A Vasárnapi szülőkkel robbant be, ami után jöttek a filmes szerepek. Nem készült színésznek, végül mégis felvételizett a Színművészetire, amit félúton otthagyott. Sorsszerű, mondja, hogy végül a pályán maradt. Nyakó Julival Marton Éva beszélgetett. 

Fotók: Szarka Zoltán

– A Stúdió K Peer Gyntje olyan előadás, ami a nézőnek beég, az alkotóknak visszanézve is fontos alkotás marad, miközben közel hatórás időtartama elvben visszarettenthetné a nézőt.  

– Életre szóló élmény nekünk is, akik benne vagyunk, meg szerintem a nézőknek is. A legtöbbünk életében ritkán adatik meg egy ilyen alkotás, amire azt mondod, nagyon ottvan. A Peer Gynt nekem olyan, mint kamaszkoromban volt a Stúdió K nagyon emlékezetes Woyzeck előadása, amit nagyon sokszor néztem meg. Beégett. Az is, mint a Peer Gynt, sétálós előadás volt. Lenyűgöz Hegymegi Máté rendezése, az a logisztika, amivel az előadást működteti. A Stúdió K adott volt, de Máté az első pillanattól ki akart lépni a színházi térből. Kezdetben több helyszín is szóba került, végül hosszas keresés után talált rá a kőbányai pincerendszerre. Ahogy valaki megfogalmazta, ez nem is előadás, hanem olyan, mint egy szeánsz. Az első időkben az előadás a Bakáts téri templom alkápolnájában fejeződött be, ami ezt az érzést még inkább fokozta. A templom tatarozása miatt ez most már nem lehetséges, az előadás a színházban ér véget, és mivel itt is kezdődik, ez keretet ad a játéknak. Égnek a gyertyák, és a nézők csendben kimennek a színházból – olyan, mintha temetésen vennénk részt. Ilyenkor mindig gombóc van a torkomban. Az meg különösen szép, hogy akkor talált meg Hegymegi Máté, amikor az Aase-díjat kaptam. Ugyanekkor, Szepes Mária születésnapján mutattuk be a Merre tartasz ember c. előadást, amelyben őt alakítottam, így ez többszörösen fontos nap a számomra. A Peer Gyntöt nagyon szeretem, miközben elképesztően fárasztó, fizikailag megterhelő a hideg és nyirkos pincében órákig játszani. Érdemes lenne filmet csinálni arról, hogyan működik, amit a néző nem lát, ahogy észrevétlenül futunk egyik helyről a másikra, visszük a kellékeket, hogy időben ott legyünk a jeleneteknél. Nehéz megfogalmazni, hogy egy előadás mitől ég be. Nyilván kell, hogy mi is nagyon erősen ott vagyunk, hogy nagyon szeretjük játszani. Nagypál Gábor Peerje meg elképesztő teljesítmény.

– Valahogy ideje van megint Ibsen drámájának. Több helyen is játsszák, Polgár Csaba, aki maga is alakította Peert, a közelmúltban rendezte is. 

– Nekem a darab legfontosabb mondanivalója a Gomböntő jelenetben van. Peerről, erről a mesékben élő, nagypofájú, olykor kegyetlen, nagyjátékos emberről mondja a Gomböntő: „tulajdon rendeltetésével szemben élte az életét”, selejt, megy az öntőkanálba. Bejárta a világot, nagyon izgalmas életet élt, de közben úgy ment el az élete, hogy a saját dolgaival nem foglalkozott.

– Több olyan előadásban játszol – Jeles András Babaháza, az Angyali üdvözlet vagy a Templom –, ami hasonlóan a bűnről, a szeretetről, a megtisztulásról szól.

– Izgalmas, hogy ugyanazt a darabot, mint például Ibsen Babaházát, most milyen sok társulat játssza. Biztos, hogy van egy kollektív szellemi bizsergés, hatunk egymásra. Nem véletlen, hogy amikor annyi félelemmel élünk a világban, annyi mindent rosszul csinálunk, látjuk annak végzetes következményeit, megtisztulásra vágyunk. Császi Ádám Templom c. előadását nagyon szeretem, bár sokaknak nem jön be. Ádám ezekkel a furcsa szövegekkel, a rendezésével azt szerette volna, hogy a néző egy idő után veszítse el a valóságérzését, ne tudja, hol van. Ez az előadás is a megtisztulásról szól.

– Győr, Szolnok, Kecskemét után lényegében több, mint húsz éve vagy a Stúdió K-ban. Mi tartott téged ezeken a helyeken? 

– Fontos volt a Macbeth előadásunk, amit Győrben és Kecskeméten játszottuk. A Ladyt alakítottam, másfél órán át ki se jöttem a színpadról. Ez is egyike az életre szóló munkáimnak. Kiss Csaba rendezte, négyen játszottuk Horváth Lajossal, Scherer Péterrel és Kovács Zsolttal. Nagyon izgalmas, nem hagyományos Shakespeare rendezés volt. Majd sokak után engem is kirúgtak Kecskemétről, arra hivatkozva, hogy nem vagyok elég jó. Úgy gondolom, sokat hibázott az akkori vezetés, mert ott, ahol egy városnak egyetlen színháza van, ki kellett volna elégíteni a nézők igényeit, s amellett kísérletezni. De a Machbetre máig örömmel gondolok vissza. Pedig minden előadás előtt, ahogy ma is, nagyon izgultam. A mostani szerepeimből nagyon fontos Jeles András Babaháza és Horváth Csaba Szürke galamb előadása, amelyben egy rejtélyes járvány pusztítja az embereket. Micsoda mélységei vannak a darabnak akárcsak annak is, hogy a járvány valójában mit jelent. Valóság és képzelet különös játéka. Általában nézem akkor is, amikor nincs jelenetem. Érdekel, hogy működik, fontos, hogy jó legyen.

– S ha aznap épp nem jó?

– Nagyon rosszkedvűvé tesz, de inspirál is, hogy a következő jó legyen. Volt kevésbé jó Peer Gynt előadásunk is.

– Arra lelkileg vagy fizikailag kell jobban rákészülni?

– Összetett dolog, nagyon nagy koncentrációt igényel az előadás, és egészen kis dolgok is ki tudják zökkenteni az embert. Például, ha fáradtabb vagyok. Fiatalon gyorsan tanultam szöveget, most is mindig tudom, de valahogy, ahogy öregszik az ember, egyre nagyobb lesz a felelősségtudata, sokkal jobban izgul, mint fiatalon. Azt hiszem, gyávább lettem mindenben.

– Aase alakításához biztosan kell a megélt kor, tudás, saját tapasztalat a szeretetről, az eleresztésről, az anya-fiú kapcsolatról.

– Nyilvánvaló, hogy sokat változtam, korábban, amikor kezdtem, zárt világban éltem, annyi élmény hiányzott még, amit később be tudtam  építeni a karakterekbe. Sok mindenhez nem, vagy másképpen volt közöm, mégis valahogy annyi mindent tudtam magamból akkor is kihozni, de azok más, film- és könyvélményekből táplálkoztak. És nagyon kellenek azok a rendezők, azok a kollégák, akiktől sok mindent kapok minden előadásban. Mindig tanulsz. Olyan jó, hogy mindig úgy kezdesz el próbálni egy új előadást, mintha most kezdenéd a pályát. Én az a színész vagyok, aki hagyja magát vezetni, csendben figyelek, próbálgatom, s utána kezdem el tudatosan építeni a szerepet. Általában visszatérek az első verzióhoz, de addigra rengeteg réteg rakódik rá. S van olyan is, amikor a sokadik előadáson jövök rá valami megoldásra.

– A színház ebben nagyon más, mint a film, ahol erre már nincs utólag lehetőség. Zavar, ha utólag már máshogy csinálnád?

– Ott ez egyáltalán nem zavar. Nagyon szeretek filmezni, hiányzik. Most csak kicsi pöttyök vannak. Szeretek olyan dolgokat csinálni, amikbe beledöglöm. Ilyen volt tizenkét évvel ezelőtt Almási Tamás rendezése. A színházban is van, amibe estéről-estére belepusztulok. A Babaház ilyen. Bemegyek, s elengedem magam, nem tudom, mit fogok csinálni, a baba játszik, nem én. Minden nap más. Ez az előadás is pengeélen táncol, volt már nagyon rossz, s volt, hogy az, éreztük, na. Hosszú évek óta talán ez a legjobb rendezése Jeles Andrásnak. Nagyon másképp látja a színházat, mint sokan, nekem izgalmas az ő világa.

– Mit jelent a filmben a „pötty szerep”: kicsi jelenlét, nem főszerep? Kocsis Ági filmjében, a Friss levegőben egy másik anyát, egy „vécésnénit” játszol, amivel megnyerted a filmkritikusok díját.

– Cannes-ba is kijutottunk vele. A díjat úgy érzem, Hegyi Izabellával, a szerepbeli kislányommal közösen kaptuk. Nagyon nehéz volt mimika és gesztus nélkül ezt a nagyon lelassított szerepet játszani. Nehezen viseltem, mint amikor leszorítanak, és nem tudsz megmozdulni. S közben Kocsis Ági annyira tudja, mit akar.

– A mai napig még a Vasárnapi szülőkkel és az első néhány filmeddel azonosítanak? A színházi szerepeid hoznak ilyen sikert?

– Ezekre már nem hivatkozhatok, eltelt negyven év, mintha már nem én lennék. Miközben belül úgy érzem, nem nagyon változtam. Toleránsabb lettem, jobban elfogadok mindenkit.

– A színházakat is ezzel az indulatosabb személyiségeddel, a lázadásaiddal hagytad ott?

– Győrt nagyon szerettem, jó társulat volt, de azt gondoltam, nem szabad egy helyben maradni,  a fejlődéshez szükség van új inspirációkra, új arcokra. Különben megragadsz. Szolnokról kirúgtak minket. Kaposvárra szívesen elmentem volna, Kecskemétre kerültem. Igazából a Stúdió K-ban találtam otthonra. Nagyon izgalmas rendezőkkel dolgoztam.

– A Főiskolát hasonló hirtelenséggel hagytad félbe. Soha nem okozott ez hiányt, hátrányt?

– Hátrányt inkább. Amúgy jogra akartam menni, de valahogy mindig azt sugallták, hogy a színészetre születtem. A Főiskolán nem az egyéniségünkre figyeltek, egyformát akartak belőlünk faragni. Az volt a szerencsém, hogy amikor otthagytam, Fodor Tamás azonnal hívott a Stúdió K-ba. Ha nem hív, biztos abbahagyom. Olyan ez, mintha sorsszerű lenne, hogy nem úsztam meg. Pedig sosem akartam színész lenni. Így maradtam. Fodortól sokkal többet tanultam egy év alatt, mint a Főiskolán.

– A személye tartott ott, az előadások?

– Közben egy időre otthagytam őket, amikor jöttek az újak, a fiatalok, s nem éreztem jól magam. Akkor mentem el Győrbe. Amikor Fodor Szolnok után, ahova hívtak engem is, újra csinálta a Stúdiót, mentem vissza.Nekem ő a mesterem. Máshogy gondolkozunk a politikáról, de a színházról ugyanúgy. Fél szavakból értjük egymást.

– A mai politikai, társadalmi közegben érzékenyebben számít, ki hogyan gondolkozik politikáról. Hogy lehet ezt jól kezelni? A színház is polarizálódott.

– Nekem se könnyű egy olyan színházban dolgozni, ahol homlokegyenest másként gondolkozom. De közben nagyon szeretjük egymást. Jobboldali gondolkodású vagyok, ha ezt annak nevezik. Anyám családjától mindent elvettek, nagyapám Trianonkor áthozta, amit lehetett. Apám kunparaszt volt, kommunista. Aztán szegény belehalt. Azt hiszem, nem lehet ennek alapján ítélkezni. Nekem az a dolgom, hogy játsszak, s jól csináljam a dolgomat. Urbán András Sacra Hungarica előadása épp erről szól. Féltem tőle, de közben sikerült egy olyan tükröt mutatni, hogy milyen fölösleges az örökös acsarkodás, nem visz sehova. Azt hiszem, az a dolgunk, hogy azon gondolkodjunk, mi hogyan fogjunk össze, s ne fröcsögjünk egymásra. Nem attól szeretek valakit, hogy hogyan gondolkozik. Legyen gerince, legyen ember, s csinálja jól a dolgát.

– Miben hiszel? Felnőtt fejjel megkeresztelkedtél.

– Mindig hívő ember voltam, keresgéltem. Foglalkoztam a buddhizmussal is, majd felnőtt fejjel lettem evangélikus. Nem vagyok vallásos, de hívőnek tartom magam. Az emberi szeretetben és tisztaságban hiszek.

– A Peer Gynt záróképe?

– Gomböntőként ott elég nehéz, hogy ne sírjak. Valóban most több ilyen darab megtalált. Magaménak érzem rögtön. Nem véletlen, hogy a Peer Gyntben is a Gomböntőt jobban szeretem játszani, mint Aasét, pedig nincs annyi játéklehetőségem. A színházban tényleg az a csodálatos, hogy mindig szülsz valami újat.