„Táncosként arra tanítottak, hogy mondj »igen«-t mindenre. Mert így vagy versenyképes, és így nem veszíted el a lehetőségeket. Szóval, amikor valaki nagy hatalommal bír, és azt kéri, hogy tegyél meg valamit, arra vagy beprogramozva, hogy megtedd.”

„Kell, hogy sok zöld sziget legyen
a hatalmas Ínség-tengeren,
vagy nem bírná tovább nehéz
útját a bús tengerész.”
Percy Bysshe Shelley: Sorok az euganei dombok közül, 1818
(Molnár Imre fordítása)

Hűbéri viszonyok

„La danse, Madame, c’est une question morale” – felelte George Balanchine annak az elszánt, ambiciózus anyának, aki afelől érdeklődött, hogyan lehetne az audienciára várakozó leányából hivatásos táncos. Az egymástól el nem választható, tánctörténeti jelentőségű pálya, és a kisszerűségében-romlottságában is emberi léptékű magánélet fényében a legendás válasz fanyarul ironikusnak, sőt, cinikusnak hat ‒ kiváltképp az utókor számára. „Mr. B” kifinomult, a kompromisszumot is elutasító, a táncnyelvet megújító művészként dogmatikus módon erkölcsös volt; már-már prűd erénycsősz. És ezzel együtt – mint ez oly gyakori ‒ taszítóan képmutató. Nyilván nem pusztán az együgyűsége miatt aggályos az alábbi kijelentése sem a LIFE magazinnak adott, 1965-ös interjújából: „The ballet is a purely female thing; it is a woman, a garden of beautiful flowers, and man is the gardener”. („A balett tisztán női dolog; a balett: nő; egy gyönyörű virágokkal teli kert, melyben a férfi a kertész”.) A New York City Ballet (NYCB) egyik alapítója, több mint 35 évig művészeti igazgatója viszolygott a sztárkultusztól, megvetette a szenzációhajhászást, émelygett a műveletlen, a táncosokat húspiacnak, a balettet a szó legprofánabb értelmében (föl)izgató szórakozásnak tekintő, affektálva visongó balettománoktól. „Voltaképp tánc közben egyáltalán nincs helye semmiféle erotikus késztetésnek. Abszolút semmilyennek! Az ilyesmi egyáltalán szóba sem jöhet!… A színpad kizárja a szexet… Színtiszta technika az egész” – vallotta. A brit Julie Kavanagh, a legnívósabb és legterjedelmesebb Rudolf Nurejev-életrajz szerzője a föntiekkel magyarázza, miért hiúsult meg a Balanchine által „egyszemélyes látványosság”-nak tartott, a balettról és a balett-táncosról kialakított képet megváltoztató, zsigerileg érzéki Nurejev legnagyobb szakmai vágya: hogy a NYCB tagja legyen.^[1] Másfelől, Clive James a fiatalkorú lányok iránti vonzódásáról is ismert, pedofilnak mondott Peter Altenberg osztrák író-költőről írt esszéjében okkal nevezte az amerikai balett atyját „droit du seigneur”-nek, azaz, a kiváltságait ‒ így az első éjszaka jogát is ‒ érvényesítő, az együttest a feudumának tekintő hűbérúrnak. Az Egyesült Királyságban élt-működött ausztrál kritikus, (esszé)író, novellista emlékeztet:  „Mr. B”  azért kötött útilaput a nálánál 41 évvel fiatalabb arajelöltje, Suzanne Farrell lábára, mert a társulat világhírű csillaga beleszeretett a majd vele együtt elbocsátott, nős, fiatal vezető magántáncos-koreográfus kollégájába. A perui Paul Mejiával házasságra is lépett 1969-ben, így Balanchine nem vehette el soros múzsáját feleségül; mint előtte az NYCB csodálatos prímabalerináit, a 21 évvel fiatalabb Maria Tallchiefet, majd utolsó, negyedik feleségét, a 25 évvel ifjabb Tanaquil Le Clercq-et. A francia prímabalerina gyermekparalízis következményeként bénult le deréktől lefelé a pályája csúcsán, 27 évesen, 1956-ban, és kényszerült kerekesszékbe; férje a katolikus hitű Suzanne Farrell miatt vált el tőle, 1969-ben. James párhuzamot vont Balanchine és Szergej Gyagilev eljárása között: az Orosz Balett (Ballets Russes, BR) alapítója azért rúgta ki a kompániából szeretőjét, szerelmét, Vaclav Nizsinszkijt, mert az feleségül vette a társulatba kifundáltan beférkőzött Pulszky Romolát.^[2] Lényegi különbség, hogy a bár a pályáról kis híján kisiklott Farrell sok évvel később visszatér(hetet)t az együttesbe, és úgy tűnt, békét kötött Balanchine-nal, addig Nizsinszkij tragédiáját nagyban a családilag örökletes skizofrénia okozta.

A The Guardian cikkének nyitó oldala 2021. május 28-án (6. sz. lábjegyzet)

 Gyagilev köpönyege

Az NYCB 2019-ben is egyre dagadó botránykrónikáját a The New Yorkerben publikáló Joan Acocella szerint a reformer Gyagilev köpönyegéből kibújt, az Orosz Baletthez kötődő táncosokból lett korszakos balettkoreográfusok, együttes- és iskolaalapítók mindegyike átörökítette a diktatórikus módszereket. Jelesül: Léonide Massine és Nizsinszkij húga, Broniszlava Nizsinszka Európában és az Egyesült Államokban; Marie Rambert és Ninette de Valois Londonban; Serge Lifar Párizsban, Balanchine New Yorkban.^[3] Az amerikai újságíró-kritikus, író észrevételezi továbbá, hogy a klasszikus balettet férfiuralom jellemzi – ellentétben a modern és kortárs tánccal. Ismerete szerint a XX. században csupán két koreográfusnő dolgozott rendszeresen a világ vezető, nyugati balettegyütteseinek: Nizsinszka és Twyla Tharp. Nurejev a világ legrégibb balett-társulata, az 1669-ben alapított Párizsi Opera Balett (POB) igazgatójaként (1983-1989) fölrúgta a XVII. századi „la sacro-sainte hiérarchie”-t, az úgynevezett szentséges hiararchiát. Sok más újítása mellett elsőként épített be a repertoárba modern és kortárs műveket. Női modern és kortárs tánckomponisták munkáit koncepciószerűen azonban (csak) az 1980-as évektől mutatták be a világ vezető operabalett-társulatai ‒ nem sokakét, és nem is gyakran (Maguy Marin, Pina Bausch, Anne Teresa De Keersmaeker, Sasha Waltz, Sharon Eyal, Crystal Pite). Emellett: mint a balettvilágon belül jelentkező rasszizmusról írt dolgozatomban megjegyeztem, noha a színes bőrű táncosnőket érintő diszkrimináció elsősorban az USA balettegyütteseire jellemző, az NYCB egykori vezető magántáncosa, Benjamin Millepied táncos-koreográfus két év után részint ezért mondott le váratlanul a Párizsi Opera Balett igazgatói posztjáról 2016-ban. Égető problémának vélte ugyanis „hogy a balettegyüttesek összetétele nem tükrözi a társadalmi sokféleséget. Amikor jelezte a menedzsment felé, hogy összeférhetetlen az elveivel egy 150 fehér bőrű táncosból álló kompániát vezetni, azt felelték: »pedig ez adja a társulat erejét«”.^[4]

 A Scarlett-ügy ‒ Sex, drugs, #metoo

Az Egyesült Államokban 2017 októberében életre hívott #metoo-mozgalom számtalan szexuális jellegű hatalmi visszaélésre, erőszak-bűncselekményre, megannyi verbális, fizikai bántalmazásra, hátrányos megkülönböztetésre derít fényt a kulturális szektorban és a showbizniszben. A táncszcénán belül – hasonlóképp az élsporthoz – általános a testszégyenítés (body shaming), a testfasizmus, az étkezési rendellenesség (anorexia, bulimia, orthorexia nervosa), a drogfogyasztás, továbbá erősen fölülreprezentált a szexuális zaklatás és bántalmazás, kivált a 18 év alatti kiskorúak körében. Az esetek túlnyomó többségében a zaklató/bántalmazó egykori áldozat is, és vice versa. Nemzedékről nemzedékre öröklődnek át a rossz szocializációs minták, valamint a mérgező környezet, az abuzálás, zsarnokság, önsorsrontás, az alacsony és hibás önértékelés, az erőszak, függőségek, mártírium és pszichés betegségek. Ahogy a hallgatás kultúrája is, amit heroizmusnak, odaadásnak, áldozathozatalnak hazudnak el vagy értelmeznek félre – igen gyakran nem is tudva, miről hallgatnak. A legnevesebb társulatoknál a táncosoktól kivételes, gyakorta emberfeletti fizikai teljesítményt követelő, ugyanakkor általánosságban mentálisan rengeteg embert megnyomorító közeg főleg a hatalmat gyakorlók-megszerzők esetében hemzseg a pszichológiában „Sötét Triád”-ként definiált, egyszerre nárcisztikus, machiavellista, pszichopata karakterektől. A világ vezető balettiskoláiban évekre traumatizálják a növendékeket (így a POB, a londoni Royal Ballet, a Bolsoj és a NYCB intézményeiben is). Sorra kapnak sajtónyilvánosságot az atrocitásokat hamis, giccses glamúrral elleplező hatalmi visszaélések és skandalumok a legrangosabb külföldi társulatoktól és iskoláktól kezdve honi ügyeinkig (lásd: az Állami Balettintézet és jogutódja, a Magyar Táncművészeti Egyetem körül kialakult botrányt). A metoo-mozgalom egyik aggodalmat keltő hozománya a vele karöltve járó, elsősorban az Y- és a Z-generációhoz kötődő, érzelem alapú eltörléskultúra (cancel culture).  A metoo-t sokszor nevezik modernkori boszorkányüldözésnek – utóbbit modernkori cserépszavazásnak –, a közösségi média önjelölt inkvizítorai által gyakorolt, netes lincseléssel ötvözött újpuritanizmusnak. 2020 júliusában 150 rangos író, újságíró, tudós, művész, egyetemi oktató állt ki a véleménynyilvánítás szabadsága mellett az amerikai Harper’s magazine-ban megjelent nyílt levél, az „A letter on justice and open debate”-aláírójaként, a racionális vitákat, érveléseket is mereven elutasító eltörléskultúra elleni tiltakozásként.^[5]

Az idén április 16-án, 35 évesen elhunyt Liam Scarlett, nemzetközi hírű brit balettkoreográfus derékba tört pályájáért, majd tragikus haláláért is az eltörléskultúrát, a metoo-mozgalmat, továbbá a panaszosokat/áldozatokat tette felelőssé a táncélet több komoly presztízzsel bíró szereplője és a szélesebb közvélemény. A halottszemlét követően, a koreográfus halála után több mint egy hónappal, május 28-án közölték a brit sajtóban, hogy Scarlettet akasztási kísérlet okozta szívleállás miatt szállították be az ipswichi kórházba április 12-én, ahol négy nap múlva elhunyt.^[6]

2019 augusztusában Scarlett egykori alma matere, az Angol Királyi Balett Iskola (Royal Ballet School, RBS) legalább tíz, névtelenségét megtartó fiúnövendéke emelt panaszt az Angol Királyi Balett (Royal Ballet, RB) állandó művészeti munkatársa, koreográfusa ellen „szexuálisan helytelen viselkedés”, zaklatás vádjával. Scarlettet ezután felfüggesztette az RB. Ügyéről egyazon napon, 2020. január 30-án számolt be a The Times, és a legolvasottabb brit napilap, a The Sun.^[7] Utóbbi bulvármédium állítása szerint Scarlett meztelen fotókat kért a növendékektől, fiatal táncosoktól a Facebookon, megjegyzéseket tett a nemi szervükre, más alkalmakkal az alfelüket fogdosta, és kokaint adott nekik. Az egyik 18 éves fiatalember reakciója a Sunból: „Táncosként arra tanítottak, hogy mondj »igen«-t mindenre. Mert így vagy versenyképes, és így nem veszíted el a lehetőségeket. Szóval, amikor valaki nagy hatalommal bír, és azt kéri, hogy tegyél meg valamit, arra vagy beprogramozva, hogy megtedd.”

A The Times cikke Liam Scarlettről (7. sz. lábjegyzet)

Az Royal Balett héthónapos „független vizsgálat” után – jelentsen ez bármit ‒, 2020. március 23-án rövid és kétértelmű sajtóközleményben deklarálta: az üggyel a továbbiakban nem foglalkozik, azt a maga részéről befejezettnek tekinti, és megszakított minden együttműködést Scarlettel.^[8]  Az RB nyilatkozatának sokat idézett mondata, a „There were no matters to pursue with Royal Ballet students” (kiemelés tőlem – H.K.), különböző értelmezésekre ad(ott) okot. Ami bizonyos: nem azt állítják benne, hogy a gyanú és a vád alaptalan volt, és főleg nem azt, hogy a kis- és nagykorú sértettek/áldozatok állításai nem felelnek meg a valóságnak. Mindenesetre a brit sajtóban Scarlett halála után többen azt írták, hogy a független vizsgálat tisztázta őt a vádak alól („who had been cleared of wrongdoing”). Egyelőre nincs információ arról, indítottak-e büntetőeljárást ellene. Ugyanakkor azonnal fölbontotta vele a szerződését az ausztrál Queensland Ballet is, ahol 2016 óta volt státuszban művészeti munkatársként, majd ezután dominóelvszerűen sorra vesztette el a munkáit, pozícióit – noha volt intézmény, amelytől még kapott megbízást. A Royal Ballet sem járt el következetesen: bár bejelentették, leveszik a műsorról Scarlett 2017-es egyfelvonásosát, a bámulatos prímabalerina, Zenaida Yanowski visszavonulására komponált Symphonic Dances-t, azonban a pandémia első hulláma idején, a színház tavaly márciusi bezárása előtt a szintén általa koreografált 2018-as A hattyúk tava még műsoron volt. Nyilván azért tartották/tartják repertoáron e romantikus balett általa készített új változatát, mert irdatlan büdzsébe került a kiállítása, amely sok ember munkája.

Valami bűzlik Dániában – a Hübbe-ügy

Scarlett halála napján, 2021. április 16-án jelentette be a koppenhágai Dán Királyi Színház (Royal Danish Theatre, RDT), hogy törli műsoráról a 2022 tavaszára tervezett Frankensteint, a koreográfus 2016-ban, az RB-ban bemutatott első háromfelvonásos balettjének felújítását. Az aznap majd kondoleálni is kénytelen Kasper Holten, az RDT vezérigazgatója, nemzetközi hírű, dán opera- és zenés színházi rendező azzal magyarázta a döntést, hogy színházuk nem fogadja el a durva, sértő viselkedést sem az RDT-ben, sem a vendégművészeiktől, színházukban mindennél nagyobb elsőbbséget élvez a munkavállalóik jó közérzete és egészsége.^[9] Mint utóbb kiderült, a Dán Királyi Balett (Royal Danish Ballet, RDB) több tagja tett panaszt a Puskin A pikk dáma című klasszikusa egész estés balettadaptációját (The Queen of Spades) 2018-ban nagy sikerrel színre állító Scarlett ellen az elkövetkező hónapokban. Kérdés azonban, miért csak évek múlva hivatkoztak minderre? Holten, valamint a Dán Királyi Operaház igazgatója, a brit John Fulljames operarendező bizonyosan jól értesült volt Scarlett és az RB konfliktusával, szakításával kapcsolatosan is. Merthogy Holten 2011-től 2017-ig az Angol Királyi Operaház (Royal Opera House, ROH) operaigazgatója, Fulljames pedig a legközelibb munkatársaként a társigazgatója volt. Mindazonáltal örömteli, hogy az RDT és az RDB vezetőségének mindennél előbbre valóvá vált munkatársaik egészségvédelme, hiszen annak előtte a panaszok ellenére mégis visszahívták (volna) Scarlettet dolgozni. Azaz: nem először söpörtek volna szőnyeg alá kínos, mi több, kriminális ügyeket.

2011 nyarán ‒ három héttel az RDB nagy jelentőségű észak-amerikai turnéja után ‒ szivárgott ki a dán sajtóban egy a balett-társulat működését és munkakörülményeit vizsgáló belső jelentés. Az elkészítésével megbízott, az RDB történetét alaposan ismerő Helle Hedegaard Hein az együttes 92 tagja közül 55 – anonimitást kérő – táncost interjúvolt meg. Az RDT akkori igazgatója, Erik Jacobsen által eltussolt riportból kiderült, hogy a világ egyik legrégebben, 1748-ban alapított balett-társulatának számos tagja beszélt az RDB művészeti igazgatója, Nikolaj Hübbe kokainfüggőségéről, keménydroggal való visszaéléséről és bántalmazó, kiszámíthatatlan, következetlen viselkedéséről.^[10] Az állításokat, így azt, hogy kokaint adott a kar több tagjának, megerősítették a jelentést először publikáló dán liberális napilapnak, a Jyllands-Postennek, majd a Politikennek is. Hübbe, az RDB és a New York City Ballet hajdani ünnepelt vezető magántáncosa, koreográfus és balettmester 2008-as visszavonulása óta irányítja a Dánia nemzeti kincsének tartott, ám művészetfelfogásában meglehetősen középszerűnek elkönyvelt, kiemelt költségvetésű együttest. Hübbét, aki olyan celebritás, aki nyíltan vállalja melegségét, megvédte a menedzsment, így nem kezdte ki a metoo előtt kirobbant botrány. „Senki sem élt New Yorkban 15 évig úgy, hogy ne próbálta volna ki a kokaint” – mondta a megtört, ám töretlenül a székében maradt balettigazgató, felajánlva, vizeletvizsgálattal igazolja, hogy nem drogfüggő. A hősies vizeletvizsgálat elmaradt, a kar többségének bizalmát elvesztő vezető mellett pedig kiállt a teátrum alkalmazottainak szakszervezete is, amely – Hübbéhez és Jacobsenhez hasonlóan ‒ a panaszosok anonimitását sérelmezte, és rágalmazást, alaptalan pletykaterjesztést kiáltott.

Scarlett halála után többen, így a világ egyik legnépszerűbb klasszikus zenei blogja, a nagyhírű brit Norman Lebrecht zenekritikus, író alapította Slipped Disc is a két királyi operaház felelősségét firtatta.^[11] Ők számoltak be elsőként arról, hogy a Royal Danish Theatre törölte a Frankensteint; fölhívták a figyelmet a dán és az angol royalista operaházak közötti kapcsolatra; továbbá publikálták  többek közt a londoni Financial Times, majd a The New York Times hajdani vezető tánckritikusa, a brit Alastair Macaulay munkáit Scarlettről.^[12] Azonban Hübbéről sehol sem írtak, holott egyértelmű, igen rosszul érintette volna a nemzetközi sajtót tíz éve bejárt hangos kultúr- és belpolitikai spektákulum fölidézése – kivált annak ismeretében, hogy a keménydrogfogyasztó Scarlett is érintett volt kokainügyben.

Alekszej Ratmanszkij Fb-posztja 2021. április 18-án (13. sz. lábjegyzet)

 Az eltörléskultúra áldozata?

Mint írtam: Liam Scarlett halálának körülményeivel kapcsolatban több mint egy hónapig semmi nem jelent meg hivatalosan a sajtóban. A szűkszavú közleményt kiadó család kérésére még a hírhedten etikátlan és kíméletlen brit bulvár is hallgatásba burkolózott. Ellenben korunk legünnepeltebb klasszikusbalett-koreográfusa, az orosz-amerikai Alekszej Ratmanszkij már a halálhír másnapján zaklatott-dühödt nyilvános FB-posztban közölte, hogy kivételes tehetségű pályatársa öngyilkos lett, mert tudta, nincs jövője a hivatásában. A Bolsoj Balett egykori művészeti igazgatója (2004-2008), majd az American Ballet Theatre (ABT) rezidens koreográfusa „gyilkosnak” minősítette az eltörléskultúrát, és az annak behódoló balettvilágot. „Hallottam, hogy egy igazgató azt mondta, nem tűzhet műsorra Scarlett-darabot, mert »élve felfalnák«” – írta. (Mégis, kik fenyegettek meg kit?) Majd feltette a költői kérdést: vajon ma dolgozhatna-e Gyagilev, Nurejev, Jerome Robbins és mindazok, akik nem „szeplőtlenek”?^[13] Több mint egy hónap múlva, május 25-én, a Kommersant orosz politikai-üzleti napilapnak adott interjúban Ratmanszkij már nem kívánt beszélni sem a posztjáról, sem a Scarlett-ügyről.  Nem reagált arra az újságírói kérdésre, hogy meddig tart még „ez az őrült kampány”, nem válaszolt arra sem, hogy a posztja befolyással volt-e az amerikai státuszára. Hangütése jócskán szelídült: „Az élet változik, a prioritások nemzedékenként változnak. Ami ötven éve normának tűnt, ma elképzelhetetlen. Ez filozófia, dialektika, ebben nem vagyok túl erős; ma ilyenek a szokások. De Liam halála természetesen megrázta az egész balettvilágot” – fogalmazott a Mariinszkij Balettnél éppen A fáraó lányát-t felújító alkotó.^[14] Aki valószínűleg olyan, mint a szobában keringő szúnyog: zümmög, de nem csíp. Mindenesetre népszerűvé vált FB-posztjával (2,4 ezer emoji, több mint 500 hozzászólás, 700-nál több megosztás) elindította a lavinát a kommentelők körében, és számos követője lett a szcénán belül is. Az eltörléskultúrával kapcsolatos FB-véleményét osztja a The Spectatorban közölt, hagymázas véleménycikkében Graham Watts szabadúszó tánckritikus, -szakíró, a rangos brit Kritikusok Köre Táncszekciója (Critics’ Circle Dance Section) és a brit Nemzeti Táncdíj (National Dance Award) elnöke.^[15] Ahogy a világ legrangosabb operabalett-társulatainál persona non grata Szergej Polunyin is. A mélyről jött, egykor ünnepelt ukrán klasszis a Royal Ballet School növendéke volt, majd az RB történetének legfiatalabb vezető magántáncosa, csillaga lett. Súlyos mentális és drogproblémái miatt hagyta faképnél a londoni társulatot 2012-ben, váratlanul. Az elmúlt években az Instagram oldalán tett homofób, testfasiszta kijelentéseivel, a mellkasára is tetováltatott Putyin, valamint a Trump iránti csodálatával keltett botrányt, és vált végképp szalonképtelenné a morálisan nem kimondottan makulátlan balettvilágban. Hébe-hóba megpróbál visszakapaszkodni a szakmába általában jobbfajta projektekkel, így az augusztusban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is látható, Yuka Oishi japán koreográfusnő által készített, 2019-es Raszputyin című produkcióval. Áprilisban a Free című könyvét népszerűsítve nyilvánult meg Scarlett halálával kapcsolatban is a konzervatív The Telegraphnak adott interjúban, és nyilatkoztatta ki, hogy az idősebb balettnemzedék képviselőit börtönbe kéne zárni. Ez lett a PR-cikk főcíme is. Emellett közölte: Scarlett ügyében a névtelen panaszosok áldozatok kívántak lenni, az RBS növendékei „vadásztak” a koreográfusra – aki nem tett mást, mint amit mindenki tudott róla: hevesen fejezte ki az érzelmeit, akár egy „mindenkit arcon nyaló”, szeretetreméltó, gyönyörű kutya.^[16]

„Egyszerűen nagyon kevesen tudják, mi vezetett Scarlett bukásához a Royal Ballet-nál (én is hallottam terjedő pletykákat – de ezek csak pletykák), és még kevesebben ismerik azokat a körülményeket, amelyek az azonnali és tragikus halálát okozták. Egyetértek azzal, hogy vannak hatalommal bíró, fehér férfiak, akiknek a szexuálisan sérelmes viselkedését elleplezi a rendszer, akiknek az áldozatai szenvednek, de nincs olyan információm, ami azt bizonyítaná, hogy Scarlett az egyik volna közülük”. Így írt a koreográfus karrierjéről és haláláról a blogján közölt, számos állításában provokatív, vitatható esszéjében a brit Alastair Macaulay.^[17] Az újpuritánoktól, korunk önjelölt Savonaroláitól joggal iszonyodó műbíráló az egyetlen (szak)újságíró, aki Scarlett tragédiája után több mint érdemben elemezte a koreográfus alkotásait, pályáját – különösen a halál, és az eltörléskultúra tükrében. Ő az továbbá, aki az eltörléskultúra ellenpárjaként írta le a „shame-culture” (szégyenkultúra) fogalmát, mindazok felelősségét firtatva, akik meggyőződése szerint magatartásukkal hozzájárultak Scarlett bukásához, sőt, a halálához is. Azonban a 2018-ban visszavonult Macaulay valójában az általa igen nagyra tartott Ratmanszkij FB-álláspontját osztja, csak kifinomultabb, esztétizáló formában.

A Dance Magazine cikke (18. sz. lábjegyzet)

De ellenpéldák is vannak: Laura Capelle a Dance Magazine-beli publicisztikájában meggyőzően fejti ki, miért roppant kártékony Ratmanszkij posztja. Hogy miért teljességgel elhibázott és szakmaiatlan Scarlett öngyilkosságának egyedüli kiváltó okaként megnevezni a metoo-mozgalmat és az eltörléskultúrát, és hibáztatni a sérüléseket elszenvedett, névtelen áldozatokat. És egyáltalán: az ilyen, spekulációktól sem mentes, direkt érzelmi felindulásból fakadó megnyilvánulások miért akadályozhatják jelentősen, hogy az áldozatok kiálljanak magukért, hogy fény derülhessen a hatalmi  visszaélésekre, és ha szükséges, büntetőeljárások során tisztázzák az inkriminált eseteket.^[18]

Folytatjuk

^[1] Julie Kavanagh: Rudolf Nurejev. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2015, 284-285. oldal (fordította: Galamb Zoltán).

^[2] Clive James:Cultural Amnesia, 2007.

^[3] Joan Acocella: What went wrong at New York City Ballet – Amid allegations of sexual harassment and violence, the company is reckoning with its tone on and off the stage. The New Yorker, 2019. február 18, 25.

https://www.newyorker.com/magazine/2019/02/18/what-went-wrong-at-new-york-city-ballet

^[4] Horeczky Krisztina: Bőrre megy – Diszkrimináció és rasszizmus a balettben. Színház folyóirat, 2018. január. https://szinhaz.net/2018/03/02/horeczky-krisztina-borre-megy-%E2%80%92-diszkriminacio-es-rasszizmus-a-balettben/

^[5] A Letter on Justice and Open Debate. Harper’s Magazine, 2020. július 7. https://harpers.org/a-letter-on-justice-and-open-debate/

^[6] Liam Scarlett inquest open into ballet choreographer’s death. The Guardian, 2021. május 28. https://www.theguardian.com/stage/2021/may/28/liam-scarlett-inquest-opens-into-ballet-choreographers-death

^[7] Royal Ballet star Liam Scarlett suspended over sex claims. The Times, 2020. január 30.

https://www.thetimes.co.uk/article/royal-ballet-star-liam-scarlett-suspended-over-sex-claims-kfrpsr6m6

Ballet blow: Royal Ballet’s star choreographer „took cocaine with young male dancers and asked them to send nude snaps”. The Sun, 2020. január 30. https://www.thesun.co.uk/news/10858823/royal-ballet-choreographer-cocaine-nude-pics-dancers/

^[8] Alastair Macaulay: On not cancelling Liam Scarlett. Slipped Disc, 2021. április 19. https://slippedisc.com/2021/04/alastair-macaulay-on-not-cancelling-liam-scarlett/?fbclid=IwAR2T5MctYd64kTdVTu3e5AVroldTXH44HiFJ09vxGnNiylgcVkb8751dziQ

^[9] Former Royal Ballet choreographer, Liam Scarlett dies 35, sexual misconduct allegations. Kasper Holten sajtónyilatkozata. inews.co., uk, 2021. április 18. https://inews.co.uk/news/uk/former-royal-ballet-choreographer-liam-scarlett-dies-35-sexual-misconduct-allegations-961708

^[10] Cocaine abuse at Royal Danish Ballet? Gramilano, 2011. július 10. https://gramilano.tumblr.com/post/7444986472/cocaine-abuse-at-royal-danish-ballet-they

Danish Royal Ballet implicated in cocaine scandal. Huffington Post, 2011. augusztus 25. https://www.huffpost.com/entry/danish-royal-ballet-impli_n_935836

Blow up: Allegations of cocaine abuse at the Royal Danish Ballet. ScandAsia, 2011. július 14. https://scandasia.com/9153-blow-up-allegations-of-cocaine-abuse-at-the-royal-danish-ballet/

^[11] Two operahouses face questions about Liam Scarlett’s death. Slipped Disc, 2021. április 18. https://slippedisc.com/2021/04/two-opera-houses-face-questions-about-liam-scarletts-death/

^[12] Just in Copengagen cansels show over abuse by british guest artist. Slipped Disc, 2021. április 16.  https://slippedisc.com/2021/04/just-in-copenhagen-cancels-show-over-abuse-by-british-guest-artist/

^[13] Alekszej Ratmanszkij Facebook-posztja, 2021. április 18. https://www.facebook.com/alexei.ratmansky/posts/10218867542944432

^[14] «В зале плечом поведешь — артисты уже понимают» Алексей Ратманский ставит «Дочь фараона» в Мариинке. Interjú Alekszej Ratmanszkijjal. Kommersant.ru, 2021. május 25., 86.szám. https://www.kommersant.ru/doc/4825211?fbclid=IwAR1W2AqSpY12Yvq7mteZO9wVpv_32muUWxEHa2jCOdZHowv_KhfNvJIdPTA

^[15]  Graham Watts: What lessons are there from the tragic death of Liam Scarlett? The Spectator, 2021. április 18.: https://www.spectator.co.uk/article/there-should-be-a-duty-of-care-for-the-accused

^[16] Louis Wise: I think everybody , all the older ballet generation, should be in jail. Interjú Szergej Polunyinnal. The Telegraph, 2021. április 30. https://www.telegraph.co.uk/dance/ballet/sergei-polunin-think-everybody-older-ballet-generation-should/

^[17] Alastair Macaulay: Notes on the death of the choreographer Liam Scarlett. alastairmacaulay.com, 2021, április 24. https://www.alastairmacaulay.com/all-essays/vilw44q2fhukp9yk07fz7cvxkg2ofc

^[18] Laura Capelle: Why blaming Liam Scarlett’s death on cancel culture is troubling.  Dance Magazine, 2021. május 3. https://www.dancemagazine.com/liam-scarlett-cancel-culture-2652839315.html