A rendező természetesen mai házasságok csapdahelyzeteiről, durva zsarolásokról, létezéstechnikákról fogalmazta meg vízióját, és arról, hogy miféle válságokba zuhan egy korábbi életéből kilépő pár, ha válással próbálja megoldani magánéleti zűrzavarát, viszonyrendszerének sötét dimenzióit.

Fotók: Walter Péter

Ingmar Bergman legendás filmjéből és forgatókönyvéből rendezett előadást Réczei Tamás Kecskeméten, a Ruszt József Stúdiószínházban. Az eredeti mű csaknem ötven éve, 1972-73-ban született, s magán viseli a korszellem és egy kivételes filmes gondolkodó világlátásának, szemléletmódjának nyomait. S bár a Jelenetek… Bergman filmrendezői oeuvre-jének, mondhatni, nem a legélesebbre, legvégletesebbre formált darabja, a szenvedélyek hullámmozgásait, az érzelmek határhelyzeteit a maguk összetettségében mutatja be egy mintául választott házasság összeomlásának, a házasfelek egymástól való elhidegülésének, majd újbóli közeledésének jelenetsoraiban.

„Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók” – írja a rendező a szövegkönyvének előszavában (Osztovics Cecília fordítása).

A feladvány tehát, mint látható, meglehetősen összetett. Már amennyiben azt várjuk el a színpadi adaptációtól, hogy valóban Bergman művét vigye színre a rendező. S e ponton már némi kétely támad bennem, hisz a kecskeméti produkció szuverén alkotás: valójában Bergman műve nyomán született. S bár a rendezés nagyjából követi a bergmani opusz szövegpaneljeit, ám jelenetkezelésében, dramaturgiájában és persze világszemléletében is meglehetősen eltér tőle.

Hogy Réczei munkája originális alkotás, mutatja mindenekelőtt a színpadkép és a látványvilág (Kiss Borbála munkája), s a szereplők szituálása; a Bergmannál többé-kevésbé lineáris történetszálak széttördelése, a figurák megkettőzése, pontosabban az „érett” házaspár, Marianne és Johann figurájának, fiatalkori énjének megjelenítése is. A bergmani műben egy másik házaspár, Peter és Katarina kettőse is nagyobb súllyal szerepel, Réczei olvasatában csak a második játékrész egy epizódjában tűnik fel, igaz, akkor jelentékeny drámai erővel. A rendező természetesen mai házasságok csapdahelyzeteiről, durva zsarolásokról, létezéstechnikákról fogalmazta meg vízióját, és arról, hogy miféle válságokba zuhan egy korábbi életéből kilépő pár, ha válással próbálja megoldani magánéleti zűrzavarát, viszonyrendszerének sötét dimenzióit. E szempontból Réczei valóban új verziót készített, és máshova helyezte a hangsúlyokat. Rendezésében talán azok a legerősebb pillanatok, amelyekben egy már kihűlt szerelem romjaiból akar (és részben tud) új vonzalmat életre csiholni a házaspár valamely tagja.

Johann (Pál Attila) és Marianne (Danyi Judit) példának okáért azért találkoznak egy sűrű drámaiságú epizódban, hogy aláírják a válási papírokat. Ám újra fellobban közöttük a régi szenvedély, a férfi ráveszi a nőt, hogy legyenek újra együtt, s ehhez minden eszközt bevet. Marianne eleinte tiltakozik, majd egy pompásan kivitelezett jelenetsorban látjuk, hogy a korábbi, sziklaszilárdnak hitt elhatározásuk hogyan hull darabjaira. Réczei és színészei ezeken a pontokon remekelnek igazán: az érzelmi szálak finomszerkezetű felgöngyölítésében, a vonzások, taszítások s akár a tettlegességig fajuló indulatok árnyalt ábrázolásában.

A rendezői koncepció meghatározó eleme a látvány, amely hálószobát, franciaágyakat, párnák, paplanok sokaságát, szűk szobabelsőket mutat. Hőseink ebben a különleges térben játsszák el jeleneteiket és mutatják be, milyen az, amikor valaki egy kihűlt kapcsolat romjain mégis intimitásra vágyik. Réczei nemcsak a történések sorrendjét tördeli széjjel, hanem valóban jelenetekként ábrázolja a házasságok útvesztőit. A teret is kreatív módon használja, így az ágyakat, a tárgyakat többféle nézőpontból, szemközt, oldalról, felállítva, szeszélyes rendben szemlélhetjük a nézőtérről. A szereplők több szerepet is magukra öltve jelennek meg az intim térben, a fiatal s az idősebb pár egy-egy tagja olykor felcserélődik – a rejtvényszerű szerkezet nem könnyíti meg a figurákkal való azonosulást.

Réczei két hangsúlyos ponton is irodalmi, lírai betétet illeszt a bergmani szövegbe. Ady Elbocsátó, szép üzenetének soraival kezdődik a játék, s a verssorok némelyike később, dramaturgiailag talán a leghangsúlyosabb pillanatban visszatér. A módszer elgondolkodtat: vajon hogyan szervesülhet Ady érzelmes, lírai monológja a bergmani hideg szenvedéllyel? De hamar túllendülünk a dilemmán a színészek szabatos, formátumos játéka révén. Danyi Judit leheletfinom rezdülésekkel, plasztikusan, a női szeszély ezer színében pompázva jeleníti meg Marianne figuráját, aki nemcsak szeretni, szenvedni képes, hanem játszadozni is tud partnerével, akár egy nagy gyerekkel. Katarinaként kiélt, cinikus asszonyt mutat be, aki már túl van jón és rosszon. Pál Attila Johanként az érett férfit adja, keménységgel, némi rezignációval és a végletessé formálódott érzések minuciózus ábrázolásával. Játékukban olykor némi jótékony humor is meg-megcsillan; azt játsszák el, hogy persze, harcolunk egymással, életre-halálra, de azért, ha csak pillanatokra is, őrzünk valamit az egykori gyöngéd szeretetből. Az egyik kitüntetett jelenetben Pál Johannja megüti partnerét, dulakodni kezdenek – és akkor már itt vagyunk a legmaibb mában, a házasságon belüli erőszak nehéz pillanatainál. A fiatal Marianne és Johann megformálói, Réti Nóra és Farkas Ádám érzékenyen, illúziót keltően játsszák figuráikat.

A játék sajátossága, hogy a szereplők néha akkor is színen vannak, amikor fiatal vagy idősebb alakváltozataik épp lejátsszák jeleneteiket: lehetővé teszi ezt a különleges tér s a miliő. Látjuk az alakok mozgását, s látjuk azt is, amint a múltbeli képek s a jelenkoriak egymásra torlódnak, olykor egymásba tükröződnek.

Réczei élvezetes, meditációra késztető értelmezéssel szólítja meg nézőit. Eltöprenghetünk a dramaturgiai megoldásokon, a történetmesélés logikáján, a konfliktusok szövedékén. Ám a vízió, a látvány, az előadás érzelmi hullámvasútja sokáig elkísér.

Hol? Kecskeméti Katona József Színház, Ruszt József Stúdiószínház

Mi? Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból

Kik? Szereplők: Danyi Judit, Pál Attila, Réti Nóra e.h., Farkas Ádám.
Fordító: Osztovits Cecília. Díszlet, jelmez: Kiss Borbála. Súgó: Arató Andrea. A rendező munkatársa: Sirkó Anna. Rendező: Réczei Tamás.