Kemény fába vágtuk a fejszénket a művészeti felsőoktatási fókusszal. Kétrészes összeállításunk első fejezetében arról szerettünk volna minél szélesebb körből minél több releváns információt és személyes tapasztalatot begyűjteni, hogy a színház fogalmának tágulásával, kereteinek fellazulásával és az interdiszciplinaritás előretörésével hogyan tart lépést a nyugati művészeti felsőoktatás, legalábbis az a szelete, amelyre rálátásunk van. A megszólaló fiatal magyar színházi szakemberek – rendezők, tervezők, koreográfusok, táncosok stb. – kivétel nélkül külföldi művészeti felsőoktatási intézményben (is) tanultak, végeztek. Benyomásaik, véleményeik, élményeik sűrű hálója ez a kis gyűjtemény, semmiképpen sem összkép. De arra bizonyára jó, hogy érzékeltesse, a színházi gondolkodás megújulása mindig az alapoknál, az oktatás reformjánál kezdődik. Nem célunk sem privilegizálni, sem az egyedüli járható útként beállítani semelyiket az itt több-kevesebb részlettel felvázolt oktatási modellek közül, de mindenképpen szerettünk volna rámutatni a sokszínűségre, amely a külföldi művészeti felsőoktatás egyes intézményeit (persze hibáikkal együtt) jellemzi. Továbbgondolásra magunknak és mindazoknak, akik nyitott, rugalmas és haladó művészeti oktatási struktúrában gondolkodnak.