A kényszerhelyzet szülte megoldások gyors fejlődésen esnek át. Az online premierek, fesztiválok a körülményekhez képest gyakran egészen jó minőségben kerülnek a néző elé. Manapság, úgy tűnik, ez jelenti a legnagyobb kihívást: az online adás, illetve a videófelvétel minősége. A Badora Társulat Footmarks című estje, valamint a CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely és Szűcs Dóra Ida táncos közös produkciója még itthon, a képernyő előtt pizsiben teázgatva is meg tudott találni nézőként.

A Footmarks-est keretében két új alkotás került bemutatásra. A Külön címet viselő koreográfia (kor.: Nagy Nikolett) két szempontból is fölkeltheti a néző érdeklődését. Egyrészt olyan témát választ, mely a statisztikák szerint egyre több gyermeket (felnővén felnőttet), s ezáltal szülőt, családot érint. Ez az ADHD, amit itthon figyelemhiányos/hiperaktivitás zavarként tart számon a szakirodalom. Másrészt a Badora Társulat négy táncosa fizikailag érzékletes képekben mutatja meg azt a gyötrődést, vívódást és bűntudatot, azokat a konfliktusokat, melyen szülőként és gyermekként az ember végigmegy egy bárminemű rendellenesség által érintett családban. Láthatóvá lesznek a láthatatlan, az elfedni kívánt, a takargatott gondolatok, s azok a lelki folyamatok, melyek sok esetben végül a család meghasadásához vezetnek. Nehéz a hétköznapokban állandósuló örökös próbatételekkel megbirkózni, azokkal a próbatételekkel, mely elé az élet egy betegség/rendellenesség formájában állítja a családot.

Badora Társulat: Footmarks-est / Külön. Fotó: Kraszner Nikolett

A tánc persze annál absztraktabb, mintsem hogy kapásból tudnánk, tudhatnánk, hogy épp az ADHD-ről szól. Látunk két nőt és két férfit. A nők egyike élénk sárga blúzt visel, középen hasítékkal. A vele kapcsolatban lévő férfi inge pedig valamiféle khaki árnyalat, épp olyan a színe, mint társa nadrágjáé. A másik nő passzos felsőjének aranyló fénye a meztelen felsőtestű férfi testnadrágján, valamint a 2020-as évben megszokottá és mindennapi viseletté vált szájmaszkokon köszön vissza. Mindketten maszkot viselnek ugyanis. De mit jelent itt ez a maszk? Utalás A Járványra, így, nagybetűvel, vagy az ADHD lassan szinte járványszerű méreteket öltő jelenlétére? Akárhogy is, nagyon erős jel-értékkel bír a maszkkal lezárt száj. Általa a két táncos egy külön világot alkot, egy belülről nehezen artikulálható, a külvilág számára pedig működésében érthetetlen világot.

A mozgás dinamikus és kifejező, jellemzően gyakran él a fönt és a lent pólusaival, a talajtól való elemelkedéssel, a gravitáció törvényszerűségéből való kiragadással, a test és a fej kifordítottságával és kényelmetlen, egyáltalán nem komfortos állapotokba hozásával.

A darabban elhangzik egy vallomásszerű szöveg, mely – feltételezem – egy felnőtt ADHD-s visszaemlékezése lehet. A sárga felsőt viselő nő előadást záró szólója alatt pedig ugyancsak egy szöveget hallunk: lírai hang vall az emberben lakó szörnyetegről, mellyel szemben az egyén sokszor védtelen és nem tudja felvenni a harcot.

A Feedback című koreográfia (kor.: Szőllősi Krisztina) alapszituációja szerint egy csoportterápiás foglalkozásnak lehetünk szemtanúi. Négy férfi és három nő táncolja monoton, rituális, lüktető táncát. Egyik jellemző pozíciójuk a terpeszben állás, mely kifejezetten harciassá teszi színpadi jelenlétüket. Ebből a helyzetből lehet könnyen elrugaszkodni, mert ez egy stabil állás, de nehezebben is lendíthető ki az ember belőle, hisz súlypontja a föld felé közelít, erős a földdel való kapcsolata. Majd ezek az alakok széket fognak, egy körben leülnek, s a hangosbemondóból megszólal egy hang: „This is our group”, vagyis „Ez a mi csoportunk”. A nézőnek az az érzése, hogy akár mi is lehetnénk ott, abban a körben, bármily harciasan és életrevalón is jártuk még az imént a táncunk…

Badora Társulat: Footmarks-est / Feedback. Fotó: Kraszner Nikolett

A koreográfus emlékezetes karakterekkel mutatja meg, hogy olykor furcsa dolgokat hoz az élet, hogy egy csoportban néha olyanok lelnek egymásnál vigaszt, akik az életben általában kevés valószínűséggel lennének csak képesek megtalálni a közös hangot. Egyik ilyen figura a bajszos „vadember”, aki karba font kézzel fejezi ki morcos és dacos különállását. A hosszú, szürke szoknyás, jól szituált hölggyel járt tánca rövid időre szól. A nő egyedül marad eleganciájával, érzékenységével. Egy másik képben egy hallucinációival küzdő férfi története kerül kiemelésre.

A darab lecsendesített, megszelídített, lassú lezárást kap. A Külön egy érett darab, mely véleményem szerint akkor is megállna a lábán, ha mellőzné a lírai szöveges (kicsit talán szájbarágósan túlbeszélő) betéteket. A Feedback koreográfusa pedig láthatóan élvezettel veti bele magát a csoport dinamikájának, illetve az egyes ember, a személyes megmutatásába. Összességében a Badora Társulat egy jó minőségben rögzített premierrel ajándékozta meg a nézőket.

CentriFUGA feat. Szűcs Dóra Ida. Fotó: Szűcs Réka

Az idei Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál záró előadása külön címet nem kapott. A CentriFUGA feat. Szűcs Dóra Ida hét új zenei műnek és a táncnak a találkozása. A zeneszerzők – Tornyai Péter, Kedves Csanád, Bolcsó Bálint, Bali János, Szőcs Márton, Horváth Márton Levente és Balogh Máté – műveiket Szűcs Dóra Ida táncosnak ajánlották, anélkül, hogy ezen felül komplex egészben gondolkodtak volna. A bemutató helyszíne – a FUGA Kortárs Építészeti Központ – eleve adott volt, hisz magának a zenei műhelynek is a FUGA ad otthont. Ez a körülmény előnyökkel és hátrányokkal is járt. Előny talán, hogy nem színházi térben vagyunk, így az est olyan tartalmi rétegekkel gazdagodhatott, melyek egy színházi térben nem jelentkeznének. Itt elsősorban a hosszúkás térre gondolok, mely kiállítótérként szolgál, az előadás idején épp egy textilkiállítás tereként. A néző nehezen tudja levenni a tekintetét a színes, változatos, szinte kivétel nélkül geometrikus formákkal dolgozó textíliákról, melyek geometrikusságuknál fogva köszönik, egészen jól megférnek a bemutatott új zenei művekkel. Másrészt hátrány, hogy (számomra legalábbis így tűnt) a táncnak sokkal, de sokkal jobban állt volna egy neutrálisabb tér, ahol valóban semmi más nem alkotja az „összhangzatot”, mint a zene és a tánc. A textilek azonban betolakodnak, figyelmet kérnek, belefecsegnek az „öt” hangszer – brácsa, fuvola, harmonika, hárfa és az emberi test – teremtette atmoszférába. Ezek a zenei anyagok eleve kihívás elé állították Szűcs Dóra Idát, mert bár a szerzők a táncos számára komponálták, neki ajánlották műveiket, de ezek a művek nem táncolni való darabok. (Persze, a kortárs tánc színpadán rengetegszer találkozhat a néző kevéssé „táncolható” zenével.)

CentriFUGA feat. Szűcs Dóra Ida. Fotó: Szűcs Réka

Bennem, aki egyáltalán nem vagyok jártas a kortárs (komoly)zenei világban, elsőként az fogalmazódott meg, hogy ezek a zenei anyagok nagyon lecsupaszítottak, csontvázszerűek. Első találkozásra mindenképp. Szűcs Dóra Ida jelenléte az, mely – az egyébként nagyszerű, és az apró bakik ellenére is profi – zenei élményhez hozzáteszi az izmot és a bőrt. Szó szerint és átvitt értelemben is. S bár sokszor az az érzésem, hogy a táncos alapvetően a kezével/a kezében gondolkodik – a test jelenléte erősen a kéz munkájára szűkül –, s ha több ideje lett volna a kidolgozásra, akkor sokkal absztraktabb, ezen keresztül sokkal markánsabb, karakteresebb etűdök születhettek volna, egészében véve izgalmas és jó irány a zene és a tánc összhangjában, egymásra hatásában gondolkodni. Emlékezetes számomra az első darab (Tornyai Péter: Fosforesque) végén falra tapadó, majd onnan elcuppanó tenyér, ahogy élvezettel néztem azt is, amikor mozgatott paravánok formájában beemelődtek a darabba a textilek, egészen filmszerű pillanattá változtatva a Bolcsó Bálint Interior című zeneművével való találkozást. Mintha Piazzolla Libertangóját hallgattam/néztem volna egy kifordított univerzumban… A leghálásabb zenei alap – repetitivitásánál fogva – Horváth Márton Levente Movements in one Movementje lehetett, a táncosnak itt alkalma adódott egy sokkal gördülékenyebb, organikusabb mozgásfolyamat megvalósítására. S végül meg kell említenem Bali János erősen koncepciózus Scratch-ét. Az egyetlen fuvolán megszólaló mű képezte az est gerincét, ez az a darab, melyben táncos és fuvolás magától értetődően hangolódik egymásra, hisz az előre rögzített szabályok szerint a táncosnak egy, a padlóra rajzolt kör mentén végrehajtott tánca hívja elő a fuvolás játékát. Felmerül a kérdés, melyet az estet követő zoomos beszélgetésben maga a zeneszerző, Bali János is kihangosít: kettejük közül ki hát a zenész? Az est tanulsága: érdemes kísérletezni, jó kísérletezni és kell is az új formákkal, de ehhez időre van szükség. Az est összeállításához pedig egy külső szemre – nem azért, hogy tökéletesre polírozott mű kerüljön ki a műhelyből, hanem hogy minden résztvevő (zeneszerző, táncos, zenész), és nem utolsósorban a néző maximálisan nyerjen és tanuljon a játékból. A videómunka előtt azonban le a kalappal. Azt gondolom, a többféle kameraállás, a vágások, a közelik plusz dinamikát vittek az estbe. Enélkül, élőben, ott, talán kevesebbet láttunk volna, mint otthon.

Mi? Badora Társulat: Footmarks-est / Külön
Hol? Nemzeti Táncszínház – online bemutató
Kik? Zene: montázs. Fény: Katonka Zoltán. Előadók: a Badora Társulat táncművészei. Koreográfus: Nagy Nikolett. Művészeti vezető: Barta Dóra.

Mi? Badora Társulat: Footmarks-est / Feedback
Hol? Nemzeti Táncszínház – online bemutató
Kik? Zene: montázs. Fény: Katonka Zoltán. Előadók: a Badora Társulat táncművészei. Koreográfus: Szőllősi Krisztina. Művészeti vezető: Barta Dóra.

Mi? CentriFUGA feat. Szűcs Dóra Ida
Hol? FUGA – online bemutató
Kik? Zene: Horváth Márton Levente: Movements in one Movement (ősbemutató), Tornyai Péter: Fosforesque, Kedves Csanád: Samo gledam (ősbemutató), Bolcsó Bálint: Interior (ősbemutató), Bali János: Scratch (ősbemutató), Szőcs Márton: Dance souterrain (ősbemutató), Balogh Máté: Wanderers Nachtlied II. (ősbemutató). Előadók: Szűcs Dóra Ida (tánc), Razvaljajeva Anasztázia (hárfa), Szatzker Zsanett (harmonika), Bán Máté (fuvola), Tornyai Péter (brácsa).