…a folyamatosan zakatoló metronóm, a sokszor kínos kitartottság a bosszantóan monotontól a közös szívdobbanás érzetén át egészen a zene legalapvetőbb elemének, az alapütésnek fizikai átéléséig kísér el minket.

Fotók: © theater.hu – Ilovszky Béla

Félrevezető a Laboratorium Animae legújabb előadásának címe, a Diótörő. Sardar Tagirovsky rendezése ugyanis nem a balett vagy az E. T. A. Hoffmann-mű történetét meséli el új köntösbe bújtatva – mint ahogyan arra az ajánló alapján számítani lehetne –, hanem Csajkovszkijt mint embert töri szét apró darabokra előttünk, hogy aztán zenei kompozícióin és levelein keresztül más fénytörésben érzékelhessük, a mesteri taktusok és crescendók mögött megbújó törékeny és szeretetéhes embert is meglássuk. „Sok a tövis, de vannak rózsák is.”

Tagirovsky újonnan alakult csapata nem a „megszokott” rendezői instrukciók és rendelkezések alapján működik. A főpróbán hallott utasítások – „Egyszerűsítsd!”, „A közönség a zenekarod!”,–  félig színésztechnikai, félig pedig már-már lélektani felszólítások. A fiatal rendező leginkább a színészben és/vagy a karakterben rejlő emberit, a zsigeri ösztönszerűséget kutatja minden előadásában. Azt a dalt, amely Babits szerint is mindegyik ember lelkében megtalálható.

A technikás, kreatív ötletekkel teli darab a Diótörő mint zenei mű létrejöttének folyamatát kíséri végig és a neves zeneszerző alkotói mechanizmusait tárja fel – zenével, levélrészletekkel és metronómmal kísérve. Fekete Edda, Heletya Orsolya, Horváth Julianna, Mészáros Márton, Nagyabonyi Emese, Sebestény Jakab, Szacsvai István, Székhelyi Dániel, Tóth Szilvia Lilla, Verebes Andrea valamint Vincze Erika egyazon ritmusra történő egyenmozgása egy hadsereg képét sugallja, amiből sugározhatna szigorúság és kérlelhetetlenség is. Ám a folyamatosan zakatoló metronóm, a sokszor kínos kitartottság a bosszantóan monotontól a közös szívdobbanás érzetén át egészen a zene legalapvetőbb elemének, az alapütésnek fizikai átéléséig kísér el minket.

A fekete ruhában és fehér kesztyűben játszó színészek zongorabillentyűk és papírra vetett hangjegyek képzetét keltik az RS9 lecsupaszított terében. Minden lány és fiú egyszerre Csajkovszkij személyisége, belső hangja, szenvedése, szenvedélye, családja, barátja és ellensége. Erős, a zeneszerzővel és a műveivel való belső egységet fejez ki a csapat közösen vezénylős jelenete. Egy ideig mindenki karmesteri kéz- és pálcamozdulatokat imitál, majd egy ponton, amikor a tétel is egyre dinamikusabbá válik, elfeledkeznek az utánzásról, átadják magukat a zenének, és csak vezényelnek. Más arccal, más mozdulatokkal, de egy ritmusban, egy szívvel. A színészek nem játsszák, sokkal inkább érzik Csajkovszkijt. Ehhez segít hozzá a meleg és a hideg fények váltakozása a szűk, intim térben.

Nem történeti, inkább látomásos, érzeteket keltő képsorozat a darab, amely a zeneszerzőn túl a művészet felemelő és pusztító voltáról is beszél. Az előadóművészet többféle fajtájának összhangzattanával egy színházi fantáziavilágot teremt az előadás azért, hogy – miként az a rendező ajánlójában olvasható – „a külső látásról egy belső látás felé” terelje a figyelmünket. Egyszerre halljuk, érezzük és látjuk a zenét, amikor páran ujjaikkal és kezükkel az asztalon balettoznak a Diótörő tán legismertebb tételére. A lélek zenéjének belső vibrációja elevenedik meg abban a képben, amikor az éppen soron következő „Csajkovszkij” a halálról filozofál, és a végkövetkeztetésnél – miszerint a halál egy könnyű álom kezdete – társai az ég felé emelik őt, a játszó pedig kitartott kézzel, már-már krisztusi pózban boldogan tekint a mennyezetre.

Fizikai kontakt, mondattöredékek, egy ritmusra mozgás – kevés olyan előadás van a magyar színházi szférában, amiben ennyire érződik a csapatszellem. A Laboratorium Animae egyszerre akarja megmutatni a csapatban rejlő mindenkori művészt, és a közönségben is felébreszteni azt. Hiszen az ember a saját lelkét hallja minden dalban.

Ám Sardar Tagirovsky rendezése nem nézhető meg bármilyen lelkiállapotban, miként a varázsgomba használata sem ajánlott akkor, ha nagyon maga alatt van az ember. A Diótörő a jó és a rossz érzelmek balettje egyszerre, és azt az állapotot erősíti fel az emberben, amiben éppen beült a nézőtérre aznap. Lélekpróbáló feladat a társulat és a néző számára egyaránt. Ugyanakkor Csajkovszkij hasonló lélekpróbákat és kilengéseket tárt elénk a zene segítségével – talán mi is megleljük a magunk megfelelő kivezető csatornáját.

Hol? RS9 Színház
Mi? Diótörő- érzelmi, asszociációs balett egy részben
Kik? A történetet és a szöveget Csajkovszkij Diótörő c. műve és élete, illetve Hoffmann története alapján szerkesztette: Nagy Bianka, Pável Réka, Szigeti Bálint, Sardar Tagirovsky és a teljes csapat. Dramaturg és asszisztens: Szigeti Bálint.
Szereplők: Fekete Edda, Heletya Orsolya, Horváth Julianna, Mészáros Márton, Nagyabonyi Emese, Sebestény Jakab, Szacsvai István, Székhelyi Dániel, Tóth Szilvia Lilla, Verebes Andrea, Vincze Erika. Játékmester: Pável Réka. A rendező munkatársa: Nagy Bianka. Rendező: Sardar Tagirovsky.