A nézőtérrel szemben négyzet alakú, megemelt kis színpad, felette fóliából van a mennyezet, ahonnan a szereplőket a fény érheti – ám a színt a fólia alatti neoncsövek világítják meg. Fehér a színpad teteje, fehér az a néhány tárgy, amely a színre kerül és jórészt fehérek (de legalábbis világos árnyalatúak) a szereplők ruhái. Fekete Anna játéktere…
Gyereknevelés – nem az a kérdés, hogy lehet-e jól csinálni egyáltalán, hanem hogy ki hogyan rontja el. Hálás téma, amelyről mindenkinek van véleménye, miközben trendek és korszellemek váltakoznak. Amióta a jótékony atyai sallerek korát felváltotta egy sokkal gyerekközpontúbb szemlélet, azóta a túlságosan megengedő, válaszkészen, netán kötődve stb. nevelő szülők fölött illik pálcát törni, szörnyülködni, „bezzeg…
Dante klasszikusától erősen elrugaszkodtak, míg Kleist drámájának az adaptációja esetében csak a hangsúlyokkal játszottak Hegymegi Máté és alkotótársai a két októberi bemutatóban. Azonban a hasonlóságok szembetűnőbbek, mint a különbségek, így például a feszes, pörgős szerkezet vagy a szociálisan érzékeny végkicsengés.
Antik görög tragédia a magyar jelennel, sorsátok a tanult mintákkal, mágikus realizmus a pszichothrillerrel ötvöződik Tarnóczi Jakab rendezésében a Kamrában.
Ez a fajta bűntudat fogságban tart, konzerválja a zsarnokságot akkor is, ha kontúrjai bizonytalanok; alapja, folytonos megújítója a rendszernek. Kétségtelen: az Örkény előadásában ezen a ponton valóban érezni a reminiszcenciát korunkkal.
Hegymegi Máté, Pass Andrea, Szenteczki Zita és Kovács D. Dániel előadása a mesék világát olvasztotta egybe a természettel, míg Boross Martin és a STEREO AKT produkciója az Európai Unió magától értetődő értékeiről való gondolkodás lehetőségét kínálta fel a résztvevőknek.
Az alkotók nemcsak a feminista vagy transgender-diskurzus horizontjából olvassák újra a klasszikus történetet, hanem a jelenből próbálják meg újradefiniálni a hit mint általában vett teológiai fogalom érvényességének kérdését, valamint azt, hogy mennyiben tekinthető a társadalmi változások lehetőségfeltételének.
Közhely, hogy Jeanne d’Arcok ma is élnek köztünk. Vagy legalábbis annak tűnik, egészen addig, míg nem találkozunk eggyel közülük. Én találkoztam. S mivel végig ő járt az eszemben, miközben Hegymegi Máté legújabb rendezését néztem a Kamrában, röviden elmesélem a történetét.
Hegymegi Máté rendezése olyan, mintha lenne Büchnernek egy Woyzeck című drámája, amelybe a rendező erőteljes gesztusként beillesztene egy, a vásári kikiáltó szájába adott szövegmontázst, hogy így tartsa távol tőlünk az előadást. Miközben ennek épp az ellenkezője igaz: Büchnernek nem maradt fenn Woyzeck című darabja, viszont a Kikiáltó (vagy Bolond, akinek viszont minden egyes sorát ő…
