Két rendező, két izgalmas olvasat: Zsótér Sándor klasszikusabb felfogásban állította színpadra Brecht talán legizgalmasabb darabját Kecskeméten, mint Horváth Csaba a Pesti Színházban.

Régi közhely, hogy a színészek Csehovot szeretnek játszani, a nézőknek a zenés előadások tetszenek, a kritikusoknak pedig Zsótér Sándor. Noha az utóbbi évek szakmai díjait nézve – most álljon itt csak kettő: három éve a POSZT legjobb rendezés díja, két éve pedig a Lábán Rudolf-díj (ami egyébként neki már a harmadik Lábán) – ez most Horváth Csabára inkább igaz. De Zsótért nem csupán az előadások miatt szokás hívni, hanem mert akik vele dolgoznak, hosszú időre muníciót kapnak a munkájukhoz.

A Baal fura darab. Ellentétben a többi Brechttel ezt mindig is szerettem, mert nem olyan okos, mint azok. Baalt többnyire hedonista, elhízott állatként, valamiféle lusta és vérnősző művész ősemberként jelenítik meg, ami nem véletlen, hiszen szöveg szerint ez szerepel a darabban. Zsótér Sándor ebben a felfogásban állította színpadra a darabot, ezzel szemben Horváth Csaba elemelten, intellektusként mutatja meg Baalt, ami okoz némi bonyodalmat.

Jelenet a Pesti Színház előadásából. Fotó: Dömölky Dániel

Baalok kora

Úgy tűnik, mostanában van valami a levegőben abból, amit Brecht a Baalban megtalált. Valami egyre durvuló világvége-hangulat, amiben a humanizmus értékei helyére az érzéki élvezetek kielégítése és kielégíthetetlenségének elemi élménye került. Tényleg olyan, mint egy bál az idők végén, ami nem tudni, meddig tart, de bizonyosan nem ér jó véget.

A Baal súlypontja a címszereplő kiválasztásával lényegében el is dől: Kocsis Pál Kecskeméten a térből a testével nagyot kiharapó, életes ember, aki koránál fogva túl van sok mindenen, így Baalja egy romossá vált férfivágy utolsó fellángolása. Ez a Baal mocskos és energikus, néha cinikus, máskor kisgyerek – Kocsis Pál egyik legnagyobb alakítása. Az első pillanattól fogva menthetetlen, mégis vonzó, és csak annak szorítunk, mások ne zuhanjanak vele együtt.

Ambrus Mária díszlete a nagy mennyiségű műnövénnyel, a jól átlátható, sokszorosan szabdalt térrel egyszerre kelti műanyag erdő érzetét és nyújtja egy szinte üres hely látványát, középen egy harmóniummal. A színek is beszöknek ebbe az űrbe, a padló mozaikossága, a narancssárga vödrök, a töménytelen narancs és némi narancsszín (jelmez: Benedek Mari) egyfajta elemeltségben tartja az előadást. Mintha egy képeskönyvet lapozgatnánk.

Hogy ez a könyv mégis eleven, ez nagyrészt a színészeken múlik, akik egytől egyig pontosak a rájuk mért szerepekben. Orth Péter Eckartként jól szituált ellenpontja Baalnak: csendes és megnyerő, Baalhoz képest kultúrember. Ők ketten jó társaság egy éjszakai bulira, de hosszútávon végzetesek, mert felfalnak mindenkit, aki útjukba kerül. Konfár Erik, aki most végez a Színművészeti Egyetemen, sokadszorra mutatja meg tehetségét színészként és énekesként egyaránt. Lupuként zabálásban és tunyaságban még Baalt is felülmúlja, de hiányában van annak a sátáni összetevőnek, ami Kocsis Pál játékának elemi erejét adja.

Mindenki narancsot szürcsöl, mit szürcsöl, narancssárga alapszínű OBI vödrökből zabál, ami akár az egykori narancsot felzabáló államvezetésre is vonatkozhat, ebben nem foglal állást a rendezés és a dramaturgia (dramaturg: Ungár Júlia). Brecht pedig működik: egy világvégi karnevál szabatos képei peregnek előttünk, amikor világos, hogy nincsen tovább, meg lehet simán is állni, de mégiscsak monumentálisabb és messzehangzóbb, ha a véget egy nagy ívű zabálásban éljük át.

Sem Brecht darabjai, sem Zsótér Sándor rendezései nem melankolikusak, a kecskemétiek előadása sem arról beszél, hogy ugorjunk fejest a világvégébe, hanem arról, hogy ha nem kapunk észbe, remek, tehetséges emberekből gyomrok, faszok és herék leszünk. Sokan már azok is vagyunk.

Kocsis Pál a kecskeméti Baalban. Fotó: Walter Péter

Baal, a szellem elsötétedése

Ahogy korábban írtam, Baal karakterén nagyon sok múlik, és a Vígszínházban voltak is bőven esélyesek erre a szerepre, sok mindenkit meg is néztem volna benne. De Wunderlich József nem jutott volna az eszembe. Nem egy tipikus ősfallosz, ahogy a Pesti Színház előadása sem egy szokásos előadás.

Wunderlichben semmi állatias nincs, látszik rajta, hogy érzékeny, romantikus jófiú. Nem is ugyanazzal az energiával visz magával, mint Kocsis Pál, aki úgy vonz minket, hogy közben folyamatosan és egyre mélyebben megvetjük. Wunderlich minden pillanatban vonz, agresszív, gyilkos kirohanásai felvett pózként hatnak, ami egy szerethető nagykamasszá teszi ezt a Baalt. Nincs benne igazán tragikus, mert nem hisszük el, hogy a világ ne nyílna ki ennek a kedves fickónak. A Vígszínház a fiataljaival állítja ki a darabot, sőt, Hegedűs D. Géza színműs növendékei is szerepeket kapnak, és mindenki remekel.

A jelmezeket itt is Benedek Mari tervezte, ám ezek inkább egy gigantikus bál vagy varieté csillogó és kihívói göncei, amelyek közé idegen elemként kerül lepukkant öltözékében Baal. A térben hatalmas dobozok lógnak – ami némi veszélyérzetet teremt –, amelyeket különféle dolgokra használnak: általában írnak rajtuk, és valami a végén ki is szóródik belőlük. A dobozokat nem nagyon értettem, eszünkbe juttathatták Örkény Istvánt és a híres-hírhedt dobozolást, vagy valami meglepetés is kisülhetett volna belőlük, de nem sült. Metaforaként akár működhetnének is, de Horváth Csabánál a kellékeknek jellemzően központi és érzékletes jelentése van. Most ilyen érzéki súlyt nem sikerült adni a dobozoknak – maradnak lógva a levegőben (díszlettervező: Antal Csaba).

Ez a Baal nem egy nagy zabálás története, hanem az értelmiség megállíthatatlannak tűnő hanyatlásáé. Brecht eleve sokkal optimistább szerző, mint akikkel Horváth Csaba dolgozni szokott: Tar Sándor, Agota Kristof, Dosztojevszkij. Ez a Baal nem is megy le kutyába, így az egész előadásnak van egyfajta finom szellemessége. Szokás mondani, hogy Horváth Csaba rendezéseiből ki van ölve a humor, ami nem igaz (lásd: Az öngyilkos), de tény, hogy nem ez adja a munkái erejét. Ez az előadás azonban kifejezetten szellemes, groteszk szatíra rólunk. Nem vág szájon, de azért jól hátba ver.

Mi? Bertolt Brecht: Baal
Hol? Katona József Színház, Kecskemét
Kik? Kocsis Pál, Orth Péter, Hegedűs Zoltán, Csombor Teréz, Zayzon Zsolt, Danyi Judit, Nagy Katica, Magyar Éva, Kertész Kata, Koltai-Nagy Balázs, Konfár Erik, Kovács Gyula, Szegvári Juli / Díszlet: Ambrus Mária / Jelmez: Benedek Mari / Dramaturg: Ungár Júlia. Rendező: Zsótér Sándor

Mi? Bertolt Brecht: Baal
Hol? Pesti Színház
Kik? Wunderlich József, Ember Márk, Szántó Balázs, Majsai-Nyilas Tünde, Petrik Andrea, Bach Kata, Waskovics Andrea, Kopek Janka, Réti Nóra, Tar Renta, Józan László, Ertl Zsombor, Gyöngyösi Zoltán, Karácsonyi Zoltán, Tóth András, Csiby Gergely, Darvasi Áron, Rudolf Szonja, Dino Benjamin, Reider Péter / Fordította: Forgách András / Díszlet: Antal Csaba / Jelmez: Benedek Mari / Dramaturg: Perczel Enikő / Rendező: Horváth Csaba