…ez alkalommal személyesebb színezetű a program. A legsikerültebb standupokban a jelen közállapotának éles, odamondó kritikája inkább az önvallomás, a saját sorskérdések kihangosításának „melléktermékeként” jelenik meg.

A Slippery első estjének alkotói túlnyomórészt a mai magyar politikából és annak figuráiból építették fel szókimondó, olykor obszcén, néha agitatív, irodalmi áthallásokban és utalásokban bővelkedő performanszaikat/standupjaikat. Nem mondanám, hogy a második est gyökeresen eltér ettől, hisz a projekt lényege a bírálat, illetve a kinevetés/kinevettetés, feltételezhetően az előadók is ez alapján kerülnek beválogatásra. Mégis úgy tűnik nekem, hogy ez alkalommal személyesebb színezetű a program. A legsikerültebb standupokban a jelen közállapotának éles, odamondó kritikája inkább az önvallomás, a saját sorskérdések kihangosításának „melléktermékeként” jelenik meg, kicsit úgy, mint korábban Andrássy Máté performanszában (Hova tegyem a kulcsot?).

Egyed Bea. Fotó: Lóky Tamás

Egyed Bea a köztévére rezonál köztévé modorban, ironikus, néha abszurd jelenetek formájában. Egy kedves, csinos, bár kissé karót nyelt műsorvezetőnő bőrébe bújva vezet történelmi és tényfeltáró rovatot, tart társadalmi célú hirdetést, kultúrperceket, kívánságműsort, és ad női bőrápolási tippeket. Jól fölépített programjában többek közt T-Rex – pontosabban Mathias Rex – bőrbe bújva teszi kritika tárgyává a Magyarságkutató Intézetet. Az őshüllő tolmácsolásában meghallgathatjuk a középkori vágánsének-gyűjtemény egyik versének kevéssé ismert magyar fordítását, Carl Orff emblematikus zenéjére. „Sanctus, Sanctus, kétharmadusz…” – énekli a dinóba öltözött táncosnő hosszan, versszakról versszakra. Nekem személy szerint nem sikerült fejben lekövetnem, hogy Egyed Bea miért éppen a Carmina Buranát választotta keretül ehhez a geghez, de tény, hogy az óriás dinótestből feltörő modernizált vágáns ének éppoly abszurd, mint telt házas futball-Eb-t rendezni járvány idején. Ha jobban meggondolom, a dalgyűjtemény utalás az egykor volt szabadgondolkodású, forradalmi átalakulást akaró farmeres diákokra. A jelenet végén görcsök közt rángatózva kimúló őshüllő hermeneutikai föltárását a Jövőkutató Intézetre bízom.

Amíg a társadalmi célú hirdetés közvetlen felsorolása azoknak a témáknak, melyek mentén a civil csoportok kritikával illetik a kormányt, addig a kultúrpercekben megtekinthető romantikusbalett-előadás egy drámai menekülésallegória. Az államtitkár című, Zámbó Jimmy Még nem veszíthetek című nótájára kivitelezett, fémes hatású ruhában előadott vergődés véleményem szerint A nyolcadik utas: a Halál parafrázisa, és Sigourney Weaver kúszását idézi a szellőzőjáratokban. Persze könnyen lehet, hogy egészen más járt Egyed Bea fejében, mindenesetre az 1979-es kulthorror intelligens, halálosztó űrlényének tojásai éppúgy illenek a kontextusba, mint a Mathias Rexé.

Fülöp László. Fotó: Lóky Tamás

Fülöp László Unboxingja a standup-jellegzetességek ellenére is filozofikusra hangolt darab, és ez nagyon jól áll neki. A táncművész/koreográfus, akinek nagyapja Fülöp László, apja Fülöp László, és ő maga is Fülöp László névre hallgat, elmeséli, hogyan és milyen munkát sikerült találnia a Covid kitörésekor, a színházak bezárása után. Írhatnám, hogy a története megrázó, de nem az. Több ezren élik meg manapság Magyarországon, hogy hiába tanultak, szabtak irányt az életüknek, most újratervezésre kényszerülnek, mindennapi létgonddokkal küzdenek, miközben a mézes bödön mellett ülők egyre csak tömik a bendőjüket. Az utolsó tagmondatot én teszem hozzá, Fülöp László nem kezd József Attila-i hevületű szónoklatba a gazdagok és elnyomók gátlástalanságáról, az abszurd helyzetre is éppenhogy csak egy doboz utal, persze egyetlen kartondoboz motívum szinten elég ahhoz, hogy megidézze a fekete humorral megírt Örkény-klasszikust, a Tótékat. Fülöp László ugyan nem dobozoló-üzembe került, de munkája mégiscsak gépies. Táncosként, tökéletes testkoordinációja révén 2-3 ember munkáját végzi egy személyben a koreai tulajdonú gyártósoron. Az ő feladata az „anyagmozgatás” és a „minőségellenőrzés”. Voltaképpen büszke magára, a testi ügyességére. „Én ebben megtaláltam magamat” – mondja, de nem sokáig büszkélkedhet, ugyanis felfedezi, hogy munkáját egy gép auditálja. Alulmarad az ember a géppel szemben? Miért kell akkor ő, mi az ő szerepe ebben a folyamatban? „Ki vagyok én?” – teszi fel az örök kérdést mint a teremtés koronája, aki modern világunkban kénytelen egy robot ellenében keresni legbensőbb lényegét. Komoly kérdés, pláne ha komolyan végiggondoljuk. De Fülöp az escort nőként dolgozó Magdiról, és a börtönviselt munkatársról elmondott két rövid, és megmosolyogtató anekdotával tompítja az éleket. Éppúgy, ahogy a börtönviselt kolléga, aki a börtönben azért üttette magát, hogy megtanulja „nem-érezni” a fájdalmat, Fülöp is próbál „nem-érezni”. Mint a robot. Aki standupját a magyar lélekről való elmélkedéssel zárja. Nem táncol, csak beszél, jelen van. A záróképben úgy fekszik doboz-párnáján, mint egy hajléktalan, mikor megszólal az a női robothangon előadott különös, szilánkos szöveg, melyből ki-kivillan egy ismertebb verssor. A Google Translate gyárt ilyesmi szövegeket, meg némely random versgenerátor.

Biczók Anna

Biczók Anna cirill betűkkel írandó Madonnája szintén önéletrajzi, elsősorban az önelfogadásról szóló, másodsorban a női léttel, a női testtel kapcsolatban hangoztatott politikai állásfoglalással polemizáló darab. Hogy a tojásoknál maradjunk, a története ab ovo kezdődik, s az orosz-magyar gyökerektől a panellakás nappaliján át végig-aerobikozzuk magunkat a nővé válás jelentős fordulópontjáig, vagyis a popdíva Madonna madridi koncertjéig, mely felvétel formájában alapvetően határozta meg Biczók Anna testről való gondolkodását. A közvetlen, és kedélyes hangvételű performansz olykor súlytalannak hat, lebeg, mint az űrhajósok, akik számára anno az aerobikot kidolgozták. Aztán egy-két jól behúzott mondat történelmi távlatot ad a táncosi dolgozatnak – ilyen például az „atmicseszkaja” gimnasztikát bemutató Natasa, és az orosz katonák megidézése. Jó lenne ebből a kettős, orosz-magyar tudatból egy kicsit többet kapni, de Biczók Anna ritmust vált, és a híres topmodell work-out kazettájával kamaszodó, a testével hol elégedett, hol elégedetlen lány képe az általános irányába formálódik tovább, a test a politika oldaláról fogalmazódik újra. Kié ez a test, mely „akár mindenkinek lehetne jó, akár tetszik nekem, akár nem”? Biczók Anna mozdulataival a formát keresi, a komfortosságot, mely neki magának leginkább megfelel, de ahogy egyre erősebb szavak koppannak egymáson – kurvája, macája … asszonysága – úgy válnak mozdulatai is egyre inkább a szaporodásra szánt, szaporodásra való test mozdulataivá. A táncos végül leveszi felsőjét, marad az aranyszínű hosszú dressz, a pulcsi ujjak pedig éppúgy lógnak a fejéről, mint Jabba szórakoztató rabszolgjának-táncosnőjének (és későbbi vacsorájának), Oolának a különleges, húsos csápjai.

Szabó Veronika. Fotó: Lóky Tamás

Szabó Veronika királynője játékos, pajzán zárása az estnek, témája pedig a vadak elejtése. A vad ez esetben a férfi, a nyíllal felszerelkezett Szívkirálynő pedig arra vállalkozik, hogy nőtársai okulására szabályokba szedje, átadja a tudást. Tanácsait nyilván érdemes követni, hisz olyan prominens, a politikában szerepet vállaló nagyvadak tarkítják portfólióját, akikre sokan szívesen vadásznak. A téma a lehengerlő előadásmódtól, a Szívkirálynő-figurától válik igazán érdekessé. Szabó Veronika olyan a szerepben, mint egy cupido, egy bohóc és egy kurtizán kevercse. Flörtöl a kamerával (tehát a nézővel), nyílvesszője többfunkciós, ahogy az alma is, melyet egy egzaltált pillanatban fröcsögve behabzsol. A szájára festett szív alakú rúzsajak arisztokratikus vékonysággal csücsörödik, miközben Julie Andrews musical-karakterével (A muzsika hangja) színezi ártatlanra a Szívkirálynő szexuálisan jól megdolgozott tónusait. Röviden: a karakter kicsit idegesítő, de egészében véve telitalálat.

Mi? Slippery Project, 2. rész (online bemutató)

Hol? TRIP Hajó

Kik? Alkotó-előadók: Egyed Bea, Fülöp László, Biczók Anna, Szabó Veronika