A Café Mennyország című összeállításból úgy tűnik, hogy Fesztbaum Béla azt akarta bemutatni, hogy a kabaréban mindenről őszintén lehetett beszélni, s azok a témák, melyek egykor szóba kerültek, ma is elgondolkodtatóak.

Az Óbudai Társaskör udvara néhány percre van az egyik legforgalmasabb közúti csomóponttól, mégsem hallatszik ide a lüktető főváros zaja. Ebben a környezetben nem mindennapi élmény színházat nézni, s színházat játszani. A közönség terebélyes gesztenyefák árnyékában foglalhat helyet, egészen közel a színpadhoz, a játszókhoz. Tökéletes kabaréhelyszín.

A tízemeletes lakótelep tövében már csak néhány apró épület emlékeztet az elmúlt évszázadra, a Café Mennyország című előadáson mégsem nehéz beleringatni magunkat a békebeli Budapest hangulatába. A Fesztbaum Béla szerkesztésében és rendezésében színre került összeállítás – alcíme szerint: régi pesti kabaré két részben – látszólag történeti áttekintés, valójában hitvallás a huszadik század elején született, sokszínűen gazdag világvárosi műfajról, mely végigkísérte a pesti emberek életét. (További cikkek a kabaré témájában a 2016-os áprilisi számunkban– a szerk.) Valóban csupán műfaj lett volna? Népszerű szórakoztatási forma? Inkább világszemlélet. „Csak nem rajongani” – ez lehetne a kabaré jelszava, hiszen mindent megkérdőjelezett. Az elithez tartozók urizálását éppen úgy gúny tárgyává tette, mint ahogyan kikacagta a kisemberek túlélési taktikáit. Arra nevelte közönségét, hogy ne elégedjen meg sorsával, de ne is szégyellje, hogy nem aranyozott bölcsőben ringatták. A magyar kabaré hőskorának szerzői – csupa-csupa rosszmájú, „okos gyerek” – mindent tudtak az emberi gyengeségről, a hatalom gőgjéről, a hivatal packázásairól.

Fotók: Felvégi Andrea

A Café Mennyország című összeállításból úgy tűnik, hogy Fesztbaum Béla azt akarta bemutatni, hogy a kabaréban mindenről őszintén lehetett beszélni, s azok a témák, melyek egykor szóba kerültek, ma is elgondolkodtatóak. De senki se gondoljon erőltetett aktualizálásra vagy mesterkélt összekacsingatásra. Nincs is erre szükség, hiszen ma egyre inkább ismerősnek érezzük a huszadik század első felének társadalmi viszonyait, nem beszélve arról a korszakról, amikor az emberek mindennapi életébe erőteljesen és durván beleszólt a politika.

Fesztbaum Béla nemcsak szerkesztőként, dramaturgként, rendezőként volt a vállalkozás lelke. Játszott is, és ő konferálta – Vadnay László és Békeffi László alakját megidézve – az előadást. Kabaréjából nem hiányzott egyetlen fontos alkotó, egyetlen fontos műfaj sem. Az első részt egy Nóti Károly-bohózat zárta, jelezve a pesti kabaré útkeresését, s remek szereplehetőséget teremtve a közreműködő művészeknek. Mert – mondanom sem kell – a kabaréban az előadók legalább olyan fontosak, mint a dalok és a jelenetek szerzői. Legendás színészek léptek fel a parányi színpadokon. Ennek a hagyománynak a szellemében kiváló művészek – Pápai Erika, Benedek Miklós, Kerekes József – szerepeltek az Óbudai Társaskörben.

Az elegáns megjelenésű, választékos modorú és kiválóan poentírozó Benedek Miklós jelenléte felelevenítette a kultikus, a Nemzeti Színház 1979-es Budapest Orfeum című produkcióját. Benedek ekkor már előadta – fanyar mosollyal a szája sarkában – Erdélyi Mihály Az ember egy léha, egy könnyelmű senki refrénű dalát, mely most kissé patetikusabban szólt, s jóval nagyobb sikert aratott. Pápai Erikától sem idegen ez a műfaj, kevesen képesek olyan elegánsan, fesztelenül élni a színpadon, mint ő. Ügyelt arra, hogy a blőd kuplék előadása közben se játssza túl szerepét, s tökéletes technikával énekeljen. Előadásában elhangzott Ady Endre Lányos anya izenete című műve, melyet Fesztbaum Béla zenésített meg. A költő még 1907-ben írta a verset Medgyaszay Vilmának, aki régi súgókönyvéből 1940-ben adta közre. Éppen ideje volt négy évtizeddel később felfedezni. Üdítő színfoltja és nagy nyeresége az előadásnak a különös orgánumú, sajátos humorú Kerekes József, aki kitűnően beilleszkedett a kabarétársulatba.

S amiről még nem esett szó: Termes Rita zongoraművész vezetésével szokatlan felállású – Farkas Izsák (hegedű), Simkó-Várnagy Mihály (cselló) és Weisz Nándor (ütőhangszerek) – zenekar működött közre. Az együttes különleges hangzása üdítően hatott a nyári kánikulában. Balai Zsuzsanna jelmezei sikerrel idézték fel az 1920-as, 1930-as évek divatját, és jól belesimultak a színpadképbe, melyet Enyvvári Péter a régi kabarék szellemében tervezett.

A bemutató előtt Fesztbaum Béla azt nyilatkozta, hogy a kabaré legelső hagyományához szeretne visszatérni, mert a kabaré „nem idegenkedik a költői megszólalástól, a közéleti tartalmak megpendítésétől, de a következő pillanatban már kacagtatni próbál.” A próbálkozást siker koronázta, kellemes, szórakoztató, elgondolkodtató színházi este született. A közönség jól mulatott, ugyan néha elkomorult, meghatódott, magára ismert – majd ismét önfeledten nevetett. Akárcsak hajdan a kabaréban.

Hol? Óbudai Társaskör
Mi? Café Mennyország
Kik? Szereplők: Pápai Erika, Benedek Miklós, Kerekes József, Fesztbaum Béla.
Zenei vezető: Termes Rita. Zenekar: Termes Rita, Farkas Izsák, Simkó-Várnagy Mihály, Weisz Nándor. Díszlet: Enyvvári Péter. Jelmez: Balai Zsuzsanna. Szerkesztette és rendezte: Fesztbaum Béla.