Májusban harmadszor járt Budapesten, és három estén töltötte meg a Trafó Kortárs Művészetek Házát Sharon Eyal izraeli táncos-koreográfus, aki már a világsikerű OCD Love harmadik „felvonásán” dolgozik. Nála az élet és az alkotás elválaszthatatlan egymástól, hiszen szerelme – a táncon kívül – Gai Behar producer, illetve legközelebbi barátja Ori Lichtik DJ, akikkel közös alkotásaikkal hat éve turnéznak szerte a világban. New York, Sydney és több európai nagyváros után érkeztek meg hozzánk, innen egy párizsi „kitérővel” Prágába utaztak. Ezért is örültünk, hogy ha személyesen nem is, legalább online formában elcsíphettük őt pár gondolat erejéig, és azt is megtudtuk tőle, miért lett társulatának neve L-E-V, azaz héberül ’szív’. BÁLINT ORSOLYA kérdezte.

– A közelmúltban szerepelt az amerikai The National együttes Hairpin Turns című számának gyönyörű videoklipjében. Abban olyan élvezettel és átéléssel mozog, hogy többnyire a szeme is csukva van. Mindig úgy táncol, mintha senki sem figyelné?

– A világon a legjobban táncolni szeretek. Nincsenek berögzült szokásaim, még álmomban is táncolok, a lehető legvalóságosabb és legfelszabadultabb módon, és ez boldoggá tesz. Mikor táncolok, tényleg úgy érzem, mintha senki sem figyelne, másrészről viszont nagyon is éber és tudatos vagyok.

– Koreográfusként szokott a közönségre gondolni, miközben alkot?

– A közönség számomra embereket jelent, ez mindig ott van a fejemben, mikor a szívem mélyéről alkotok, és hiszem, hogy ez a hitelesség az, ami megérinti őket. Azt vallom, hogy az olyan művészet, amelyik őszinte és mélyről jövő, mindannyiunkhoz eljuthat. Nem gondolok kifejezetten a közönségre, mikor koreografálok, de nekik alkotok – a saját szívemből a közönség szívéhez szólok.

– Miért gondolja, hogy a kortárs tánc a legrelevánsabb (és talán a leggazdagabb) formája a művészi (ön)kifejezésnek, akár más művészeti ágakkal összevetve?

– Én nem hasonlítom semmihez. Imádok alkotni, és a tánc az, amihez értek, de közben számos más művészeti ághoz is kötődöm, így magamban nem tudom valamennyit szétválasztani.

– Izraelben született és nevelkedett. Ez mennyiben inspirálta vagy formálta a művészi pályáját?

– Risón Lecijónban születtem (Izrael negyedik legnagyobb városa, Tel Avivtól délre a tengerparton), és számos helyen éltem Izraelben, emellett a világ nagyobb részét is beutaztam. Úgy gondolom, az élet adja a legjobb alapanyagot az alkotáshoz.

– Csaknem két évtizeden át Ohad Naharin koreográfussal és a Batsheva társulattal dolgozott. Hogyan befolyásolta a gaga-tréning^[1] a mozgásnyelvét, a testéhez és az alkotáshoz való viszonyát? Mikor jött el az a pillanat, amikor úgy döntött, a saját útjára lép?

Fotó: Eyal Nevo

– A Batsheva szabadságot adott nekem, olyan helyet, ahol táncolhatok, alkothatok és a magam módján fejlődhetek. A gaga csodálatos dolog, mert mindannyiunkban segít feltárni a rejtett tartalékokat, emellett roppant inspiráló és életteli. A döntés, hogy a saját utamra lépjek, teljesen természetes módon jött – valójában nem is én döntöttem, mindez adta magát.

– 2005 óta dolgozik együtt Gai Behar producerrel-kurátorral, 2013-ban alapították meg közös társulatukat, a L-E-V-et, amelynek az elnevezése héberül szívet jelent. Biztosan nagy hajtóerő egy társ, aki osztozik a kreatív törekvéseiben, a tánc iránti szenvedélyében, és hasonlóan gondolkodik a művészetről. De mindez lehet feszültségforrás is, ha feszes az időbeosztás és sok a kötelezettség. Hogyan hozza egyensúlyba a munkát a magánélettel? Több interjúban is elmondta, hogy imád klubokba járni, és áttáncolni az éjszakát. Jut még ideje ilyesmire?

– Gainak köszönhetem, hogy a társulat egyáltalán létrejött! Gai az én egyensúlyom, az életünk és az, amit alkotunk, elválaszthatatlan egymástól. A kérdésre pedig, hogy van-e még időm bulizni, azt felelem: az egész élet egy parti.

– Szintén évek óta dolgozik együtt Ori Lichtik hangművésszel és DJ-vel, aki élőben is keveri a zenét az előadásain. Milyen viszony fűzi a zenéhez, és hogyan dolgoznak együtt Orival és Gaijal?

– Ori és Gai gyermekkori barátok, egyéves koruk óta ismerik egymást. Én is nagyon régről ismerem Orit – mindenekelőtt nagyon szoros, szeretetteljes barátság fűz össze mindhármunkat. Az alkotómunkánkat ez a barátság és a hivatásunk iránti szeretet táplálja. Ori művészete fontos kapcsolódási pont számomra, az én koncepcióm az övével együtt alakul és fejlődik.

– Mi alapján választ táncosokat a társulatába? Mit tart vonzónak egy személyiségben, illetve egy művészben?

– A találkozás varázsában hiszek, az emberek közötti természetes kémiában és az első látásra kialakuló vonzalomban. Szeretem a teljes odaadást, a pontosságot, egyenességet, szerénységet, érzékenységet, a csodálatos fizikai adottságokkal bíró embereket, de végeredményben a lelkük az, ami rabul tud ejteni.

– Már elmondta, hogy a szívéből alkot, ami a gyakorlatban intenzív mozgáskutatást is jelent. A kompozíciót, dramaturgiát, fényeket, jelmezeket is hozzáadva a darabjainak fókusza mindig a test marad, annak tisztasága és hitelessége. Vannak olyan testérzetek, amelyek még lenyűgözik vagy meglepik, noha hosszú ideje foglalkozik már tánccal?

– A test maga egy csoda! A mai napig képes meglepni és új, eddig ismeretlen állapotokat, érzeteket feltárni előttem – kiapadhatatlan forrás.

– Korábbi darabja, az OCD Love óriási siker lett, Sydney-től Szentpétervárig átutazták vele a világot. Ennek folytatását, a Love Chapter 2-t, azaz a második fejezetét mutatta be most Budapesten. Mi vonzotta, hogy visszatérjen ehhez a témához? Tervezi még folytatni a Love-ciklust, újabb fejezetekkel bővíteni?

– Szeretem a folytonosságot, ezért is gondolkodom epizódokban, fejezetekben. Úgy érzem, hogy amit alkotok, annak mindig van folytatása, hiszen amikor nekilátok, még nem tudom, merre visz az út, de van egy vékony aranyfonál, amely mindent összeköt, akár egy tudatalatti ösvény. Hamarosan nekilátok a harmadik fejezetnek, ami egyszerre ijesztő, izgalmas és lebilincselő.

– Harmadszor jön társulatával is Budapestre. Milyen az itteni közönség energiája, és hogyan viszonyulnak a darabjaihoz? Érez bármilyen helyi sajátosságot itt a globális táncszcénához képest?

– A magyar közönség melegszívű, közvetlen és nyitott. Izgalmas újra és újra visszatérni ide, pont olyan lebilincselő, mint egy darab korábbi fejezeteihez. A visszatérés körei, mindez a lelkünkben kódolt.

^[1] Ohad Naharin izraeli koreográfus által a kilencvenes évektől (egy hátsérülésből gyógyulófélben) kidolgozott, improvizációra, szomatikus megfigyelésekre és vizualizációra épülő mozgásnyelv, amely mára felváltotta a klasszikus balettet a Batsheva társulat próbarendjében. Az örömteli, megfelelésmentes mozgás élményét nyújtja nemcsak a professzionális táncosoknak, hanem könnyített változatában kortól, nemtől és fizikai állapottól függetlenül minden táncolni vágyónak.