer, aminek lehetnek pozitívnak értékelt (cselekvőképesség, ágencia) és rendkívül nyugtalanító hozadékai is (demagógia, fundamentalizmus).

Garai és Hegymegi Jeanne d’Arc-ja azonban bölcsen nyitva hagyja a politikai analógiákat, és nem zárja le az olvasási útvonalakat azáltal, hogy egyértelműen megfelelteti Jeanne fundamentalizmusát valamely vallásos csoport vagy politikai oldal törekvéseivel. Az elvakult hit és harcos meggyőződés ugyanúgy része lehetne egy fiatal szélsőjobboldali irredenta hevületének (a műben Franciaország felszabadítása és az angolok elűzésének vágya gyakran ezt az áthallást erősítheti bennünk), mint egy elszánt baloldali forradalmár vagy egy dühös klímaaktivista vakmerő szerepvállalásának.

A kérdés csak az, melyikkel azonosulunk szívesebben.

Nemrég Radnóti Sándor, Bagi Zsolt és Seregi Tamás disputáját hallgattam az ELTE Esztétika tanszékének kerekasztal-beszélgetésén. Bagi hangsúlyozta, hogy csak a tömeg lehet az új politikai szubjektum, mire Radnóti megjegyezte, láttuk, milyen tragédiákhoz vezettek a tömegek felbujtásával járó mozgalmak a huszadik században. A kérdés ambivalenciáját tekintve elég, ha csak arra gondolunk, Jeanne d’Arc máglyahalálát ugyanaz a francia nép nézi végig, aki korábban fanatikusan követte őt a csatába. És mégis, olykor az ember annyira tehetetlennek érzi magát a fennálló helyzetben, hogy azt kívánja, bárcsak történne valami, szinte már az is mindegy, hogy mi. Elege van a kiábrándult és önző cinizmusból, a folytonos okoskodásból és önfelmentésből, az érvek és cáfolatok végeláthatatlan sorharcából, melyek mind arra futnak ki: felesleges bármit is tenni, úgysem érhető el változás.

Ekkor következhet be — próbálnánk a folyamatot megérteni —, bizonyára az elviselhetetlen kognitív disszonancia csökkentése érdekében is, hogy elhagy minket a racionalitás, és a helyére lép a vakhit. Ennek az istenhit teológiai fogalmán túlmutató, szilárd elhivatottságnak a megtestesítője Mészáros Blanka nem bináris, a biológiai és társadalmi nemek közt fluidan közlekedő Jeanne d’Arc-ja, aki mögé bizonyos extatikus pillanatokban férfiként és nőként egyaránt szívesen felsorakoznánk. Elképesztő erővel képes hatni, mikor egy huszonéves lány szájából a színpadon

azt halljuk:

JEANNE                               Ne higgyétek, hogy megijedek.

                                                Ki fogom bírni, mert… (nagy levegőt vesz) én hiszek.

                                                Én igazán hiszek. Mert hinni akarok…”

Vagy az alábbi emlékezetes és igen aktuális párbeszédet Károly és Jeanne között:

KÁROLY                              Igen, félek.

JEANNE                             De ez az én magánügyem, senkinek semmi köze hozzá. Folytassuk. És folytatod. Ha pedig leküzdhetetlen akadályt látsz magad előtt…

KÁROLY                           Az angolokat vagy az érsek urat…

JEANNE                          Na, az szuper. Azt mondod: „Helyes. Én félek. Tessék. De most már eleget féltem.” A többiek meglepődnek rajta, hogy te nem félsz, és egyből ők kezdenek el félni, és neked sikerül. Sikerül, mert te okosabb vagy. Te féltél előbb. Ez a titok, ez a trükk.

KÁROLY                               Ennyi?

JEANNE                               Ennyi.

Így válik a Garai- és Hegymegi-féle Jeanne d’Arc a színházra történő érzékeny reflexióvá is: Mészáros szerepe csak és kizárólag akkor tud hitelessé válni, ha a színészi játék egy pillanatra sem veszít átéltségéből, lendületéből, és még a szerepből fakadó elbizonytalanodásait is meggyőző erővel képes közvetíteni. Egyszóval Jeanne alakja akkor működik, ha a színész hisz magában és a szerepében. Mészáros Blanka pedig előadásról előadásra egyre pontosabban és magabiztosabban játszik. Háromszor volt szerencsém látni, és a legutóbbi alkalommal egészen lehengerlő élményben volt részem. Ebben pedig jelentős szerepe van a Garai Judit által készített szövegkönyvnek is, melyet ezúttal ajánlok az olvasók szíves figyelmébe.