A Szex és New York óta tudjuk, hogy nőnek lenni nem egyszerű. Azóta, sokkal hitelesebb alkotások sorozata után megtanultuk, hogy a valóságban még ennél is nehezebb. Ami pedig Amerikában már a kétezres évek elejére közhellyé vált, Magyarországon tizenöt évvel később lett izgalmas irodalmi, színházi téma. Itthon még tényleg rugózunk azon, vajon szabad-e egy nőnek úgy élnie, ahogy szeretne.

Szécsi Noémi karaktereit csak hihetetlen humorérzékük, és már-már hiteltelen szellemességük emeli az átlagos (trigger warning) középkorú nők fölé. Az Egyformák vagytok egy sztereotipikus női barátságot mutat meg. Olyat, ami nem csupán „kinek kellenek ellenségek”, hanem amire mindig lehet rá számítani, amikor az emberrel megtörténnek az élet igazi problémái – kidob a pasid, észreveszed, hogy öregszel, meg ilyenek.

Katona József Színház: Egyformák vagyunk. Fotók: Horváth Judit

Szécsi tárgylemezére cseppentette a kortárs értelmiségit, megcélozva ezzel a legszűkebb belvárosi rétegeket, akik nevethetnek és szoronghatnak egy jót azon, milyennek is tűnnek kívülről. Ennek a csoportnak a működési mechanizmusait viszont olyan tökéletes bontja elemezhető faktorokra a szerző, hogy nehéz a művet fikcióként fogyasztani.

A személyeskedő, és enyhén vádló címet Székely Kriszta kicsit módosította, így még közelebb húzza hozzánk a szégyent, amit a két vergődő nő láttán érzünk. Egyformák vagyunk – ezek vagyunk mi, nők, amikor túlságosan foglalkozunk azzal, mit gondol rólunk a világ, magunktól viszont elfelejtjük megkérdezni, mi mit is gondolunk róla.

Az előadás a Katona József Színház K:ORTÁRS online sorozatának második bemutatójaként debütált. A maga 35 percével túl rövid. Nem azért, mert nem teljesíti a szabvány percmennyiséget, amit elvárnánk egy színházi előadástól, hanem mert egyszerűen túl rövid ahhoz, hogy teljes történetnek érzékeljük, ne pedig a könyv hosszúra nyúlt, fejezetekbe bele-belekapó, hurrikánszerűen ránk rontó trailerének lássuk. A jelenetek közötti vágások erőszakosan rángatnak egyik részből a másikba, anélkül, hogy lenne időnk feldolgozni, mi is történt. És ez baj, mert a Pallós Nelli által tervezett látvány izgató és vibráló, akárcsak Jordán Adél és Pálos Hanna karaktereinek szimbiózisa. Izgalmas történet, érzékeny rendezés, kielégítő képek – akkor miért nem kapunk velük több időt?

De még ebbe az értékes 35 percbe is belefért egy átrendezős jelenet! A funkciójára nehéz rájönni. Viccesnek nem vicces, és szükségesnek sem mondható, felfogható esetleg hommage-ként, de lehet puszta demonstrálása annak – ha esetleg elfelejtenénk –, hogy ez még mindig színház. Vagy, ami belőle maradt. Maga a történet végtelenül egyszerű. Adott két nő, egymás teljes ellentétei, de a céljuk, hogy túléljenek ebben a férfiak uralta kegyetlen világban, közös. Ezt természetesen nem tudják maradandó sérülések nélkül megúszni, így negyvenhez közeledve pedig ez már rendesen meg is látszik rajtuk. Kívül is, belül is.

Em (Pálos Hanna), a visszahúzódó művészettörténész és Elza, a pörgős jogász (Jordán Adél) önmagát az üvegplafonban visszatükröződve, csak a „male gaze”-en keresztül látja, bár talán ők az első olyan generáció Magyarországon, akik már nemcsak a patriarchális világrend szereposztásának teljesen behódolva keresik a helyüket az életben. Mégsem hallunk tőlük mást sem, csak a panaszkodást. Valami bajuk mindig van – jó, persze, ilyenek a nők, ugye –, egyszer csúnyák, egyszer öregek, és minden erejüket abba ölik, hogy ezeket a vélt vagy valós hiányosságaikat kompenzálják. Megveszekedetten próbálják jól érezni magukat, de egyszerűen képtelenek rá. Versenyeznek egymással, a fiatalabbakkal, a férfiakkal és az idővel is.

Székely Kriszta szó szerint hatalmas dumákat kölcsönöz a regényből, amitől a két főszereplő között folyamatos a vibrálás. Elza szitkait hallgatni kéjes öröm, pláne, hogy nem inadekvát trágárkodásról beszélünk, hanem egy olyan nő színes megnyilvánulásairól, aki képtelen – bár inkább csak nem akarja – ennél szebben kifejezni magát. Ő a nyers „férfinő”, aki teljesen kontroll alatt tartja a saját életét, és nem hat rá a CSOK-propaganda.

Az ő yinje Em. Pálos Hanna ebben a szerepben olyan szürke és bánatos, mintha most hagyta volna el a hármas metrót kilenc órányi irodai munka után. Em arcára már ráfagyott a mártírbánat, „peteérésről peteérésre él”. Minden vágya, hogy teherbe essen egy olyan férfitől, aki szisztematikusan megcsalja.

A kohézióval kapcsolatos elégedetlenségem ellenére a 35 perc alatt több olyan képet látunk, ami mellett nem mehetünk el csodálat nélkül, ez Mester Natália operatőr érdeme, többek között. A női mosdós jelenet, ahol sötétek a fények, és mi vagyunk a tükör, egyesíti magában a menő amerikai sorozatokból megszokott hangulatot és az ötletes színházi eszközöket. Vagy az autóút, ahol a régi hollywoodi filmek pszeudo-vezetéssel egybe kötött nagy beszélgetései valósulnak sok könnyel és indokolatlan kormányrángatással, szűkszekondban.

A „vegyes technika” nagy előnye a rugalmas nézőpontváltás lehetősége. Az egyik pillanatban még azt nézzük, ahogy az emberek képtelenek elszakadni kijelzőiktől, aztán a képernyő másik végén találjuk magunkat. Jordán Adél éppen szelfimódban rögzíti, milyen fantasztikusan érzi magát a partyn. Sokkal többet ivott, mint azt egy „tisztességes nőnek” szabadna. Itt megfigyelhetjük, hogy a férfiak mennyire undorodnak attól, ha egy nőben meglátják önmagukat, pedig Jordán Adél alakítása nemcsak azért vicces, mert groteszk. A részeg Elzának talán még jobb a humora.

A rövid, neonszínekben úszó videómű egyik tanulsága, hogy keserves a sorsa annak, aki az emancipált nőt vaginával rendelkező férfiként vagy olyan nőként képzeli, aki a konyhában, az ágyban és az irodában is tökéleteset alkot, és magassarkúban fut mind a hét gyereke után egyszerre. A másik pedig az, hogy színház, ha így haladunk lassan teljesen elveszíti színház jellegét.

Mi? Szécsi Noémi: Egyformák vagyunk

Hol? Katona József Színház, K:ORTÁRS online sorozat

Kik? Rendező: Székely Kriszta. Szereplők: Jordán Adél (Elza), Pálos Hanna (Em), Takátsy Péter (Tibor), Bányay Kelemen Barna (Ervin), Dankó István (Ernő), Rujder Vivien (Flóra). További szereplők: Bánki Mihály, Hajdu Tamás Miklós, Hencz András, Börcsök Olivér, Kövesi Zsombor, Tegyi Kornél, Kertész Janka, Batta Eszter, Kulcsár Nóra