A 3 nővér a boldogság és az esztétikum iránti vágy alapélményére fókuszál, a Sardar Tagirovsky rendezésében tavaly bemutatott poétikus előadás dramaturgiája és a szerepformálásai ehhez igazodtak.

Csehov vidéki szürkeségben szomorkodó figuráinak talán legismertebb, Sztanyiszlavszkijtól eredő értelmezése szerint melankolikus inaktivitásban nézik végig, ahogyan életük filmje lepereg. A Soltis Lajos Színház és a Szentendrei Teátrum együttműködésében megvalósult 3 nővér című „fiktív dokumentáció” ennek az életérzésnek állít emléket, de újító szcenikai eszköztárral.

Tagirovsky 3 nővér-rendezésében a cselekménylánc linearitása felbomlott, és ez minden jelenetet új megvilágításba helyez. Az előadás alatt végig a Gregorichok által szerzett és játszott gyönyörű, időnként jazzes élőzenei aláfestést halljuk, az atmoszférához a T alakú, tablószerűen kitöltött játéktér, és a fényviszonyok (világító 3 nővér felirat cirill és latin betűkkel) is sokat hozzáadnak. Mintha a tér és a nézők közé beékelődött volna egy mediális csatorna, amely elsősorban a történet filmszerűségére játszik rá, és ezt tovább erősítette, hogy most az előadást csak online lehetett megtekinteni. Ez a közvetítettség nem enged minket befogadókat közel kerülni a karakterekhez, helyette a történet filmszerűségére játszik rá: ismétlődő párbeszédeket, monológtöredékeket hallunk. Azonban az „orosz életérzés” esszenciáját a produkció hangulata hagyományos cselekményvezetés nélkül is közvetíti, emiatt a MITEM-en két évvel ezelőtt Rimas Tuminas rendezésében a moszkvai Vahtangov Állami Dráma Színház társulata által bemutatott Ványa bácsira emlékeztetett.

Soltis Lajos Színház – Szentendrei Teátrum: 3 nővér. Fotók: Büki László

A 3 nővér a vidéki várost elhagyó, búcsúzó katonákkal indul, majd visszaugrunk a kezdeti névnapi ünnepléshez, Prozorov tábornok halálának évfordulójához. (Prozorov Soltis Lajos kivetített képmásaként jelenik meg.) Ezt követően az időben cikázva közelítünk a párbaj napjához, végül a darab ivással, kártyázással, valamint közös, szomorú énekléssel zárul.

Két hadnagy, Fedotyik és Rode, akiket Szacsvai István és Tóth Ákos alakít, operatőr módjára régi filmszalagra rögzítik az eseményeket, amelyet a színpad mögötti vásznon látunk kivetítve. A hadnagyok a csapóra írva jelzik, hogy éppen mennyit ugrottunk az időben. Nézőpontjuk időbeli distanciát teremt a cselekmény idejéhez képest: régi felvételen, fekete-fehérben, közelről látjuk a szereplők arcait, mindezt pedig a színpad jobb sarkánál krémszínű öltönyben ülő alak, az időnként felálló, sétapálcás, nyári kalapos férfi, a drámában sokat emlegetett, Pesti Arnold által alakított Protopopov polgármester nézi végig. Folyamatosan azt vártam, hogy mikor kapcsolódik be az előadásba, színpadi jelenléte egy el nem sütött színpadi pisztolyhoz hasonló.

A filmszerű-álomszerű dramaturgia nehezített pályás három és fél órát jelent a befogadó számára; időnként elveszítjük a fonalat, vagy nem értjük azt a letűnt kort, amelyekbe a figurák beleragadtak. Pedig maga a dráma rezonál globális társadalmi folyamatokra is. A Három nővér íródásakor Moszkva lakossága évi 16%-kal növekedett, tehát joggal érezték a vidéken élők, hogy a századfordulón Oroszországban minden izgalmas esemény ott történik. Mintha a Prozorov-testvérek egész életükben a takarásban ácsorognának, és soha nem léphetnének ki a színpadra. Csakhogy ebben az időben az orosz társadalom háromnegyede így volt ezzel, az ő boldogtalanságuk az egész ország boldogtalanságaként felfogható. Tagirovsky ezt a boldogtalanságot a művészet, az inspiráció, az esztétikum utáni meddő vágyakozásként jeleníti meg, de a cselekvés hiányát nem akarja a szenvedők rovására írni. A színészi alakítások méltóságteljesek, ünnepélyesek, mintha az előadásban a régi Oroszország búcsúzna tőlünk: a búcsújelenetben a színészek nekünk, nézőknek integetnek, nem a katonáknak.

Az előadás zenei eszközökkel, hangulatváltásokkal érzékelteti a nagyváros iránti vágyat. Moszkva említésekor a bizsergető nagyvárosi életérzést minden alkalommal ritmusos dzsesszzene megszólalása idézi fel. A rendezés megengedő szeretettel dokumentálja az eseményeket, de a szereplők monológjai, a jelenetek a társadalmi átalakulás egyéni életekben megjelenő hatásait is érzékeltetik. Hangsúlyos szerepet kaptak a Prozorov-család eladósodásával kapcsolatos mozzanatok, a hivatali munkára való panaszkodás, és a társadalmi kényszerből megvalósult házasságok okozta sivár érzelmi életek. Az egyik tetőpont a Nagyabonyi Emese által alakított nyolcvan éves, megöregedett Anfisza dada elkeseredett kifakadása arról, hogy ha őt kidobják, neki nincs hová mennie. A másik a gyermekéhez beszélő, Bruckner Roland által alakított Andrej jelenete, aki arról beszél, hogy teljesen elvesztette eredeti céljait az inspirációban szegény vidéki környezetben.

Csehovnál a vidékiséghez hozzákapcsolódik az esztétikum hiánya, ezt maga Tagirovsky is megfogalmazta a színlapon: „ihlet nélkül nincs élet”. Az előadásban is központi helyet kap a vidékiség megjelenítése a cselédek vagy épp Natasa személyében. Hajba Beatrix Natasája kontrasztos a nővérek vagy épp Vasvári Csaba Versinyinjének nemes kisugárzásához képest. Az előadás Kosztolányi fordításán alapul, aki 1923-as Pacsirta című regényében maga is összekapcsolta az esztétikum hiányát az unalmas kisvárosiassággal.

Nagy Gábor játéka Csebutikin szerepében az elmúlt húsz év magyar kőszínházi csehoviságát idézi, és ezzel az előadás egyik klasszikus (számomra nosztalgikus) alakítását hozza, amely különösen az első felvonásban jelentős, hiszen átmenetet képez az előadás innovatív játékrendszerében. Ő a többiekhez képest végig a kisrealista játékmódban mozog, miközben a többi szereplő játéka időnként át-áthajlik az abszurdba. Nagy Gábor alakításának egyik ellenpárja az Andrejt megtestesítő Bruckner Roland, akinek világos jelmeze, hangja, arca szépen illeszkedik a csehovi karakterhez, azonban színészi játéka kilép a csehovi konvenciókból, és néha szinte szürreálissá teszi az előadást, erre ráerősít a zene és a fény is. Ugyanez a pezsgő, harsány groteszkség jellemezte Piller Ádám Szoljonij-alakítását, amely az Irinához intézett szerelmi vallomásával kerekedett tragikus egésszé.

Az Irinát alakító Boznánszky Anna egy elhervadó virágszál történetét rajzolja meg: míg az előadás elején hófehér ruhájában és kesztyűjében lezárt szívéhez keresi a kulcsot, addig az előadás végéhez közeledve fekete ruhájában úgy fest, mint aki tudja, hogy Tuzenbachtól remélt szép élete soha nem fog eljönni. Ezt az is felerősíti, hogy a búcsújelenetük többször megismétlődik, mintegy előrevetítve a férfi halálát. A Kuligint alakító Boda Tibor is klasszikus csehovi tanítóként van jelen, óvatosan epekedik Olga iránt, Ténai Petra Másájában pedig szintén ott van a Versinyin iránti szerelem és az a vad keserűség, amit férje okoz neki akaratán kívül. A Boda­ – Ténai páros kibontakozása kissé alulreprezentált marad, kevés a közös jelenetük, Mását inkább szeretőjével, Versinyinnel való jeleneteiben látjuk érvényesülni. Barba Lilla Olgája egészen különleges: a színész által megjelenített merevség és feszes mozgás, szigorú tekintet nagyon illik a tanárnő, a későbbi igazgatónő alakjához, és számos jelenetben kulcsfontosságúnak éreztem a jelenlétét. A városban kitörő tűzeset alatt rohanva próbál ruhákat találni a károsultaknak, máskor pedig Natasa gőgös viselkedése ellen kel ki, vagy épp azt taglalja, hogy mennyire szeretett volna férjhez menni: magánya már a modernkori emancipált nők problematikája felé mutat. Tuzenbach báró szerepében Ivák Bence remekül megszólaltatja a korai szocialista szólamokat, amikor ismételgeti: „Dolgozni kell, dolgozni.”, Irina pedig ezt ellensúlyozva szinte beleszürkül a lélekölő napi munkába.

Végezetül meg kell említeni a humort, ami sokszor felemeli az előadást: Anfisza többször is leönti teával a vendégeket, a süket Ferapontot alakító Károly Bálint pedig egy monthypythonos figurát hoz; mindez üdítően hat a magát alapvetően komolyan vevő produkcióra.

A 3 nővér olyan, mintha az előző évszázad csehovi játéktradíciója búcsúzna tőlünk. Még látunk benne matrjoska babát, szamovárt és cirill betűket, de ez már egy másféle megközelítés, ami frissítő és izgalmas, noha némelyek számára még bizonyára szokni kell.

Mi? Anton Pavlovics Csehov: 3 nővér. Fiktív dokumentáció két részben

Hol? A Soltis Lajos Színház  ­- Szentendrei Teátrum

Kik? Rendező: Sardar Tagirovsky. Szereplők: Barna Lilla (OLga), Ténai Petra e.h. (Mása), Boznánszky Anna (Irina), Hajba Beatrix (Natasa), Bruckner Roland (Andrej), Vasvári Csaba (Versinyin), Ivák Bence (Tuzenbach), Piller Ádám László (Szoljonij), Boda Tibor (Kuligin), Nagy Gábor (Csebutikin), Károly Bálint (Ferapont), Szacsvai István (Fedotyik), Tóth Ákos (Rode), Nagyabonyi Emese (Anfisza), Pesti Arnold (Protopopov), Gregorich Zsófia és Gregorich Domonkos (Muzsikusok)

Facebook Comments