A színházi szakmában tudjuk, mit jelent dramaturgnak lenni – gondolhatnánk. És milyen egyszerű is volna! A valóság ezzel szemben az, hogy ennek a többnyire láthatatlan, anyagilag-erkölcsileg aligha megbecsült, ám a színházi működés szempontjából elengedhetetlen színházcsinálói funkciónak (ma már végképp) nincs hajszálpontos, kőbe vésett definíciója. Mást gondolnak a rendezők a dramaturg státusáról – lásd egyik kerekasztalunkat –, ahogy az sem biztos, hogy ha több dramaturg ül le beszélgetni egymással, mind ugyanazt mondják el a saját szerepükről, az alkotómunkában való részvételről stb. – lásd másik kerekasztalunkat –, és ez nem feltétlenül baj, sőt. Örülni kell e képlékenyebbé váló praxisnak, mert ha a feladatkörök változnak, pluralizálódnak, akkor jó esetben a színház is változik, és egyre többféle gyakorlatot ölel fel. Dramaturgiáról szóló fókuszunk februári, első részében a jelen mellett a múltnak is teret engedünk egy posztumusz publikált interjúval. Az évszám: 2009. Trencsényi Katalin mikrofonja előtt pedig a megbocsáthatatlanul korán eltávozott Radnai Annamária.